Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-05-27 / 22. szám
fellépését tetszéssel jutalmazta, éltetve az alkalmi darabok szerzőit is. „Az ipar köréböl:í ez. értekezésből Korányi József két pontot olvasott fel, a többi pontokat czimeik szerint emlitvén. A teljes értekezés az emlékkönyvben fog megjelenni. Bizton elmondhatjuk, hogy a diszgyülés pro- grammja, amily ügyesen volt összeállítva, oly pontossággal és lelkesültséggel adatott elő, és fogadtatott tetszéssel a jelenvoltak részéről. Valóban diszgyülés volt az mmden tekintetben, s az egész jubileumi ünnepély-sornak egyik legfényesebb pontja. Záradékul Kanda István ő nga mondott köszönetét a közreműködőknek s a megjelent diszes közönségnek, mire a gyűlés a „Hymnus“ elzengé- sével s az elnök éltetésével befejeztetett. 3. A bankett a polg'ári lövölde helyiségében d. u. 1 órakor kezdődött. Résztvettek azon az ünnepélyekre érkezett egyleti elnökök, Csávolszky kanonok, dr. Frey- singer, dr. Rákosy, Meiszner E., továbbá sokan a legelőkelőbb polgárok és iparosok közül, az egyletek küldöttségei, összesen közel kétszázan. A bankett a legjobb hangulatban folyt le. A felköszöntések közül feljegyeztük a következőket : Elsőnek szólott Kanda István elnök, s éltette a Pápát, ki a magyarok iránt, valamint a kath. legényegyletek iránt kiváló szeretettel és vonzalommal viseltetik; s éltette apostoli Királyunkat, hazánk dicső uralkodóját. — Schiffer bpesti központi elnök megyés püspökünkre, Lehmann bpesti elnök Kanda Istvánra, mint a váczi kath. legény- egylet lángbuzgalmú elnökére, Schiffer Csávolszky Józsefre, mint egykori iskolatársára s kiváló szónokra, Csávolszky viszont az elnökökre, különösen Schifferre emelte poharát. Márton M. a kalocsai „kiskorú“ egylet elnöke a váczi egyletet, Stake Várföldit, Schiffer Kubi- nyit a fáradhatlan buzgóságú alelnököt és Balás Lajost éltette. Kubinyi a város iparos polgárait, dr. Freysinger a keresztény szeretettel kapcsolatos ipart kiváló emelkedettségü szavakban éltették. Schiffer a polgárokra s az egylet gyarapodására, Lehmann a tűzoltókra mint az ünnepélyi „rönd“ fenntartóira, dr. Csányi az iparos osztályra s a vallásossággal egyesitett nemes munkára, milyenre társadalmunknak égető szüksége van, üritett poharat. Olaj Ferencz az iparegylet elnöke Kanda Istvánt, Csávolszky az iparosok példányképeit (Reitter Istvánt és Tóth Istvánt (egri) éltette. Reitter István megemlékezvén az egylet keletkezéséről, annak vezéreit, továbbá Siposs Istvánnét mint zászlóanyát lelkes szavakkal éltette, Back Domonkos pedig az egyletre s annak volt alelnökére Kratochvil Józsefre mondott felköszöntőt. Végre Kanda István felemliti a pártoló tagok már-már megszűnt osztályát, s hogy az egyletre fölötte üdvös és előnyös lenne azt ismét életre hozni. Szavai helyesléssel fogadtatván, többen a kath. legényegylet pártoló tagjaiul azonnal beiratkoztak. Ebéd végeztével a bpesti és váczi dalárdák egyes darabokat énekeltek el, méltó záradékul a kedélyes lakomához. 4. A szavalási verseny. A versenyre a bpesti, kalocsai és váczi kath. legényegyletek tagjai közül számosán jelentkeztek s igy az meg is tartatott a Lehmann Ágoston elnökkel megalakult bizottság előtt. A dijakat, melyek extra-borból és 50—25 szivarból állottak, szavazás útján a következők nyerték el: Medveczky János, Jeremiás Pál, Lutár Pál. Szalay Pál, Szerényi Ferencz, Hegedűs Imre, Nádasy János, Balogh József, Csáky Ferencz, Szakácsy István és Vladár István. 