Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-07-20 / 29. szám
XII. évfolyam. 29. szám. Vácz, 1890. Julius 20. Előfizetési ára: évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér: sora ...........................30 kr Bélyeg illeték minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Líl ES VIDÉKI ERDEKü, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI óm AP J Vácz város szervezési szabályrendelete. Városi szabályrendeletünk még 1873-ban, tehát majdnem két évtized előtt, készült. Azóta nemcsak viszonyaink változtak meg igen sokban, de maga az 1871. évi 18. t.-cz. is, — melynek alapján szervezési szabályrendeletünk megalkottatott, — hatályon kívül helyeztetett és igy városi szabályrendeletünk sem mai viszonyainknak meg nem felel többé, sem pedig az uj községi törvény intézkedéseivel összhangban nem áll. Az 1886. évi 22. t.-cz. (vagyis az uj községi törvény) 64. §-ában elrendeli ugyan, hogy a szervezési szabályrendeletek, melyeket a rendezett tanácsú városok az 1871. évi 18. t.-cz. 65. §-a értelmében alkottak, az új törvénynyel összhangzásba hozandók; városi szabályrendeletünk azonban máig sem ment keresztül a szükséges módosításon. A folyó hó 6-ikán tartott városi közgyűlésen a szabályrendelet kérdése ismét felmerült és pedig olyan körülmények között hogy — ha az események tanulságait levonni készek vagyunk — el kell ismernünk, hogy a mai hiányos állapotnak, mely mellett még a tisztviselők legfontosabb kötelessége s leglényegesebb jogaik is vitü tárgyává tehetők, minél előbb véget kell vetni. Ennek szükségét lehetetlen tagadni. A szervezet hiányosságát a tagok vállvetett, buzgó együttműködése és a vezetés eszélye és erélye sokban fedezheti ugyan, de magának a sikeres együtt- működhetésnek is lényeges követelménye, hogy az egyes tagok működési köre határozottan meg- szabassék. A tisztviselőkre nézve is elsőrendű kérdés, hogy jogaik és kötelességeik pontosan körülírva legyenek ; mert csakis igy felelhetnek meg teljesen hivatásuknak. De kívánatos a szabályrendelet módosítása nem csak a munka körök megfelelőbb kijelölése, hanem a tisztviselői javadalmazások méltányosabb megállapítása szempontjából is. Örömmel vettük tehát tudomásul dr. Frey- singer Lajos városi képviselő úrnak a folyó hó 6-iki közgyűlés előtt tett kijelentését, hogy a szabályrendelet átdolgozására kiküldött bizottság munkálatát rövid idő alatt be fogja fejezni, úgy hogy az új szervezési szabályrendelet ez év szeptember havában a városi közgyűlésen, s október hóban az őszi megyei közgyűlésen is, tárgyalható és jóváhagyható leend. Számítunk ezen Ígéret, beváltására, mert egy megfelelő szervezési szabályrendeletben közállapotaink megszilárdulásának és városunk haladásának elengedhetetlen s régóta sajnosán nélkülözött, feltételét látjuk. De éppen azért lehellen fel nem hívnunk a t. bizottság figyelmét azon körülményre, hogy ha az ez évi őszi megyei közgyűlésen a szabályrendeletet tárgyaltatni óhajtja, a munkálat elkészítésével és a városi képviselőtestület elé terjesztésével — az idő rövidségénél fogva — iparkodnia kell, hogy a tervezet ne csak alaposan megvitatható, de a törvény 27. §-a értelmében 30 napi felebbezési határidőre közszemlére kitehető s annak elteltével a megyei közgyűlés elé is kellő időben beterjeszthető legyen. A váczi csata emlékünnepe. Abból a szép napokból, melyek a szabadságliarcz neve alatt varrnak feljegyezve a történelem lapjaira, abból a dieső napokból, melyeken annyi igaz magyar szív ontá vérért a hazáért, Vácznak is jutott egy, hogy emlékeztesse a késő unokákat arra, mikép kell a hazát szeretni, mikép kell a hazáért — ha szükséges — életünket is feláldozni. Julius 17-ike azon nap, mely Vácznak jutott emlékünnepül. Ezen nap az, melyen honvédeink itt küzdöttek a jogért, és vért és életet áldoztak a honért. E napon hozták meg azon