Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-11-03 / 44. szám
CSARNOK. Temetőben. * — Halottak napján. — Ma van a halottak napja! . . . Halott? Ember, a ki volt. Hát akkor miért mennek ma az emberek azokat meglátogatni, kik már nincsenek, csak voltak? Hogy sírjanak? Miért? Hisz az nem vesztett semmit, ki miatt te sir'ó! bánkódol! Csak te vesztettél — elvesztetted őt. Hát magadat siratod? — Ember vagy, önös vagy, csak sírj . . . Megkoszorúzni a sírokat ? Gyarló emberiség ! Nem annak a holtnak viszed — te kegyeletadózó! — a virágot, hanem magadnak! Vinnél-e akkor is, ha halottad egy csak előtted ismert helyen nyugodnék s nem, hol sirhalmát mások is láthatják, a temetőben? Félsz az emberek megítélésétől! Vagy ott is csillogni akarsz ? — Ember vagy, h i ú vagy, csak vidd a koszorúdat . . . Gondolkozni az életről ? Igen. Máskor az élés gondjai erre úgy sem engednek időt; ma van a napja, halottak napján. Ott van a legjobb bölcseség, ember! az alatt a földhalom alatt, melynek mélyében szeretetted porlik; csak keresd ott, ott fölleled. Itt, ez egy napon, az az egy halott megtanít arra, amit tudnod kell, amit az élőktől egy életen át meg nem tanulhatsz. Az élők az életet, holtak a halált tanítják. Menj tanulni . . . Vagy csak szokásból, vagy talán azért, mert jól esik egyszer egy évben őket is fölkeresnünk ? — Ha szokás, egyike a legszebb és leghasznosabb szokásoknak, tegyük kötelességünkké; ha pedig jól esik, hát hisz emberek vagyunk, tegyük azért. Csak menjünk! * * * Itt vagyok a temetőben . . . Temető? Az élet felsőbb iskolája, melyben a halál oktat. Bár hallgatnák tanító csöndjét az élők nem egyszer egy évben! Élet és halál a legmerőbb ellentétek. Csupán azért irtózik az élő a halállal foglalkozni, mert az neki, mint élőnek, a legnagyobb ellensége. Fél is diadalától egy egész életen át. De hát miért! Mert ember — balga. Hisz bizonyos benne, hogy ez az ellensége mindenesetre leveri őt, hát miért nem barátkozik meg a bizonyosság gondolatával; akkor életét kevésbbé töltené félésben s többet járna a „halál tanyájáéra az élés mikéntiségét kiokoskodni tanulni! . . . Köröttem nagy népözön — a halottak látogatói. Egyiknek könyes szeméből a keserűség rí ki; a másik gőgösen lépdel koszorúi mellett s aztán letérdel kecsesen imádkozni; a harmadik mélyen elgondolkozva néz a levegőbe. Ember az egyik is, a másik is, a harmadik is . . . A sírok legtöbbje megkoszorúzva, feldíszítve. Hát az emberek még itt sem egyenlők?! Van ékes, ékesebb és legékesebb sirhalom ; és van koszorútlan, di- szitetlen is. Ezt csak az ősz, a halál előképe, hinti be haló virággal, megsárgult, lehullt falevéllel . . . A levél megsárgul és lehull. De hányat vert le a vihar még zölden, mielőtt megsárgult! Benned is temető ! hány kicsiny sirhalom van! . . . A virágnak van tavasza, nyara, ősze és tele; kikelet, virágzás, hervadás és enyészet minden élet. Az ember életének is ép úgy meg van e négy szaka, mint a virág évének. Csakhogy az emberélet kikelete kínos és rút, a virágé üdítő és szép. Csupán a virágzás virulás mindkettőnél. A virág hervadása vonzó költészet, az emberé gyötrő mindennapiság. És a virághalott —• a lehullt szirom — a hópelyhek alatt enyészik vissza, az emberhalott nehéz földréteg súlya alatt romlik el. És mindez az embernél tovább, a virágnál rövidebb ideig tart. Ebben különböznek . . . Oh temető ! Hány lehullt virág várja benned az újra éledést, a feltámadáskor! Hány halottember egy másik élet tavaszát! Mennyi öröm, mennyi bánat, mennyi remény, mennyi csalódás, mennyi minden van benned eltemetve! * * * Ide értem — az apám sirhalmához. Sírok . . . koszorút is hoztam . . . Elgondolkozom az életről . . . aztán letérdelek s imádkozom . . . Ember vagyok . . . Hát te is a temető lakója lettél, jó