Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-06-03 / 23. szám
X. évfolyam. HELYI ES VID Előfiy-etési Ära : évnegyedre ............................1 házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. frt 50 Egyes szám ára : lO kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: Ny iit-tér a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek sora ........................... Bélyeg illeték minden beiktatásnál 3 30 kr. ij >0 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér mentetten leveleket nem fogadunk el. Nagy úr a „muszáj“! Ingens telum necessitas: roppant fegyver a szükség, mondja Livius. Elmondhatjuk ezt ezúttal a dohányról — a kevéssé méltatott — de közegésségi szempontból nagyon is figyelemre méltó czikkről. A jobb módú vagyonosabb osztálynak fogalma sincs arról, hogy mit »pipál,« hogy mit szí magába a szegény sorsú ember. Hát még ezután! midőn fokozatosan mindig — és mindig — drágábban kell megfizetni, azt a csekély élvezetei, melyet a trafikdobány nyújt. Fölösleges ugyan mondanunk, hogy trafikdohány, mert lehanyatlott már a szűzdohány csillaga ; a dohány — trafikdohány, az már most egyre megy, de nem mindegy az, hogy rossz és drága. Széliében, hosszában hallottuk ezt; a szivaroknak és finomabb dohánynak hiányait gyakran szellőztették a lapok; elitélte a közvélemény; pedig hány ember van, aki a komisz dohányt még nem is ismeri, hány Írástudó, aki azt még figyelemre se méltatja. Pedig illik és kell e tárgygyal foglalkoznunk. A vagyonosabb osztálynak, különféle minőségű dohány áll rendelkezésére, de a szegény ember oly dohánynak csúfolt valamit kénytelen füstölni, a melylyel bízvást rabokat lehelne vallatni, ha a rabok legnagyobb része már előzőleg meg nem szokta volna az önkínzás e nemét. A kormány folyton szigorúbb rendszabályokat alkalmaz a dohánycsempészet megakadályozására — és ez a maga rendjén van ; azáltal azonban, hogy közegei, nemcsak kimondhatatlan rossz dohányt áruitatnak a tőzsdékben, hanem ráadásul a dohány ára most még magasabbra emeltetett, oda kényszeríti a dohányost: hogy még addig se nyújtózkodjék, a meddig a takarója ér, vagyis, hogy egészen le mondjon róla. Igaz ugyan, hogy a szegény ember, aki 30— 50 kit ad egy kilo éretlen, füstös, csempészett aljdohányért, okosabban tenné, ha egésségére nem annyira ártalmas káposzta-, dió-, vagy tormalevelet pipázna ; — dehogy vegye tőle rossz néven valaki, ha nem a tőzsdéből fedezi szükségletét, midőn ott még drágábban kell megfizetni a rosszabbat. A tőzsdékben ugyanis a 3, 4 kros pakliban, leszámítva az ujjnyi vastagságú kocsányokat — sokszor lehet — port — spárga darabokat, különböző szőröket stb. találni; néha olyan kevés benne a tiszta dohány, hogy erősebb dohányzónak kevés belőle egy napra 9—12 kr. ára, s ez is oly rossz, hogy füstté válva, megromlik a közeli légkör tőle. A három kros csomag tiszta dohánytartalma átlag véve 15—18 gramm, a négy krosé 20—-24 grammra tehető. Széltig panaszkodunk az uzsorások garázdálkodásáról. És méltán, mert ezeknek is nagy részük van a nép tönkretételének ádáz művében. Ők mesterileg értenek ahhoz, hogy mikép lehet 10 forintból százat csinálni, vagy olcsón paraszt telket vásárolni. Ez az ő mesterségük! Az egyik ügyesebben, a másik kevésbbé ügyesen, de mindegyik csak bizonyos — a csalás el- palástolására szolgáló — manőverek segélyével teszi. Kevesen oly ügyetlenek, hogy rajta lehetne őket kapni. Igen sokszor éppen azok, a kik a nép javát szivükön hordják és sokat beszélnek róluk. Azt azonban észre sem veszszük, hogy a dohányjövedék mily üzlet, s mily rendkívüli uzsoranyereményen alapszik ! Mint jó hazafiak békével tűrjük, sőt észre sem veszszük, hogy a legrosz- szabb trafikdohány ára kgramonként 1 frt 60 kr.