áldozatot a Magyarhaza oltárára, mely őket félistenekké avatja, mely tettük sugárait átragyogtatja időn s enyészeten. A váczi csata emez évforduló napját sietett is városunk hazafias közönsége emlékünneppé varázsolni, midőn közadakozásból a hétkápolna mellett díszes emlékszobrot állított a szabadságharezban e helyütt elhunyt névtelen hősöknek, a főtisztelendő káptalan pedig azok lelke üdvéért a Magasságbelinek bemutatandó engesztelő szentmise-áldozatra alapítványt tett, eképen akarván lakosságunk a hála és kegyelet adóját leróni elesett bajnokaink emlékének. S azóta évről-évre megünnepli e napot. Elzarándokol emez ünnepen az emlékszoborhoz városunk lelkes polgársága, kegyelettől meghatva szivében, hogy miután a szent-mise áldozaton buzgó imát küldött az egek Urához a dicsőn elvérzett hősök lelkinyugalmáért, körülseregelve az emlékszobrot, hazafias énekek és szónoklatok tartása által ápolja a szabadságliarcz hőseinek hazafias kegyeletét. Az ünnepély reggeli lj28 órakor gyászmisével kezdődött, melyet Újhelyi István kanonok s alsóvárosi plébános olvasott a Virter-féle kápolnában. Ennek végeztével a jelenvolt nagyszámú közönség a honvédemlékhez vonult, hol a műkedvelők dalegyesülete Eáy Zoltán karnagy vezetésé alatt eléneklé a „SzózaU-ot, melyet kalaplevéve hallgatott meg mindenki. Az ének hangjainak elcsendülése után Alpári Lajos bölcsészet-hallgató, a „Váczvidéki egyetemi ifjak köre“ tagja lépett a szobor lépcsőjére s a következő jól átgondolt, tartalmas beszédet mondotta: „Tisztelt Gyülekezet! Alig egy emberöltő előtt ádáz csata dúlt e téren, hol most a természet ragyogó pompája üdvözöl bennünket. Fél századja sincs még, hogy hősök vére verte vissza a derült napsugárt s a madár dala helyett az árvák és özvegyek zokogása búcsúztatá el a leáldozó napot. Oly szép ez a múlt és mégis oly keserű emlékeket keltő ! Temetésre készült a világ. El akartak temetni egy élő nemzetet. Ezer ellen támadt a magyarra, hogy meg- foszsza nemzetiségétől, nyelvétől, hazájától — mindenétől. Mintha a gondviselés is levette volna védő kezeit a végenyészetre praedestinált népről ! A kishitűek és az ellenségek azt hitték, hogy már elérkezett az a végső óra, hogy már nincs feltámadás többé. De csalódtak . . . Fellobbant a régi szikra, végig- hangzott a hazán a harczi riadó s a névtelen hősök százezrei rohantak megvédni a közös édes anyát, vagy meghalni érte. Küzdöttek, mint a félistenek; erőt öntött karjukba a nemes lelkesedés és honszeretet, bátorságot szivükbe az igazság öntudata s elszántságot, elkeseredést küzdelmükbe a veszély óriási nagysága. A honszeretet csodákat művelt. A csata tüzében tartották első gyakorlataikat, s a történelem bizonyítja, hogy minden hadi tettet megtanultak, csak a futást nem, hiszen: »Gsatájok a védelmezett Népjog csatája volt, Melyet szent kötés, s szent eskü Ellen zsarnok tiport.« {Bajza.) Az utókor gyermekei mesének fogják mondani ezt a kort, melyet csak a féktelen képzelet teremthetett meg. Azok közül akik végigküzdötlék, már csak kevesen vannak közöttünk. Küzdöttek és elhullottak, mint hősök, mint a szabadság eszméjének áldozatai. Itt is ők nyugszanak . . . Sírjuk fölött állunk. Ki tudná megmondani, kik aluszszák itt alant örök álmukat ? Hősök, kiket még a jövő elismerésébe vetett remény sem lelkesíthetett. Vérük egy cseppjét. képezte csak a tengernek, mely elboritá a drága magyar földet. Nevüket nem véste be örök könyvébe a történet múzsája. Itt nyugszanak a közös sírban, mint bajtársikhoz, testvérekhez illik. Egykor csatakiáltásukl.ól visszhangzott e vidék s most csöndes, néma, mint lakói. Egykor halálfosztó, fényes kardjuk villogott ill, hol most csak lombok susognak valami letűnt káprázatos korszakról, melyben minden ember szerette a hazát, melyben kü- telességérzet dagasztá a honfiak keblét, melyben testvér volt mindenki. Nyugodjatok ti hősfiak! Álmodjátok tovább szép álmaitokat. Lezáródó szemetek még látta a háromszinű zászló diadalát, még látta a zsoldos had futását. Elhaló lelketek előtt felvillant a jövő képe csillogó ködben, szivetek utolsó dobbanása azé a hazáé volt, melynek szabadságában remélve hullottatok el. Ti meghaltatok, de az eszme él. Örökségül maradt reánk. Ki- ömlő véretek mag volt, melyből a szabadság fája kelt ki. Kizarándokoltunk sírotokhoz. Nem ment feledésbe emléketek. Ez az oszlop, melyet apáink kegyelete állított e dombra, templomunk és iskolánk nekünk. Itt tanulunk honszerelmet és kötelességérzetet, itt nyerünk lelkesedést és kitartást a küzdelemben. A ti szellemetek lebeg itt. T. Polgártársak! A ti megjelenésetek érzelmeitek záloga. Jele annak, hogy a múlt dicsőség magva nem esett sziklatalajra; megjelenésiek és az emlékezet ünneplése örömmel tölti el a hazafi lelkét, mert látja, hogy a nagy példa nem hagyott minket sem érintetlenül. Kizarándokoltunk sírotokhoz, hogy lássa a világ, hogy az eszmét, melyért küzdve nemes szivetek utolsót dobbant, fel nem adtuk, hogy az eszmét, melynek vértanúi valátok most is keblünkbe rejtve őrizzük és hogy megfogadjuk, hogy a jövőben is hűk maradunk hozzá. A dicsőséges, vérrel felszentelt zászlót mi vettük át örökségül. A mi kötelességünk e zászlót szenny nélkül megőrizni, a mi kötelességünk a reá irt eszméket fennen hirdetni, terjeszteni, s a mi kötelességünk leend, ha a haza java úgy kívánja, e zászló alatt küzdve el- vérzeni. És most ejtsünk egy könnyet értetek, dicső honvédek ! Az öröm könye ez, hisz’ ti elértétek a legnagyobb földi boldogságot — meghaltatok a hazáért és igazságért. A hála könye ez, mert a ti éltetek árán lettünk szabadok, egyenlők, testvérek. Nyugodjatok tovább ti névtelen félistenek! Legyen áldott a hant, mely porladozó csontjaitok takarja! Legyen áldott a nép, melyért véretek ömlött, hogy ne csak halni, hanem élni is tudjon a hazáért.“ A fiatal szónokot beszédje végeztével a jelenvoltak lelkesen megéljenezték. A dalegyesület ezután Kölcsey „Hymnus“-át adta elő, mely után a díszes közönség szétoszlott. Jelen voltak : a helybeli honvédhuszár-ezred tisztikara élén P alkóv i c s József ezredessel, a városi tisztikar élén G a- járy Géza polgármesterrel, a „Váczvidéki egyetemi ifjak köre“, a kath. legényegylet zászló alatt, az 1848— 49-diki honvédek közöl többen stb. Püspök-Hatvan nevezetessége. F. évi julius 6-ik napján készült el a megyei új híd P.-Hatvanban. De miféle új híd, talán ezen kérdést is tehetné valaki? Azon híd, mely a „Galga“ patakon Püspök-Hatvan község mellett átjárót képez a zörgő kocsiknak, víg munkásnak és a sokszor búsuló vándornak. Szükségét is érezte ennek Püspök-Hatvan községe és vidéke s örült is most, midőn régi kívánságát megvalósulni látja. Három heti szorgos munka után létre jött az új híd, mely oly módon épült, melyhez fogható Magyarországban a pestmegyei s o 11 i n kívül még nincs. Solt községében (Pestm.) a múlt év vége felé épült, az első „Monier“ rendszerit híd, Wayss G. A., a szabadalom tulajdonosa által, a megyei kir. építészeti hivatal megbízása folytán. Az átvételre kiküldött bizottság teljes megelégedésének adott kifejezést jegyzőkönyvében ezen sikerült vízmű felett, midőn a híd a nagy próba megterheltetést megingathatlanul kiállotta. Az úgynevezett „Monier“ rendszer szerint épített híd oly szilárdan megkövült anyagból építtetett, hogy az idő viszontagságával talán századokon át is képes lesz daczolni. Mielőtt ezen új híd ünnepélyes megtekintésének leírását folytatnám; szükségesnek tartom felemlitni, hogy tulajdonképen miben nyilvánul a „Monier“-féle rendszer? Ezen rendszer abból áll, hogy 5—10 inni. vastag kör kereszt szelvényű vasakból álló hálózat tetszőlegesen formázva czoment-bclónnal, tiszta homok kavicscsal keverve bevonat ik. Két anyag összekeverése