apám? Csak pár nap előtt még jó fiadnak mondtál s beszéltél velem: élő az élővel. S most ? Halott vagy a sírban! Most csak én beszélek — rólad magamhoz . . . Én értettelek, mikor a megtört sugár szemedben szeretetteidet kérésé . . . A végsóhajtásban, melyet felénk pillegtél, volt szived melege; mert azontúl kebled néma és hideg maradt . . . Elhagytad a szerető párt — fiaid jó anyját. Sokszor keres ő téged a puszta házban s olykor úgy tetszik, mintha hangodat hallaná, mely nyájasan szólítja őt. Sokszor megjelensz neki álmaiban, amint arczát vigasztalva simítod kezeddel . . . És nem látunk többé ? Miért ? . . . A gondviselés elveszi tőlünk a jó apát, kit szeretünk, hogy kínnal küzdjön, hogy fájdalommal víjon a fiú kebel. Mondják: fájdalom szenteli meg az életet, nemesíti a szivet, hogy megteremjen benne az erény, mint fájdalomtól nő meg a csiga keblében a nemes gyöngy. De az űr, mit szerető fiad szivében távozásod hagyott, nem telik be viszontlátásodig. Ott, ott, hová jóságod emelt, a mennyben . . . Hiszek te benned igazságos Isten! ki az életet és halált teremtetted, hogy a síron túl is szeretőket nem választod el örökre egymástól; hiszem, hogy az élet után, túl a síron ismét meglátjuk egymást — amen. Nándor. Városi és vidéki hírek. = Személyi hírek. Gajáry Géza városunk főjegyzője mindenszentek napján szülőföldjére Kalocsára utazott, hogy jelen legyen édes atya díszes síremléke felállításánál; a mai napon visszaérkezett városunkba. — Majovszky Vilmos, a pestvidéki törvényszék elnöke, október 31-én városunkba érkezett, hogy a kir. járásbíróság ügyforgalmát megvizsgálja. A törvény- széki elnök tiszteletére az nap a Guria-szállóban társas ebéd rendeztetett, melyen — mint tudósítónk írja - huszonhármán vettek részt; este pedig Helcz Fe- rencz járásbiró vendége volt. Másnap az elnök folytatta a járásbíróság megvizsgálását, s a legnagyobb megelégedését nyilvánítva a tapasztalt rend felett, Budapestre visszautazott. = Halottak estéjét városunk közönsége dicséretes kegyelettel ülte meg. Mind a három temetőben nagyszámú közönség hullámzott s rótta le megholt övéi iránt a szeretet s emlékezet adóját. Az időjárás, habár napközben változékony, este elég kedvező volt. A fákról sűrűn hullnak a megsárgult, elhervadt levelek. Fájó szivek, kétségbeesett lelkek, megtört kedélyek keserveiről szól a melancholikus költő bánatos éneke... A mai mélabús őszi nap szelíd verőfénye pedig egy fájó érzelmet támaszt szivemben, hisz’ a lemondás örök drámája játszódik le előttem az egyszerű sírnál és a természetben, mely megadja magát az örök végzet rendeletéinek. Az ember látja és érzi. hogy e lemondás közös sorsával, sőt megdöbbenve veszi észre, hogy sokaknál az élet nyarán, néha annak tavaszán kezdődik már. Ezek a sors kiválasztottjai s életük, mely a lemondás folytonos lánczolata — felkeltik a legmélyebb részvétet. Emlékezzünk meg e napon ezekről is, mert ők az élet martyrjai! . . . Pipó. Rózsa-ajkak, gyöngysor-fogak. — Csevegés egy szép asszonynyal. Mélyen tisztelt Nagysád! Ugye szép volt olt a sűrű árnyékos platánok alatt fent a magyar Kárpátok közt fekvő kies gyógyhelyen? Mily kellemes, mily bizalmas, mily kedélyes volt ott az egy ü ti lét. Nem kellett az emberek közt maradni, ha nem akartunk. Visszavonultunk az egyik vagy másik sétány árnyékába, vagy egy kirándulás ürügye alatt menekültünk a fürdő-vendégek kői éből, akik mindnyájan ezt cselekedték, mi által a leggyönyörűbb harmónia uralkodott köztünk. Ha aztán az emberek közé akartunk menni, akkor oda ültünk az ivócsarnok közelébe, hogy az arra j'rókát megfigyeljük. On legjobban szerette a fürdő-ven (légek szájait és fogait választani megfigyelése és finom él özei tárgyául. A csinos Ninon, kit a. „fürdő angyalá“-nak neveztünk, legtöbbet