Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-29 / 52. szám

Melléklet a „Váczi Közlöny“ 1889 évi 52. számához.

A „Yáczi Közlöny“ tár ez áj a.

Molnár István.

— Népballada. —

Molnár István édes anyja Zarándokol Váczra Szomorún, megtörve ; Bebocsátják a börtönbe — S sirva borúi rab fiára.

♦

* *

»Aranyos feleség !

Jöjj ki a tanyára,

Szép kis gazdaságunk, Galambdúczos házunk Rég vár asszonyára.«

,Nem mehetek lelkem. Bálba hívtak engem. Fiatalok, vének,

Házasok, legények Tánczos párja lettem.4

»Gyümölcsös szedetlen.

A konyhakert szárad, Termésünk meglopják,

Az apró majorság

Fogy. vesz, hull, elárnyad.«

,Fogadjon cselédet S tudja meg kegyelmed. Mulatság kell nekem,

Úri finom kezem Nem dologra termett.1

»Nincs, ki adjon tisztát, Hideg a tűzhelyünk,

Házunk meszeletlen,

Az ágyunk vetetlen,

Beteg a gyermekünk !«

.Hívjon neki orvost,

Kő míves a házát Ki meszeli szépen S valami lány éppen — Megveti az ágyát.1

»Nem tudok mást látni Házi tűzhelyemnél, —

Jer Borcsa, jer, kérlek, Szeretlek én téged Jobban életemnél!«

.Nem okos beszéd ez; Lássa, én egy mellett Másra is ránézek,

Mással is megférek,

Másnak is szerelmet —1

»Megüssem ? megverjem ? . . . Nem visz rá a lelkem ;

Liliom az arcza,

Hattyutoll a karja —

Folt ne essen rajta.«

Kihajt a tanyára Egyedül... egyedül...

Beteg kis lányinak,

Elhagyott árvának,

Ágya szélére ül.

»Faj még, kicsiny szivem ?

Ne sírj, ne sírj nagyon !

Irne alma. dió,

Mandola, mogyoró — Meggyógyulsz angyalom.«

Udvart rendez, kertet munkál, Néz baromfiakra,

Házát kimeszeli,

Ágyát is megveti S kis leányát gyógyitgatja.

Mogyorónak, mandolának Nincsen semmi haszna; Gyermek lázas, fázik,

A legfőbb hiányzik :

Nincs szegénynek édes anyja.

»Anya... anya kell tenéked ,..« Töpreng édes apja,

S felsóhajt. .. könnye hull. .. Öltözik ... elindul ...

Még az egyszer hazahívja.

Boris asszony szabadjában Csárdát nyitott legott ;

Nem gondolt urára Sem kicsi lányára,

Éjjel nappal csak mulatott.

Kihallatszott csengő szava : .Húzd rá czigány Mózsi!

Igyatok legények !

Ma ingyenbort mérek,

Mint a hires Buzi Zsófi!1

Az ajtó kilincsét István Fogta küzdelemmel...

»Éjfél . .. bent mulatnak —

S kis lányom sir, jajgat.. . Megpróbálom még az egyszer.. .«

»Vigyázz! ez a beszéd Nagyon veszedelmes, —

Ha másé a szived:

Isten legyen neked Irgalmas, kegyelmes!«

.Ijeszteni akar ?

Úgy keljen korábban, —

Hátha tizen jönnek,

Megvernek, megölnek — Kimondom: utálom !‘

Bősz haraggal István Ráront az asszonyra,

Kezét fölemeli — —

De csak leereszti S elfordul mormogva.

Benyitott, belépett, megállt — S majdnem összeroskadt. . . Hites felesége Egy legény ölébe’

S szerelmesen csókolództak.

Lángra lobbant István vére, Villant szemefénye,

Eltorzult az arcza,

A nagy kést felkapta —

S bedöfte a nő szivébe.

* * *

Molnár István édes anyja Zarándokol Váczra Szomorún, megtörve; Bebocsátják a börtönbe —

S sirva borúi rab fiára.

Fortuner Elek.

Jobb így.

(Beszélyke.)

Irta : Mészáros Sá.ziclor.

Két vidéki atyafi feljővén a pesti vásárra, holmi apróságokért, dolgaik végeztével nyugodtan ballagtak a Soroksári-utczában lévő „két kék bakokhol“ czimzett fogadóba, hogy ott valami alkalmatosság után nézzenek, mán tudniillik, hogy tengőn mehessenek haza esetleg egy földi kocsiján, olcsó pénzért.

Már a magyar embernek meg van az a szokása, hogy ha elballag is jó 5—6 mértföldnyire gyalog, kivált ha van jó beszélgetős társa, költség kímélésből, de ha jól ütött ki a vásár, úr akar lenni és nem sajnál 2—3 hatost, hogy hazafelé kocsin mehessen, bárha a megrakott kocsinak a saraglyája jut is ülőhelyül. Vigye a fránya, csak kocsin mehessen.

A mi két atyánkfia is úgy gondolta, hogy fel csak feljöttek gyalog, de hazafelé menni a Kis-kunság irányába : mégis jobb lesz olcsó pénzért kocsin.

Tehát csak ballagtak a „Két Kék Bakok" czimü fogadó felé, mialatt fel sem véve az apróságtól súlyos tarisznya — s a két bekötött szűruj súlyát, kedélyesen rágták a rövid törpe szárú pipát; az az nem is a pipát, de azt az ártatlan törpe szárt. Az se gondolta volna ágacska korában, hogy mi sors vár reá.

Mennek, mennek, s elérnek a Széna-térre, vagyis másképen mondva a Kalvin-térre.

Tudni való dolog, hogy a Stáczió-utczán közlekedő villamos vaspálya keresztül megy a Kalvin-téren, az egyetem felé.

Nézi Vörös uram a lóvonatokat, s midőn megvizsgálta a síneket, nagy gondolatokat kergetve ész paripájával egyre csóválta a fejét.

Van ott földszintes kocsi, emeletes kocsi. Furcsa! Hát még mit ki nem találnak ezen a Pesten.

Amint mennek, egyszerre hallanak nagy csengetést. Mi az ? Mi ám.

Eszeveszetten szalad egy szép kocsi, de bizony az se nem füstöl, se nem lovak húzzák.

Uram bocsá’, mondá magában Vörös, de aligha nem Gábris uram is ilyesféléket gondolt, mert majdnem lekapta a süvegét; Uram bocsá’, hiszen ez ördögi mesterség; se füst, se ló nem látszik, hogy mehet az a kocsi akkor?

A kocsi elment, a két atyafi pedig nyomban oda rohant a sínekhez. Nézték, nézték, mig oda nem ment hozzájok egy rendőr.

— Mit néznek itt földi?

— Mán csak megkövetjük a tiszt urat, ezt az ör- ! döngösséget e!

1 — Nem ördöngösség az. Nézzék ezt a mély üregű

I sint e, ebben van a villamos folyam, ez hajtja a kocsit.

De már erre maga Gábris uram is megcsóválta a j fejét s azt mondta, higyje aki akarja, ű ugyan nem ; hiszi. Hanem úgy lesz az, hogy ott alul pincze van,

' aztán ott nyargalnak a lovak, s azok húzzák a kocsit.

Erre aztán elnevette magát a rendőr s ott hagyja

I őket.

Tehát pinezében húzzák a kocsit a lovak, és ő velők el akarják hitetni, hogy holmi villamosság taszi- gálja odább, — komám, mondja Vörös, bennünket itt bolonddá tesznek. No de még ilyet!

— A két atyafi csakugyan kapott kocsit, s olcsó pénzért mehetett hazafelé.

— Jobb világ van már erre, mondá Vörös társának Taksony körül.

Mikor aztán kiértek a község határából, könnyeb- bülten lélekzettek lel, mert elérlek a kis-kunsági határra.

*

* *

Egy vasárnap reggelen a kún-szt.-miklósi templomban két oda való rég látott fiatal keltett feltűnést.

A lányok összesúgtak, mert hát csinos két fiú volt s az a hir járt felölök szerte, hogy Pesten állásban vannak és most haza jöttek lányt nézni — feleségnek.

Hogy történt, hogy nem, elég az ahoz, hogy a két íiatai Vörös, meg Gábris lányán felejté szemét és magok között meg is egyeztek, ki melyikkel kezdjen.

Délután, templom után látogatást is tett egyik ennél a lányos háznál, másik meg a másiknál; s a szülők nem vették tőlök rossz néven, de sőt a lányok sem, mikor megtudták, hogy kondoktor az a két íiatai és hogy havi íizetésök meglehetősecske.

— Hm, hm, ühmgetett Vörös uram vendége beszédére, aztán mi az voltaképen uramöcsém, az a kondoktor? . . .

— Hát az az bátyámuram, hogy a vendégektől elveszszük a viteldijat, aztán adunk a kezébe helyette ellenőrzési jegyet. Mindennap este beszámolunk, hogy ennyi jegy elfogyott, ennyi pénz jött be.

— Nem is olyan terhes mesterség.

De Gábris uram is kikérdezte a maga vendégét töviről hegyire, hogy kicsoda, micsoda, s ugyanazon mondókával zárta be a beszédet, mint Vörös, hogy nem is olyan terhes mesterség.

Kevés idő múlva a két fiatal ismét látogatást tett s szülő és leány fejét egyformán meglehetősen megzavarta az a két fiatal.

A két lány mód nélkül örült, hogy Pestre mehetnek férjhez, onnan meg mint czifra asszonyságok jönnek hébe-hóba látogatóba. A sima szoknyából tu- nikás szoknya lesz, a selyem kendőből meg kalap.

Csakhogy volt ott Szt.-Miklóson két fiatal legény, ki azt a hirt nem igen szívesen vette, hogy az ő Ju- czija, a másiknak meg Viczája férjhez akar menni — máshoz.

Egyre főzték a tervet a fiatalok, hogy miként is lehetne azon a két pestin túl adni. S abban állapodtak meg, hogy legjobb lesz őket megelőzni, el kell azt a két fehér cselédet venni.

Könnyű ezt elmondani, de nehezebb megtenni. Mert ilyesmihez pénz, meg pénz, meg egy kis vagyon is kell, üres zsebbel, üres kézzel ilyesmit meg nem lehet tenni.

Legényeink aztán beszéltek szüleikkel, hogy mi szándékban vannak, s a szülék helyben hagyólag bó- lingattak, hogy hát jól volna, nincs kifogásuk ellene, de hát ásó, kapa minden birtokuk, azt el ne feledjék.

A két legény neki bátorodva a szülői szótól, elkezdők ostromolni a lányok szivét. Nem sok ostromlásra volt szükség, a leányok is hajlandók voltak hozzájuk férjhez menni.

A két apa csak csóválta a fejét megtudva a dolgok állását, de mit tehettek egyebet, mint bizonytalan helyett a bizonyost elfogadni.

Nagy kő esett le a két apa szivéről, mikor lányaik sorsát eldőlni látták, ha nem is a legfényesebb jövő reménységével, de hát úgy mint a szegény leány várhatja.

A két legény ugyan egy napon tartotta meg a jegyváltást.

Közeli rokon volt a két fiú s igy a lányos ház is rokonságba jött egymással.

A jegyváltás utáni napok egyikén egy esteliden a két apa a nagyvendéglő ivójában találkozott s búfelejtésül iddogáltak.

Jó késősen hallatszott a vasút fütyülése. A két apa a hangra, mintha egyet gondolt volna, felvette a poharat.

A fütyülésről eszökbe jutott Pest, azon meg az a két vonatvezető, a ki annakelőtte hóditgatta lányaikat.

Hogy elmaradtak egyszerre a pestiek. Mondá

Vörös.

— Jobb is, úgy sem adtam volna neki lányom, mondá Gábris. De alattomban mást gondolt.

— Én sem ám. Mi is egy olyan ember ? Ma tetszik, holnap elcsapják. Hanem a mi fiainkat ásó, kapa, ekétől, nem lehet soha.

— Okos beszéd. Koczintottak.

Azonban nem sok idő múlva megnyílik az ajtó és belép a két pesti kondoktor teljes díszben, újdonatúj szolgálati mundérban.

— A mennydörgős hordozza ezeket itt! Mondá társának Vörös.

Gábris is ilyesmit akart mondani, de hogy a két fiatal meglátta őket és feléjök tartott, nem mert mást mondani mint — Ejnye!

— Adjon Isten bátyámuram! köszönt az egyik ifjú, rázva hatalmasan a jövendőbeli ipa kezét, mint a másik is tette a másikkal.

Lett bor, vacsora, bőven. De a két atyafi tűkön ült, szeretett volna mindkettő menekülni, mert most

már tudták, hogy hiába fogyasztják az ételt, italt, mert hiszen lányuk másé lesz.

Az egyik ifjú itt ennek, másik meg a másiknak fejtegeti, hogy mily komoly járatban vannak s ha mint remélik nem jöttek hiába, még másnap meglesz az eljegyzés.

Savanyú lett a bor a két atyafinak, mert most már bánták, hogy oly hamar meghagyták történni az eljegyzést a két gazda fiával.

— Késő, fiam uram, nyögé Vörös: mért nem jöttek hamarább, lányom már jegybe jár.

— Az enyém is, lódította mondókáját Vörösé után Gábris. Mert azt hittük, hogy oly soká nem jöttek hogy el is maradtak már őrökre.

Most meg a két fiatalnak lett oly savanyú ez a kerti bor.

— Ejnye! Mondja az egyik fiatal, vakarva egyet tarkóján.

A másik nem szólt, csak bámult, torkán akadt az ő ejnyé-je.

— Segítsünk a dolgon, ha még lehet, mond az egyik fiatal.

— Segítsünk, mond a intőik is.

— Hogy? kérdé Gábris.

— Lépjen vissza a lány, legyen enyém.

