Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-13 / 2. szám

Foren ez bizalmi férfiak jelenlétében múlt évi deczem- ber 30-án a következők választattak meg, és pedig: | Vácz város tanácsa mint I. fokú iparhatóság mellé: Tápay * János, Almásy János, Bezdek János, Almásy I József, Együd Sándor, Haffner Ferencz, Schmidt Fe­renc/,, Tragor Károly, Velzer Lajos, Vörös Mátyás, Racsek János, Fédor Sándor, Klapaty János, Hufnagel Imre, Intzédy Soma, Zsidek Ignácz, Szeredy János, Fridrich Alajos, Kis Sándor lakatos, Reiser Henrik. — Vácz felső járási főszolgabíró mint első fokú iparható­ság mellé: Rada Elek, Fajtsik Mihály, Bunyata Vincze, Mátay Gyula, Kiss Kálmán, Fiiser Imre, Prokop Ká­roly, Bocskai Venczel, ifj. Korpás Pál, Velser Kálmán, Lencsó Sándor, Scheffer András, Kalencsik István, Stibrik Kálmán, Goldberg Gutman, Reiser László, Mi- halo vits János, Sztanya Lajos és Gavaldik Béla. Pestmegye közigazgatási bizottsága csütörtökön (f. hó 10.) délelőtt 10 órakor ülést tartott Szapáry István gróf főispán elnöklete alatt, mely alka­lommal az elhalt Rudnyánszky Ferencz bizottsági tag helyébe Baross Pál lett megválasztva. A választá­sok után a folyó-, adó-, katonai és felebbezési ügye­ket tárgyalták, mire az ülés véget ért. = Felhívás. A »m a g y a r o r s z á g i t a n i t ó k E ötvös­alapját gyűjtő és kezelő országos bizottság« ezennel tisztelettel felkéri az ügyfeleket, valamint azon nemes- lelkű emberbarátokat, a kik a tanító- özvegyek-és árvák sorsá­nak enyhítését, valamint a magasabb tanintézetekben jelesen ta- , nuló tanitógyermekek jövőjét szivükön viselik, emlékezzenek még 1 frt évi járulékaikkal, illetőleg kegyes adományaikkal a nemzet legszerényebb napszámosainak országos jótékony intézetéről és küldjék be adományaikat még f. évijanuár hó 24-d i k e előtt Ö r 1 e i Jánoshoz, az E ö t v ö s-a 1 a p pénztárno­kához (Budapest, VIII. kerület, Szentkirályi utczai fővárosi nép­iskola) annyival is inkább, minthogy számadó könyveink a jelen évben is január 25-én záratnak le és igy a később érkező össze­gek már nem gyarapíthatják _ a jelen évben kiosztandó segély- összegeket és ösztöndijakat. Ügyfeleinket ismételve fokozódó te­vékenységre kell kérnünk az »E ö t v ö s-a 1 a p« érdekében; mert ámbár lapunk tőkésített vagyona a jelen évben 8750 forinttal gyarapodott, jótékony intézetünk rendesévi bevétele, mely a kiosztás alá eső segélyösszegek és ösztöndíjak megállapításánál számba veendő, a múlt 1887-ik évi rendes bevétellel szemben még nem mutat emelkedést. A mai pénztári kimutatás szerint jelen évi rendes tiszta bevételünk csak 2271 forintot tesz. Ugyan­azért. nehogy ismét üres kézzel kelljen alapunknak a hozzá for­duló tanító özvegyek, árvák és jelesen tanuló ifjak nagyobb ré­szét elbocsátani: lefolyó évünk utolsó perczeiben újra felemeljük kérő szavunkat, s éltet bennünket az a reménység, hogy felhívá­sunk nem marad »kiáltó-szó« a pusztában! Budapesten, 1889. ja­nuár 5-én. Péterfi Sándor, az »Eötvös-alap« orsz. bizottsá­gának elnöke, Örley János, s. k. pénztáros, Luttenber­ge r Ágost, s. k. titkár. ■ a gyermek legkedveltebb játék:«. Ezen czimet viseli egy nagyon tisztán nyomtatott és festett képekkel díszített