Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1890-08-24 / 34. szám

igénybe vett tisztviselői, s még csak azzal sem vigasztalhatják magukat, hogy sok oldalú és terhes elfoglal- tatásukért legalább erkölcsi méltánylásban részesülnek. Ellenkezőleg: városi főjegyzőnknek még a törvényes főjegyzői czimet is vonakodnak megadni, az aljegyző számára pedig nem régiben olyan munkakört jelöltek ki. mely sem az aljegyzői állásnak, sem a városnak nem válik díszére. Ily körülmények között erkölcsi elismerésről szólani sem lehet.

Lássuk azonban a fizetéseket.

A városi főjegyző évi fizetése: 800 frt készpénz és az u. n. jegyzői földek használata, mely utóbbi alig képvisel 15—16 frt értéket. Az összes főjegyzői javadalmazás tehát 815 irtot, tesz ki. — A számvevő-jegyző évi fizetése 800 frt, — az aljegyzőé 500 frt és semmi egyéb.

Éhez fogható szegényes javadalmazást alig találunk, egyetlen rendezett — tanácsú városban is. A környékbeli községi és körjegyzők helyzete pedig ehez képest igazi kis királyság!

A hivatalos kimutatások szerint a mácsai községi jegyző évi javadalmazása 1080 frt; a rákospalotaié 1150 frt; a sződié 1553 frt, — a vácz-hartyáni körjegyzőé 1409 frt, — az újpesti közigazgatási-jegyzőé pedig 1490 frtra rúg, nem számítva hozzá az engedélyezett magánmunkálatokkal szerzett mellékjövedelmeket, melyek sok helyen magukban véve többre rúgnak, mint a váczi főjegyző összes fizetése.

A számvevő (adóügyi) jegyző fizetése Újpesten 1100 frt; Váczon 800 frt.

Ami pedig az aljegyzői fizetés csekélységét illeti, annak megvilágítására csak a városi adóvégrehajtók díjazását hozzuk fel. A városi végrehajtók 600 frt évi díjazást kapnak, még az aljegyzői csak 500 frt fizetésben részesül. A végrehajtók diját bizonyára nem sokalja senki, mi legkevésbbé. De bátrak vagyunk mégis megkérdezni, hogy hol van itt a helyes arány ?

A felhozott számadatokból tiszta képet alkothat magának mindenki arról, hogy mily mostoha javadalmazásban részesülnek városi jegyzőink. S most, midőn szeretjük hinni, hogy valahára a végleges szervezkedés küszöbén állunk, időszerűnek látjuk elmondani ezeket, hogy felhívjuk a képviselőtestület figyelmét a kirívó visszásságra, mely a város legjobban igénybe vett tisztviselői javadalmazásánál fennforog.

S ha már annyit nem is tehet a város jegyzőjéiért, hogy javadalmazásukat a falusi jegyzők fizetése színvonalára emelje, iparkodjék legalább méltányos fizetés- emeléssel megközelíteni ezt a mértéket, melytől most 100, sőt ennél is több %-tel hátra vagyunk.

A város kedvezőtlen anyagi helyzete nem lehet ebben akadály; mert ha ez nem jog- és méltányossági czim arra, hogy bármelyik szállító vagy iparos megszolgált dijaiból csak egy krajczárt is levonjunk, nem fogadhatjuk el ürügyül arra sem, hogy a város szellemi munkásainak megérdemelt dijain, magyaréin mondva: a tisztviselők bőrére — takarékoskodjunk.

Az a néhány száz forint, amit a város eddig a tisztviselők rovására évente megtakarított, nem szolgált annak díszére, vagy javára különben sem !

Népünnepély a „Pokoliban.

Vácz város közönségére már ősidőktől fogva rá van sütve a „közönyösség“ bélyege. Nem lelkesül ez a közönség — már t. i. általánosan szólva és nem említve a kivételeket — sem színház-, sem hangverseny-, sem tánczmulatság-, sem más effajta nemes szórakozásért.

Soká is forték a fejüket néhányan, akik egy kis életet akartak városunk társadalmába önteni, hogy mi lehetne hát az a uj valami, melylyel az elfásult kedélyeket kissé fel lehetne villanyozni ? Hosszas gondolkodás és tapasztalat gyűjtés után végre rá is jöttek az elzárkozottság bibéjére. Észrevették ugyanis azt, hogy

a publikum nagyrésze szokatlanul látogatja a panorámákat, czirkuszokat és mindazon helyeket, ahol olcsó pénzen lehet élvezni és mutatványokban gyönyörködni, megkíséreltek ezelőtt 4 évvel egy népünnepélyt rendezni, összekötve azt széphangzású látványosságokkal. És ime! a népmulatság, jóllehet annak java részét az eső mosta el, fényesen sikerült és 500 frt tiszta jövedelmet juttatott a szegények javára. E szokatlanul beütött sikeren neki buzdulva a tűzőrtorony felállítása czimén újabb népünnepély rendezésére szánták rá magukat a jeles korifeusok és buzgó fáradozásukat megint csak országra szóló fényes eredmény koronázta.

