Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

polgára, kir. közjegyző voltak. A temetésre utazott még városunkból Rudnyánszky László t. főszolgabiró is a pestmegyei küldöttséggel. A temetés napján, e hó 8-án, a székesegyházban az elhunyt bíboros főpap lelke üdvé­ért ünnepélyes gyászmise tartatott, melyet Tanács János ez. prépost, éneklő-kanonok czelebrált fényes segéd­lettel. Városunkban a Potóczky-család szerető rokonát siratja az elhunytban. Az egyház és haza e letűnt csillagának legyen emléké áldott! — Személyi hir. Dr. Miltényi Gyula székes- egyházi kanonok, papneveldéi igazgató, a hét elején édes atyjával rokonai látogatása végett Nagy-Kanizsára utazott. = Templomi ének. Múlt vasárnapon a székes- egyházban Juhász Ferencz m. kir. operaházi tag, városunk szülötte, Saár Lajos „Salve Reginá“-ját éne­kelte offertoriumra. Éneke igazán lélekemelő volt. = Közgyűlés. A váczi löegylet ma délután 3 órakor évi közgyűlést tart, melynek tárgyai a követ­kezők: 1. A főlövész évi jelentése. — 2. Az évi szám­adások előterjesztése és a pénztári felmentvény meg­adása. — 3. Jelentés a tagdíjhátralékosról s az egylet régi sorsolási kölcsöne törlesztéséről. — 4. A lőház helyi­ségeinek a megyei gazdasági kiállítás részére átenge­dése és az arra szükséges átalakítások. — 5. A lőház külső kertjének rendezése. — 6. A lőhá'zi helyiségek nem tagok által való látogatásának szabályozása. ­7. Indítványok. —• 8. A főlövész, két allövész, tizenkét választmányi tag és számvizsgáló választása. — A sz. Vincze-egyletnek dr. Miltényi Gyula kanonok lakásán elhelyezett perselyében legújabban begyült G frt 4 kr., A szives adakozóknak köszönetét nyilvánítja az egylet elnöksége. = Tűzijáték a Derecskében. Múlt szomba­ton kellemes meglepetésben részesítette Tarcsay Pál a váczi közönséget, a mennyiben Derecskében oly fényes tűzijátékot rendezett, melyben hasonlót ritkán van szerencsénk láthatni. Nagy számú közönség lepte el ez estén a Derecskét s gyönyörködött a sikerült szebbnél-szebb röppentyűkben. Az idő is kedvező volt. s igy igen kellemesen töltötték el az estét mindnyájan, kik ott voltak, s haza jövet talán nem egy ember gondolkozott azon, hogy e helyre talán többször is jó lenne elmenni sétálni = Mulatság. A váczi kereskedő ifjúság a pol­gári lövölde helyiségében a vasárnapi munkaszünet megünneplésére 1891. évi julius hó 19-én zártkörű nyári mulatságot rendez. Belépti-dij“: Személyjegy 1 frt. Gsaládjegy 2 frt. Kezdete esti 8 órákor. A tiszta jöve­delem a „Váczi Polgári Lövölde“ alap javára fordittatik. Rendező bizottsági elnök: Meiszner Rudolf, alelnök: Tragor Károly, jegyző: Dubovszky István. Piendezőség: Alberty Kornél, Boros Jakab, Burián Béla, Burgyel János, Gsernák Géza, Ifj. Intzédy Soma, Istvánffy Béla, Kemény József, Krenedits F. Bezső, Korpás Lajos, Kopunecz József, Langhammer József, Márkus László, Monszpart János, Molnár Gyula. Ifj. Ottó József, Páczay István, Pallagi Benő, Parti Lajos, Reitter Ödön, Ifj. Reiszmann József, Stark Ferencz, Szalay Béla, Szilády Kálmán, Ujheíy Pál, Vichor József, Zavaros Ferencz, Zilzer Sándor, Zsufa István. = Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye e hó 13-án és következő napján közgyűlést tart. A közgyű­lés tárgyai között van a vármegyei gazdasági egyesü­let kérvénye az ez évi szeptember hóban Váczon ren­dezendő kiállítás czéljára 1000 forint segély megsza­vazása iránt. = Kinevezés. Schön Nándor negyedosztályú m. kir. dohánybeváltó-hivataltiszt a m. kir. dohány­jövedéki központi igazgatóság főnöke által harmad osztályú tisztté neveztetett ki. = Előléptetés. A pestvidéki törvényszék elnöke Pézl Imre szolgasegédet a helybeli járásbírósághoz II. oszt. hivatalszolgává léptette