Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-18 / 42. szám
XIII. évfolyam. 42. szám. Vácz, 1891. október 18. HCI.ÖriKETKNÍ Á ül 4. : negyed évre 3 frl .1<H> kr. házhoz hordással vagy postái szétküldéssel. Egyes szám ára: BO kr. Kapható: KISS MlíNYKI ANTÓNIÁNÁL Kossuth tér ((íyíirky ház.) NXHIfc U N.S2KTÖSK«ií ftS Ei U A I>Ő1VI \ AT A fL : Vácz, Gasparilc-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető' közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vis&za. Bérmentctlcn leveleket nem fogadunk el. llllfiltHTKNKK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. IV v • 3 1-1 é r : sora ...........................................................ISO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál ISO kr. haldokló bizottság. Tisztán, s világosan vélünk emlékezni, hogy midőn az év elején a különféle városi bizottságok újraalkotásáról volt szó, clr. Csányi János határozottan vonakodott a fogyasztási adókezelő bizottság elnökségét elfogadni. Akaratának eme nyilvánításához, akkor több oldalról különféle kommentárt fűztek. Voltak, kik ezen elhatározásnak okát azon körülményben vélték feltalálhatni, hogy miután őt a pénzügyi bizottságból kihagyták, ezen rajta elkövetett méltatlan sérelem indította őt arra, hogy ezen más oldalról jött megtiszteltetést magától elodázza. Találkoztak ismét olyanok is, kik azon véleményt alkották magukban, hogy Csányi János, miután éveken át több mindenféle bizottságban dolgozott, lapot szerkesztett, ügyészkedett, hiva- taloskodott, e sok mindenféle foglalkozásban ő is mint ember pusztulni érezte munkaerejét, tehát tisztességgel vissza akar mindazon térről vonulni, a hol saját Ítélete szerint nem birja megállni a sarat. A kik igy vélekedtek azokat épen nem lehetett elfogultságról vagy pláne jóakarat hiányról Csányi János szemben vádolni. Mert az események minden tekintetben igazolni siettek az utóbbi feltevéseket. Csányi Jánosnak azonban nem hagytak békét, akadtak neki nehány esofirozott barátai, kik minden áron telebeszélték a fejét, hogy ha ő nem fogadja el a fogyasztási adóbizottság kezelését, akkor tetemes pénzveszteségek fognak a városi pénztárra háramolni. Más oldalról meg a vészharangot kondi- totfák meg némelyek, ha egy vasmarku egyéniség nem fogja a vezetőgyeplőf markában tartani, mint épen ő, mennyi temérdek visszaélések és jogtalanságok fognak a kezelés körül történni, melyek e még úgyszólván gyenge intézményt létalapjában fogják megrendíteni. A lokalpatriotismusnak valami gyatra lábon kellett volna igen tisztelt Csányi János urban állani, ha ily hatalmas, bunkószerü ellenargu- mentomok hallatára még mindig az első lemondó elhatározásánál maradt volna. Mit volt mit tenni, beadta a derekát, elvállalta a rája tukmált elnökséget, még pedig úgy látszik azért, hogy a dolgok folyásából kibizonyosodjék, hogy a városi pénztárt ép úgy érhetik pénzbeli vesztességek, ha Csányi János vezeti a fogyasztási adó ügyeit, mintha Pityi Palkó vezetné. Bizony nem Csányi János őrködő szemein, sem az ő vasmarkán múlt, hogy az év első harmada igen-igen tetemes vesz-teségekkel nem zárult a városi pénztárra nézve. Csak emlékezzünk vissza, csupán magának a sorház-bérlőnek 1500 forintot kellett kiizadnia, hogy azon csempészkedések némileg helyreüt- tessenek. Az apróbb csempészektől pedig 700 flórest sutul lak ki. És az ellenőrzésének gyenge voltáért, más embernek kellett meginni a levet. De azok gyomrának is keserű lapdacsokat kellett megemésztenie, kik azon hitben ringatták magukat, hogy épen Csányi lenne az