szenvedeti, öntől. Kedves angyalom! — mondá egyszer neki az idény befejeztével, vagy valamely klastromba lesz Ön kénytelen vonulni, vagy a nevetéstől elszokni. — Miért Nagysád ? — Mert szép fogai a gyógyvíztől egészen megfeketedtek. — És miért nem történt az Önnél Nagysád? Mert én a gyógyvíz ivása után mindenkor Anat- herien-szájvízzel öblögetem ki a számat. Másnap az ivócsarnokot látogató fürdő-vendégek nemcsak poharat, hanem egy-egy palaczk eredeti Popp- féle Anatherin-szájvizet is vittek magukkal és komikus volt nézni, mint sietnek az ivócsarnokból egyenesen az öltözőbe, hogy szájukat a kellő figyelemmel Anotherin- szájvizzel kiöblítsék. De ez a könnyelműség, hogy Ön elárulta a talizmánt, mely szép szájacskáját és gyöngysor-fogait minden bajtól megóvta, csakhamar megbosszulta magát. Elveszté megfigyeléseinek kedvencz tárgyát és gúnyainak czélját. Mily jól eső volt nekünk az előtt, kik az Ön által elárult talizmán birtokában voltunk, midőn az emberek közt, akik mellettünk elhaladtak, alig volt egy is, aki ne vesződött volna valamely száj vagy fogbajjal. Az ezredesné az ő.„hosszú“ lányaival keservesen panaszkodott, hogy az ő állítólag „jól gondozott“ fogai inognak; a kis alispánná naponkint elmondta Önnek egyetlen lyukas fogának történetét; ama bécsi nagykereskedő distingvált neje elég gyakran panaszkodott Önnek, hogy foghusát majd véresre dörzsöli s még sem tudja elérni, hogy oly szép és egészséges legyen mint az Óné; a beteges „vékony bárónő“ — mint mi őt neveztük — szintén hűségesen referált Önnek, valahányszor fogairól a fogkövet leszedette és az ismert „illatos hölgy“, aki naponkint lizszer parfumirozta magát, solia sem tudta elképzelni, hogy miért távozik On, ha ő közeledik, mert ő maga sem érezte, hogy tulajdon képen csak a száját kellett volna szagositania. Ezek mind irigyelték Önt és.ezért Önhöz fordultak asszonyom. Hisz Ont a „rózsa-ajkú és gyöngysor-fogú szép asszonynak“ nevezték. Es most egyszerre vége volt a dicsőségnek. — Két hét múlva Ninon kisasszonynak hófehér fogai voltak, az ezredesné fogai oly szilárdul álltak, mint az Eiffel-torony, a kis alispánné egészen = Honvédőink emlékezete. Halottak estéjén kegyeletes ünnepély folyt le az alsóvárosi sirkertben. A katholikus legény-egylet lelkes tagjai vonultak ki az egyleti zászló előlvitele mellett az 1848/9-iki csatákban elvérzett honvédőink sírjához, hogy megkoszorúzzák az egyszerű követ, mely nyugvó helyüket jelzi. A sirkövet a legény-egylet lámpákkal világította és diszitet Ie föl. Elsőben az egyleti dalárda zengette el Balogh Ferencz ügyes vezetése mellett a „Nyugodjatok ti békében“ kezdetű gyászdalt, melynek elhangzása után Gzilling Mihály, egyleti könyvtárnok szavalta el Révész István dunakeszi lelkésznek ez alkalomra irt mai tárczánkban közölt költeményét, szépen s lelkesen. Azután ismét a dalárda énekelt, előadván a Kölcsey „Hymnusz“-át, végül rövid imát mondottak az ott pihenők lelki nyugalmáért. = Templomi ének. Mindenszentek napján, pénteken délelőtt 9 órakor ünnepélyes isteni tisztelet tartatott a székesegyházban, melyen Sponer József éneklő kanonok teljes segédlettel czelebrált. A székesegyházi zenekar ez alkalommal az Ulrich-féle II. nagy misét adta elő. Betétül ugyancsak az Ulrich-féle offertóriumot fuvola és szoprán solókkal, melyeket Beniczky Matild k. a. énekesnő és Kökény Ferencz preczizitással emeltek érvényre, különösen előbbi a magas regiszterekben is tisztán csengő hangjával lélekemelőén hatott az ajta- tos közönségre. — Előléptetés. Szukob János, a városunkban állomásozó 6-ik honvédhuszárezred főhadnagya, f. évi november hó 1-től számítandó ranggal századossá lett előléptetve. Gratulálunk ! = Fiók-üzlet. Reitter István cs. és kir. udvari kocsigyáros Budapesten a Beleznai-féle kertben fióküzletet