Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-05-04 / 18. szám
XII. évfolyam. lOlölizciési ára: évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) 18. szám. Váoz, 1890. május 4. n MSADALMI Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A „Váczvidéki egyetemi ifjak köre.“ Mint lapunk más helyén olvasható a »váczvidéki egyetemi ifjak köre« f. év április 30-án megtartá rendes évzáró közgyűlését; ez alkalommal nem lesz tehát érdektelen, ha röviden mi is megemlékezünk a kör működéséről s egykét vonással ecseteljük a lefolytegyleti év történetét. Tagadhatatlan, hogy városunk az utóbbi időkben rendkívüli haladást lett. Kimozdult a régi lethargiából s társadalmunk jelesei mindent elkövetnek, hogy a külsőleg is megifjult Vácz elfoglalja helyét azon városok sorában, melyek között fekvése, közlekedési eszközei, erős intelligencziája méltó helyet jelölnek ki számára. Csatornázunk, kövezünk, építünk, fásitunk, szépítünk, szóval haladunk. De ez a haladás csak egyoldalú, csak külső. Ha idegen jő hozzánk, aki csak egy évtized óta nem látta városunkat, bizonyára meglepetve fog körüljárni s alig fog ráismerni a régi képre, de ha aztán a társadalmi életet kezdi tanulmányozni, csakhamar kiábrándul s azon tapasztalattal fog távozni körünkből, hogy a város csak uj ruhát kapott, de a ruha viselője még mindig a régi. És valljuk be, hogy igaza van ! A mi társadalmunk indolens; talán már nem alszik, de legfölebb is ébredezik. És éppen ez az ébreclezési stádium magyarázza meg azt, hogy a »vácz-vidéki egyetemi ifjak köré «-vei, ezen fiatal és szerény egyesülettel lapunk e helyén foglalkozunk. Igen ! mert e körnek nem csekély érdeme van abban, hogy társadalmunk ébredezik. Mikor az ifjak társulata megalakult, főczélul tűzte ki maA „Yáczi Közlöny“ tárczája. Álomkép. Midőn szemeimet bezárta az álom : Megjelent előttem sirbaszállt virágom, Fehér szinti zászlót tartott a kezében, Rajta Mária-kép mosolyga szelíden. Nézett rám a halott, hosszan, hosszan, mélyen, Túl világi jóság ragyogott szemében. Tűlvilági öröm sugárzott az arczán, S megcsókolt; de ajka — hideg volt, — és halvány. Halott ha csókot ad : mit jelent ez álom ? Talán sírba kívánsz, letört szép virágom ! ? Elmennék örömest, oly sötét az élet! Jobb volna a sírban — nyugodni tevéled ! . . . . . . Távozott a halott, s én is vele mentem, S így könyörgék hozzá: »Imádkozz’ érettem !« »Imádkozom érted ! viszonzá a halott, Kérd az Istent te is: legyen álmom nyugodt!« . . . Megvirradt, reggel lett, tova tűnt az álom; Nem tartott sokáig, —• miként boldogságom ! Szűz Mária képe, a kis Jézuskával: Eltűntek . . . eltűntek ... a halott-virággal !! _______Németh Fanni. Az elátkozottak. — Elbeszélés. — Irta: 2vEészá,ros Sándor. Elemi csapások, betegség ágyba tették Szántó Já- nosnét. Ott virrasztó ti éjjeleken át a férj s a nagy legény fiú. Kezességért elment a vagyon jó része s mi maradt, rossz termések, jég, fagy folyton nyirbálák, úgy, hogy nem is lehetett azt már vagyonnak, csak holmi csipp- csupp földnek nevezni. A nőben a betegség csiráját a vagyon elvesztése, s a reménység elhagyása növeszté meg oly annyira, hogy szegényt ágyba dönté. Beteg volt annál a háznál mindenki. Szántó, a jó módban kényelemhez, urizáláshoz szokott, s most, kétségbe esetten nézett valóban kétségbeejtő sorsa elé. A nagy legény fiú, az alig néhány év előtt a faluba költözött gazdag bérlő lányába bolondult, s hogy szüleinek vagyona tönkre ment, bár a lány