Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-16 / 24. szám

XI. évfolyam.

24. szám.

Vácz, 1889. júni

HELYI

S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

JEloli mHAmí jír;t : évnegyedre

..................................1 frt

házhoz hordással vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : 10 kr.

Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.)

kr.

Hirdetések:

Nyiit-tér:

a legolcsóbban .eszközöltetnek

sora...................................30 kr

s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték

nignyben részesülnek.

minden beiktatásnál . 30 kr.

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők)

Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

A zóna.

Államéletünk egyik ágában a közlekedés terén messze terjedő és ki nem számítható horderejű reformot létesített Baross Gábor miniszter. Merészség, sok tanulmány, minden aprólékosságra kiterjedő tapintat és óriási vállalkozási erő kellett hozzá, hogy ezt a reformot létesítsék és végrehajtsák.

Augusztus 1-től kezdve az utazás a magy. állam tulajdonát képező összes vasútvonalakon átlag 55%-kal olcsóbb lesz s ez az arány az olcsóság tekintetében a rövidebb útvonaloknál 40°;0-ká csökken, de a távolabbi és legtávolabbi állomásokig mintegy 75—80% lesz az olcsóbbulás.

Ez az a reform, mely Baross nevét nemcsak hazánk kultúrtörténetében, de az összes nemzetek történetében is meg fogja örökíteni, mert ezzel Magyar- ország a legolcsóbb vasúti díjtételek behozása tekintetében mint kezdeményező jár az összes nemzetek előtt.

Mi lesz az újításnak eredménye?

Óriási forgalompolitikai és kultúrái jövő van lefektetve benne, melyet már az egész ország közönsége egész nagyságban méltányolt.

Nem lesz többé 27—30 frtos utazási dij, melyet a szegény ember zsebe nem birt meg. Ez leszáll 4 frtra s a harmadik osztályon az ország legtávolabbi vidékeire is mint Brassó, Kolozsvár, Fiume, Zágráb, Zimony, Kassa, — el lehet utazni a fővárosból 4 írtért és ugyanilyen.csekély összegért az ország bármely határáról a fővárosba.

A ki mélyebben gondolkozik, az rögtön át tudja érteni a borderét, melyet ez magában rejt. Az ország központja amerikai gyorsasággal lendül föl, mert a vidék tömegesen fog tódulni a legközvetlenebb kereskedelmi piaczra. A kereskedő nem fog levelezni heteken át, hanem maga utazik bevásárolni és saját tapasztalata szerint fogja a legjobb, legmegfelelőbb árut saját üzlete számára kiválasztani.

De kiszámíthatatlan az előny a vidékre nézve is. Mert már meg fognak teremtődni a nagyobb vidéki központok is olyan gyorsasággal, a milyent eddig senki sem remélt; a gyárosok és terménykereskedők maguk

i rándulnak le a termelő helyekre és keresni fogják a magyar búzát, gabnát, bort, gyapjút stb. árút, mert a szállítási díjtételek is olcsóbbak lesznek és a termények ára is fölemelkedik annyival a mennyivel kevesebb összeget kell a vasútnak fizetni a szállításért

És végül nagy előny háramlik a vidékre az által is, hogy könnyebben utazhatván, látköre tágulni, tapasztalatai öregbülni fognak s a látottakat a maga javára és hasznára értékesítheti. Gőzerővel való haladást jelent ez. A czivilizáczió szárnyakon repül el mindenhova, a hol ez ország területén intelligens középosztály él, föllendül az ipar, a kereskedés, a termelés uj forrást nyer, melyből buzdítást kap a küzdésre, mert válságos közgazdasági helyzetünk közben már már lankadni kezdett. ,

De nemcsak a főváros és vidék között, hanem vidék és vidék között is fönnáll az ármérséklés ; 10—25 kmtr. zónákra lesz osztva a vasúti vonal s egy-egy zónán való utazás 25 krba kerül, de több zónára átlagosítva még ennél is kevesebbe. így például Szolnokról Aradra eddig III. osztályon 4 frt GO krt fizettünk, ezentúl 2 frt 50 kr. lesz a jegy ára. Miskolczról Kassára 2 frt 70 kr. helyett 1 frt 50 kr. lesz a mc- netdij stb.

A mi az árleszállítás pénzügyi eredményét illeti az állami költségvetésre azt egyelőre kiszámítani lehetetlen Bizonyosra veszik azonban, hogy az első években milliókra fog rúgni a deficzit, de ez tulajdonképen a nemzetnek, a polgárság zsebének nyújtott megtakarítás, mely ezenkívül növelni fogja az általános jólétet és emelni fogja a közvagyonosodást.