elő. = Felülfizetések. A „Váczi Első Általános Ipart ár síd at “ betegsegélyző-egylete javára f. hó 5-én Verőczén tartott nyári mulatsága, daczára az esős időjárásnak, nagy részvét mellett tartatott meg és a betegsegélyző pénztár javára 92 frtot jövedelmezett, j Felül fizettek: Palkovits József 5 frt, Majthényi István j 5 frt, dr. Gsányi János 5 frt, dr. Csáky Tivadar 5 frt, j Reitter István 5 frt, Neiser N. (Verőcze) 5 frt, Marossy j Ferencz 3 frt, Velzer Lajos 3 Irt, Blázsovits János 3 ! frt, Flaidfeld Alajos 2 frt, Haidfeld Lajos 2 frt, Markus j Lajos (Verőcze) 2 frt, Bezdek János 2 frt, Meiszner j János 2 frt, Tahi Iván 2 frt, Reiser Henrik 2 frt, ! Bartos Lajos 2 frt, Pulczner K. 2 frt, Ottó József 2 frt, dr. Falcsik Dezső 2 frt, Velzer Kálmán 2 frt, j Laszka Nándor 2 frt, Gajáry Géza 2 frt, Mayer Fe- j rencz 2 frt, Racsek János 2 frt, dr. Virter Lajos 2 frt, Zemanovich József 1 frt, Ursziny Arnold 1 frt, 1 Velzer János 1 frt, Dick Ferencz 1 frt, Varázséji ; Gyula 1 frt, ifj. Korpás Pál 1 frt, Krancz Ferencz 1 frt, Paulik János 1 frt, dr. Freysinger Lajos I frt, 1 Reismann József 1 frt, Bili József 1 frt, Kiss Sándor i 1 frt, Fédor Sándor 1 frt. Ezen kegyes adományokért J köszönetét mond a szives adakozóknak úgy a rendező ■ bizottság, valamint Reitter István társ. elnök. — Új gőzmalom. Keszegen Huszár Béla két j kőre járó gőzmalma, mely c héten szereltetett fel, már | megkezdette működését, s mint halljuk folyton van | őrölni valója. = Vakmerő lopás. A múlt héten Legénden Cseri István kocsiját ismeretlen tettesek ellopták. Hogy j maguk ne húzzák a. kocsit, a harmadik szomszéd két ; lovát elébe fogták, egy harmadik helyen lopott lószer- ' s írnokkal. Érdekes, hogy a károsult gazdák a lopás 1 éj ölén otthon voltak, s künn aludtak. Az erélyesen folytatott nyomozás ez ideig eredményre nem vezetett. — Helyreigazítás. A helybeli köt-szövő gyár juniálisa alkalmával eszközölt felülfizetések sorából dr. Nagy Ármin gyári orvos neve, aki 2 frtot fizetett felül, elnézésből kimaradt, amit ezennel helyreigazi tunk. — „Biztosított“ föherczeg, A külföldön meg­lehetős általános szokás, hogy fejedelmi családfők nagy összegekre biztosítják az életüket. Nálunk eddigelé csak Orth János, a régebbi János föherczeg biztosította az életét Most, — mint értesültünk, — József föherczeg is nagy összegre kötött életbiztosítást, még pedig a „Gresham“ társulatnál. = Betörés. „Folyó hó 11-én viradóra az orth. izraelita hitközség imaházában a perselyek feltörve s tartalmuktól megfosztva találtattak. Hihetőleg az illető tolvaj pénteken este valahol meghúzta magát, s éjjel eszközölte a feltörést, melynek végeztével az ablakon át távozott. A rendőrség a tettest erélyesen nyomozza. Körülbelül egy éve szintén igy törettek fel a perse­lyok. A kár körülbelül 15 frtot tesz. — Halálos baleset. Lukács Zsuzsanna 4G éves rel. vállású verőczei lakos f. hó 7-én városunkban időzvén, az esteli vonaton óhajtott haza menni. A vonatról lekésvén, egy tehervonatra kapaszkodott fel, igy akarván minden áron haza jutni. A verőczei állomáson azonban még mielőtt a vonat megállott volna, leakart ugrani a vonatról, de ruhája megakad­ván, oly szerencsétlenül esett le, hogy lábai a kocsi kerekei alá kerültek, s mind két lábát térden alul elszakították. A szerencsétlen asszonyt azonnal Váczra kórházba szállították, hol lábát amputálták, de hiába mert nemsokára meghalt. Temetése e hó 10-én ment végbe. = Tűz a vidéken. Múlt szombaton Zsidón egy földmivelo házában tűz ütött ki. Daczára hogy a mácsai derék önkéntes tűzoltó egylet tagjai gyorsan megjelentek a vész helyén, mégis 6 ház minden mellék- épülettel porrá égett le a nagy hőségben, nemcsak a háztetői égtek meg, hanem a ház