változatlan gának Vácz társadalmi szellemének élénkítését. És ha a záró-közgyűlés beszámoló jelentéseit figyelemre méltatjuk, be kell ismernünk, hogy e czél- jának sokkal jobban megfelelt, mint városunk bármely hasonczélu egyesülete. Mit is tett ezen egyleti évben a kör? Rendezett Váczon egy to inból aestél yl, két felolvasó estélyt, egy felolvasással, szavalatokkal, műkedvelői előadásfűszerezett hangversenyt, megünnep el te már ez. 15-ikét, a nagy nemzeti ünnepet és hogy nevének megfeleljen Vácz vidékének második czentrumában, Aszódon is bemutatta magát egy felolvasó estélylyel. Mindezt tette alig nyolez hónapnyi rövid idő alatt, küzdve kedvezőtlen anyagi viszonyokkal, küzdve a közönség részvétlenségével, de nem csüggedett. Érezte, hogy övé a jövő, ha le lesznek küzdve a kezdet nehézségei, ha le lesz győzve a társadalom előítélete. A sajtó egyhangú elismerése s a jelen voltak tudata tanúskodik minden estély erkölcsi sikeréről, de egyúttal tanúskodik az anyagi áldozatokról is. Megkedveltette a kör a publikummal a szellemi élvezetet. Változatos és kitűnő programmot adott mindig, melynél az érdeklődést még a táncz élénk vágya sem volt képes lelohasztani. Jelen volt az ifjúság testületileg a marcz. 15-én rendezett banketten is, hol a polgársággal karöltve bebizonyító, hogy nem a szerepvágy, nem az önzés vezérli, hanem a társadalom felsőbb érdekei. Szívesen lemondott az akczióról azon perezben, midőn magánál hivatottabbakat látott az ügy élére állani. S ezen az estén oly ünneplés tárgya volt (és méltán!) a kör, hogy a legszebb reményekkel * i maradt, de annál rosszabb volt Pálra nézve, hogy észrei vette, miszerint a lány szülei görbe szemmel nézik jöttét. Egyszer aztán megérte, hogy azt mondták a bérlőék, nincs otthon a kisasszony. Ez azt jelentette — jobb, ha elmarad. Horgasztott fővel, megszégyenülve tért haza a szerencsétlen fiú. Bár mint akart is otthon különösen anyja előtt ha nem is vig, de legalább nyugodt lenni nem birt. Hiányzott a lelki erő. Atyja a viszonyról még csak nem is sejtett, de anyja tudta. A betegek éles látók s a beteg anya észrevette fián mindjárt a változást. — Mi lelt fiam ? kérdé gyengéden az anya fiát, midőn magukra maradtak. — Semmi, édes anyám! felelt a fiú tettetett nyugodtsággal. — Ne tagadd, én látom, bajod van. Mikor voltál a bérlőéknél ? Ez váratlan kérdés volt, erre a kérdésre Pál nem készült el. Ajaka körül akaratlanul keserű mosoly gyűlt. — Az előbbi órában voltam. — Történt talán köztetek valami? Elfacsarodott a fiú szive, szemei fényt nyertek, de a könyektől. Reáborult edes anyjára, és elmondta történetét. Megsimogatta fiát az anya, a halovány két orczán végig pörgött két köny és azt mondta: — Fiam, szegény csak szcgénynyel lehet boldog, ő pedig gazdag. Felejtsd, keress mást, szegényt. És ez a történet végkép megtörte az anyát, halálos tőrdöfés volt szivén, hogy fiát, mert szegény, nem fogadták el. Megszégyenítették. A szegény nő, anya, egy hét múlva a föld alatt volt. Apa, fiú, mijük volt, pénzzé tették és fél év múlva szerencsét próbálva koczkára tették minden pénzüket. Egy pusztát béreltek ki. Vasszorgalom, kitartás nem hiányzott és az idő meghozá a meghozni valót. Termett a föld jól, az elvetett mag busásan fizetett. Három év múlva a befektetett tőke megtízszereződött. Nyolez év múlva övéké volt a puszta. / * * * Nyolez év, sok, igen sok idő, Szántó ez idő alatt megtalálta előbbi kényelmét bőkellett következő estélye elé