Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-02 / 49. szám
illotixelCwi ára: évnegyedre ...........................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : SO kr. Kapható: DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek óra............................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza lói. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. —■ Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Petróczy László f 1814. mái'cz. 27.—1888. nov. 28. Városunk egy feledhetlen, áldott emlékű jótevője fejezte be nemes lettekben gazdag életét. Petróczy László született Kőkeszin (Hont- megyé) 1814. márcz. 27. Elemi iskoláit Kőkeszin, a gymnasiumot Váczon végezte; itt vétetett fel a papnöveldébe is, hol tanulmányait kitűnő eredménynyel végezte el. Áldozárrá 1837. máj. 4-én szenteltetett fel. Háromévi káplánkodás után Örkényi plébános lett, hol betörő rablók részéről példátlan kegyetlenséget állott ki, mely csaknem életébe került. Örkényből 1855-hen Baghra, innen 1868-ban az újonan szervezett Nagy-Kartalra ment át. Jegyzője volt a kecskeméti, később a gödöllői esperesi kerületnek, szentszéki ülnök s 1877 óta czimzetes kanonok. 1880. nyugalomba vonult s azóta szülőhelyén csendes visszavonultságban élt. A javadalmak, melyekkel birt, oly szerény jövedelemmel birtak, hogy nemes egyszerűsége és takarékossága mellett is, első tekintetre csaknem megfoghatatlan, miképen szerezte össze azon jelentékeny összeget, melyet jótékony czélra áldozott. A nagylelkű alapítványokhoz szükségelt ösz- szegnek alapja, mint ő maga beszélte, azon 4000 forint volt, melyet, mint egy szerencsés haszonbérlet jövedelmét, még a 40-es évek elején, a takarékpénztárban helyezett el s mely kamatostól jelentékeny összegre nőtt. A váczi főgymnasium alapítására tett még életében 31 ezer forintot, ösztöndíjakra pedig hét ezeret. Az egyházmegyei nyugdíjalapra 21 ezer forintot; legutóbb pedig 1200 forinton iskolát építtetett s ezer forinttal ösztöndíjat alapított. Mely érdemeinek elismeréséül 1881-ben Vácz városa az érdemteljes férfiút, nagy lelkesedés közt díszpolgárrá választotta. Önmagát tisztelte meg a város, midőn ezen kitüntetést első Ízben alkalmazta, valamint az által is, hogy egy ulczát »Petróczy «-ról nevezett el. Mindez azonban múlandó emlék! de örök az, melyet városunk ifjainak szivében emelt, kiknek javáért birtokát az oltárra tette. Hála és örök elismerés a nemeslelkü férfiúnak! Áldott legyen emléke! Reminiscere. in. Midőn a nagy Migazzi püspök száz év előtt, a mostani hatalmas püspöki residentiának alapjait megvetteté, bajosan álmodta meg, hogy e büszkén felfelé hatoló falak valaha oly jeleneteket fogadjanak magukba, minők az elmúlt hetekben folytak le. Migazzi püspöki kormányzásának idejében, Vácz még egy tejjel, mézzel folyó Chánaán volt, lakossága a jóllétnek örvendett, jómódú önérzetes polgársága biztosan tekintett jövője elé. Földjei nemcsak dúsan termettek, de messze voltak attól, hogy nehány idegen kéz által összeharácsoltassa- nak, ipara habár helyi természetű volt, virágzott kereskedelme, ha nem is volt világra szóló, de országos vásárainak híre messze vidékek lakosait édesgette e városba. Nem telt bele egy század: a város*ős polgársága földbirtokaiból jelentékeny részben kiforgatta- loll, iparosainak túlnyomó nagy része jóllétből ínségbe sülyedl. alá, vasárai is minden jelenlőségüket