árjegyzék, melynek áttekintését mindazon szülőknek ajánlhatjuk, akik" még nem határozták el magukat, hogy minő játék-vagy fog­lalkozási-szert válasszanak kisdedeik számára. Számos tekintélyes pádagogusnak a könyvecskében lenyomatott Ítéletei nem hagynak kételben afölött, hogy a Richter F. Ad. és társa gyárában (Wien, I, Nibelungengasse No. 4) készített és általános hírnévvel biró »Horgony-Kőépitőjáték« első sorban megérdemli, hogy mint születésnapi vagy karácsonyi ajándék ajánltassék. A gyermekek­nek nagy változtatást nyújt és megragadja figyelmüket nem egyébb játékszer. Fennemlitett árjegyzék a gyártól ingyen megküldetik. Szerkesztői üzenet. = Wiemaim íí. ét rak. Köszönettel vettük. Jönni fog. N y i I t-t é r.*) & «fl m m ^(É Él; ÉIÉIÉIÉIÉIÉIÉI i ÉIÉI Fekete selyem szöveteket méterenkint 00 krtől 11 frt 65 krig, sima, választékos és mintegy 180 különféle minőségben. Selyem-grenadinet, fekete és minden világos színben méterenkint 95 krtól 9 frt 25 krig (18 minő­ségben) — szállít egyes ruhára való mennyiségben és vámmentesen Ileimeberg t*. cs. és kir. udvari szállító gyári raktára Z ü r i c h b e n. Kívánatra minták. A levelek portója 10 kr. *) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerit. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Varázséji Gusztáv. HIRDETÉSE K. Értesítés. Alulírott értesítem a n. é. közönséget, hogy többek felszólítása folytán Vácz városában Gasparik-utczá- bah (Szalacsy-féle házban) ZENE-ISKOLÁT fogok berendezni, melybe a beiratások január végéig eszközöl hetők. A tanítás egyelőre csak a zongora és gordonka hangszerekre terjed ki és februárius hó 1-én veszi kezdetét. Pártolás esetében más hangszerek oktatását is esz­közölni fogom intézetemben és azt teljes zenedévé emelendőm. ! Feltételek: 1. Beiratási dij 2 frt. Havi dij bármely tanszakban 5 frt. 3. A zeneelmélet az összes beíratot­tak részére kötelező, külön dij érte nem jár. 4. A tan­órák száma hetenkint 3 óra bármely tan szak Lm. A t. ez. közönség becses figyelmébe ajánlva ezen kulturális vállalatomat, tisztelettel vagyok Faji Fáy Zoltán, zenetanár. Kiadó lakás és bolthelyiség. Vászon a nagy-piacztéren 709-ik sz. a. házban egy bolt helyiség két ajtóval (jelenleg gyógyszertár van Lenne), továbbá a földszinten 2 szoba, konyha, külön piti ezé vei és elzárt padlással 1889-ik év május 1-én, esetleg több évre, bérbe adandó. Értekezhetni az emeleten a háztulajdonos Tóth Andrásnál. Mutatványszámok ingyen és bérmentve küldetnek. Magyarország legolcsóbb és legdíszesebb képes hetilapja a Képes Családi Lapok“. Mint társadalmi, szépirodalmi és ismereiterjeszlő hetilap eddig is megbecsülhetetlen szolgálatokat tett a magyar nemzeti közművelődésnek, ma azonban nem csak kiváló tényezője a ma­gyar irodalomnak, hanem nélkülözhetetlen barátja a iiiiigyar műveli cs;il;Í4loku;tk. Változatos, élénk s a legszigorúbb kritikát is kiálló olvasmányai: a legjelesebb magyar írók tollából erednek s a külföldi irodalomból csak a szinaranyat mutatják be az olvasó közönségnek. A gondos élénk szerkesztés, az Ízléses és díszes kiállítás, az eszme és az érzelem-nemesitő tartalom, a jó Ízlés, a legjelesebb külföldi lapok képeivel versenyző má'avészi kivitelű