nyitott, mely e hó 1-én nyílt meg; az anyaüzlet azonban a régi munkaerőkkel is városunkban marad. = A kötő-szövö-gyárban lázasan folynak a berendezési munkálatok és kilátásba van helyezve, hogy a gyár e hó 15-én végre üzembe fog vétetni. — A „vácz-vidéki egyetemi iíjak köre“ által f. hó 23-án' tartott felolvasó és szavallali estély siker tekintetében kielégítőnek, csupán a tagok részvétlensége az, mely körülmény nem a legjobbnak mondható. A legközelebbi estély november hó 6-án lesz (Budapest Báthory kávéház). Eddig szavalat és felolvasásra négyen jelentkeztek. Kérjük azon tag urakat, kik az Isaszeghen felállítandó honvédemlék javára kibocsátott aláírási iveiket a kör elnökéhez még eddig el nem küldték, azok 1890. január hó 1-éig okvetlenül küldjék be (Zelovich Kornél Budapest Eszterházy-utcza 11. szám), hogy azután rendeltetési helyére legyen juttatandó. A tombola estély ügye lázas tevékenységgel folyik. = Kinevezés. A földmivelésügyi m. kir. miniszter Gerő (Greff) Ferencz segéd-kulturmérnököt, városunk szülöttét, kultúrmérnökké nevezte ki. = Lesz? —• nem lesz? Tánczkedvelő fiatalságunkat ez a nagy kérdés foglalkoztatja ez idő szerint. Égy latin közmondás azt tartja, hogy „quem dii ode- runt, paedagogum fecerunt.“ E közmondás a helybeli műkedvelő dalárokból a közel múltban megalakult dalegyesületen nagyon érvényesült, lévén a dalegyletnek legtöbb tagja — paedagogus. Fáradhatlan karnagyuk Fáy Zoltán zenetanár vezetése alatt már hetek óta folynak a dalpróbák kitartással. De oh! kegyetlen végzet! ép eme kitartásuk részben oka annak, hogy november hó 9-ére tervezett nyilvános fellépésük, tánczczal egybekötött dalestélyök valószínűleg egyelőre elodáztatik. Azok a kérlelhetlen feleségecskék, kik a beállott hosszú őszi estéken alig bírják bevárni a késedelmes férj hazaelfelejtette, hogy valaha lyukas foga volt; a bécsi nagy- kereskedőné egész nap nevetett, hogy szép fogait és egészséges piros foghúsat mutathassa, az a fogtechnikus pedig, aki a „vékony báróné“-nak két hetenkint a fogait szokta tisztogatni és ezért mindig 10 frtot kapott, öngyilkosságot akart elkövetni, mert a báróné nem akarta többé maga elé bocsátani és az „illatos hölgy“ ezután csak egyszer parfumirozta magát naponkint. De a kis fürdő gyógyszerésze a legtöbb köszönettel tartozik Önnek, mert az utolsó fürdőidény alatt több 1000 palaczk Anatherin-szájvizet és ugyan annyi egyéb Popp-féle készítményt adott el, mig-e már 40 év óta ismert szájkonzerváló szerek tudós feltalálója dr. Popp J. G. udvari fogorvos nem kevéssé csodálkozott, midőn e kis kárpáti fürdőhelyről oly sok megrendelést kapott. Apropos Nagysád! Miután tudom, hogy Ön dr. Popp készítményeinek nagy tisztelője, egy újsággal szolgálok, mely mindenesetre érdekelni fogja. Egy bécsi lapból tudom, hogy a doktor úr legutóbb ismét két megérdemelt uj kitüntetésben részesült. A múlt évben Melbourneban (Ausztrália) megtartott nemzetközi kiállításon szájkonzerváló szerei az első dijat, a nagy arany érmet nyerték, legutóbb pedig a görög király, „görög kir. udvari fogorvossá és udv. szállítóvá nevezte ki.“ Nemde örömet szereztem Önnek e közléssel? Bárcsak gyakrabban tehetném! ... De az együttlét szép, napjai elmúltak. Én ismét a fővárosban vagyok és Mencsikoffemba burkolva szaladgálok egyik betegemtől a másikhoz és Ön Nagysád a „rózsa-ajkú és gyöngysor-fogú szép asszony“ tőlem távol kellemes meleg bou- doirjában ül és e csevegést olvasva, mosolyog, miközben hófehér fogait mutatja, azután lassan feláll, oda lép mosdóasztalához és megnézi, hogy a Popp-féle készítményekből nem hiányzik-e valami. És ha hiányzik? — Sebaj, e készítményeket minden gyógyszert ártárban megkaphatja . . . , de hol találom én meg szivem nyugalmát? — Fogadja üdvözletemet Nagysád! Aeseiilsip.
