Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-08-03 / 31. szám
Püspökünk adománya. Püspökünk ő exciája aranymiséje alkalmából a következő levelet intézte városunk polgármesteréhez: 3200. 7. t Tr /---------- 1). a J. Kr. 1890. Tekintetetes Gajáry Géza polgármester úrnak Vácz. Tekintetes Polgármester Űr! Épen e pillanatban jutott kezeimhez Tekintetes Uraságodnak a város n. é. képviselőtestületéhez intézett s aranymisém megünneplése alkalmával rendezendő ünnepségek megállapítása végett f. évi aug. hó l-én tartandó rendkívüli közgyűlés összehívására kibocsátott meghívója. Ezzel kapcsolatban, tekintettel arra, hogy még első misém napja sem tudatik, mivel én az isteni Gondviselésnek irántam tanúsított eme rendkívüli kegyelmét minden feltűnés nélkül, csendes visszavonultságban akarom tölteni s buzgó imádságba merülve akarok hálát adni Istennek irántam tanúsított rendkívüli irgalmáért, de egyúttal könyörögni is a gondjaimra bízott hivek lelki és testi jóléte és boldogságáért; felkérem Tekintetes Uraságod által a nemes város n. é. képviselőtestületét, hogy ha irántam csak némi szeretettel is lehetnek, ez alkalommal minden tüntető ünneplésektől tartózkodjanak, bizonyosak lehetvén arról, hogy ebbeli legnemesebb szándékukat s érdeklődésüket szerfelett tisztelem és olybá veszem, mintha azok megtörténtek volna. Ez alkalommal a város házi szegényeiről is meg akarván emlékezni, ezennel (500) ötszáz forintot o. é. mellékelek felsegélyezésükre, felkérvén Tekintetes táraságodat, hogy annak kiosztása iránt kegyesen intézkedni szíveskednék. A többiben fogadja Tekintetes Uraságod s a n. é. képviselőtestület kiváló tiszteletemet, melylyel s püspök atyai áldásommal maradok Tekintetes Uraságodnak Váczon, 1890. julius 31-ikén legszivesb jóakarója Konstantin püspök Püspökünk jubileumához. Rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselőtestülete pénteken (f. hó l-én) d. e. 11 órakor, melyen Gajáry Géza, városi polgármester előterjeszté, hogy dr. Czettler Antal kanonok szives közbenjárásával sikerült kitudnia, miszerint dr. Schuster Konstantin megyés püspök ő Nagyméltósága ezelőtt 50 évvel 1840. aug. 2-án ordináltatott Nyitrán Palugyay püspök által s a következő napok valamelyikén mondotta első szent miséjét s igy most 50 éves áldozár- j ságának jubileuma közeledik. Ehhez képest sürgős intézkedések megtétele válván szükségessé, értekezett dr. J Freysinger Lajossal, a pénzügyi bizottság elnökével s szombaton egy fáklyás zenés-menetnek a püspöki palota elé vezetését és a város kivilágittatását szándékolta rendezni s a fáklyásmenet szónokául dr. Frey- singert kérte fel, aki azt el is vállalta ; vasárnap pedig a képviselőtestületet küldöttségileg ő Nagyméltósága elé hódoló tisztelet kifejezés nyilvánítása czéljából kalauzolni óhajtotta. Mindezeket f. évi julius hó 31-én szóbelileg tudatta ő Nagyméltóságával, aki indokolt kérés után hajlandónak nyilatkozott a küldöttség fogadására azonban az egyéb ünneplések mellőzését kérte, j sőt, mint az lapunk más helyén közölt, polgármesterünk- ; hez czimzett gyönyörű leveléből is kitűnik, azoknak j határozott elhagyását óhajtotta s ezen leveléhez a j szegények között a polgármester által kiosztatni kért 500 frtot mellékelt. A „Váczi Közlöny“ tárczája. ÖRÖMDAL úr. JícFíusfer Lonatantiri váczi megyés püspök a ra n y - m i s éj é re. Kondid jón meg az ünnepi harang! Hirdesse az szívünknek