A mit tehát e réven veszíthet a kormány azt busásan beveszi a vámon s azért a vasúti deficzit nem fog a pénzügyi egyensúly rovására válni.

Az uj díjszabás augusztus 1-én lép életbe, tehát még elég korán a nyári utazási szezon teljében.

Ha nem csalódunk augusztus hóban az utazó közönség száma háromszorosra fog fölemelkedni s ez esetben Baross miniszternek minden magyar ember őszintén gratulál a korszakalkotó reformhoz.

Szétrobbant mozsár.

Pünkösd ünnepén, a székesegyház előtt szokásos lövések alkalmával, egy mozsár szétrobbant s az ott álldogáló Panimer Lipót bpesti aranyozó lábát eltörte.

Ez esetről referálván egyik vidéki laptársunk, teljes hévvel neki ront minden mozsárnak, betilt minden üdvlövést, eltörül minden tisztelgést, emleget anti-dilu- vialis szokást, melyet a küzdelem hevében ostobának is nevez, szóval sok mindent elmond, a minek legalább fele megokolva nincs.

Mi a tisztelgő lövéseket ünnepélyesebb alkalmakkor, különösen fényesebb isteni-tisztelet alkalmával, helyéi! való dolognak tartjuk. Annak tartottuk, hogy egyebet ne is említsünk, pl. újabb időben a Krenedits Ferencz ünneplése alkalmával tett lövéseket is, még gondolatban sem tartva ily tisztelgést ostobaságnak.

Oly szokás ez, mely mindenütt megvan s a tisztelgésnek kitüntető nyilvánítása. Ennek tagadása vízözön — előtti látkörre vall, midőn t. i. laptársunk szerint, a zsinagógában is misét mondottak, miséket zené- sitettek s a karnagyok hetedik nemzedéke uralkodott, midőn a városok puskaporral rukkoltak ki s azzal lő- döztek ünnepek és ünnepségek alkalmával, legújabb szerkezetű mozsarakkal.

Visszatérve a megkezdett tárgyra, azon véleményben vagyunk, hogy a tisztelgés említett nyilvánítása lehet irigység tárgya, de hogy rendén van, csak elfogultság tagadhatja. Csakhogy mindennek van módja s minden embernek legyen belátása. Nem helyeseljük pl. hogy a lőpor hegyébe homokot tömjenek, vagy hogy újabb szerkezetű mozsarakkal mindjárt pleine parade (próbák nélkül) brillírozzanak s legkevésbbé helyeseljük, hogy a. közönség vagy ifjúság ott álldogáljon, őgyelegjen, a helyett, hogy a templomba menne ajta- tosságát végezni.

Á lövő-eszközök mindig veszélyesek, de azért még senki sem indítványozta soha, hogy azok megsemmi- síttessenek. Veszélyes a vadászat, úszás, futás, ugrás, sőt még az újság-szerkesztés is, s még sem akarja senki abbanhagyni, plane betiltatni, tanácsi végzéssel.

De legyen mindenkinek belátása. Kerülje a veszélyt,

A „Yáczi Közlöny“ íárczája.

Olyan búsan . . .

Olyan búsan, mint a fűz ága leng,

Olyan búsan, mint hervadó virág — Lehajtom e gondoktól telt fejet;

S rólad gondolkodom te föld, világ.

Arasznyi lét, küzdelmed tenger — ár Rajtad öröm, csak röpke napsugár.

Sugár előtt, sugár után vak éj,

A szív, a lélek csalódásra kél.

De csitt . . . hangokra ébredek,

Harangszót hallok s éneket.

Látom jutalmát mindennek —

»T e m e t é sr e szól az ének,«

Itt állok kis kertemnek árnyában,

Az égre vetve szemem sugarát,

Lekötve testem a világ zajában,

Szabad csak az, ki elhagyja porát.

Földé a test, de égé a lélek,

Ott foly tovább egykoron az élet.

Légbe röppen a virági illat,

Földé a test s ez könyört nem adhat.

De im felhallik a harang bús hangja Egy életnek nyílt meg boldogsága. Megnézem, — hisz’ erre jönnek — »Temetőbe kit kisérnek?«

Emitt az ének, amott a harangszó,

Téged siratnak oh emberi lény,

Szerettek ember, s most a koporsó A melynek örökre nyugszol ölén.

Óh, mert csak ennyiből áll az élet:

Születés, nyomor s halotti ének.

De nem ! Nem nyomor, hisz még nem is élt, Ki itt pihen, még csak nem is remélt.

Itt megy előttem a menet,

Nézem a koporsón a nevet.

Nem látom : de mindegy annak —

»Akárki már nem földi rab,«

Látom, a temetőbe értenek,

Körülfogják a sirt, a tetemet.