tekintenie. A csalódás azonban nem törte meg az ifjú akaraterőt. . . haladni fog tovább a kijelölt ösvényen biztos tudatában annak, hogy eljő még az elismerés ideje is. A kör ez évben október közepe táján alakult meg s ez idő óta mitsem mulasztott el, hogy második czéljának az önképzésnek is megfelelhessen. A rendes gyűlések valóságos matinék voltak. Szavaltak, felolvastak, bíráltak. S ha az idei pályázat meddő maradt, az nem az irodalmi niveau sülye- clését, hanem inkább annak emelkedését jelenti. Jelzi a bírálók magasabb, s a jeles tagok által teljesen igazolt igényeit. Ma már oly fokon áll a kör, hogy abszolút becsű munkákat vár szereplőitől. Uj erők léptek a körbe : s az sem utolsó érdemük az ifjaknak, hogy a körön kívül álló intelligens, egyetemi ifjúságot is városunkba édesgették s ma már nincs mulatság Váczon, melyben a fővárosból legalább a tud. műegyetemi olvasókör ne volna képviselve. Az idegen elemek felfrissítik a társadalmi vér lüktetését, uj szokásokat, elveket hoznak magukkal, s ki tagadhatná, hogy a társas életnek éppen az egyhangúság a megölője? ! Hogy a kör az idén előbb fejezte be működési évét, mint tavaly, annak oka főleg a legutóbbi hangversenynek a szokottnál kisebb sikerében és az anyagi helyzetben rejlik. A szünidő — bár ez alatt sem fog aludni a kör — csak uj erőszerzésre van hivatva, s biztosan reméljük, hogy a jövő évben, midőn újra meg fognak jelenni köztünk az ifjak, a nagy közönség oly mérvben fogja fáradságukat jutalmazni, amint megérdemlik. * * * ven, természete, mint a könnyű szerrel szerzett vagyo- núaknál rendesen, — kényes, nagyralátó, dölyfös lett; mulatós otthon, távol otthonról néhány vérmes, vad- czimbora társaságában orgia meg-megesett. S mi természetesebb, mint hogy a pezsdülő vér, a vadszenvedély kivánt, követelt, követelte a magáét — mutatást, dorbézolást. De belátta végre, hogy az igy nem lehet, nem folyhat tovább, ennek végét kell szakítani. De hogyan ? Ez volt a kérdés. Sokszor feltette magában, nem megy, hagyja a czimborákat. Mégis ha jött az idő, ment, ment, nem bírta magát leküzdeni. És rájött a gondolatra, hogy laka rideg, egyhangú, nincs benne vonzó, marasztó, de senki. Fia? azt alig látja hétszámra, ott barangol a pusztán, kóvályog, mint a téli zimánkos időben éhségtől üldözött farkas. Hiába, asszony kell, majd akkor aztán maradok itthon, addig nem. És e gondolatra bele pillantott a tükörbe, hogy szemlét tartson magán, ha ugyan bele illenék-c még egyszer a vőlegényi bőrbe, megilletné-e még egyszer a vőlegényi titulus, nem nevetnék-e ki? De ugyan mondjátok meg nekem, ki látta volna már magát másnak abban a tükörben, mint a minőnek, és mint a kinek akarta látni ? Hamis egy portéka az a tükör, — azaz, nem az a hamis, hanem hamis, csaló önmaga iránt minden ember, midőn a tükörbe néz, mert nem a valót látja, mert nem akarja, hanem mindig és mindig azt, kit kedvvel, önhizelgéssel fel- czifrázott, a valótól eltántorított lelke lát. Önmagát az ember soha sem látja csúnyának, nem tetszőnek, de mindig szépnek, kellemesnek; pedig, pedig, sokszor jó volna lelkiismeretesebben megnézni azt az arezot, alakot. így járt Szántó is tükrével. Szinte fiatalodott, mikor a tükörben úgy megtetszett önmagának. Csettentett ujjával, nyelvével és egyet pürdült sarkán. — Deres haj, terjedt termet, ránezos arczt — ejti ! vigye a fránya. Fő a jó vér, fiatal sziv. Úgy lesz. Mától fogva lány után nézek. És valóban úgy tett. (Folytatása következik.)