A propeller déli 12 órától kezdve alig győzte a tengernyi népet áthordani, mely délután. 4 órára any- nyira felszaporodott a túlsó oldalon, hogy megközelítőleg 4000 emberre tehető azon sokadalom száma, akiket a kíváncsiság hűs lakásaikból kicsalt.

De legyünk igazságosak, a rendezőség buzgalmán kívül a kedvező időnek is nagy része van az ünnepély sikere körül. Egész nap még csak egy felliőcske sem árnyékolta be az verőfényes égboltozat, azúrját, csak a tikkasztó kánikulai hőség volt az egyedüli, mely sokaknak adott kifakadásra alkalmat — e fölött pedig a rendezőségnek legkevésbbé volt oka boszankodni, mert annál jobban fogytak a sátrakban mérsékelt áron eladott hűsítők, úgy hogy a személyzet alig győzte a száraz torkok kielégítését.

Csakhamar megeredt a jó kedv, amit csak növelt a zenekarok tánczra csiklandozó játéka. Volt sok olyan, aki már kora délután a kezdte a csárdást rakni és akkorra, midőn a táncz igazában vette kezdetét már a bokrok hűsében pihentette fáradt lábait és mámortól gőzölgő fejét.

A versenyek.

Az ünnepély szorosan vett programja — miután a diszfelvonulást már lapunk múlt számában irtuk meg — d. u. 5 órakor a versenyekkel vette kezdetét, melyekről alábbiakban számolunk be:

1. A pózna megmászása. Olyan magas volt hogy nem sokan bíztak izmaik erősségében, csak Virág Pál, Bezdek János tanoncza, merészkedett, a nagy útra és nagy fáradsággal sikerült is neki a pózna csúcsát elérni, ahol aztán ki is szedte a vámot, mert az összes felaggatott tárgyakat leszedve nagy diadallal szállt le a magasból.

2. Henger lej tés. Könnyebb dolog, mint az előbbi, tehát sokan is voltak a vállalkozók. Volt akárhány élelmes fiezkó, aki nem is mászott, hanem egy ugrással vélte az ingó-bingó jószágot meglovagolhatni. Természetesen a szigorú júryt félre senki sem vezethette. Kifogástalanul mégis hárman jutottak keresztül s igy a kitűzött díjnak akadt is méltó tulajdonosa. Az első dijat, egy drb ezüst forintot, Gellér Béla, a második dijat, egy drb Máriás húszast, Dora József, a harmadik dijat, egy negyed ezüst forintost, Bötkös András vágták zsebre.

3. A mól n á r o k csoln.ak-verse n y e, 3 díjjal és 3 pályázóval, kiknek mindegyike megállta a helyét s különösen erős küzdelem folyt le az első és a második között. Ezen verseny eredménye a következő : Az első dijat, 3 drb ezüst forintost, H a t a 1 a István kormányozta ladikkal Oszaczky Pál tűzoltó egyenruhába öltözött molnár nyerte el. A másodikat, 2 ezüst forintost, a Hevér István által kormányozott ladikkal T ó t h Mihály küzdötte ki evezőjével. A harmadik dijat, 1 ezüst forintost, a M. Kurdi Lajos által vezetett ladik nyerte, melyen Horváth Lajos evezett.

4. Úszó-verseny. Ilyet csakugyan nem látott még a váczi közönség, melynek csak az volt a kellemetlen oldala, hogy abban a szemérmesebb hölgyközönség csak lopva gyönyörködhetett. Négyen indultak a kitűzött 2 díjért a fegyházi sziget alsó csúcsától az ügyesen rögtönzött propeller kikötő-helyig. Minden pályázót egy csónak kisért. Quell János a maga ladikját igénybe is vette és útközben felszállott. Igen érdekes volt azonban a küzdelem C z i g a n e k János és Ruzits Lajos között, mely azzal végződött, hogy C z i g a n e k hatalmas és szabályos tempóval félhosszal megelőzve társát elsőnek érkezett be és a 2 frtos dijat elnyerte. Ruzits, a második, egy forintos dijat nyert. Tíz emberhosszal utánuk M edve József érkezett be harmadiknak.

5. A verse ny-f u t á s. Megszámlál hatban gyerek reflektáns állott síkra, kik közül a kiválasztott első Szucsányi András, a második pedig a kis Köves Károly volt. Az elsőnek 2 frt, a másodiknak 1 frt ütötte izzadt markát.