— A másik meg enyém.

— Azt már nem teszem! Mondja Vörös.

— De én sem. Mondja Gábris. A kimondott szó szent, nem kún, a ki szavát meg nem tartja.

— Hát nem lehet a soron változtatni?

— Sajnálom, de én szavamnak állok?

— Én isi Mondja Vörös után Gábris is.

A kot fiatal összenéz.

— Nem tudják mit tesznek, mondja az egyik. Tegnap léptettek elő ellenőrnek.

— Engem is.

— Hol ? kérdi Vörös szorongva.

— Hol? A pesti közúti lovaspályánál.

Vörös uram álla leesett. De jó volna most, ha még leánya szabad volna.

— Engem meg a pesti villamos közúti vaspályánál tettek ellenőrré. Mondja a másik fiatal.

— Annál a csengős vonatnál ? kérdé Gábris.

— Annál.

Gábris arcza mosolygóvá vált.

— Hát uramöcsém is azt mondja, hogy villám taszigálja azt a kocsit?

— Azt mondom? Hogyne? Persze hogy az. Az egész világon nincs olyan, csak Pesten.

— Az ám, csak a pestieket bolondithatják el, de engem nem, mert velem senki sem hiteti el. hogy abban az egyik mély sínben, ott alant, a föld alatt ne volna pincze, abban meg lovak, és azok húzzák azt a kocsit, nem is bizony az a villám, vagy mi a fránya.

— Pedig az húzza azt a kocsit.

— No fiam uram, igen örülök, hogy nem lett vöm, mert engem ugyan hiába akart volna bolonddá tenni. Es azt hiszem, hogy ha ilyen az esze járása, még tett volna más bolondot is. Ne búsulj Vörös koma, ez a fiatal úri ember és ni, mutatott a másikra, az is olyanféle társulatnál van ám. Még utoljára téged is elbolonditott volna, hogy azokat a csengős lovakat is villamossággal etetik, és nem is azok húzzák a kocsit, hanem a kocsi tolja őket. Ejh, értek én az ilyesmikhez. Jártam én már Taliánus országban is, nem lehet engem egy könnyen bolonddá tenni.

—De engem sem. Mond Vörös, és Gábrissal jót nevettek.

— Aztán mi az a villamosság, vagy mi az Isten csudája? kérdé nevetve Gábris.

— Olyan féle, mi nyári időben a felhők között dörög. Az is villamosság. Csakhogy mi masinával csináljuk, aztán rézdrótokon vezetjük a mély sínben.

—- Fiam uram, sugá Gábris a fiatalnak, tegye bolonddá akit akar, de engem nem tesz. Gyerünk innen komám, mondá Vörösnek, mert még ezek az urak kivesznek a zsebükből valami vörös réz félét, aztán haragjukban megménkőznek bennünket.

A döntésben ép a pillanatban vágta ki ólomfedőjét egy szikvizes üveg s a hangra a két atyafi úgy megrémült, hogy egy gondolat alatt kint voltak az utczán; azt hitték, hogy a két fiatál egyike valóban valami mennykőfélét bocsátott rájok.

— Még egy kísérletet teszünk holnap, mond a fiatalok egyike.

— A lányokkal érted?

— Igen. Beszélj te az egyikkel, a tieddel, én az enyémmel.

A két barátnő együtt volt másnap egész délután estig, beszélgetve a jövőről, szőve a szép jövő hityolát.

De a vőlegények is este a munkából haza kerülve menyasszonyaikhoz siettek, benézni hozzájuk egy kis időre.

Későre járván az idő, az egyik, Vörös lánya, haza készülődött. A jó barátné vendégét vőlegénye karján kisérte egy darabon, de feltűnt neki, hogy két sötét, alak kisérgeti őket. Feltűnt ez még előbb a két vőlegénynek, de a lányok jelenlétében nem akartak semmit sem kezdeni.

A két vőlegény, mikor haza kisérte menyasszonyát, keresésére indult annak a két kisértőnek. Meg is találták őket s ott a holdvilágnál lett egy kis feleselés, minek az lett a vége, hogy két napi hűvöst kapott mindenik: ennek meg az lett a következménye, hogy a két pesti elvesztette állását, és szégyen szemre haza kerültek, mert nem tudták Pesten fentartani magukat; haza jöttek hát szüleikhez.

— Ugy-e mondtam, mondá egy reggelen Vörös Gábrisnak, hogy ásó, kapa, meg ekétől nem lehet elcsapni senkit? Itt van a két hires pesti.

— Én meg mondtam ugy-e, hogy bolonddá akartak tenni? Mi? . . .

— Vigye a fránya a sok csalóját. Jobb igy.

— De jobb ám.