vesztve, forgalmukkal legkevesebbet sem hatnak lenditőleg a lakosság vagyonosodására. Ily körülmények közöli szemléljük azon városi hatóságot és képviseletet, melyeknek oroszlányrészük volt a mostani állapotok megteremtésében, megtörötten a püspükilak lépcsőzetén felhaladni, a legalázatosabb kézcsók hódolatteljes megtételére és azon nyílt vallomás megpecsételésére, hogy most már csak is »a Kegyelmes Püspök ur hatalmas karja e m e 1 h e t i magasra vagy elejtheti e város jövőjét,« Ezek valánák a küldöttség ékesen szóló szónokának szavai. Egy perczig sem kétkedünk azon, hogy ö Nagyméltósága e város irányában sem fog egy szikrányival sem kisebb bőkezűséget tanúsítani, mint a minőt a püspöki megye alföldi nagy városai irányában tanúsított, de nem lehet és nem szabad szem elől téveszteni, hogy valahányszor ő Kegyel- messége, valamely nemes czélra erszényét megnyitotta, viszont megkívánta a megajándékozott polgárságtól is, hogy a maga részéről hasonló részben járuljon a tervbe vett szándék létesítéséhez. Hogy pediglen, a mi városunk pénztára, miből lenne képes a legközelebbi jövőben, valamely humánus czél létesitéséhezre 40 vagy 50 ezer forintokkal járulni, azt be nem láthatjuk? E polgárság az újabb időkben, annyi mindenféle pótadók, illetékek, sarczok által lett kiszipolyozva, hogy azt nemcsak képtelennek tartjuk minden újabb megterheltetésre és adóztatásra, annak ellenkezőleg anyagi istápolás, gyámolitásra van szüksége. De ha ő Excellentiája különös hajlandóságot érezne is magában a városi pénztár minden legkisebb megterheltetése nélkül, valamely nagyobb szabású humánus intézet felállítására, még abból legkevésbé következnék, hogy városunk az által, valamely hatalmas lendületet fogna nyerni. Számos példákkal illustrálhatók eme tétel igazságát a népek történelméből, de ily szűk czikk keretében elég legyen csak az olasz városokra hivatkoznunk, melyekben a sok ápolda, hórház, növelde, zárda, csak úgy hemzseg, a városok mégis visszafejlődésben vannak. Ő Exczellentiája azonban saját szándoka felől egy perczig sem hagyta kétségben, az őt üdvözlő képviselő urakat, egyenesen rámutatott a takarékosságra,- mint szerinte az egyedüli gyógyszerre, melylyel kóros állapotainkat megorvosolhatjuk. ! Nem tudjuk, hogy a t. küldött urak közül talál- | kozott csak egy is, ki ezen hatalmas íntőszóra I visszaemlékezett volna, hogy csak az előbbi köz- i igazgatás előtt is alig negyvenezer forint állami | adónak 20—22°/0-os pótadójával kormányozták városunkat, pedig akkor a közigazgatáson kívül ellátták az igazságszolgáltatást is, kőfalat is tudtak építeni, utakat és kövezeteket csinálni, a középületeket becsületes karban fentartani. És a jelen időszakban, midőn évtizedeken keresztül semmi j sem épült, kivéve némi kapkodást a folyó észtén- ; dőben, nem volt elég 40%-os pótadó 80.000 forint i állami adó után’; nem a megkétszereződött bérlet- i árak; nem a pótadók, illetékek, vámok uj nemei, hanem financzialis bölcselettel még késedelmi j kamatok műveleteihez is kellett ünnepelt képvise- I lőinknek nyulniok. Nem tudjuk, hogy azok az urak, kik mindezt tették és azok az urak, kinek érdekeiben mindez történt, mennyire pirultak el a »takarékosság« hangoztatásakor, de azt tudjuk: a kik valamely ügynek tönkrejuttatói voltak, soha nem lehetnek annak fel támasz tói!! Kellene a város élére egy szigorú, rendszerető. igazságos, puritán