6. A 1 é g g ö m bök elbocsájtás a, melylyel M i 11 m a n Géza lankadhatlan és ügyes főrendező fáradozott, meglepően sikerült és a közönségnek igazi élvezetet nyújtott, a vácz-hartyániaknak és dukaiaknak pedig több garaboncziás diákot juttatott s a félelmes anyókáknak tán még ma is nyugtalan és álmatlan éjszakákat teremtett.

7. A szépség-verseny: A versenyek legérdekesebb pontja, melynek eredményét a júry titkos közös-ülésezés után hirdette ki sokaknak sárga irigység uralta fájdalmat szerezvén. Jóllehet a határozat titkos tanácskozás után hozatott, mindazonáltal LT r- s z i n y Arnold és B a 1 á s Imre ellesett erős taglejtéseiből azt kell következtetnünk, hogy az ő protek- cziójuk által portáltak vitték el a győzelem pálmáját s a jury elnöke: G a j á r y polgármester, Dr. Frey- singer és N ikitits páros jury-tagok véleményével szemben döntő szavazatával a legény jury-tagok véleményét pótolva, az első dijat — egy gyönyörű szép fehér galambocskát ábrázoló melltűt — Schlinger Teréz, a második dijat — egy aranyozott ezüst gyűrűt — Sebők Anna, a harmadik dijat — ugyancsak egy aranyozott ezüstgyürüt — Kurdy Borbálának Ítélte oda.

8. A legjobb csárdás-tánczos pár dijára: Madár János — Horváth Sándornéval, Králik József — Keszeg Boriskával. Hubacsek József — Sebők Annával, Horv á t h József — Panner Rózával, Rebe János — Gere Lídiával, Vadkerty Ferencz — Nagy Erzsikével, Varsányi Pál — Kurdi Zsuzsikával, Benda János — Gál Katalinnal, Kurdy István — Kurdy Erzsivel, Stanczl Mihály — Csárdás Juliskával pályáztak, kik közül hosszas tánczoltatás után a jury a három elől nevezett párt választotta ki és bocsájtotta komoly küzdelemre. Ezek aztán tovább tánczoltak, és annál nehezebbé tették a jury feladatát, a mely végre is azt volt kénytelen határozatában kimondani, hogy mind a három pár kifogástalanul és kitünően tánczol. De hát mi legyen a díjjal, mikor olyan csak egy van? Ezen kényes kérdést a jury elnöki' ügyesen oldotta meg oly formán, hogy a maga zsebére még 2 dijat állapit ott meg s ekként a népünnepély rendezősége által kitűzött dijat — a férfinak egy szivar szopókát, a tánczosnőnek pedig egy csecsebecsét — Hubacsek József és Sebők Annának, a második, illetve első elnöki dijat, Madár János és Horváth Sándornénak, a harmadik, illetve, második elnöki dijat pedig Králik József és Keszeg Boris- kának Ítélte oda.

Mire a programm 9-ik pontja a liczitáczió, sorra került, az idő már jó későre járt és ennek köszönhető, hogy az eredmény meg sem közelítette a hozzá fűzött várakozást. A nagyszámú, értékes tárgyak csak közepes áron keltek el és a bevétel ezen csészéje éppen nem mutat túlsúlyt a számadások keretében.

Az ünnepély többi része.

Volt a versenyeken kívül még egy pont a pro- grammban, a melyen a legtöbb pályázó és legtöbb nyertes is akadt. Az 1000 pár tormás virslinek és az 1000 drb sóskifli szétdobálását értjük, melyért meg- számlálhatlan apróság szállt síkra s lett győztes, a kiknek névjegyzékét — őszintén megvalljuk — összeírnunk nem sikerült.

A „Yáczi Közlöny“ tárczája.

A költő.

Költőnek születtem, azt mondják ; az vagyok. Dicséretet szórnak a kicsik s a nagyok;

Együtt sírnak velem, együtt mosolyg ajkuk,

Sőt jutalmul olykor kitüntető taps jut. - Az ifjú leányka emlékversem kéri;

Elmondom: mily szépek lelkének reményi;

De a vén leánynak múltját nem említem,

Hogyha nemes báját versben örökítem,

Elzengem nyájasan, hogy a remény csalfa,

Most szedd fád gyümölcsét! [ha volna még rajta!]

A magasba kúszom, mint a futó repkény ;

Szivem fel-feldobban a nagyoknak tettén.

Majd a nyomor hl le törülni a könnyet,

Együtt sírok velük, kiket a sors hány, vet;

A kunyhóban talál sokszor a vén este :

Mosolyom a könnyre szivárvány szint fest le.