érzetét! Hadd tudja meg fél millió magyar: Atyánk ma tartja legszebb ünnepét. Hadd térdelünk a szent oltár köré, Iíol ötven éve ég a tiszta láng, Melyet egykor, mint ifjú gyújt a meg, Ki mint Atya ad szent áldást ma ránk. Ott állt az ifjú öt ven é v előtt, Ott vert reménytöl-lázas jó szíve, Hol most az agg, az ősz Pásztor imáz, /V az ég üdvét nyájára esdi le. Akkor remény, most meg boldog való Kísérni öt a szent oltár elé : JJoldog kebellel lép az agg oda, Hol már az ifjú üdvét föllelé. Előterjeszté továbbá a polgármester, hogy ezen 500 frt kiosztásánál a vallás felekezetek lelkészeit informálókként felhivatni kéri; tudatta, hogy ő Nagyméltósága 50 éves ordináltatása napján tegnap (szombaton) a felsővárosi plébánia templomban tartandó ünnepélyes isteni tiszteletre, melyet dr. Virter Lajos nagyprépost tartand, a város képviselőtestülete meghivatott s megjelenésüket kéri; indítványozta ezenfelül, hogy vasárnap f. hó 3-án d. e. 11 órakor a város képviselőtestülete ő Nagy méltósága előtt tisztelegjen és ünnepi szónokot válaszszon; a fáklyásmenet és kivilágittatás rendezésének mellőztetését kérte s végül indítványozta, hogy ő Nagyméltósága részére egy díszes kiállítású üdvözlő felirat készíttessék, ^melynek szerkesztése a polgármesteren kívül még dr. Freysinyer Lajos, dr. Zechmeister János és dr. Csányi Jánosra bizassék s ezen 4 tagú bizottság a felirat kiállittatására és ő Nagyméltóságának leendő átnyujtására is felhatalmaz- tassék és megbizassék. A polgármester előterjesztései helyeslőleg tudomásul vétettek és egyhangúlag, nagy lelkesedéssel elfogadtattak, mihez képest határozattá emeltetett hogy : 1. A város képviselőtestülete f. hó 2-án a felsővárosi templomban tartandó ünnepélyes isteni tiszteleten testületileg részt vesz. 2. A fáklyásmenet és kivilágítás — sajnálattal — mellőztetnek. 3. Az ő Nagyméltósága által kegyesen adományozott 500 írtnak a szegények között leendő kiosztásával Gajáry Géza polgármester bizatik meg s informálóiul a vallásfelekezeti lelkész urak jelöltetnek ki. 4. A város képviselőtestülete ő Nagyméltóságánál vasárnap (ma délelőtt 11 órakor) a polgármester vezetése alatt tisztelegni fog és a küldöttség szónokául egyhangúlag Gajáry Géza polgármestert kéri fel. 5. Az üdvözlő felirat szerkesztésével a polgármester világos óhajához képest Gajáry Géza polgármester, dr. Freysinger Lajos, dr. Zechmeister János és dr. Csányi János bízatnak meg, akik felhatalmaztatnak arra is, hogy azt díszesen kiállíttassák és ő Nagyméltóságának a város nevében átnyújthassák. Amiről tehát városunkban néhány nap előtt még alig tudott valaki, az a polgármester s néhány jóakarója éber figyelmét nem kerülte ki s övék az érdem, ha városunk méltóán megünnepli püspökünk ő Nagyméltóságának a Gondviselés által kegyesen engedélyezett ezen nagy napot. Közgazdászat! entelecheiák. II. A budapesti országos kiállítás alkalmával hány tapasztalatlan vizsgálót vehettünk észre, kik Munkácsy Mihály remek festvényét, Krisztust a keresztfán órahosz- szan elbámulták. A szemlélésbe csaknem beleveszvén csodálkozva kiáltottak fel: hogy sem a rajzvonalak nem látszanak kellő szabályosságnak hódolni, sem az alkalmazott szintömeg fölött nem uralkodik amaz összhang, mely megnyugtató, gyönyörködtető elvezetet árasztana el a felfogó érzékekre, pedig úgymond szerencsések voltak a nagyhírű festmény oly közelségébe juthatni, hogy szinte orruk hegyével érinthették. Hiszen éppen ez volt szerencsétlenségük. Mert ha a kép közvetlen közelébe nem fúródtak volna, hanem iparkodtak volna kellő távolba elhelyezkedni : a művészet legnagyobbszerű alkotása tárult volna fel szemeik előtt, melyen minden egyes vonal a technika legszabatosabb pontosságával olvad össze a szomszédos vonalakkal, mi által az idomok a legteljesebb szemcsalódásig hű plasticitást nyernek. A színek összhangja pedig annyira jellemzetes, hogy nemcsak a fenséges dráma megrázó eszméjét vetik élethűn vissza, hanem megszólaltatják egyszersmind a kor- és népAldást adott akkor is két keze, Boldog szülök vették áldásait; Ma gyermeki térdeplik öt körül, Kiket hozzá fűzött a tiszta hit : Ifjú karján reményfüzér virult, Ma szent kezében pásztorbotja van, A szeretet annak legszebb köve, Mit áldanak ma ezrek boldogan. Melyik a szebb, melyik a boldogabb ? Az ifjú hévtől lángoló kebel 1 Vagy az ősz fö, melyet dús érdeme Sión ormára, mint vezért emel ? Melyik a szebb, az ifjú szíve tán, Amely tudott hősen lemondani ? Vagy Simeon, a jámbor ősz, kinek Jézus kész volt keblére hajlani ? * * * Kebledbe is oh P ü s p ö k ü nk Atyánk! A drága Mester Jézus költözött, Szivedbe szállt a drága szent kenyér S a vér, mely Golgotluíról gyöngyözött. Te boldog vagy, szíved úgy gerjedez, Az ég kegyét oh oszd meg jó Atyánk! férted imáz szivünk e szent napon, Áldást az égből, kérünk, esdj le ránk! Révész István. 3Pol37rteutáLS cX x3c^.©H©ldL©'t©!2n... ■te* rajzot, melyek az események keretéül szolgáltak. Nem igy vagyunk-e Brunellesco márvárfftömegeivel, melyeket ő a nehézkedés és súly kölcsönös hatásainak pontos és szabatos kiszámításai után az általa felfedezett boltív elméleteinek alapján az oszlopokra merészelt függeszteni, melyek szédületét látszanak támasztani az avatatlan szemlélőben, hogy alig tud a hajlandóságnak ellentállni, mely őtet a fenyegető sulyok lezuhanása elől menekvésre törekszik serkenteni. Holott ha tudjuk és ismerjük a törvényeket, melyek ezen építészeti remekeknek alapját képezik, bámulattal hajiunk meg azon értelmi erő mélysége és nagysága előtt, mely ezen általános soha rendületet nem szenvedő törvényt először fölfedezte és alkalmazd. Ez történik velünk a társadalmi ember tanulmányozásában is. Hiúságunk, velünk született üres és veszedelmes gőgünk és önhittségünk, mely alkotandó Ítéleteinkben mindenha teljes és alig visszatartóztatható vehementiá- val iparkodik felszínre törni, tiltakozó állásba helyezi magát azon tétel ellen: hogy létezik az okoknak előre meghatározott rendszere, a természeti törvényeknek teljes, szilárd és feldulln tlan oekonomiája, melyek az emberi együttlétét kormányozzák, hogy van egy rendületlen alapokon emelkedő társadalmi természettan, melynek szabályai és tételei a politikai világ tüneményeit épp oly biztosan és szabatosan határozzák és állapítják meg, mint az anyagi testek természettana az ő körébe tartozó jelenségeket. És a társadalmi természettannak a maga biztos és ellentmondásokat el nem tűrő törvényei ép oly erély- lyel működnek, mint a minőket tapasztalunk a nagy természeti tüneményeknél, a rendes tengeri és légáramoknál, a légköri villanyosság felséges és borzasztó okozásainál, a föld delejességének százados változásainál, a növények és állatok rendezett földrajzi felosztásánál, a hévnek erőtani egyenértékénél, a fizikai erőknek kölcsönös változhatóságánál. Éppen ez által, hogy az önkény csélcsap és bizonytalan fogalmának, a rend és szabály positiv ismeretét, az esélyek kölcsönös váltakozásának, egy változ- hatlan, maradandó fokozatainál mindig felismerhető és megállapítható törvényt akarunk helyettesíteni, nem óhajtunk más czélt elérni, mint a vak empirismust, a sötétben puliatolódzó tapogatózást a maga esetlenségében az emberek kormányzásából kizárni és a politikai tudományoknak szintén megszerezni ama termékenységet és gyümölcsöző munkásságot, mely az általános törvények felismerése és elfogadása és alkalmazása alapján oly fényes diadalokat aratott az átalakított művészetnek, oly ünnepeltté és áldásossá tette a külvilággal foglalkozó fizikai tudományokat. A rend, mely fölváltja az esetet, az összefüggés, mely a véletlen viszontagság helyét elfoglalja: a tudomány. A tudomány tehát egyidőben született az előre meghatározott és bölcs rend eszméjével, az alkotótól örök időkre megállapított, változhatatlan törvény fogalmával. De a melynek higgadt és megnyugtató csendesvilága, a maga éltető sugárképét az értelem egén csak akkor ömleszti el. midőn a hazug ábrándképek eme sötét biztos irányokat, és szilárd sarkpontokat eltakaró sürüfellegek eltűnnek arról. Csodálatos, hogy midőn a tudomány haladásai az emberi mindenhatóságnak ambitionáit eszméjét a világegyetemből tisziára kiszorították; midőn a nagyképűsködésnek teljesen le kellett - mondani az arany- kémlésről, az egyetemes csodagyógyszer felfödözéséről, az örök mozdony feltalálásáról, a csillagjóslásról; akkor a helyett, hogy komoly vizsgálódásra, alapos kutatásra szánná el magát a sociologiában: hiú dicsőségének sütkérezéseül mohón ragadja meg az alkalmat egy öntetszése szerént képezett társadalom eszméjének kifejtésére, melyben mint a lágy viaszban saját beteges képAz utolsó Bánky. — Elbeszélés. — Irta : Mészáros Sándor. (Folytatás). Benő Bálványossyéktól Erzsikéjéhez ment s talán mondanom sem kell, hogy ott százszorta jobban találta magát s hogy ott három annyi időt töltött, mint amott. Midőn hosszú elmaradása után haza ment, egy kis csomagocska várt reá. Szülei azt mondták neki, hogy az már vagy egy hó előtt jött Bálványossyéktól. Benő kíváncsian bontotta fel a kis csomagot, s alig tudott bámulatában hová lenni, amit abban látott. Ott volt egy kis fehér papír lapra egy ketté tört rózsa szál szalagokkal kötözve, alatta e névvel: Irma. Oh mint rohant volna más tüstént, hogy megvigasztalja azt a hervadó virágszált, írmuskát; mint rohant volna s ölelte volna keblére a szerelmes leánykát, de Benő csak egy szánó mosolyt láttatott ajkán s egy kebléből eredő sóhajt bocsájtott hozzá. Szegény kis leányka. De hát mit is tehetett volna egyebet ? Neki már nem lehetett azt tenni, mit talán más tehetett volna. Neki már minden leány meghalt, ott van Erzsikéje, ki őt, ő meg azt szereti. Mindazonáltal talán más még is megtette volna azt ily helyzetben, hogy kihalászta volna a halászandókat, hanem Benő nem az az ember volt, ki két napnak áldoz. És ilyen az igazi férfi, ilyen az igazi férfi jellem, s elég sajnos, mai- világban az ilyeneket nappal is lámpával kell keresni, és még sem talál az ember, csak néhányat mutatóul. Egy reggelen Bálványossy gróf érkezett Bánkyók- hoz. Reggeltől majd délig beszélt négyszem között az öreg Bánkyval, délután aztán elment. Elmenetele után az öreg magához hivatta Benőt, kivel először közönséges dolgokról, majd később Bálványossy leányáról,