5. A disz-elöadás. A műkedvelői, egyleti stb. előadásokról igy szokás referálni : zsúfolt ház előtt . . . A váczi kath. legényegylet előadásánál majdnem fölösleges lenne ezen körülmény felemlitése, ha elismeréssel nem akarnánk adózni az életrevaló egyletnek, s köszönettel a nagyérdemű jelenvoltaknak, kik megjelenésökkel az egyletet lelkesíteni, bátorítani kegyeskedtek. Az előadás élőképpel kezdődött, ’melynek czi- me: Az ipar hódolata (t. i. XIII. Leo pápa előtt.) A kép az összes iparágakat íibrázolta, amint az egyház jubiláló főpapja előtt hódolatukat bemutatják. Erre következett a „Huszárcsiny“ ez. népszínmű I. szakasza. Balogh Ferencz Virág Mar- czit, és Otszáczky Mariska Borcsát személyesítette. Mindketten régibb ismerősei és kedvenczei a közönségnek. Nem is lehet más megjegyzést hallani, ha ők játszanak, mint ezt: Jaj be jól csinálja, no ez derék, jaj be szépen mondja a lelkem ! Talán nem is lehetne igézőbben elcsicseregni azt a nótát hogy: „nyári piros alma“, mint ez a mi ezukros kis primadonnánk csicsergi. Balogh mint máskor, ez alkalommal is kifogástalanul énekelt, s úgy daliás alakja mint pontos játéka tetszést aratott. Valamint a „széna terem a réten“ kezdetű duettet úgy a solokat is oly szabatosan adták elő, hogy egy szó mint száz elmondhatjuk : ezek talán nem is tudnának máskép, mint „kitünően“ játszani. A „siralomházban“ Scheicher Géza remekelt, kesergő bánattal adva elő az „Esküvőre kéne menni Szegedre“ dalt. Elszántan támogatta őt gyászos szerepében Gergely collégája, kivel a „Kalapom szememre vágom“ kezdetű duettet elismerésre méltó szabatossággal zengték el. Scheicher az egyletnek bizonyára egyik dísze, úgy tehetségeinél mint sokoldalú alkalmasságánál fogva. — Stefanek Anna rövidke szerepében sokkal bátrabban lépett fel, mint első alkalommal, ami határozott haladásra mutat. Simko Irma hivatalbeli elődje példáját követve megnyerő társa volt a csinos Ca- mil Iának. — Elismeréssel kell megemlékeznünk Klembala Imréről is, ki valamint a próbáknál szorgalommal, úgy az előadásnál is sok jóakarattal állta meg helyét. Hogy szavait Miska nem vette szivére, az nem az ő hibája. A „VÁCZI KOZLÖNY'TÁRCZÁJA. Anyám sírján. Ez a gyászos sii'domb Márvány keresztjével Bánatos szivemnek Szomorú emlékjel; Letérdelek itten Leborulok rája Szeretett jó anyám Elhamvadt porára. Mily közel vagyunk igy ! — Mégis milyen messze! . . . El vagy te én tőlem El — örökre rejtve! Hiába kereslek : Messze, messze mentél Boldogabb hazába Sokkal a mienknél! Jelige : Beszélek hozzád : hallod-e ? A bús panaszt ? Híjába van szóm ! te, anyám, Nem hallod azt. A hol a boldogság Örök üdve támad S nem vérzi a szivet Sem bű, sem a bánat; — Mentél a dicsőség Fenséges honába Hova oly sokszor szállt Lelked hő imája. A dicső, mennyégről Csillag ezer néz le : Ott ragyogsz te szépen, Oda mentél el te. Mint sóhajtok érted ! Fölzokogva hozzád : Ha a földön nem már Ott láthatnálak hát! Itt állok sírodnál, Térdemen keseregve, Szomorú arczámon Bánat-köny pereg le. Istenem, Istenem! Oh add azt elérnem, Hogy drága anyám még Láthassam az égben . . . K . . . y J. Az első kritika. I íogy szép volt — minek is mondanám. Mások is úgy találták, hogy gyönyörű teremtés a kis Vilma. 