*

' * *

Jutalmul azt mondják : költőnek születtem,

Hogy az égi Múzsa megcsókolta lelkem,

De én nem hittem el s talán egész joggal,

Mig a végrehajtó nem jött hozzám dobbal.

R. I.

Itt, hol a szép Zagyva . . .

Itt, hol a szép Zagyva elhaló morajjal Kanyarog a síkon ezüstszálként végig S partjain a nyiló, kékes nefelejcset Sötét füzfabokrok átölelve védik,

Itt élek én csendben Édes önfeledten

Fölöttem az élet hajai elszállnak Szivemen nem ül meg a keserű bánat

Hűs öreg fák alján rejtve van a fészkem Bóliritgató lombok suttognak fülembe, Bent az öreg hajlék hallgató csendjében Akad a szivemnek nyugodalma, enyhe ; Panaszlást nem hallok Csupán vidám hangot

Kedves jó szülőim s testvéreim ajkán,J Szivem vidor gyermek, öröm az én dajkám.

Ezt képzeli lelkem sokszor álmodozva,

De édes valóra sosem válik álmom !

Szeretteim távol, mély búba merülve Szivem drága kincse : anyám a kórágyon ; Szenvedések árján Zúg, ragad a pályám

S kedvesim meg tőlem messze, számkivetve Mint hajótörött a rengeteg szigetre ! . . .

Lévay Mihály.

A tejfeles bögre.

— Érzékeny történet. —

— Édes mamám, hol az én Ródi macskám ? Egész nap nem láttam.

— Hát mulat, egeret, patkányt kerget.

— Oh mamám, kell is Ródinak az egér! Inkább talán Piczkének ? . . .

— Persze, a Piczke nemes Ízlésű, ő csak a madarakra les.

— Átalában a mi cziczáink jó nevelésű macskák. Van nekik mit enni, az egeret csak játékszernek veszik.

De — ni ni, itt jön a Ródi!

Te ártatlan, hol voltál ?

Fogta a ház fiatal ura, megczirógatta a Ródikát, mivelhogy az ő kedvencze volt az.

— Nem csókolnád meg? kérdi a mama, hisz már a bajuszod is közel jár a fejéhez ? !

— Mórt ne lehetne egy tiszta csinos eziczust megcsókolni, ha az ember egy mokuskát is megcsókol?... Bizony tegnap is láttam, hogy csókolta mama a Picz- kél.! Pedig én előttem gusztusosabb a Ródikám.

Jézus Mária! Hallatszott! ott künn az uj lakó kisasszony keserves felkiáltása. Halmosiné ő nagysága megdöbbenve tekintett ki az ajtón, hogy mi baj ?

— Jézus Máriám Szent Francziskám és minden szentje az égnek, károm történt nagysága! Jaj! jaj!

— Micsoda kár! Kigyuladt a kémény?

— Jaj, rám nézve ennél is nagyobb! Ma reggel vettem egy drága szép virágos porczellán bögrét (a Pertziánéknál) és oda van ! Leverte az ablakból a nagy- ságáék sárgatarka macskája! Diribre-darabra tört a’.

— A’ se nagy baj, édeském, van a Pertziánék üzletében szebbnél-szebb.

— Jaj ám, nagysága, de ez különös szép volt. Rózsákkal, nefelejcsekkel ragyogott . . .

— No, a Ródi el se törte azt édeském, nem kell a szegény állatra rá fogni, kell is annak rózsás, nefe- lejtses bögre.

— Jaj ám, de — tejfel is volt benne kérem alásan.

— Tejfel ?

Azt kerülgette, és igy történt a kár.

— Minek tette olyan helyre a tejfeles bögréjét édeském, a hol megtalálja még a szolid Ródi is. A mi olyan féltős, azt el kell rejteni, mert macska és tejfel nem fér meg közelben egymással.

A ház ifjú ura is észrevette, mit tett kedvencz Ró- dikája a lakó kisasszony tejfeles bögrikéjével.

Restelte igen nagyon.

Ilyet Ródi sohase tett. Pedig mennyi minden szokott lenni az ő orra előtt a mama konyhájában, meg a kredenczben.

— Ejnye no kisasszonykám, hát mennnyi lehetett az a tejfel?

— A tejfel csak hagyján, de a bögre! Ez bizony 25 kr., de csak leengedve, mert másnak harmincz.

— Meg adom hát a Ródi helyett, kisasszonykám! Bár ez az illem kedvelő áliat akkor sem szokott pá- kosztoskodni, ha elibe teszik, a mit ő nem szeret.

— Igen, de a mit szeret, kérem a tejfel csiklandós valami egy Ródinak. Én csak a bögrét sajnálom tiszta uj, és igen szépecske volt! Nem is volt ott párja!