képek szellemi kincsesé avatják minden számát. A ,,Képes Családi Lapok“ előfizetési ára „HÖLGYEK LAPJA“ cziinii diva tinid léklettél és a külön könyvvé beköthető regénymelléklettel együtt: Egész évre .................................ti fit — kr. Fél évre .................................5S » — » Nenyedévre .................................1 » 50 » Előfizetések legczélszerübben postautalványon küldendők. Mutatványszámokat ingyen és bérmentesen küld és előfizetéseket a hó bármely napjától elfogad a ..Képes Családi Lapok6* kiadóhivatala Budapesten, V., Fdagykorona-utcza 20. szám. IPSST8 Teljes számú példányikkal még mindig szolgálhatunk. 3 _4 Mutatványszámok ingyen és bérmentve küldetnek. Haszonbérleti hirdetményi Pestmegyében, Gödöllő vasúti állomástól egy, Vácz vasúti állomástól másfél órányira, Veresegyház község határában czirka 500 hold tagositott birtok (szán­tók, rétek erdők, legelő) 1889. évi január l étől 0, esetleg 12 évre bérbe adó, gazdasági felszere­léssel vagy a nélkül. — A bérleni kívánók e lap szerkesztőségében további értesítést nyerhetnek. Alkusz és közvetítők kizárvák. Máriaczelli gyomorcsöppek. Kitűnő hatású szer a gyomor minden betegségeiben. Védjegy. Fölülmulhatatlan étvágyhiány, gyomor- gyöngeség, rósz illatú lélekzet, felfúvódás, sa­vanyú felböffenés,kólika, gyomorhurut, gyo­morégés, homok- és daraképződés, túlságos nyálkaképződés, sárgaság, undor és ^hányás, főfájás (ha a gyomortól ered), gyoinorgörcs, székszorulás, a gyomornak ételekkel és italok­kal való túíherhelése, giliszták, lép-, máj- és aranyeres bántalmak eseteiben. Egy üveg­cse ára használati utasítással együtt 40 kr., kettős palaczk 70 kr. Központi szétküldés liráiiy lirt roly gyógy­szerész által Kremsicrben (Morvaország.) 35—52 Kapható minden gyógyszertárban. Óvás ! A valódi máriaczelli gyomorcsöppeket sokat hamisítják és utánozzák. — A valódiság jeléül minden üvegnek piros, a fenti védjegygyei ellátott borítékba kell göngyölve lennie és a minden üveghez mellékelt használati utasításon meg kell jegyezve lenni, hogy az Kremsierben Gusek Henrik könyvnyomdájában nyomatott. Kapható Váczon : Urszinyi Arnold gyúgysz. Aszódon: Dózsa A. gyógysz. Budapesten : minden gyógyszertárban. Gödöllőn : Mátéffy B. gyógysz. Párkány : Rogrün Ede gyógysz. Szécsény : Pokorny Pál gyógysz. Ipolyság : Berkó István gyógysz. iÉIÉIÉIÉIIÍ > Jó tanács aranyat ér! E szavak igazságát különösen betegségi esetekben lehet megismerni és ez okból jönnek Richter kiadó intézetéhez a legszivélyesebb köszönőii átok »A betegbarát« czimii, rajzokkal ellátott kis könyv el­küldéséért. Mint a szerencsésen meggy égy «il­láit hozzányomatott értesítései bizonyítják, a benne foglalt tanácsok követése által még oly betegek is gyógyulást nyertek, a kik már minden reményt fel­adtak. E könyv, melyben Inisr/.éves tapasztalat ered­ményei vannak letéve megérdemli a legkomolyabb íigyelembcvételt minden beteg részéről, bármi bajban is szenvedjen Ki e becses könyvet megszerezni óhajtja az Írja egyszerűen egy levelező-lapra magyar nyelven »Egy Betegbarátot« és pontos czimét s czimezze a levelező lapot Richter kiadó-intézetébe liipesébeii. A megküldés ingyen történik. r jEAI I pA; f?SpW WWW Vácz, 1889. Nyomatott Mayer Sándornál 8» i m m §* PSERHOFER J.