Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-01-05 / 1. szám
1. szám. XII. évfolyam. Vácz, 1890. janii ár 5. p, y. VácsiKSs n ■I IlljU ÍIES VIDÉKI ÉRDÉK m n Elöíixetési ára: évnegyedre ..........................I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: IO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség é* Kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) z, Gaspank-utczu 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Felhívás előfizetésre. Jelen számunk első lévén ez évben, bátorkodunk mélyen tisztelt olvasóinkat felkérni, miszerint lapunk XXI-ik év folyamára előfizetéseiket megújítani kegyeskedjenek. A múltban való működésünkről beszámolni fölöslegesnek tartjuk, mert arra legilletékesebb biró m. t. olvasó közönségünk. Városunk érdeke, a közügy s társadalmunk emelése mindig a czél, mely szemeink előtt lebegett s mely toliunkat vezérelte. A »VÁCZI KÖZLÖNY« anyagi haszonra nem számítva és áldozatoktól vissza nem riadva mindig annyit nyújtott az olvasó közönségnek, a mennyit csak egy vidéki laptól kívánni lehet. A »VÁCZI KÖZLÖNY« a jövőben is az marad a mi eddig volt :a haladás és pártatlan igazság-szolgáltatás közlönye: az igazság ösvényéről ezentúl sem fogunk letérni. Lapunk, hivatásához képest, jövőben is a nagyérdemű közönség szolgálatában fog állani, s minthogy a »VÁCZI KÖZLÖNY«-! csakis tömeges előfizetések mellett tarthatjuk fenn veszteség nélkül, kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy előfizetéseiket minél előbb megújítani szíveskedjenek. Az előfizetést, mely az 1890. évi január — mai c/íusi évnegyedre 1 frt 50 kr., helybeli előfizelőink a lap kihordójánál nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig pósta-utalványnyal eszközölhetik legczélszerűbben. Teljes tisztelettel Varázs éji Gusztáv, a »Váczi Közlöny« felelős szerkesztője és kiadó tulajdonosa. 189 0. Csak pár napja még, hogy az idők kopott nagy óráján egy vonással előbbre mozdult a lomha mutató. Csendes éj volt és hideg, mint hideg maga azon gépszerű mozdulat, mely egy lefolyt évet takart el minden örömeivel és bajaival együtt, s egy újat hozott reánk, mely jobb reményekkel biztat. Beléptünk ezen évszázad utolsó tizedébe, hallottuk ezer felől a »boldog újévet!« köszöntő szavakat, ma már elhangzottak azok is, mint elődeik. Egy év múlva már csak az asztalon elszórtan heverő látogató-jegyek emlékeztetnek azokra bennünket. így volt ez azelőtt is, egyformán minden évben, minden év első napjain. Az új év hasonlít egy kedves mosolygó gyermekhez, ki édes anyjának — az időnek ölében játszik, a remény zöld ágát tartva kezében: ámde ezen zöld ág az elhalt ó-évnek (fis hantján fakadt, ismét elhervad, helyébe egy év múlva ismét új támad, s a mutató egvgyel ismét előbbre halad. Midőn azonban ekképen az idő múlandóságáról elmélkedünk, lehetetlen, hogy legalább egy futó pillantást ne vessünk a múltra és jövőre, különösen lapunk működénét illetőleg. A lefolyt év alatt, — nyugodtan elmondhatjuk, hogy teljes igyekezettel azon voltunk, hogy közönségünk érdekeit megvédjük, igényeinek megfeleljünk. A nevezetesebb eseményekről kimerítő tudósítást hoztunk, a fontosabb kérdéseket megvitattuk. Örömmel soroltuk fel azon eseményeket, melyek városunk emelkedését kétségtelenül bizonyítják, de rámutattunk azon hiányokra is, melyeket itt-ott észleltünk. Hála az Égnek, hogy többször szólhattunk örömmel! De ne állapodjunk meg a félúton! Még sok a tenni való, városunk jóléte érdekében még sok a kívánni való. Az utolsó évtizedben sok csapás nehezedett városunkra, ezeket ellensúlyozni, s lakosságunk jólétét előmozdítani, nehéz de hálada- tos munka, melyet mindig szívesen méltányolunk. Lapunk azonban nem csak városunk, hanem a vidék érdekeire is tekintettel volt. Igaz, hogy kiváltképen városunk haladása és művelődése lebegett szemeink előtt, s e részben anyagi áldozatoktól sem riadtunk vissza, hogy lapunk a megkezdett ösvényen haladva, betöltse magasztos hivatását. Működésünk nem mindenkor tetszett mindenkinek, de azért mi az ösvényről le nem térhettünk, habár a közérdek dicső védelmében olykor egyesek érdekeivel összeütközésbe jöttünk is. S működésünk nem volt eredménytelen: siker koronázott nem egy mozgalmat, mely lapunk hasábjain született meg. Ezen eredmény bátorít bennünket arra, hogy továbbra is ezen ösvényen haladjunk. Városunk s a vidék társadalmi érdekeiért küzdeni, a haladást, művelődést, jólétet előmozdítani: lesz irányelvünk a jövőre is. E mellett azonban nem feledkezünk meg arról sem, hogy közönségünket a hét nevezetesebb eseményeiről hitelesen tudósítsuk, ismereteit bővítsük, gazdasági tekintetben, a menynyire lapunk szűk kerete