- tól 2 frtig váltakozik, vagyis, hogy 100 kilót 160— 200 fiiért árulnak abból a dohányból, a melyért a kincstár a termelőnek alig fizet többet 8—10 forintnál. Ily körülmények közt elvárhatnék, hogy a kincstár jobb, tisztább és olcsóbb dohányt juttatna a népnek, ha már egyszer az egyiket felemelte, pótolja azt a másikkal s igy a legtermészetesebb utón elejét lehetne venni annak, hogy a dohány- szükséglet jogtalan úton ne szereztessék be. Mert annak az ellenvetésnek, mely a mint a kis lutrira, úgy a dohányzásra is szokott alkalmaztatni : »ne tedd, ha rossz, — senki sem kényszerít reá« nincs értelme ; a tapasztalás bizonyítja, hogy ily káros passziók elhagyásához megkiván- tató erély szükségeltetik, ez pedig a mivellebb osztálynál sem gyakori, annál kevésbbé várható tehát a nép emberénél. Volt idő, a midőn a dohányzás fejvesztés terhe alatt tiltva volt s mégis akadtak, a kik az élvezetnek hódoltak; nem csoda tehát, ha ma az emberek túlnyomó száma dohányos, hiszen csak az ember feje kábul el a dohánytőzsdékben árult lassú méregtől. Nagyon is elkellene már, hogy ma, midőn a közegészségügyet oly nagy figyelemre méltatják legalább a jó áruval, a jó minőséggel súlyoznák ellen azon különbözeiét, a melyet a dohány árának felemelésével okoztak ! Kovácli Ö. A JACZI KÖZLŐN Y'TARCZA-JA. Ur-napján.*) Jézus dicső lakodból földre szállván, Szenvedni kínt oly édes volt Neked, S hogy üdv mosolyogjon a bűnös világra, A gyászkereszten végzéd életed, * S patakban omlott drága véred árja Nekünk az élet ajtaját kitárja. Széttörve már a bűn nehéz bilincse, Mely annyi ezredéven átkarolt; Fölszáritád könyzáporát szemünknek, Mely égő arczainkon egyre folyt: Legyőzted a pokolnak vad hatalmát, Remény — s hitünknek elnyerők jutalmát. Függvén keresztfán Isten Egyszülöttje ! Valál miértünk a véráldozat, Szerelmed itt sem lelvén meg határát, Nekünk Te étkíil nyújtod át magad; És fátyolában a kenyér színének, Mint Istenembert zengve áld az ének És merre nép lakik földünk határain És merre ajk zeng hála éneket, A koldus és király az égi Szentség Magas titkában térdet hajt Neked S könyörög: mit látni nem szabad szemünknek, Pótolja fénye lángoló hitünknek. Az ember itt szokott erőt keresni, Hogy győzni tudjon a hűn ostromán, S kerülvén a gonosznak cselszövényit, Erényfüzér viruljon homlokán ; És véve tested, — ő, ha sírba szállá, Örök dicsőület legyen halála. Snjánszky Antal. Egy hires váczi tenorista. Jeles emberekben Vácz nem valami nagyon bővelkedett; különösen azon a téren, amely széles a magyar hazában évszázadokon parlagon hevert. *) Mutatvány a »Százszorszépek« czimtí könyvből. Mikor a század első évnegyedéből a pesti hangász egyesület legelső mozgalmait olvassa az ember: szinte mosolyog azon naivság fölött, a melylyel a jó Rothkrepf Gábor a koronként felmerülő eseményekről a közönséget értesiti, s za varba jön, vájjon nem inkább az iró sokoldalú képzettségével mentse-e kezdetleges műveltségűnket, vagy minden teketória nélkül mondja ki, hogy hát bizony nagyon hátra maradt a magyar?! Bartalusnak Mátrai Gábor felett tartott emlékbeszédéből vettem hirt legelőször Roszner tenorista felül, mint a ki Váczon született s életrajzát Mátrai irta meg valahol a „Hasznos Mulatságokban.