-féle I gyógyszertár Becsben, I., Singerstrasse 15. sz. „Zum goldenen Reichsapfel.“ Vértisztitó labdacsok, £« alaLt; ez utóin nevet teljes joggal megérdemlik, mivel csakugyan alig létezik betegség, melyben e labdacsok csodás hatásukat ezerszeresen be nem bizonyították volna. A legmakacsabb esetekben, melyekben minden egyéb szer sikertelenül alkalmaztatott, ezen labdacsok számtalanszor és a legrövidebb idő alatt teljes gyó­gyulást eredményeztek 1 doboz ára 15 darab pilulával 21 k r., 1 tekercs 6 dobozzal 1 f r t 5 k r. Bérmientetlen utánvéttel való küldés mellett 1 frt 10 kr. A pénz e 1 ő 1 e g e s beküldése mellett ára bér­mentes megküldéssel: 1 tekercs lab­dacs 1 frt 25 kr., 2 tekercs 2 f r t 30 kr., 3 tekercs 3 frt 35 kr., 4 tekercs 4 frt 40 kr., o tekercs 5 frt 20 k r., 10 tekercs 9 frt 20 kr. Egy tekercsnél kevesebbet nem lehet küldeni. Valódinak csak azon labdacsok tekin­tendők, melyek utalványa PserhoferJ. név­aláírásával van ellátva s melyek a dobozok tetején ugyanazon névaláírást viselik ve­res nyomásban. Számtalan levél érkezett, melyek Írói hálát mon­danak a labdacsokért, melyeknek a legkülönfélébb és legsúlyosabb betegségekben egészségük helyreállítását köszönik. — A ki csak egyszer kísérletet tett velük, tovább ajánlja azokat. — A számtalan köszönőiratok közül idemellékelve közlünk néhányat: Schlierbach, 1888. febr. 17. tekintetes ur ! Alulírott tisztelettel kérném az ön valóban rendkívül hasznos és kitűnő vértisztitólab- dacsaibol ismét két tekercsesei megküldeni. Mély iisztelettel Neureifer Iyn., gyakorló orvos. Hrasche, Flödnik mellett, 1887. szept. 12. tekintetes ur! Valóban isten szent akarata volt, hogy az ön labdacsai kezeimhez jutottak s jelenleg megírom önnek azok eredményét: gyermekágyban meghűltem ugyannyira, hogy dolgaimat már nem voltam képes végezni s ezóta már bizonyára rég meg­haltam volna, ha az ön csodálatra méltó labdacsai meg nem mentenek. Az isten áldja meg önt ezer­szeresen érte. Hiszem, hogy az ön labdacsai tökéle­tesen ki fognak gyógyítani, mint a bogy másokat is meggyógyítottak. _____ Knific Terézia. . Bécsújhely, 1887. deczember 3. Tekintetes ur! Legforróbb köszönetemet fejezem ki önnek 60 éves nagynéném nevében. Öt évig szen­vedett idült gyomorhurut s vizkórban Az élet már csak kin volt rá nézve s valóban egészen le is mon­dott az életről. — Véletlenül valahogy az ön kitűnő vértisztitó-labdacsaiból egy dobozzal jutottak kezeihez s annak huzamosabb ideig való használata után tel­jesen felgyógyult. Mély tisztelettel Weinzettel Jozefa. Mitterinzersdorf, 1886. január 10. Kirschdorf mellett, Felső-Ausztria. . Tekintetes ur ! Szíveskedjék kérem részemre az ön kitűnő vértisztitó-labdacsaiból posta.utján egy doboz­zal megküldeni. Nem mulaszthatom el, hogy ezen kitűnő labdacsok értékét illetőleg legmelegebb elis­merésemet ki ne fejezzem s mindenütt, a hol csak alkalmam fog nyílni, a legmelegebben fogom azt a szenvedőknek ajánlani. Jelen köszönet-nyilvánításo­mat illetőleg pedig felhatalmazom önt annak nyilván- tételére. — Mély tisztelettel Kastner Terézia. Gotschdorf, 1886. október 8. Kohlbach mellett, Osztrák-Szilézia, tekintetes