Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-03 / 1. szám
Oü WJU XIV. évfolyam. H n & • ^ í^j Ve* szám. Váoz, 1892. január 3. ’ <4HLYI ÉS VIDÉKI fiRDKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ÍXÓFIXKTFJI Ált.4: negyed évre 1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERN YEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) SJBEBt BiFSZTÓSKG ÉS 141 4I>ÓIf IV AT 4 I.: Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vis&za. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HII£l>F/r*:SEIi : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. N y i 1 í-t é r: sora ...........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Előfizetési felhívás A „VÁCZI KÖZLÖNY“ XIV. ÉVFOLYAMÁRA. Az uj év beálltával bátorkodunk tisztelettel felkérni olvasóinkat, miszerint lapunk ez évi XIV. évfolyamára előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. Mindig a város érdeke, a közügy, s társadalmunk emelése volt a czél, mely szemünk előtt lebegett s mely toliunkat vezérelte. Mindent elkövettünk, hogy lapunk minden befolyástól menten a közérdeket szolgálja, a közvéleménynek legyen szószólója. Anyagi haszonra nem számítva, minden mellékérdek nélkül tartottuk főn lapunkat, melyet a múlt idők mostoha körülményei között csak is azon előfizetőink jóakaratú támogatásával tehettünk, kik mindig hűek maradtak lapunkhoz, kiket semmi melléktekinlet el nem tántorított attól. Lapunk szellemi vezetését illetőleg az elmúlt évben is iparkodtunk azt azon színvonalon megtartani, melyen az előző években volt és dicsekvés nélkül állíthatjuk, hogy az a legjobb vidéki lapok között méltó helyet foglalhat el. E részben nagy segítségünkre volt ama körülmény, hogy városunk sok előkelő férfiál lapunk munkatársai között üdvözölhettük, s midőn e helyütt hálás köszönet Linkkel adózunk nekik, kérjük továbbra is szives közreműködésüket. Azon reményben, hogy eddigi munkatársaink a jövőben is segítségünkre lesznek, iparkodni fogunk a „Váczi Közlönyét, mely már tizenhárom éve szolgálja városunk és a vidék érdekeit, ezek érdekeinek szószólójául továbbra is megtartani, s nem fogunk kímélni sem munkát, sem fáradságot, hogy olvasóink igényeit kielégítsük, s óhajait teljesítsük, és mindezért csak közönségünk anyagi támogatását kérjük, mert e nélkül lap egyáltalában fenn nem állhat. Kérjük tehát t. olvasóinkat, hogy lapunkat minél szélesebb körben terjeszteni szíveskedjenek. A „Váczi Közlöny“ előfizetési ára negyedévenkint ...........................1 frt 50 kr. Helybeli előfizetőink a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalványon eszközölhetik legczélszerűbben előfizetéseiket. Egyúttal kérjük mindazokat, kik hátralékukat eddig be nem küldötték, szíveskedjenek azt mielőbb kezeinkhez juttatni. Isten velünk ! Varázséji Gusztáv, a »Váczi Közlöny“ szerkesztője és kiadó-tulajdonosa. Az újév. Az öreg év kilehelte utolsó életerejét, beköszöntött az újév. Az emberi nem ismét uj szám alatt kezdi meg régi történetét. Ez azon időpont, mely a múlt és jövő között állván, mindenkit arra int, hogy kiki vessen egy pillantást a múlt eseményeire. Miként a leáldozó nap, mielőtt egészen eltűnnék a láthatáron, még egyszer visszatekint megfutott pályájára, úgy az ember is az ó év leáldoztával emlékezetébe varázsolja vissza az eltűnt időket s kiválasztván abból a múltak kellemes emlékeit, reményt szerez azokból a jövőre. Az újév hasonlít egy mosolygó gyermekhez, ki édes anyjának — az időnek — ölében játszik, a remény zöld ágát tartva kezében ; ámde ez a zöld' ág az elhalt ó-évnek friss hantján fakadt, s ismét el hervad, helyébe egy év múlva uj támad. Az idő múlandóságáról ekkép elmélkedvén, lehetetlen, hogy legalább egy futó pillantást ne vessünk mi is a múltra, különösen lapunk működését illetőleg. A visszapillantás a múltra teljesen megnyugtat bennünket, mert hivatásunkat híven és pontosan töltöttük be. Lapunk mindig fennen lobogtatta azt a zászlót, melyre a kor uralkodó eszméi: a reform és haladás vannak felírva, s nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ama korszakalkotó változásokra, melyek a múltban városunkban létrejöttek, részben hírlapírói működésünk is üdvös befolyással volt. Tudatában vagyunk annak, hogy a város jólétére irányult működésünket legtöbb esetben siker koronázta, s ez önt belénk bizalmat, hogy lapunk a megkezdett ösvényen haladva, folytassa magasztos hivatását. Városunk és a vidék társadalmi érdekeiért küzdeni, a haladást előmozdítani; lesz irányelvünk a jövőre is. Mert hiszen még sok a tenni, sok a kívánni való. Mint eddig, úgy ezután is rá fogunk mutatni a hiányokra, melyek itt-ott még észlelhetők, de egyúttal örömmel fogjuk mindenkor felsorolni azon eseményeket, melyek