belsejében levő tár­gyak is mind tönkre mentek a tűz által. A kár roppant nagy. A szerencsétlenség annál nagyobb és szomorúbb, mert minden tűzkárosult szegény ember. Csupán az a szerencse a baj mellett, hogy a házak biztosítva voltak. (Rend. lev.) = Figyelmeztetés! Olvasóink bizonyára tud­ják, bogy uj okmánybélyeg (stempli) jő forgalomba f. évi augusztus hó végével és ekkor a jelenleg forga­lomban levő mindennemű okmány bélyegek elvesztik érvényüket, mert szeptember elsején csak uj stemplit fogadnak el. Aki tehát ez időponttól esetleg régi stemplit fog még tévedésből is használni, megleletez- tetik és bírságot fizet, a mire különösen figyelmezte­tünk mindenkit. A régi bélyegeket szeptember hava folyamán minden adóhivatal ujjal cseréli ki. Szeptem­ber után a régi stempli már nem cserélhető be és igy értékét veszti, a mit szintén jó lesz tudomásul venni. = Félretett selyemszöveteket az eredeti ár­ból 25°/p—iiiil/3°/o és 50% leengedéssel küld mete- renkint és egyes ruhákra vám- és bérmentesen Ilenne- berg G. (cs. és kir. udv. száll.) gyári raktára, Zürich. Minták postafordultával. Levelekre Svájczba 10 kros bélyeg ragasztandó. (2) Irodalom és zene. = Felhívás előfizetésre! Ez évi julius végén, vagy augusztus elején „Borús napok44 czim alatt tiz rövidebb-hosszabb elbeszélést és rajzot tartalmazó kö­tetem jelenik meg. A való életnek örökké változó, hol borúra, hol derűre váló küzdelmes napjait irtain le benne. Czélom nemesen szórakoztató, közben-közben oktató és a figyelmet lekötő olvasmányt nyújtani az olvasóknak. Először lépek most a nagy közönség elé, de biztat a remény, hogy szerény művecském — irá­nyánál fogva kellő pártolásban fog részesülni. A csinos fekete és arany nyomással ékített vászonkötésü példány ára: 1 frt 40 kr.; az aranymetszésü díszesé: 2 frt. Az előfizetéseket posta-utalványon, az egyszerű jelentkezé­seket pedig levelező lapon a nevemre tessék küldeni. Az előfizetők bérmentve kapják a könyvet. A gyűjtők­nek 10 után egy t. példánynyal szolgálok. Kelt Cson- grádon, 1891. julius hó. Varga Mihály s. lelkész. Szerkesztői üzenetek. = Z. G. urnák. Sz.-M.-K. A küldött összeget köszö­nettel vettük. Egy negyedévre van még hátralék. — V. M. urnák. Csongrád. Kívánsága szerint tettünk. — Irsára. Küldeményedet köszönettel megkaptam. Az illető ügyről érte­síteni foglak. — M. N, urnák. Lapunkat szombaton nappal, és nem éjjel készítik Laptiilajdonos és felelős szerkesztő: Varázséji Gusztáv. M I R D ÉTÉ S E K. Bizonylat. 5 Az „Első magyar gazdasági gépgyár részvény­társulat“ tek. Igazgatóságának BUDAPESTEN, külső-váczi-ut 7. Tiszteletlel válaszolok b. levelökre és kész­séggel ragadom meg az alkalmat, hogy az Önök által szállított gépek felett megelégedésemet fejezzem ki. A 3V2 lóerejű mozgony nagy erőkifejtésnél igen kevés tüzelőt igényel és a »C. A.« jegyű szekrénynyel egyöntetűen működik'. A mellett, hogy ezen gépek a legrögösebb és halmosabb ulakon könnyen szállíthatók, e cséplőkészlet végez annyit, mintegy 6—8 lóerejű sines gép. Gyártmányukat mindenkinek őszintén aján­lom, mivel csakugyan czélszerű és nagy mun­kaképességgel bír. Gsávoly (Baranyam.), 1890. évi deczember 28-án. Teljes tisztelettel Hrubi Márton s. k. 55 1-3 THE GRESHAM“ életbiztosító-társaság Londonban. Magyarországi fiók: | Ausztria fiók: Bpest, Ferencz-József-tér 5.6. | Becs, Gizellastrasse 1. sz. a. a társaság házában. [ a társaság házában. A társaság vagyona 1890. jun. 30-án frk 111.010,G13.— Évi bevétel biztosítások és kainat­1890. évi június 30-án . . . „ 20.084,349.— Kifizetések biztosítási s járadéki szer­ződések s vissszavásárlások után a társaság fennállása óta (1848) „ 234.804,082.— A legutóbbi tizenkét havi üzleti idő alatt* a társaságnál ....................r 55.985.275.