“ Kerestem azonnal a Szinnyei „Repertóriumában“, hogy hányadik évfolyamából olvashatnám ; azonban sajnálattal láttam, hogy azokat Szinnyei meg nem szerezhette, mert e folyóirat 1825., 1840. és 1841. évi teljes s az 1827. évf. I. fele hiányoztak Budapest nyilvános könyvtáraiból; az „Illustrierte Zeitung“ pedig, miután 1843-ban indult meg, még nem vehetett tudomást Rosznerről, akinek hamvai akkor fájdalom, két év óta pihentek a stuttgarti sirdomb alatt. Roszner Ferencz 1800. szept. 2 án született városunk területén, ahol édes atyja egy itt időző cs. kir. hadseregben szolgált, s családi néven Roszniknak nevezték. Ferenczünk vette fel jobb hangzás kedvéért a Roszner nevet, midőn Bécs ben a világot jelentő deszkákon maga iránt általános figyelmet és érdeklődést keltett. Édes atyja névváltozásába beleegyezni semmi szin alatt nem akart; de ellenezte azt is, hogy énekessé legyen, habár a gyermeknek a zenében és énekben való első kiképeztetését ő eszközölte s általában véve nem állt útjában, hogy a fiú, mint iskolás gyermek Pesten a belvárosi plebánia-tem- plom karzatára énekelni járjon. Mint gondos családapa tudniillik olyan pályát szánt Ferencznek, a mely után biztosan élhessen, azért tizenötéves korában Bécsbe adta egy előkelő kereskedőházba s mint kereskedő tanuló éppen e nagy világ vá rosban érezte legelőször az ellenáll háti an vágyat a művészet iránt, minek utánna ott a szent Istvántemplomban nehány classicus misét végig hallgatott s az úri társas körök által rendezett nehány pompásan sikerült concerten a közönség közt részt vehetett. Rosznerünknek ezek szerint első gondja volt Preindlt, a székesegyház kitűnő karnagyát keresni fel, s engedélyt kérni tőle, miszerint a chorusban énekelhessen, amely kivánságát a mester szives készséggel teljesítette is. Minél nagyobb tökélyre emelkedett az ifjú dalnok hangja: annál jobban égett keblében a vágy, hogy egykor méltó lehessen szinpadon tenni kísérletet, mire többen ösztönözték is; csupán egyetlen lény volt akinek fenyegetései folyvást visszatartották s ez a szigorú édes atyja volt, aki az ő jövőjét bánatosan már-már eljátszottnak tekintette. Mi hatalmasabb azonban, mint az emberi szenvedély, kivált ha az ifjú még hivatott művész és felül rá szerelmes is? 1820. julius havában érkezett el a boldog est,*) a midőn magát Roszner a bécsi lipótvárosi szinházban bemutathatta s oly határozott sikert aratott, hogy Weigl rögtön az udvari operához szerződtette s a sokaktól irigyelt váczi ifjúnak leczkéket adott. 1820—1823. években a Körtnerthor mellett levő szinházban énekelt s aráját Turbani Flórát, egy hollandi származású énekesnőt az oltár elé vezethette s magának boldog családi kört alapított. A szinházat időtájban Barbaja vette ki haszonbérbe, a mely ügy Rosznerre nézve hátrányosnak látszott, minél fogva nejével ennek szülővárosába Amsterdamba költözött, a hol két évig működött, majd visszatért Németországba és Braun- schweigban élt rövid ideig művészetének. Rosznert 1829-ben már Angliának fővárosában Londonban tapsolta a hálás közönség: nagy és általános tetszés közt szerepelt annak színpadán ; majd visszatért Amsterdamba s innen Brüsszelbe babérokat aratva mindenütt. Nem a nyugtalan *') YVurzbachnál okvetlenül hibásan áll 1830. Tenoristánk akkor már Londont is megjárta. Findura.