a legény a gáton, kik a jogtalanságok vagy jogcsorbitásoknak útját tudná állani. Az ő elnöksége először is oly jogot iparkodott a fogyasztási adóbizoftság a körmei közé kaparifani,- a mi neki egyátalán nem dukált, tudniillik a korcsmáltatási jog osztogatását. A városi képviselőtestületében élt bizonyos eleven érzet, mely nem csak sejtette, de tisztán látta, hogy ha ezen jognak osztogatását egyes emberek fogják markukban tartani, számtalan jogsérelmet fognak elkövetni, mert nagyon kevés nálunk az akként trainirozott ember, ki minden tekintetben respektálni képes volna az egyest, a polgárt megillető jogokat. Azért a képviselőtestület bölcsessége akként intézkedett, hogy a korcsmáltatási jog megadása, a pénzügyi és a fogyasztási adó-bizottságot együttesen és közösen illeti és ezeket is azon nyílt föltétel alatt, hogy a korcsmáltatási jogot senkitől megvonni nem szabad és nem lehet, ha csak erkölcsi indokok nem gátolják. A fogyasztási adó-bizottság tisztelt tagjai a képviselőtestület ezen nyílt és kétséget meg nem tűrő határozatától tagadták meg a kellő respektust. Ők kutyába sem vették a nekik adott mars- ruttát, korlátlanul saját hatáskörükbe vonták a korcsma jog osztogatást és annak kiosztásában annyi önkénynyel, a polgári jogokon ejtett any- nyi sebekkel jártak el, mintha legalább is Hay- nauhoz jártak volna iskolába. A folyamodóban nem azt nézték, helybeli lakos-e? adófizető polgár-e? — Hanem azt keresték : az ő kuntusuk-e vagy sem ? Épen a napokban háborodott fel városunk közvéleménye, hogy egy elhunyt polgártársunk özvegyének, ki Vácznak majd húsz év óta adófizető lakosa megtagadta a korcsmáltatási jogot, azon ürügy alatt, mert a harmadik idegenből ide vándorolt szomszédja is bort mért, holott a tisztelt bizottság a Szarvas vendéglő környékén négy jogot osztott szét a tőszomszédok között. Az ilyen eljárás után csakis gróf Károlyi Gábor hírhedt közbeszólásával lehet felelni a t. bizottságnak: »Mondjon le.« Perenosz Bora. Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. Eljön még majd . . . Eljön még majd az az idő, Hogy borúra derű is jő; Akkor aztán irigy világ Nevetem majd a más baját! Nem igy volt ám mindig, mint most; Kertemben rózsa is nyillott, S ne fájjon, hogy boldogságom Elhervadt egy forró nyáron! Most bolyongok min a vándor, S csak regéllek boldogságról. Szárnyszegetten puszta bérczen Sír, s bujdokol árva lelkem. Ügy vagyok, mint a rossz kerék, Haladnék én csak mehetnék! De ellenem ront a szellő, Mely hazámból — tőletek jő. Várj vihartól ment időket! Várj! szeress! majd meg is jőnek! Ha béborul, ki is derül, S a puszta szív benépesül! Lovászy Nándor. Az én regényem! Irta : Eliss Ella.. (Folytatás.) Minthogy sohasem kérdezett tőlem hasonlót senki, nincs elég praxisom az ilyen feleletekben, aztán meg Isten tudja, mi súgja itt belül, hogy igenis tudnám egészen úgy, nem, talán még jobban, igen, igen százszor, ezerszer jobban ; teliéit visszanézett mélységes sötét szemeibe bátran, őszintén és azt felelen} egyszerűen : Igenis tudnám ; sőt még jobban tudnám; de már a százszor!., ezerszert elhagyom mellőle. Szeret-e, kérdé mohón nézve le arczomba, és ez a tekinted úgy perzseli az arezomaf, mint a tűz . . . azt hiszem a szivemig néz a szemeivel, úgyis — hiába hazudnám. Igen, mondom szemeimet lesütve, azt hiszem szeretem magát, különben nem érdemli, mert nagyon rósz sok kint okoz nekem a nézésével és mégis ; megálljon, mondom hirtelen az eszembe jutva valami, szokott ez magának jönni bizonyos nevek hallásánál, hogy — hogy az arczába szökik