városunk emelkedését bizonyitandják. Biztat a remény, hogy hivatásunkat az uj évben is be fogjuk tölthetni, s azt hiszszük, hogy a mit a múltban elérni nem sikerült, azt a jövőben elérjük, s ennek reményében kívánunk az uj esztendőben minden jót! A magyarosodás útján. A magyarság az utolsó tiz évben csaknem egy millióval szaporodott. Ez a gyarapodás az ország összes lakosságához arányitva éppen két százalékot tesz ki, s a legfényesebb bizonysága annak, hogy a magyarság hódító erővel rendelkezik s asszimiláló képességének hatalmát teljes mértékben érvényesítheti, s hogy mindezeknél fogva államfen tartó hivatása kétségbevonhatlan . Liberális törvényeink fokozatos fejlesztése mellett A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Múlt és jövő. Mi volt. a mull? s jövőre vaj’ mi vár? E gondolatra lángra gyűl szivem; Sajogni kezd a lelkemen a seb, S a bú keményen küzködik velem. Mi volt a múlt? . . . Hatalmas és nagy úr, Ki nem kímélte gyenge válladat, S annyit zavart a kiizködők között, Hogy összedűlj a sok csapás alatt. Ha szép reményed biztos útjain Előre tört az öntudat, s a vágy, Nem ott teremt-e várva, lesve már ? S az éhes ölyvként ott csapott le rád. Talán bizony örülni is hagyott? S a künyet néha ő törülte le? Csalódni sokszor engedett bizony, S tudott kaczagni ! Nemde úgy van e ? S ha bízva újra harezra készülél, A vesztes újra tenmagad valál. S nehéz sebedre balzsamok helyett A kint. csepegtető a zord halál. Igen ! . . . S no bízni tudsz-e még tovább ? Hiszen tudod, megint mi vár reád ! Remény, mosoly, s mi szép. mi jó, ölel, S ha úgy kívánod, csókra csókot ád. ígér jövőd, hogy így, meg úgy leszen, De várhatod, rnig ad csak egy kicsit. ' A foglalót is szépen elveszi, S te mégse látod drága kincseit. A múlt fölött hát nincs búsulni ok, Jövönkre Írva meg csak az vagyon: Vigyázva járj az élet utjain, S vigyázva is csalódni fogsz nagyon ! Csalódni bár, de mégse hagyd magad ! S a félúton már meg ne állj soha 1 S nevedre bárha átkot szórjanak, Vidám lesz egykor élted alkonya! Lovászy Nándor. Pár óra alatt. — Beszélyke. — Irta : O-a.á.1 IE£Ia,x©lin. Már tiz óra múlt, Sándor még sem ment fel a műhelyből, hol a segédek közt osztá ki napi tenni- valójuk^rendét, úgy látszott, hogy félt édes ^anyjával találkozni. Nagy súly nyomta szivét. Minden áron tudatnia kell anyjával, mi fog ma történni, pedig tudja hogy mint mindig, ma még viharosabb jelenetük lesz. De végre is meg kell történni a nyilvánításnak, ezt másra nem bizhatja. A szolgáló leányt is leküldte már a nemzetes asz- szony, hogy jönne reggelizni Sándor ifjú úr: elhűl már a kávéja. Izgultan, halványan lépdelt hát a lakház felé, melytől az üzlethelyiség elkülönítve állt. Szép nagy háza volt Siklós Rétemének, pedig boldogult férje halála után építtette fel, mig a fia Budapesten lakott, mint üzletvezető másnál, hogy majd hazatérésekor uj házuk legyen, a hová menyecskét hozhasson nemsokára. De jaj, különböző nézeten voltak, egyetlen fia mást szeretett, nem azt a kit a gondos számitó anya akarna. — Ugyan Sándor fiam, miért nem reggelizhetsz te idejében? — kérdé az anya kissé ingerülten.- Anyám nekem nincs is étvágyam. Egyéb dolgok foglalnak el s éppen erről kell veled azonnal szólnom. Az anya szive megremegett e hangra, mert szomorúnak találta. És olyan halvány volt a fia arcza. — Hát mi baj van? — kérdé az anya.- Baj éppen semmi. Házunknál minden rendben van édes anyám, bár az egyetértés volna olyan rendben. — Azt én is szeretném ! — szólt lassan az anya. — Röviden akarok veled szólni édes anyám, mert sok időm nincsen is arra. Eljártam már mindenben arra nézve, hogy ma délutáni öt órakor legyen meg esküvőm Vári Rózával. — Micsoda? Felkiáltott elszörnyüködve az anya. Csakugyan megtennéd akaratom ellenére is ? — Édes anyám, én nem neked, hanem magamnak veszem a feleségemet élethossziglanra ! kérlek nyugodjál már bele, mert én Rózán kívül mást soha el nem veszek. — De Sándor, az én házam küszöbén be nem hozod azt a koldus leányt, a kiből soha sem lesz jó dolgos házi nő, nem ért az semmihez. — Majd megtanul én érettem, édes anyám. — Nem hozod ide, mondom kitaszítom a világ szeme láttára! — Anyám úgy hiszem én egyetlen fiad vagyok, ha apám élne, tudtodra adná mi egy anya kötelessége. — Micsoda? Hát nem akarod tudni, hogy vagyonunk alapját én hoztam készpénzben atyádnak! És vele szaporítottam ! — Tudom, de azt is tudom, hogy egyetlen fiatok vagyok! Lehetetlen, hogy ne kívánnád boldogságomat. Azért édes anyám, engesztelődjél, és alkalmazkodjál ! Mutasd meg, hogy jó anyám vagy! . . . Jöjj el esküvőnkre szépen, azután elviszlek a „Fehérholló“ szállóba este, lakadalmi vacsoránkat ott rendeltem meg. — No, az ugyan solise lesz kifizetve, fogadom.