férfiú, mint Exczellentiája, ki kíméletlenül csapkodna a húsos fazekak körül ólál- kodók körmeire, ki rendet és munkásságot állapítana meg, ki megvédelmezné a hivatalnoki kár decoru- mát, a hivatalos órák betartását, az ügyek igazságos vezetését, korlátozná a polgárság erkölcseit megmételyező korcsmák, kávéházak és zálogházak gálád (izéiméit. Óhajtandó volna, ha maga buzgólkodnék ő’ Excellentiája, a törvény korlátain belül és a törvény mellett oly tankönyvek bevezetésén, melyekből az ifjúság már az elemi oktatás alatt a földművelés és állattenyésztésben a nélkülözhetlen alapismereteket elsajátíthatnák, bevezető oktatást nyernének egy munkás, gondolkodni, észlelni és ítélni szerető, józan és erkölcsös gazdaélethez. Szükséges volna, hogy iparosaink a korigények színvonalán álló szakoktatást nyerjenek. Tanuljanak és tudjanak, a vésővel, kalapácscsal, gyaluval, ollóval, tűvel stilszerüleg bánni. Alakitassanak fogyasztási egyletek támogatásukra, nehogy magukra hagyatva, lelketlen üzérek által már a munkaanyag beszerzésénél rutul rászedessenek. Az iparos családok asszonyai és gyermekei erkölcsi eszközökkel és kényszerrel szorittassanák a munkára, vezettessenek be a mezőgazdasági czikkek iparszerü feldolgozására, hogy minden tag élete 6-dik évét meghaladva ne csak fogyasztó, hanem szerző is legyen. Ezek egy város valódi felvirágzásának örök, maradandó, szilárd alapjai. A többi mind svindli, ha ideig, óráig szappan buborék gyanánt fénylik is, elpattan és csak szennyet, nyomort hagy maga után. Nyílt levél a szerkesztöhez. — Egy kis kommentár és néhány keserű labdacs. — Budapest, 1888. november 29. Tisztelt Szerkesztő úr! Sok éven át ettem a váczi kenyeret; érintkeztem a különfélébbnél-különfélébb, ellentétesnél-ellentétesebb elemekkel; tanulmányoztam a társadalom minden rétegét; megismertem a nép érintkezési módját; mindeme tényezők nagyon elegendők arra, hogy a váczi népről“ — teljes meztelenségében — alkothassak magamnak fogalmat. Hogy milyen az én fogalmam a váczi társadalomról : arról — mint félig-meddig váczi ember, nehogy a mesebéli szarkához hasonló vád érjen — hallgatok .... De egy oly jelenség káros következményeinek szőnyegre hozásával, mely minden komoly társulásnak útját állja, éppen nem követek el illetlen dolgot; sőt hiszem, hogy sokaknak hasznos szolgálatot! is teszek, feltéve t. i., hogy az önérzet még nem halt ki teljesen a vácziak kebléből! * * ifi Évről-évre félj aj dúl a helyi sajtó ; neki ereszti fullánkjait, a legjobb akarattal akarván reformálni az évtizedek óta fenálló félszegségeket és zsibbadásából felrázni a beteg társadalmat. De miként a tapasztalat beigazolta, a sajtónak ezen ambicziózus munkája eddig- elé csak „falrahányt borsó“ volt, mert nem találta fejen a szöget. Nem találta meg azon góczot, mely a bajok töm- kelégét egyesíti. Aki kissé is szétnéz a váczi társadalmon, lehetetlen. hogy szemébe ne ötöljék azon kicsinylés, melylyel az intelligens osztály mindenfelé találkozik. Ennek végoka magában az intelligencziában és közvetve a város lakosságában keresendő; és mindaddig, mig az intelligenczia kezdettől fogva elkövetett hibáját helyre nem üti — addig hiába való a lamen- tálás és kárba vesz egyesek jóra irányult törekvése. Széles e hazában és mindazon államokban, hol a kultúra talajra talált: a. szellem arisztokratái dominálnak. A „hatalom és tekintély állandó kísérőjük mindenfelé.
