Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-03-10 / 10. szám
0. Városunk kövezetének lerakásakor talált antidiluvia- lis leleteket bemutatja és ismerteti: Reb Menáchem Schmolochioló Cziczesbeisser régiség-búvár Amster- i (Iámból. Az előadás 9 óra tájban vette kezdetét. Eleinte gyengén de /mindig erősebben, hallatszott 1 a dobpergés, a nagy terem ajtaja kitárult, a czigány | rágyújtott a Boulanger indulóra s bevonult az állatsereglet, élén az impresszárióval. Lehettek vagy harminczan, tarka-barka állatfejekbe bujtatva. A keleties kosztümbe öltözött impresszárió Kovách Ödön úr felvezényelte állatjait a színpadra s ékes beszéddel ismertette a jelesebbeket. A tudós macska egy nagy abroncson átugrott, a kotlós tyúk behunyt szemekkel kotkodácsolt, a kutya összekapott a macskával s művésziesen ugatott, a disznó pedig egészen hallhatóan mondta ki a „papa“ és „mama“ szavakat. Miau-t Stigliczy József, a Pipit Foyta Gyula, Hau- hau-t Scherer István, az Oi—oi-t Varázséji Gyula urak adták. Erre megkezdődött az impresszárió vezetése mellett az állatnégyes, ritka pontossággal és eredetiséggel előadva. Az egészet pedig Brekkeke Quak (Ulrich Károly úr) kisérte harmóniumon, a ki eredetileg Boulanger apjának anyósa volt, de mivel életében minden csésze kávéhoz 6 kiflit megevett s e mellett mindig zsörtölődött, a lélekvándorlás tanai szerint lelke egy zöld békába bujt. A közönség nagy tetszéssel megujrázta az eredeti állatnégyest, mire mindnyájan kivonultak a teremből. A kórista operette volt az ’ünnepély fénypontja. Roland, (Fortuner Elek úr fekete bársony lovag öltözetben nagy tollas kalappal) kitünően nűanszirozta a szegény kórista életét, mert; »A kórista élet kutya kenyér. Orditni mindig harmincz forintért Tralalala orditni kell Tralalala harmincz forintért« majd »Egy helyben állva énekelni Csak előre a barezba vitéz ! Győzni vagy halni jer velem! — Ahhoz keli marha türelem.« Vagy »Az én hangom nem arra való Hogy mindig kórusban daloljon, A világ még elég széles, Lehetek első énekes.« Kár hogy a művész Roland oly ritkán hallatja magát, de legalább tudjuk, hogy hol rejtőznek városunk tehetséges műkedvelői! A közönség nagy figyelemmel hallgatta s megéljenezte a vándor kardalost. Ezután Filemon (Stigliczy József úr) elmondta egy monológban, hogy mennyire csalódott szerelmében. Elénk részt vettünk szegény Pintyfy sorsában s csak megerősitette bennünk azt a hitet, hogy a leányoknak még akkor sem kell hinni, a mikor őszinték. Ez után következett a legtréfásabb jelenet. Don- José di Mendoza (Fortuner Elek úr) orfeum tulajdonos, bemutatta Nagy Kristófot (Varázséji Gyula urat) a ki bámulatba és rettegésbe ejtette a gyengébbeket, akrobata mutatványaival. Mis Pastrana (Maricsek Dezső úr) nagyon kacsintgatott a Hercules termetű Kristófra s dón Jósé kérdéseire tisztán és hibátlanul felelt, hat élő nyelven. E modern szélhámosságokat le akarta álezázni Veréb Andris (Balogh Ferencz úr) egy agyafúrt lele. ményes palócz s eredeti megjegyzéseivel sokszor nevetésre fakasztotta a hallgatóságot, IJon-José csakhamar felismerte benne a köszörűiében gyémántot s szerződtette a furcsa parasztot, a ki palócz adomáival, nótáival, és tánczával a legnagyobb tetszést aratta. Ezzel még nem volt vége a tréfás jeleneteknek. Éppen akkor érkezett meg szent földről Reb Menáchem (Scherer István úr) s bemutatta ritkaság gyűjteményét szép dallamos áriák kíséretében. A fügefalevél, Ezsau lencséstála, Ádám oldalbordája, Holefernesz köve stb. mulatságosnál mulatságosabb tárgyak ismertetésének bizarr ellentétét képezte a lágy hangrovatban irt zene kiséret. De a város is megkapta a magáét! Az első ismétlésnél a furfangos Reb Menáchem bemutatta Vácz város világítását (horrendum dictu) egy üvegcse fekete tinta képében! Absolon ágával pedig megvigasztalta a kopaszokat, a kiknek nem kell félni, hogy hajuknál fogva fen- akadnak. 1 ehát még a kopaszságnak is megvan a maga előnye! Ezek után megkezdődött a táncz páratlan lelke- sültséggel. A szünóra alatt tréfás meglepetés várt a közönségre. Miután P. A. úrnő egy db 10 frankos aranyat ajánlott fel e czélra, a rendezőség 100 db fánkot készíttetett s ezek egyikébe az arany bele lett sütve. A fánkok darabja eleinte 10 kr. volt, de ezen ár s a íánkok ázsiója mindinkább emelkedett. Feszült figyelemmel vártuk az eredményt. A szerencsés megtaláló Bencze Margit k. a. volt. a ki az aranyat nyomban a tűzőrtorony javára felajánlotta. Az 1 V2 óráig tartó jsouper csárdás után pedig a rendező dicséretére legyen mondva, igen szép Cotillon következett 24 változatos és mulatságos figurával s még reggel ]/s6 órakor is vígan húzta Marczi, a ki ezúttal is kitett magáért. Jelenvoltak: Kovách Ernőné, Lieszkovszky Gusztávig, Bentze Györgyivé, dr. Kiss József, Schätz Istvánná, Ivacskovich Ferenczné, Varga Jánosné, dr. Rá- kosy Béláné, Terstyánszky Mihályné, dr. Huzella Má- tyásné, dr. Rácz Béláné, Gonda Istvánná, Biringer Jánosné, I orlúner Elekné, Scherer Istvánná, Brenner Mártonná, Intzédy Sománé, Pentz Ferenczné, Velzer Lajosné, Bellosztoczkyné, Haidfeld Gyuláné, továbbá: Schätz Margit, Kiss Anna, Pentz Laura, Intzédi Irma, Gonda nővérek, Bentze Margit, Ivacskovich Sárika, Varga Adrienne, Faragó Olga, Benitzky Matild stb. Az estély tehát erkölcsileg fényesen sikerült. Ez előre látható volt. A fiatalság még a farsang kezdetén vigalmi bizottsággá alakult, elnökül dr. C s á n y i János urat választván meg. A rendezés tisztét komolyan vette, összejövetelei látogatottak s élénkek voltak” a kiküldött albizottságok pedig feladatukat pontosan megoldották. S mindez miért történt ? Mert a jégpályán, az estélyeken, a szalonokban s mindenütt általános volt a panasz, hogy a társadalmi élet évek óta pang s éppen ily általános volt az óhaj, hogy ennek vége vettessék. Ez volt lelki rugója a lei- kesültségnek éltető eleme a kitartás- és ügybuzgalomnak. A példa megmutatta, hogy mindez nem volt szalmatűz, a mi ugyan magasan felcsap, de csakhamar lelohad, hátra hagyván a hideg hamut, hanem az őszinte törekvés és iparkodás szövétneke. a mely lassan gyűl meg, de tartósan és biztosan ég. Nem hagyta cserben a hozzáfűzött várakozás és Márczius 5. Az utolsó farsang tiszteletére rendezett bohócz- estély kitünően sikerült. Garneval herczeg, hosszas szereplés után búcsút vett tőlünk, elbucsúztattuk őt, ő hozzá méltóan — nem Bethovcn gyászindulójával, hanem dobbal síppal, trombitával, arisztonnal és tánczczal, Boulanger induló mellett. Városunk szép hölgyei nem panaszkodhatnak, volt mulatság bőven. A kaszinó-, kosztüm-, felolvasó- és társasestélyek egymást váltották fel és vetélykedtek fényben, pompában és sikerben egyaránt. De végén csattant az ostor. A márczius 5-ki estély szinvegyület és látványosság tekintetében egyike volt a legsikerültebbeknek. Az egész előadás az újdonság varázsával hatott a közönségre. Láttunk sok uj és élvezetes bohóczságot s hallottunk talpraesett kuplékat s már-már egy orfeum, Ronacher- és Odeonba képzeltük magunkat, de a 4. számnál meggyőződtünk arról, hogy egy orvos előszobájában vagyunk. Azonban ez sem tartott sokáig. A függöny legördült s uj képeket tárt fel; igy ment ez mindvégig. Egy ilyen jól fegyelmezett, tehetséges „trupp“ bátran nyakába vehetné a világot s elindulhatna vándorszereplésre, de a mint az impressário mondta, a kutyaművészek és művész kutyák, valamint a többi állatok nagyon rossz néven veszik, hogy a kutya vagonokat nem fűtik; már pedig erre a nagy adóprés miatt nem telik, se pénz se posztó. Inkább lemondanak európai művész kőrútjukról. A rendezőség kivívta a közönség elismerését, de az elismerés pálma lombját nagyon bajos lenne egynek átnyújtani, mert mindnyájan igen jól megállták helyüket. Mindenhez akarat és kitartás kell. Hozzájárult ez alkalommal még a tehetség is. így lön a siker biztosítva s a többi erény megjutalmazva. A rendezőség sokat fáradt, ülésezett és sok próbát tartott, hogy szülővárosának egy élvezetes estét szerezzen. Ezért nem mulaszhatjuk el, hogy törekvésükért köszönetünket és elismerésünknek kifejezést ne adjunk. A műsor a következő volt: 1. Földkörüli útjában városunkba érkezett impressário: Don Amorozo Furiozo Morfondirozo Maflado Baro Gitáro Serenado cli bino Rabino Calarábino Ejnyeno elővezeti ritka állatseregletét Boulanger induló mellett. 2. Négyes-kar előadja az állatsereglet négy legszelídebb tagja: 1. Pomare — a tahiti szigetek ruhátlan királynéjának kandúr macskája: Miau, 2. egy kochinchinai kotlós tyúk: Pipi, 3. Bismark „Tiras“ nevű hires kutya unokája: Hau hau és 4. a kőbányai hizlalókban felfedezett fenomenális kocza (vulgo disznó) : Oi-oi. Harmoniumon kiséri városunk művész szülöttje Brekekke Quak úr. 3. A „kórista“ operette 1 jelenetben zongora kísérettel előadja: Simmpopolominiversoliman Simbibilimi- nikovszky Roland vándor kardalos. 4. Filemon, vagy szomorú végű epizód egy 60 éves vőlegény gareon életéből, megtörténik Pintyfi úrral. 5. Don Jósé di Mendoza ben Calatravera Bojazzo akrobata és orpheum tulajdonos bemutatja : 1. Nagy Kristófot, az óriás férfiút, a ki 10 métermázsát egy ujjal felemel; 2. Mis Postrana a bajuszos hölgyet, ki hat nyelven beszél — nem ugyan egyszerre. 3. Veréb Andris a furcsa palócz rendkívüli föllépte. A „Yáczi Közlonf íárczája. Fáj a szivem. Megátkoztam szivemben azt a napot, A melyen a boldogság rám ragyogott; Mért láttalak ? Mért tudtam, hogy szeretlek ? De a szívnek parancsolni nem lehet. Elűzném én emlékedet szivemből, De nyugalmam azért még sem lelem föl; Úgy szeretném elfeledni szép szemed, De a szívnek parancsolni nem lehet. Mért éreztem gyenge ajkad édenét ? Hogy nyugalmam ezzel tépjem szerteszét? Tudtam én, hogy veled boldog nem leszek, De a szívnek parancsolni nem lehet. Szánva nézlek másnak karján édesem, Ha elhaladsz szemlesütve mellettem; Kínjaimnak tengerébe mélyedek : De a szívnek parancsolni nem lehet. B. Gazsi. A szép Juliska. Csak igy ismerték őt a városban. Nagyon szép leánynak volt. kikiáltva s valóban alabastrom arczn, piros ajkai, fekete villogó szemei, szabályos termete és picziny lábai mi kívánni valót sem hagytak hátra. Megjelenése feltűnő volt mindenütt. Csábosán ragyogó szemeivel inegigézett minden gyúlékony szivű embert. Ha az utczán végig ment, visszafordultak utána az uracsok, hogy hosszasabban szemügyre vegyék könnyedén ellebbenő termetét; ő pedig vidáman és gondtalanul haladt tovább picziny czipőiben és suhogó ruháiban a nélkül, hogy tudta volna, hogy mily hatása van megjelenésének. Néha ugyan nem kerülhették el figyelmét a mellette elhaladó dandyk sóhajai, bókjai és megjegyzései, de ő ezekre nem sokat adott s egész közönyösen fogadta; legfeljebb egy kissé büszkévé tették ől a hízelgő ajkakról elszálló sóhajok és megjegyzések. Ezeket tudva senkisem fog csodálkozni azon, ha az én Miska barátom is elkezdett érdeklődni a szép Juliska után. Kereste az alkalmat, hogy megismerked- hessék vele. Becsületes jelleme nem engedte, hogy a többi tolakodók módjára tegyen kísérletet az ismeret- retség kötésére; s különben is látta és tapasztalta, hogy az sohasem vezet czélra. Ü egészen más eszközre gondolt. Alig volt mulatság a farsangban, melyben meg ne jelent volna, mert a báli termet a legkinálko- zóbb alkalomnak hitte arra, hogy az ismeretség és barátság, sőt esetleg a szorosabb viszony is létre jöjjön. Reménykedve jelent meg a fényes báli termekben s kereste azon feltünőleg szabályos és elragadó lényt, a ki egészen észrevétlenül szivébe vésődött s a kinek megpillantásakor szive hevesebben szokott dobogni. Lehorgasztott fővel és csüggedő szívvel távozott minden egyes mulatságból, mig végre az utolsón türelme rózsát termett. A díszes hölgykoszorú sorában azonnal szemébe ötlött a szép Juliska diszcsen és Ízletesen öltözött alakja. Szabályosan domborodó idomait csipkével gazdagon diszitett rózsaszín atlasz ruha fedte, hajfürtjeiben és csendesen ziháló kebelén élő rózsák illatoztak, igéző szemeivel, melyek a tündöklő ékszerek ragyogását is túlhaladták, kíváncsian nézett körül s úgy látszott, mintha valakit keresett volna. A pazarul világított csillárok fényében még gyönyörűbb, még elragadóbb volt. Miska barátom el volt ragadtatva s alig tudott betelni nézésével. Érzelmei mint a felkorbácsolt tenger hullámai majd a magasba emelkedtek, majd pedig a mélységbe sülyedtek alá a szerint, a mint a remény, vagy csüggedés vett erőt rajta. Szeretett volna Juliska előtt leborulni, picziny lábait csókjaival elhalmozni és lángoló szerelmét bevallani. Jó ideig tétlenül maga elé bámult s az étterembe vezető ajtó rámájához támaszkodott. Ich bitte sehr! — hangzók csak egyszerre háta mögött. Felocsúdva aléltságából hirtelen félreugrott s helyett adott egy belépni kívánó katonatisztnek. Önkéntelenül szemmel kisérte a termen végig haladó tisztet. De hirtelen arczába szökött a vér, homlokát üsszeránczolta s a féltékenység bizonyos érzetével visszafojtott lélckzottel szemlélte, a mint ideálja mosolyra nyílt ajakkal fogadta a tiszt urat s tánezra készen ugrott fel helyéről. Ezen körülmény egy kissé lehangolta, de még nem csüggedt el, habár tudta, hogy az az arany bojt és fényes gomb manapság sokkal jobban hódit a hölgyek között s hogy egyenruhában sokkal könnyebb bevenni a női sziveket, mint civilisben. Szerette volna eltüntetni ezen előtte legkevésbbé sem rokonszenves alakot. Kikötni vele nem mert, minthogy meg volt győződve, miszerint kezei reszketnek és lábai bizonytalanul inognak, ha kardot tart kezében s az ájulás bizonyos neme kerülgeti, ha revolvert lát. Tehát nem volt más hátra, mint tűrni a kedvezőtlen fordulatot s tantalusi kínokkal szemlélni a mások élvezetét. Juliska gyönyörűen tánczolt. Ruhája nem gyűrött, haja nem leomlott, arcza nem izgatott, csak ragyogó szemei villogtak s egész lényén látszott, hogy szeret tánezoini. Mint egy virágról-virágra röpkedő pillangó könnyedén lejtette a keringet a katonatiszt oldalán. Nem engedte magát zsákmányul tánezosa vad kedvének úgy, mint a többiek, hanem gömbölyű karjait kifeszitve, felső testét kissé hátrahúzva megközelithetetlenül s bájosan tánczolt. Miska barátom mindezt elragadtatva szemlélte s elfeledte szive pillanatnyi felháborodását és féltékenységét. Legfőbb vágya volt e bájos teremtést karjaira venni s ezen édes teherrel boldogan végig lejteni. Végre bemutatták s igy szive első óhajtása teljesült. Remegve fonta Juliska karcsú dereka köré kurtáit, szive hevesen dobogott, midőn csillogó szemeinek szenvedélyességét látta s bámult szép arczának lelkesül tségén. A bűvös mód, melyen társalgót!, egészen elbájolta, mert mig beszélt arcza élénk pirosságban égett, tekintete szenvedélytől sugárzott, vérpiros ajkain zihálva tört elő a lélekzet és ép oly szép volt, mint tán életének c legvirágzóbb korában soha . . . Azonban hidegsége és közönyössége nagyon lehangolták Miska barátomat. Szenvedélyes szerelméről tanúskodó szavai eredménytelenül hangzottak cl; szivének heves dobogása, lázasan égő arcza és szenvedélyesen fénylő szemei semmi változást sem idéztek elő Juliskában. Nem talált benne szivet, mely szerelmét viszonozná s nem találta benne azt a kimondhatatlan valamit, a mi egy nőben bűvölően megragad és ég felé emel. Ezt elviselhetetlennek hitte. Olyanforma érzés hatotta át szivét, mint a minőt akkor szoktunk érezni, midőn egy