ur ! tisztelettel felkérem önt, szívesked­jék az ön egyetemes vértisztitó-labdacsaiból egy 6 do­bozból álló tekercset megküldeni. Egyedül csak az ön csodálatos labdacsainak köszönhetem, hogy gyomor­bajomtól, mely öt éven át gyötrött megszabadultam. Néni is log nálam ezen labdacs sohasem hiányozni s tekintetességednek pedig ezennel a legmelegeb köszö­netemet fejezem ki. - - Legmélyebb tisztelettel Zivickl Anna. Bohrbach, 1S86. febr. 28. Tekintetes ur ! Múlt év november havában egy te­kercs labdacsot rendeltem meg önnél, ügy én, mint nőm ennek a legjobb sikerét tapasztaltuk; mindketten hiányos székelés és heves főfájásban szenvedtünk el- annyira, hogy már a kétségbeeséshez voltunk közel, daczára, hogy még csak alig-1-6 évesek vagyunk. S ime! Azon labdacsai csodákat műveltek sminket bajainktól megszabadítottak. Mély tisztelettel Liszt Antal. Föl CT V-\ya 1 7qc1 rn Pserhofer J.-töl, évek óta legbiztosb szer­kő j -“-CT -Uj nők van elismerve mindennemű fagybajok és idült sebek stb. ellen. 1 tégely 40 kr., bérmentes küldéssel 05 kr. KpskpilV 111 i líí-n pH \t a hurut, rekedtség, görcsös kóhö- UU1U UeUV-gés sll,. ellen. 1 palaezk 130 kr. Ameri kai köszvény-kenőcs, baj ellen, a lag-szaggalds, csipöba.j. fiilszaggatás slb. ellen. Ara 1 .£0 Por lábizzadás eilen. kP-:JÉlS­f t-rvl Trnn H ‘j 1 r/ó o legmegbízhatóbb szélkóros nyak ellen. Uoiyva-Ddl/Sam, I gvegacse4okr, bérmonteskiild. 05 kr. ff ovpf Pin PQ 1 IQvli | Á-SÓ Bullrich A. ÍV.-tói. Kitűnő házi- bolUbZlilü bü,szer megzavart emésztés min­den következményei u. m. főfájás, szédülés, gycnnorgörcs, gyomor- 11ov, aranyér, dugulás stb. ollen. 1 csomag ára 1 frt. 7 Angol csoda-balzsam,\ mWL'. ' kl ' — L\o l/pj'1 inni1 Imrut, rekedtség, köhögés stíl. ellen. 1 doboz- i X JcUVCl. - | )U l , za| 35 1;r^ bérmonles megküldéssel 60 kr. Ta n n o c h i n i n h aj - k enő cs, Saveszta leneze ára 2 frt.----■ ■ -■ ■ — ~ ■ ----------­li'n’TT'P 1 prn pq iím!lQr/ steudel tanártól, vágott és szúrt se- Jjgyeiemeb tapasz, bek, mindennemű mérges kelevé- nyek és a lábak régi, idöszakonkint kifakadó kelései, a köröm- | féreg és a sebes és gynladásos emlők és hasonló bajok ellen § jónak bizonyult. Egy tégely ara 50 kr., bérmentes küld. 75 kr. | Élet-esszenczia (prágai csöppek)^“6^“1^ I emésztés,mindennemű altesti bajok ellen kitűnőháziszer. 1 ű. 32 kr. | Gomm oooverwv/in Dr. Romersbausentól, a hiterö élesz- B ö/em-esszenc/ia, téso s ápoWs;il.a ,.,Vllotl |iaiaezkok. ban 2 frt 50 kr. és 1 frt 50 kr. -­------ = Az ill elősorolt készítményeken kívül, valamennyi az osztrák és magyar lapokban hirdetett bel- és külföldi gyógyászati külön­legesség készletben tartatik s minden, esetleg raktáron nem levő czikk kívánatra pontosan s legjutányosabban beszereztetik. ——— Postai küldemények az összeg beküldése nagyobb meg- ZZZZZ rendeléseknél utánvétel mellett és a logyorsabiian eszkö- ' zöltetnek. — A pénz. elöleges beküldése melleit (legczél- ' szerübben postautalványnyal) a vileldij sokkal kevesebbe —— kerül, mint az utánvétel mellett való küldésnél. = A felsorolt különlegességek kaphatók Budapesten TÖRÖK JÓZSEF gyógyszertárában, Király-utcza 12. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom