Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-10 / 19. szám

juk, hogy az egyesületi szellem vidéki városainkban mindinkább terjedőben van, bátran merjük hangoztatni azt, hogy a vidéki társadalom, s az igazi vidéki társadalmi élet valójában csak napjainkban van kifejlődve, s a múlt évtizedek vidéki társas élete még embrióját is alig képezheti a mai kifejlett vidéki társadalmi életnek. Corydon.

A „Váczi Ipartestület“ közgyűlése.

A „Váczi Ipartestület“ e hó 7-én (csütörtökön) rendkívüli közgyűlést tartott, miután a testület kebelében előfordult szakadás folytán a városi tanács kénytelen volt az egész elöljáróságot feloszlatni és 2040/1891. és 3148/1891. sz. végzéssel uj elnök és elöljáróság választását rendelte el.

A közgyűlés a városház tanácstermében tartatott meg, hol is a szép számmal egybegyült ipartestületi tagokat Olaj Ferencz, elnök üdvözölvén, a gyűlést 2 órakor megnyitotta.

A pótköltségvetés letárgyalása után dr. Zech- meister János iparhatósági biztos felkérte Schmidt Jánost választás vezetésére, ki is az elnöki széket elfoglalván, felhívja a tagokat, hogy elnököt, 24 rendes, 6 pót elöljárósági tagot és 3 számvevőt válaszszanak.

A választás megejtetvén. az eredmény a következőkben hirdettetett ki. Elnökké választatott Zema- novits József 130 szavazattal, Olaj Ferencz 77 szavazata ellenében. Dr. Zechmeister János, iparhatósági biztos tehát az iparhatóság utólagos jóváhagyásának fentartásával Zemanovits Józsefet elnöknek jelenté ki.

Megválasztattak továbbá elöljárósági rendes tagokul : ifj. Zsidek Ignácz, Fehérváry Ferencz, Együd Sándor, Fédor Sándor, Rada Elek, Schmidt Ferencz, Csermák Ferencz, Fajcsik Mihály, Horn Ferencz, Koncsiczky Ferencz, Stibrik Kálmán, Kiss Sándor, Korpás János, Prohászka Ágoston, Sztrecsko János, Hidasy Ferencz, Schaffer András, Vörös Ferencz, Gsányi István, Mischler Kornél, Kiss Kálmán, Néder Károly, Hlavatsek János, Schmidt János. Póttagokid: Udvardy János, Mátay Gyula, Parti János, Stiry Mihály, Tápay János, Mandits János. Számvevőkul: Bartos Elek, Banyák Ferencz ifj. Korpás Pál.

Az ujonan megválasztott elnököt Zemanovits Józsefet a terembe léptekor a tagok éljenzéssel fogadták, s őt Schmidt János választási elnök üdvözölte.

Zemanovits József erre néhány bevezető szó után felolvasta programmját, mely következőleg hangzott:

„Mélyen tisztelt ipartestületi közgyűlés!

Minthogy az iparosok többsége engem Vácz r. t. város ipartestülete elnökének megválasztott, e tisztséget „ezennel — bár nem nagy örömmel — elfogadom.“

Tisztelt uraim! én sem most, sem azelőtt ezen elnökségre nem vágytam, és most is nem becsvágy, avagy haszonlesésből, de kötelesség és tisztán szivem érzetéből, azaz első sorban a testület, másod sorban az iparosok iránti igaz szeretetből vállalom azt el.

Mélyen tisztelt közgyűlés ! Én, aki fiatal koromtól fogva mint polgár, mint iparos, itt az iparosok s városunk közönsége között, a közügyek iránt mindig érdeklődtem, s a mennyire lehetett, fáradságot nem sajnáltam, hogy reám bízott kötelességeimnek eleget tegyek, úgy itt is a testületben kötelességemnek fogom tartani, hogy a reám bizandókat, törvény korlátái között, ha egészségem engedi, végrehajtsam.

Kötelességeimet tudom. Legelső sorban kötelességem az ipartörvényt és alapszabályt szem előtt tartani s ahhoz szigorúan ragaszkodni, kötelességem a közgyűlésekben s elöljáróság]' ülésekben a határozatokat mérlegelni és végrehajtani; tehát kérem az igen tiszKároly arcza aggodalmat és megindulást mutatott.

A legnagyobb illemmel köszönt, azután a beteg keze után nyúlt, hogy azt meg csókolja.

— El el innen ezzel az emberrel! — kiáltott fel Májorosné a legnagyobb felindulással Halovány arcza egyszerre kipirult, szemei szikráztak; föl akart ugrani, de ekkor hirtelen fejéhez kapott s a következő pillanatban élettelenül hanyatlott vissza ágyára.-— Szent Isten! ha tudtam volna . . . sóhajtott föl Károly fájdalmasan, aztán gyorsan az orvosért futott.

Áz orvos megjött; mindent megtett, hogy életre hozza Majorosnét, de minden siker nélkül.

— Agyszélhüdés érte — mondá az orvos.

*

* *

— Doktor úr, többszörösen meg kellett anyámnak ígérnem, hogy nem engedem föld alá temettetni hanem haza viszem és sírboltba helyezem. Reggel már táviratoztam is az építőmesternek, hogy mentői rövidebb idő alatt elkészítse a sírboltot, de addig sem akarnám a koporsót földbe ásatni, hanem a temetői halottas kamrába helyezni.

— Azt egészségi szempontból meg nem engedhetem, legfölebb öt napig, de azontúl nem.

— Az Istenre kérem, orvos úr, legyen tekintettel reám; lássa, nincs nagy forróság s a koporsó jól le van zárva.

Az orvos megszánta a szegény leányt, beleegyezett, csak azt kötötte ki, hogy a sírbolt építését sürgesse.

A koporsó a holt testtel a temető halottas kamrájába került. Károly nem hagyta el többé jegyesét.

Ki-kiment a temetőbe, a hol megismerkedett a sírásóval.

Egyszer azt panaszolta neki a sirásó, hogy elhagyta őt a szolgája, s igy most egyedül kell a koporsónál virrasztani.

— Különben, — tette hozzá, — virrasztás nélkül is tölthet egy éjszakát az a halott, úgy sem kel az föl többé. Mert, tudja a hóhér, hogy mi ütött hozzám, azonnal elálmosodom, ha egyedül vagyok és akkor szörnyű álmaim szoktak lenni. J la másodmagammal virrasztók, rendesen kártyázunk s akkor nem álmosodon! el.

telt testületi és elöljárósági tagokat, hogy mindenkorra segéd kezet nyújtsanak, miszerint könnyebben teljesíthessem a testület kívánalmait. — Legelőször is figyelmeztetem a hivatalszolgát, hogy az utasításokat hűen és pontosan végezze el. Másod sorban kérem a majd megválasztott pénztárnok urat, szolgáltassa ki és be pontosan a pénzt, hogy még a gyanú árnyéka se férjen hozzá, hogy rossz kézben van a testület vagyona. Harmadszor kérem majd az alelnök urat, mint szükség esetében helyettesemet, hogy a helyettesítés által a testület csorbát ne szenvedjen.

Negyedszer kérem a már beválasztott testületi jegyző urat, hogy lásson azokhoz, mit az ipartörvény, az alapszabály és a mit közönség óhaja törvény korlátái között kimond, hogy azt pontosan, hűen jegyzőkönyvbe iktassa; elvárom a jegyző úrtól, hogy avval a sok testületi névvel való takaródzással, sem törvény, sem iparosok többségének meg nem felelő Írásokkal hagyjon fel, figyelmeztetem egyúttal, a mennyiben a váczi lapokat fizeti*) az ipartestület pénztára, a rosszakaratú**) állításokat utasítsa vissza, mert 1891. már- czius 8-diki „ Váczi Közlöny“-ben meg van Írva, hogy az iparosok többsége 4 frtról 1 frt 20 krra akarja le- szállitani a tagsági dijakat, az olvasó közönség valóban megbotránkozhatott, hogy t. i., hogy lehet egyszerre a leszállítást annyira kívánni; azt jegyző úr jól tudja, hogy a tagok nem 4 irtot évente, hanem 2-tőt fizetnek, még sem igazíthatta ki, ha mindjárt betűszedő gyerek is lett volna az oka.

Ötödször fölkérem az igen tisztelt tek. iparhatósági biztos urat, bárki legyen az, tekintetbe vegye azt, hogy ő, mint törvény tudó ember, ha jelen van a határozatok kimondása előtt a törvény §-ára támaszkodva, figyelmeztesse az elnököt, mit lehet határozatul kimondani, mit nem.

Hatodszor kérem az iparhatóságot, hogy szigorúan a törvényhez ragaszkodjék, mert látjuk, hogy az egyesek esetleges félrevezetésével nem sokra megyünk.

Sajnos, hogy tárgyalásnak itt helye nincs, akarnék visszamenni a márczius 1-én tartott közgyűlésre, de békesség okáért itt egy nagy vonást húzok.

De mind a mellett az akkoron mondott és a helyi lapban közölt vádakat, hogy én a testület ellensége vagyok, el nem fogadhatom és visszautasítom.

Testület azért szükséges az iparosoknak, hogy a testület közegei az ipariskola, szegődlető, szabaduló, békéltető és minden törvény által fölállított jogai fölött őrködjenek, mert a testület nincs fölállítva egyes közegek kedvéért, hanem a testület közegei vannak azért, hogy a testület határozatait végrehajtsák.

Ezzel tartoztam a tisztelt iparosoknak azért: mert be akarom bizonyítani, hogy a „Váczi Ipartestület“ tagjai izgatóknak senki által ne mondassanak, mert azok nem lehetnek nyitott szemű bábuk, de azt sem akarom, hogy rólam valaki azt mondja, választottunk egy fületlen gombot. Azt akarom, hogy tiszteletben tartassák általunk a tek. iparhatósági biztos úr, s kérjük, hogy támogasson bennünket, a hol kell helyt álljon, hogy az iparosok is meg legyenek elégedve; nem akarom, hogy valaki által mondassák, miszerint szegénységi bizonyítványt érdemel?

A beszédet ekkor dr. Zechmeister iparhatósági biztos kénytelen volt félbeszakítani, azért, mert az elnök tárgyától nagyon eltért, s azért is, mert — mint kijelenté — sértő kifejezéseket nem tűrhet el. Erre aztán zaj keletkezett, mire az iparhatósági biztos a

*) Csak járatja, mert előfizető. Talán kfilömbség van a fizetés és az előfizetés között! Szerk.

**) Kérdés ? ! Szerk.

gyűlést feloszlatta, s kijelenté, hogy öt perez alatt rendőrségiteg kiüritteti a termet, Zemanovits József elnök ezen megtámadását látva az ott levő iparosokkal elvonult. Programmja végszavai nem lettek felolvasva. - „Én Ígérem még egyszer, hogy hivatásomnak akarok megfelelni s ha élünk, majd meglátják a jövő év elején, köszönöm az irántam tanúsított szeretetet, mert bizhatnak bennem, mert több hasznát veszik én nekem, mint én a testületnek, ajánlom magamat.“

Zemanovits József.

Színház.

Szathmáry Károly derék színtársulata nyújtott múlt héten négy előadáson át városunk érdemes “ közönségének kellemes szórakozást.

Daczára, hogy az előadásokban előforduló nehéz szerepek, a tagok csekélyebb számánál fogva kellőleg beoszthatok nem voltak — mégis az előadások oly meglepő művésziességgel sikerültek, hogy a legfinomabb Ízlésű hallgató arczkifejezéséből is látható volt, miként a szereplők teljesen megfeleltek nemes feladatuknak, s úgy, hogy azok, akik távol maradtak az előadásoktól, csak is önmaguknak okozhatnak szemrehányást, hogy megfosztották magukat ezen szivet nemesitő élvezettől.

Múlt vasárnap a „Falu rossza“ czimű énekes népszínmű dallamaival, és az eredeti magyar szokásokat, és népiességet visszatükröző szerepeikkel gyönyörködtették a néző közönséget. Az egyes szerepek birálgatá- sát — mivel ezen népszínmű oly általánosan ösmere- tes — nem tartjuk szükségesnek.

A második előadás tárgyát a „Huszár szerelem“ és „ Virág faliadás“ czimű vígjátékok képezték a midőn is művészi ügyességgel mutatták be Bérezi Erzsi és Szigetig Mari a szerelmes leányok gyöngéd érzelmeit, valamint az ügyetlen udvarlók nevetségessé tevését’ Mátrai református lelkész, typikus alakjával és egyszerű gondolkozási modorával folytonos derültségben tartotta a közönséget Bágyoni Sz. Ödön a csapodár huszár szerelmet illusztrálta meglepő sikerrel, inig Réti László és Erczkövi Károly az agglegények egyoldalúságának feltüntetésével nyerték meg a közönség tetszését. A többi szereplők s mind talpra esett előadást produkáltak.

A harmadik előadásban Ripp van Winkleben különösen Mátráig Kálmán és Szigetig Mari arattak nagy tetszést a közönség részéről, kik gyönyörű és iskolázott hangjukkal szerepüket méltóan megoldották. — Réti László egy ravasz és fontorkodó polgármester szerepét játszotta el igen ügyesen. — Általában a díszletek is kifogástalanok voltak, a zene kiséret pedig megállta helyét.

A negyedik előadás a „ Vereshajú is minden tekintetben sikerült.

Az előadások sikerülnek ugyan, csak a váczi közönséget nagyobb számban színi előadásokon látni, az nem sikerül; azt hiszszük, hogy a következő előadásoktól nem fog az igen tisztelt közönség visszahúzódni, s akkor Szathmáry Károly társulatának nem *• lesz oka, mint az eddigieknek a deficit miatt zúgolódni. y

Városi és vidéki hírek.

Személyi hírek. Dr. Virter Lajos kápt. nagyprépost ő nga jövő kedden Vecsésre utazik, hogy Arn- dorfer Alajos vecsési plébános, s ezeglédkerületi esperes arany-miséjén a manuductori tisztet teljesítse. — Do- maniczky István honvéd-alezredes f. hó 3-án szülőföldjén, városunkban időzött. Nevezett honvéd-alezredes úr,

— Barátom, — mondá neki Károly — kötelességét nem szabad azért elhanyagolnia, inkább társul szegődöm és együtt virrasztunk, — de kártya nélkül. Majd elbeszélgetünk.

— Jó lesz; ön derék ember. És most, kérem maradjon nálunk vacsorán.

— Jó.

Vacsora után kimentek a halottas kamrába. Károlyt hideg borzongás futotta végig, midőn megpillantotta Májorosné koporsóját.

— Látja ön azt a koporsót ott a sarokban? Egy szép fiatal leány fekszik benne. Öngyilkos lett, mivel anyja nem akarta választójához adni, —- monda a sirásó a gyertyát a lámpásból a tartóra helyezve. — Holnap bonczolják. Itt a pad, leülhetünk.

— Ismerte talán ön azt az öreg asszonyt?

— Félig-meddig; egy városból valók vagyunk.

— Valami rósz csont lehetett az istenadta.

— Barátom, ez rágalmazás; azt nem tűröm, hogy jelenlétemben rágalmazzon egy megholtat, a ki már nem védelmezheti magát. Májorosné jó asszony volt.

— Azért ne tessék haragudni, — én igy hallottam.

— Ha volt is hibája, már vége mindennek! kinek nincs valami hibája? Én csak azért maradtam; itt, hogy maga el ne hanyagolja a kötelességét. A megboldogultnak jól eshetik az, ha én virrasztók koporsójánál.

— De jó néven veszi azt az a szép leány is. A pénznek nem lehetnek szűkiben, úgy látom, mert engem bőven fizetnek. A halott, úgy gondolom, az elevenen való eltemettetéstől félt.

— Nem is lehet annál borzasztóbb valami.

Az idő már éjfélre járt.

— A feleségem azt Ígérte, — szólt a sirásó — hogy éjfélre egy-egy csésze fekete kávét készít nekünk; menjünk be, azt hiszem jót fog tenni.

— Én nem iszom; menjen csak egyedül, addig én itt maradok.

A sirásó elment. Károly egyedül maradt a holtakkal. Minden félelem nélkül nézte az öngyilkos leány koporsóját. Aztán a Májorosné koporsóját vette szemügyre s elgondolkozott azon, hogy mily máskép

ütött volna ki minden, ha a megboldogult nem ellenzi a házasságot . . . Ekkor valami nesz ütötte meg füleit. A zaj ismétlődött . . . Károly lélegzetét visszafojtva figyelt. Mi ez? Néhány tompa koppanás hallatszott Májorosné koporsója felől. Nem, nem csalódhatott. A koppanás ismétlődött és egyre erősbödött . . . Gyorsan felugrik s ott terem a koporsónál. A koppanás a koporsóból jött. A sarokban egy csavarhuzót pillantott meg, melynek segítségével felnyitotta a koporsót. A födelet levette . . . Szent Isten! Májorosné, kit anyja megátkozott, nyitott szemmel, félig megfordulva feküdt a koporsóban. Károly egy pillanatig visszafojtott lélegzettel nézte, azután vállánál fogva felemelte és ülőhelyzetbe tette. Májorosné nagyot lélegzett, megmozdította kezeit.

Rövidre fogom a szót.

A magához tért asszonyt reggelig a sírásóhoz vitték. Károly előbb előkészítette Ilkát s csak azután bocsájtotta anyja elé. Nincsen az a toll, a mely híven tudná ecsetelni a viszontlátás örömét.

— Édes leányom, legyen ő a tied, — szólt az anya megindulva, — Károly nemes lélek, most már tudom és elismerem. A koporsóban mindent hallottam, de mozdulni nem tudtam. Hallottam azt is, hogyan mentegetett és védelmezett a sirásó előtt.

— Hamisságomért megbünhődtem. Szörnyű büntetés volt ez! Most már tudom, mily igazságos az Isten és mily rettenetes az átok. — Károly nélkül azonban ott kellett volna vesznem a koporsóban; ha nem nyitja föl a födelet, meg kellett volna fulladnom, - Bevallom Isten és ember előtt, hogy igazságtalan voltam; a nyeremény fele Kádárnét illeti.

Ilka magánkívül volt örömében; anyja nyakába borult sirt, nevetett. Nem tudja, anyját ölelgesse-e, vagy hálát mondjon az Istennek.

Vissza tértek szülővárosukba.

Azt mondanom sem kell, hogy mihelyt megerősödött Májorosné, — megülték Károly és Ilka lakodalmát.