Utolsó az ima és az ének,

Véget ért egy földi élet.

Dobban a hat, nő a sir, s a tetem Megfér a rögben csendesen.

Bölcső, koporsó, egy két könny s kérész,t, Ember, ki küzdél: vedd jutalmul ezt.

Boldog mégis, ki ott pihen.

Nézem a hantot irigyen

Kinek a sir már álmot ad —

»Nálam százszorta boldogab b.«

Az utolsó Kis-Kun.

Irta: HvEészáros Sándor.

(Folytatás.)

Ott megy egy reggelen ásóval kezében búsan Jancsi az udvar hátulján, hogy egy vihartördelte fát kiásson, eldöntsön.

Neki áll, ássa, ássa s mig ássa, keserű gondolatok támadnak benne.

Ő is olyan vihartépdeste fa, az ő ágait is meg- tépdeste az élet vad vihara.

Szolga ő, úri a lány — nem egyekké valók.

Pénz! . . . Pénz! ... Ez az, mi emberré tesz.

Mi vagyok én? . . . Mit ér szorgalom, munkásság? . . . Mit az arcz, a férfiuság, az erős viharedzett alkat, az élet nehézségeihez szokottság? . . . Semmit, semmit.

Rongyos katonakabát, a szegény ember, s az úr ?... Hah! . . . az úr! . . . Ugaron, porhanyós földben felnőtt kóró, felöltöztetve czifra ruhába, s az érdempénz, mi kitüntetetté teszi, a bankóval telt ládafia.

Pénz, csak pénz! . . .

Ha nekem is pénzem volna — akkor talán. De igy? ... Mi vagyok? Egy rongy darab, egy elhullott faág a törzsről, mit odább szokás a lábbal taszítani, hogy ne sértsen éles sarka senkit se.

És ásott, ásott az a szolgalegény, hogy szinte hajlott kezében az ásó nyele.

Bele vágja a földbe az ásót, lenyomja fokáig a lábával és emelint rajta, de a föld meg sem mozdul s az ásó nyele tőbe eltörik.

Fogja a nyelet s oda vágja, hol a földből a csonk kilátszott.

— Ez az én sorsom is, nyűgé, ez vár a szegényre. Ha kidőlt, megtört, földbe dugják, hogy porladjon, s oda vágják hantjához a fej fát. De jobb is ott a szegénynek, mert ott már nem kell űznie keserű gondolatait.

Hali! . . . Pénz, pénz! . . . S ha ez van, megvan minden.

Ha nekem volna . . . Talán, úgy talán. Sokan mondják, derék vagyok, csinos legény vagyok, szemre- való vagyok. Hiába, pénz s ha ez nem volna, talán, talán.

Koldus szegény e nagy világ. Hiába cseng, hiába sir az arany pénz sokaknak markába. Koldus, koldus mindenki. Elveszti a lelki pénzét, igaz érzelmét az ember, mert kaján mosolylyal imádja a pénzt.

Ah pénz, csak pénz. Hol a pénz? . . . Ott, ott, elrejtve az urak ládáiban s a szegénynek pénze hala- vány orczáján végig csörgő könnye és pénze az alamizsnáért kinyújtott sovány kéz.

Pénz, pénz! ... Itt a szív, ez a kincseket érő szív. Mért nem téphetem ki, mért nem ragadhatom e bordák közöl ki, hogy pénzt verhetnék belőle? Pénzt, csengő arany pénzt.

Úgy kesereg e kebelben a lélek. Úgy forr ez agyban valami.

Pénzt nekem, pénzt adjatok!

*

* * *

Ott van kis kertjében Erzsiké szokás szerint.

Figyelte egész nap Jancsit s az oly különösnek tetszett előtte. Nézte, mint ásta a fát. Látta, mint dolgozik, mint tört el kezében az ásó nyele s hallotta halk beszédét. Látta a halavány arcz mint pirul jobban, mint kezdenek játszani szemei s mint szórnak lángoló sugarakat.

Pénz, pénz! . . . Miért emlegeti azt ?

Szegény Jancsi.

A mint gondolkozik, nyílik a kis ajtó, oda lép hozzá atyja.

— Rettentő ember ez a Jancsi! . . . Mondá Mátyás uram. Ha tesz valamit, rosszul teszi. Eltörte délelőtt. is a legerősebb ásónyelet. Dél óta ott fekszik ágyán. Se tesz, se vesz. Minek tartom hát akkor ?

— Szegény! . . . Mondá szánakozva Erzsiké.

— Szánod? . . . Én is. Azt hittem, embert nevelek belőle, de vége. Oktattam, Írni tanítottam. Ké-