engedi, tájékozzuk, s a szépirodalmat is műveljük. Midőn tehát az új évbe belépünk, bizonytalanba lépünk ugyan, de biztat a remény, hogy magasztos hivatásunkat be fogjuk tölteni. Adja Isten, hogy ez évben városunk jól felfogott érdekei előbbre vitessenek, s reá majdan az év végén örömmel tekinthessünk vissza. Isten velünk! Á posztógyár ügye. Az már régi dolog, hogy mi földmivelő nép vagyunk ; az ipar csak amolyan mostoha gyermek Magyarországban. Mi idehaza sem hittük volna el, a külföld még kevésbbé, hogy a »szántóvető« magyar (ez volna a barátok epitetonja),ez az Ázsiából ideszakadt népfaj, valamikor megbarátkozzék azzal a gondolattal, hogy gyáripara is legyen. Pedig ez természetes dolog, mert mi is haladunk a korral. A 19. század utolsó tizedét járja; büszkén tekinthet lefolyt éveire vissza; a jövőt kitalálni bajos és nehéz dolog; de ha úgy halad mint eddigi kilencz testvére: még sok meglepetést várhatunk. Vasút, gőzhajó, gőzgépek, telefon, fonográf stb., ezek mind a 19. század gyermekei s ki tudja az utolsó évtized, mit hord még méhében? ...... Mikor a gőzgépek megkezdték hóditó uljokat mindénlelé, lassanként kiszorították a házi ipart régi hajlékából. A mit eddig a kéz fáradságos munkával és sok időtöltéssel vitt véghez : ahhoz a gőznek aránylag alig kell erőlködnie s csekély idejébe kerül. Mi sem természetesebb, hogy az ilyen erő által hajtott gépezet tágas, nagy épületekbe vonult, hol van tere a működésre, van a ki gondját viselje, s van ideje szakadatlanul zakatolni. S a fiot ez a gőzkép olyan otthonosan és jól érzi magát, hogy munkakedve sohasem csappan meg: ez épület a gyár! . . . . Nem akarunk czikkünknek nagyobb feneket keríteni, mivel tulajdonképeni tárgyunkhoz, a gyáriparhoz elérkeztünk. A közelmúlt napokban ugyanis azon örvendetes hír járta be városunkat, hogy a legnagyobb posztógyár tulajdonosa : a »Lőw Adolf és fia« czég, Magyarországon gyárat szándékozik építtetni s hogy a czég kiküldött megbízottja Vácz városát találta legalkalmasabbnak a gyár felállítására. A ki tudja azt, milyen jelentőséggel bir egy gyár valamely város és vidékének anyagi viszonyaira, kereskedelmére és idegen forgalmára: az csak lelkesedéssel karolhatja fel az ilyen alkalmat. Nem mindennapi dolog ez, s épp ezért jó lesz kapni az alkalmon, nehogy a sok versenyző közül más város vigye el a babért. Pedig nagyon komoly versenyzőkkel állunk szemben, mert hiteles forrásból merített értesülésünk szerint néhány jelentékenyebb város közvetlenül a kormánynál tett lépéseket a gyár elnyerése érdekében. S daczára annak, hogy városunk természeti fekvésénél fogva részben megnyerte a czég megbízottjának tetszését s daczára, hogy városunk közlekedési eszközei oly szerencsések, minőkkel kevés város dicsekedhetik: mindez még sem elegendő arra, hogy összetett kezekkel várjuk be a további fejleményeket, főleg ha tekintetbe vesszük, ama szintén hitelt érdemlő forrásból vett értesülést, hogy a czég a városunk részéről kínálkozó előnyökről kész lemondani és alkalmasint valamely felsővidéki városnak adja meg az elsőbbséget azon eléggé raczionális okból, hogy ama tájékon szegényebb lévén a nép, könnyebben és olcsóbban szerzi meg a munkaerőt és igy nincsen azon eshetőségnek kitéve, hogy kellő munkaerő hiányában eselleg vesztegeljen. Mi a kötő- és szövőgyár részéről megindított tárgyalások idejéből ismerjük a képviselőtestületnek ez iránybani gondolkodását s hisszük, hogy a ezégnek most előadott aggodalmait el fogja tudni oszlatni; amihez különben nem is kell valami nagy argumentálás, hiszen előttünk van városunk és vidékének szántóvető népessége teljes szegénységében. A kérdésnek komoly oldalát teljesen megvilágítja ama biztató kilátás, hogy a posztógyár 800 férfi munkás, vagy alapjában véve inkább 800 család mindennapi kenyerét fogja biztosítani. Nem akarunk ismétlésekbe bocsájtkozni, különben újból fel kellene sorolnunk ama valóságos áldásnak nevezhető előnyöket, melyeket a kilátásba helyezett gyár városunknak nyújtana. Azt azonban ismételjük — mert nem is tehetjük elégszer —- hogy szivére kössük az ügyet a városi képviselőtestületnek, mert városunk, eme az országban eddig páratlanul álló gyár által oly nyereségre tesz szert, amelyet büszkén vallhat magáénak s melyen nemcsak a szegény nép, hanem mindazok fognak osztozkodni, akik a nagy mű létesítéséhez hozzájárultak. Hogy a gyártelephez szükségelt 200,000 □ méternyi területet hol fogja a város kijelölni: az nem képezheti a fennakadás tárgyát. Megkell hozni végső esetben a legnagyobb áldozatokat s oly telket megvásárolni, a mely a gyár igényeinek megfelel. Oly tőkét fektet be a város ez által, amely bizonyára meg fogja hozni dús kamatait.