1 lát még mily remek volt az én szemeimben! Ha szemeibe néztem, az éj minden csillaga ott ragyogott benne ; ha végigtekintettem karcsú őztermetén, esküdni mertem volna, hogy nem is olyan fajta lény ő, mint mi, közönséges emberek vagyunk, hanem valami hableány, aki titkos éjfélen kikel a hullámok közül, hogy magával ragadja a halandót, aki bájait elég vakmerő volt meglesni. Valami bolond bölcs azt mondta a szerelemről, hogy az bolondság, tehát: aki szerelmes, az bolond. En legalább úgy éreztem, hogy igaza volt . . . Se éjjelem, se nappalom nem volt . . . Mindig előttem lebegett az az aetheri lény; | még álmaimban is őt láttam. — Arczának minden vonása, ruhájának legutolsó szalagja is feltámadt emlékezetemben mindig újra és újra. Ezüst hangja folyton fülemben csilingelt, s szentebb érzelmeket támasztott bennem, mint a kápolna ezüst csengője az ajtatos hivőben . . . A helyzet megértésére meg kell jegyeznem, hogy teljes életemben idealista voltam és hogy az első emeleten laktam., ő pedig a szemközti földszintes ház kapujában szokott gyönyörködni a tavaszi est kellemeiben. Ha tekintete olykor-olykor föltévedt felém, boldog voltam. Fliszen az a ragyogó szempár annyi mindent beszélt. Az alkonyi szellő boldog- szerelemről suttogott, a feljövő csillagok szerelmes pillantásokat váltottak egymással . . . Álom volt körülöttem. A néptelen kis utczát megnépesité fantáziám a legkápráztatóbb ködfátyolképekkel . . . Azt hittem, hogy szeretve vagyok. Hogy ő is szeret végtelenül, kimondhatatlanul, amint csak egy égi tündér szeretni képes. Azt hittem, hogy a tündöklő oltárkép csak azt várja, hogy nyilatkozzam. ügy szerettem volna lekiáltani hozzá: szeretlek szép istennő! imádlak fanatikusan, mint a mohamedán, rezignáczióval, mint a hindu az alkotás és a rombolás nagy szellemét! de ajkaimat óriási súly zárta le, a hang nem tudott kiszabadulni a lélekből. Mit tegyek? A kétség őrüléssel fenyegetett. Vallomást kellett tennem. Végre jött egy mentő eszmém ! A vidéki lapokban sok lyrai zöngeményem látott már napvilágot. Voltak, akiknek tetszettek is dalaim. Pedig ezek nem is lehettek jók, hiszen csak egy nem is létező ideál sarkantyúzta Pegazusomat. Mennyivel szebbet fog most toliamba diktálni az igazi ihlet. Elhatároztam, hogy versben teszek vallomást. Leültem íróasztalomhoz. Behunytam szemeimet s ott lebegett előttem Vilma, mint délibábos visz- fénye az égnek. Keblem feszült a lángoló érzelmektől s a strófák rózsaszínű szalag gyanánt húzódtak végig papíromon. Mikor elkészültem, elolvastam először halkan, magamban, aztán fenhangon, majd elszavaltam s végre elénekeltem ekszcentrikus, túlvilág! hangjegyekre. Ezen részlet után a „Názárethi sz. műhely“ ez. ! élőkép következett Korényi József, Sebők Anna és Sebők Kálmán kával, kinek gyönge vállacskái I alig bírták el a hajlongó termetes fűrészt. A madonna magatartása bájos volt. Következett a „Toloncz“ II. felvonása. Fabó Erzsiké (Ivrizsa), ez a szapora beszédű kis Kontráné, nagyon tudta a mondókáját. Legfö- lebb Merka Ida (Fáni) múlhatta őt felül, ki nemcsak a magáét, hanem minden mondókat könyv nélkül tudott. Mindkettő közvetlen kedvességgel játszott. Rézi azonban (Orszáczky Mariska) itt sem tágított, s igen talpraesetten feleselgetett; valamint Sebők Anna, Simko Irma és Frankó Erzsiké is szépen oldották meg feladatukat. Bajos dolog is volna ily bájos csoport előtt győzelmet remélni! Korpás Lajos és Scheicher Géza otthonossággal adták szerepűket, sürögtek forogtak amint kellett, míg Korényi József egész komolysággal vetette latra szavait. — Kevésbbe hálás volt Prohászka Gusztávné szerepe (Ördög Sára), de azt dicséretre méltó igyekezettel oldotta meg, Arról a hirtelen szőke zsidó legényről (Balogh) csak annyit mondhatunk, hogy „Dojettje“ ép úgy mint „kiküriczája“ első minőségűek voltak. Lőrincz különben abban is szerencsés volt, hogy semmi baj nem érte a „szakállóját.