— értékig nyujtattak be ajánlatok, miáltal a társaságfennállása óta benyújtott ajánlatok összértéke „ 1,666.812,555.— értékre megy. — Prospektusokkal és díjtáblázatok­kal, melyek alapján a társaság kötvényeket kiállít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgálnak az oszt­rák-magyar monarchia minden nagyobb városában az ügynök urak és a magyar és osztrák fiókok. >k^Pf±±±^±±±±±±±±±±±±±±±±.j(i^±:)(.j. ^jr)r ±±±±±x%> | Melyik lapra fizessünk elő? J) Gazdag tartalmánál. nagy terjedelménél fogva a leg >: 4) olcsóbb magyar lap az ” /f 1 „EGYETÉRTÉS“ | íj a mely az uj évvel immár 25-ik évfolyamába lépett. Ez a (t magyar olvasó közönség lapja. Hiteles forrásokból származó >L ériesiilés«*iiiek gyorsasága, alapossága és sokasága, >3- .p rovatainak változatossága, kitűnősége, a különböző olvas- -K mányok gazdag tárháza tették az »Egyetéi Lés«-1 népszerűvé CL -H Az orsóstülesi l3tr{;.ví*l;ísokról a legrészletesebb % 5 s e mellett tárgyilagos bű tudósítást egyedül az »Egyet- >f -K értés« közöl. Gazdasági rovata elismert régi tekin- G~ M télynek örvend. A magyar kereskedő s gaztlakö- £ xősiséf; nem szorul többé idegen nyelvű lapra, mert az >► 45 »Egyetértés« kereskedelmi s tőzsdei íiidósilá* ^ 4< saiusík bőségével s alaposságával ma már nem verse- U. * nyezhet más lap. A kereskedő, az iparos s a íí £ mezőgazda megtalálja mindazt az »Egyetértés«-ben, a >^ ■K mire szüksége van. Változatosan szerkesztett tárcsájában (t 4< annyi regény olvasmány! ad, mini egy lap % Ti sem. Két-három regényt közöl egyszerre, úgy, hogy egy rt* ■K év alatt 30 -40 kötetnyi regényt, részint eredetit, részint Cf M a külföldi legjelesebb termékeket jó magyaársug fordítás- Cjj fj ban kapnak az »Egyetértés« olvasói. A ki olvasni valót >f í keres és a világ folyásáról gyorsan liitelesen ct •K akar érfe^nlni, fizessen elő az »Egyetértésire, mely- G_ ■£' nek előfizetési ára egy hóra 1 frt 80 kr. egy negyed évre J4- S 5 {rt s egy évre 20 frt. Az előfizetési pénzek az »Egyet- * 4< értés» kiadóhivatalába küldendők. Mutatványszámot a ki- jj f* adóhivatal egy hétig ingyen és bérmenlve küld. IS % Vs S3. J,<; y; y ^ x x X x x x y; v x x x x x x x x x x x ^r x x x x x x x x sn párisi világkiállitáson •CD ■ r-l »1-4 •zS i 03 00 03 rH SÍ P 3 <T>. <T> B 8 CD 35 lett kitüntetve Vám/.. 1891. Nyomatott Mayer Sándornál Árverési hirdetmény. 354/1891. v. számhoz. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti V. kér. kir. járásbíróságnak 1890. évi 62706. számú vég­zésével Grezló Ernő ügyvéd által képviselt a központi ipartársulati hitelintézet felperes részére Kanovits Zol­tán alperes ellen 60 frt követelés s jár. erejéig elren­delt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 4-49 frt becsült ingóságokra, váczi kir. járásbirósági 2929|189I. szánni végzéssel az árverés elrendeltetvén, annak felülíoglaltatók követelése erejéig is amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna alperes laká­sán Káposztás-Mederen leendő megtartására határ­jelül 1891. évi Julius hó 1(>. napján délután 4’/2 órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt szoba­bútor, zongora s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérő­nek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is cl fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingó­ságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna, és ez a végre­hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi beje­lentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél vagy írásban beadni, avagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Váczon, 1891. évi julius hó”2. napján. Szaák János, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom