Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-22 / 12. szám
A ”B /—\ ját. A lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szelllemét, minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk- és fajunkért ez egyetlen jelszóval: MAGYAH- SÁG : Viszont az ország legkiválóbb intelligencziája is azonositotta magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legfényesebb eredményt a „Budapesti Hírlap“ érte el ; legnépszerűbb, legelterjedtebb lapja az országnak. A „Budapesti Hírlap“ politikai czikkeinek iránya, mint eddig, úgy ezentúl is mindenkor nemzeti és a pártérdekektől független. Politikai hírei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósítások a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztetik. Magyar- ország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelezők, minőkkel minden városban, sőt nagyobb községben is bir a lap. „Budapesti Hírlap“ távirati tudósításai manap már leljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szervezeti »szolgálatával. —- A „Budapesti Hírlap“ Tárcza- ^ lapnak egyik erőssége és mindig gondot fordít rőt rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. A uapi- rovatohat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s e helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra van bizva. Bendór- ségi és törvényszéki rovatai külön-külön szerkesztői a főváros sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a »Budapesti Hírlap« helyet foglalhat minden család asztalán. A közgazdaság! rovatban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megtalálja mindazt, a mi tájékozásra szükséges. A rrgénycsarnokban csak kiváló Írók legújabb műveit közli. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr.. egy hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetések vidékről legczélszerübben postautalványnyal eszközölhetők következő czim alatt: ] _2 „Kuilapesti Hírlap“ k i a d ó Is i vaí alának 9^ IV. kerület, Kalap-ntcza Ifi. szám. *^58 Komoly figyelmeztetés mindazokhoz, kik még eddig nincsenek biztosítási jegy (policze) birtokában, akár kölcsön-vétel czél- jából, akár hagyaték-tárgyul a családnak (minhotgy a biztosítási jegy annyit ér mint a készpénz); különösen alkalmas azoknak, kiknek házát vagy fekvösségeit adósságok terhelik, mert az esetleg váratlanul bekövetkező haláleset idején a biztosított töke kifizetése következtében az örökösök az illető vagyont tehermentesen öröklik ; fontos újházasoknak, a házastárs és gyermekek köteles gondozása végett; végre mint biztosíték vagy letét is alkalmazható és társas üzletnél mint kölcsönös biztosíték. Egy életjáradék biztosítási jegy minden esetben a legbiztosabb legolcsóbb és legjobb befektetés, következőleg minden takarékpénztárnak eléje teendő. Hogyan és mily módon lehet legczélszerübben és legkényelmesebben ily biztosítási jegyet szerezni, arra nézve szóbelileg vagy Írásban legdiskrétebb módon legmegbízhatóbb tájékozással díjtalanul szolgál: K LEI biztosítási főfelügyelő „ BEOS, II. Ob. Donaustrasse 59. Értekezhetni 3—5 óra között. — A tájékozás díjmentes ^8 bármely jelzálogos és személyi hitel-ügyletben. 19—25 párisi világkiállításon a ja «H rö ■ 03 00 co r«4 < & 3 >-* a> o 19—52 lett kitüntetve • ít • Naponta megjelenik Budapesten a j 1 : MAGYAR H Szerkeszti: POLITIKAI NAPILAP teljesen független programmal. Főmunkatárs: Horváth Gyula, . Mikszáth Kálmán, Helyettes szerkesztő: PBN-XÖ SÁNDOR. orsz. képv. orsz. képv. A »Magyar Hírlap« belső dolgozótársai, külmunkatársai és levelezői az írói kar legkiválóbb tagjaiból állanak. egész évre 1.4 írt; A „MAGYAR HÍRLAP4 előfizetési ára: SftUT" “&V Ä A „Magyar Hírlapi előfizetőinek lapunkat márczius 21-től ápril 1-ig ingyen küldjük. A „HÉT“ kiadóhivatalával sikerült megállapodásra jutnunk arra nézve, hogy e választékos kedvelt szépirodalmi hetilapot előfizetőinknek olcsóbban adhassuk, így a „MAGYAR HÍRLAP“ és a „HÉT előfizetési ára együtt: egész évre csak 20 frt, fél évre 10 frt, negyed évre 5 frt. IKäP Mutatványszámokat kívánatra ingyen. TESC Előfizetések a „Magyar Flirlap“ kiadóhivatalához: BUD APES F, IV., Granátos-utcza i6. sz. alá küldendők. Mutatványszámok 500.000 példány. Vácz, 1891. Nyomatott Mayer Sándornál.