a vére mind, mind egy cseppig; azután meg, — de ne nézzen rám olyan furcsán; szokott-e a szive olyan őrülten dobogni a mikor egy valaki eleibe jön —- a szemébe néz ; — — és — és. Kérem nem nézhetne a szent György lovag képére ott a falon, mig kimondom, hogy — hogy izé szeretne valakit látni nagyon, nagyon — oda adná látásáért a világot és mégis elfutna a világ végére elüle, mikor a léptei hangját hallja — közeledni. Már a. dadától egyszer kérdeztem, hogy miféle betegség lehet ez, a mit csak kiváltságos egyénekkel szemben érzünk. 0 azt mondja, hogy csak képzelődés a bácsitól, hisz tudja, hogy tőle semmit sem merek megkérdezni, elhatároztam hát, hogy magától . . . Tőlem ? mondja egyszerre eleresztve kezemet s egy lépéssel hátra lépve, mig szép, ragyogó fiatal arcza úgy elsötétült. Hát tőlem akar ilyeneket megkérdezni, s ha szabad tudnom kisasszony, kik azok a kiváltságos egyéniségek, a kik irányába ilyen symthomák mutatkoznak az egészségi állapotán. A hangja olyan keményen, ellenvetést nem türőn cseng fülembe, hogy nevetségesen összerezzenek tőle, válaszát meg nem hallottam kisasszony, szól türelmetlenül. Már most! mondom, nemem minden büszkeségét érezve, föltámadni zsarnokiassága láttára, nem fogom megmondani azért sem,j s azzal megfordulok és ott akarom hagyni egész egyszerűen. De ő szoknyámnál fogva visszatart és fejemet (hiába ! rángatom) erős kezei közé fogja s égető ki tar thatatlan i pillantásával néz a szemembe és — és tudni akarom, | mondja szelíden, addig nem mégy el innen szép kis 1 daczos madaram, mig nem gyóntál. Miután egész az örökkévalóságig nem állhattunk a léghuzamos folyosón, ahova a bácsi is betoppanhat, tehát lábujhegyre emelkedve, (jaj milyen magasra nőtt,) odahajlom a füléhez és hallkan lehelletszerüen bele súgom ezt az egyetlen kis nehéz édes szócskát, maga. Azután el akarok futni boldog magányomba, hol sohasem lássam többé hatalmas alakját és mégis mindég csak az emlékeinek éljek, esdve könyörögve nézek könytelt szemeimmel fül a szemébe, hogy bocsásson. De ő erős karjaival, pillanatával gyorsabban fölemel, homlokon csókol és bámulva látom, hogy mennyi örömet képes kifejezni egy ilyen sötét édes arcz, ugyan, ha egy fájdalom érné, milyen volna akkor? De nem marad időm az ilyen elmélkedésre, mert felcsendül boldogan, tisztán a hangja, akár a karácsony reggeli harangszó. Dórám, egyetlen kicsi virágom, szerelmem, hát szeretsz, alig birom el e boldogságot, olyan hirtelen jött. Esküdj meg egyetlen szerelmem, hogy sohasem fogsz hűtlen lenni hozzám, hogy sohasem csalsz meg. Ne, ne ütődj meg szerelmem, hogy éltem eme legboldogabb, legünnepélyesebb pillanatában biztosítani kívánom a boldogságomat. De Isten tudja honnan, mindég közénk áll egy sötét arcz a képzeletemben, ami szétszór, elválaszt egymástól ; nevess rajt szerelmem, bár én is nevetni tudnám. Esküdj, esküdj, kiált szenvedélyesen csókolva hideg kezeimet; s én szivemben egy öntudatra kelt édes kínos érzéssel, arezomban minden csepp véremmel, esküszöm, és az ég beledörgi harsona hangjával a sötét vihar rejtő felhők dördülésével az ament. Miért hangzott ez úgy nekem, mint egy intő szózat újabb felkiáltása; hogy óvakodjam boldogság után törekedni; miért vettem ki a vihar mozgásából tisztán, világosan ezt az egyetlen mondatot; ama boldog pillanatban, hogy sohasem leszek boldog, sohasem. Mért merült föl lelki szemeim előtt szüntelen egy véres árny, ideálom, egyetlen szerelmem árnya, mint egy rémletes álom,ki tudná azt megmondani ? ! Azután tudtomra adja Bernát, hogy búcsúzni is