“ — Klembala Imre mint igen ügyes és hatáskörében erélyes jegyző, Kovács Lajos mint sok más, elég álmos kisbiró volt, Szalay Pál végül mint pandúr a rendetlen- kedőket elég hatalmasan utasította rendre. Drajkó Anna Liszka érzelgő szerepében kifogástalan volt, Mravcsák (Prohászka Gusztáv) pedig kissé hangosan ugyan de derekasan vitatkozott, csak az nem volt rendén, hogy olyan szerelmes volt. — Kovács József, Petra József, Pataki Géza és Staudinger Ferencz ügyes illetőleg ügyetlen szerepre vállalkoztak, mit a várakozásnak megfelelő- leg oldottak meg. Következett a 8-ik élőkép: Isten áldja a tisztes ipart, melyben a védangyalt Merka Ida személyesítette hóditó bájjal. Végül a „Czigány“ népszínmű II. felvonása adatott elő, melyben Bilicska Györgyné (Rózsi) és Lőbl Ignácz (Zsiga) arattak érdemlett tapsokat. Rózsi szakadozott szerepe egyike azon szerepeknek, melyek nem közönséges nyugodtságot és képességet kívánnak. Bilicskáné előadása méltóságteljes, komoly volt, az őrülési jelenet pedig meghatóan sikerült. A nehéz szerep megoldásáért elvitázhatlan dicséretet érdemel. — Lőbl Ignácz az önfeláldozó fáradhatlan rendező (Zsiga) szerepét adta a nála megszokott otthonossággal. Kitörései mintha egész őszinték lettek volna! Midőn Rózsiját védte és vigasztalta, vagy midőn nagyokat mondott és hozzá komoly arezot vágott: nem úgy beszélgetett, mint mikor a „forró macska a hideg kását kerülgeti,“ hanem kimondta ami a szivén volt, miközben csalódásig hű czigányos parádékat csapott. — Fabó Erzsiké (Rebeka) kitűnő emlékező tehetségét itt is elismerjük, valamint ügyes házi tekintélyét is, mely iránt Kovács Lajos (Márton) dicséretes hódolattal viseltetett. — Dick Antal (Gyuri) és Korpás Lajos (Ferke) kevésbbé Kiéreztem belőle a vihar zúgását, mely hajókat zúz össze s aztán elcsendesül, csak a haboknak susog álmosan a természet szerelméről. Némelyik strófában a sférák zenéje hangzott fel lágyan, alig hallhatóan, mint a távoli csillagok titkos beszélgetése. Holdsugár, harmatgyöngy, susogó zephyr, lomb- suttogás, fülemüledal vegyült a tomboló orkánnal, a tűzhányó lángjaival, villámmal, mennydörgéssel. Amit Arany a poétái receptben előír, mmden meg volt benne. Tapsoltam minden sornak . . . És most jer te illatos, finom papír! hadd rajzoljam rád lelkem minden érzelmét. Álig vártam az estét . . . Kedves rózsaszínű szalaggal átkötve remegő kezemben tartám e sorsjegyet, melynek koczkájára fel volt téve boldogságom, vagy boldogtalanságom. — Legalább ekkor úgy hivém! Az angyal végre megjelent . . . Szebb volt, mint valaha. De fájdalom! nem volt egyedül, — nővére is vele jött. Ott sétáltak aztán ablakom alatt fel és alá. Fliába vártam, hogy talán magára marad . . . Egyszerre roppant bátorság szállott meg . . . s a bálványozott szyrén lábai elé ejtém lelkem édes titkát, legdrágább kincsét. Szivem hangosan dobogott . . . egész testemben remegtem. Ha nem szeret — gondolám — legalább becsülni fog, látni fogja, hogy egy nemes szív szakad meg érette . . . Mindez egy pillanatig tartott. A másik pillanatban pedig meg csendült kaczaja; olyan volt most ez, mint az üveg cseng etyü, mely lázba ejti az ideget. — Mintha csak a ferenczvárosi búcsusok énekét hallanám, hangzott fel szava és szép hangja zenéjét egy durva, éles hang. váltá fel, mint midőn valamit végig szakítunk egész hosszában. Némán, mély fájdalommal tekinték le a még mindig kaczagó nővérekre, s ott hevert legszebb versem az utcza közepén, a porban — végigszakitva. Ez volt a legelső kritikám . . . És ezóta kigyógyultam a szerelemből, de még nem — a versírásból. Alpári Lajos.
