Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-09-16 / 38. szám
■m Flöíizeíési ára : évnegyedre ............................i írt 50 házhoz hordás vagy postai szétküldéssé1. Egyes szám ára : 12 kr. Kapható : DEUTSCH MÓDNÁL (városház épület) kr. Hirdetések; Nyiit-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora ........................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. || A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete : hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Nőnevelés. Hogy sokkal háziasabb, sokkal takarékosabb és gondoskodásban kifogyhatlanabb anyák őrizték ezelőtt i házi otthon melegítő tűzhelyét, mint ma, mikor a eányokat már rászorítják a doktriner tudományokra s, az kétségtelen. A női emanczipáczió tulhajtása a nőiesség külső “ormaiságát is az úgynevezett czivilizáczió bábruhájába öltözteti fel. A szerénységet, melyet hajdan a nők jelképéül lasznált a költő, ma alig találjuk fel egy egy helyütt. A. divat pompájának utánzata eszeveszett hajszává nőtte ki magát és kultuszszá lön a nagyzás. Ezek az asszonyi szeszély szülte furcsaságok rontják meg a családot, bontják meg a családi viszonyt, sőt lazitják a társadalmi köteléket. A nevelés hiányát okoljuk s szükségesnek tartunk relyes nőnevelést, mely a túlkapásokat megszüntesse. Két hatalmas minister Eötvös és T r e f o r t sokat fáradoztak és tettek a nőnevelés bajainak elhárítása körül s a képzés hiányában találván meg az okot, felsőbb női iskolák felállításával akarták megoldani az országot érdeklő kérdést. A felsőbb polgári női iskolák intézménye azonban nem felelt meg hivatásának. Először azért, mert csak a jobb módú családok gyermekeinek nyújtott módot oda beiratkozhatni, másodszor azok kik ott részt vettek a tanitásban, a féltudós küszöbéig sem jutottak s így a tudákosság felső mázával hagyták el a padokat. Annélkül, hogy alapos és ezélirányos oktatásban részesültek volna, magolták a statisztikát és egyéb hasz.onvehetetlen számokat, amikre egy nőnek vajmi keveset van szüksége az életben. Milyen ismereteket és tudományt értékesíthet leginkább a nő a családban és a társada- 1 o in ban? Ennek a kérdésnek a helyes megoldása képezheti alapját a női nevelésnek, tudniillik olyan ismeretekkel és tudománynyal ékesíteni belső világát, melylyel magát a társadalomban kedvessé és hasznossá, családjában a gondos és szorgalmas anyává tudja tenni. A logarithmusok tudománya nem asszonynak való. A házi számviteltan alapos ismerete és kezeléséhez nem kell megtanulni az államháztartás tudományait. A nő mindenekelőtt értsen a. saját háztartása vezetéséhez. Minek tornászni tanítani a női agyvelőt? Hogy bukfenczeket tudjon csinálni egyik tudományágról a másikra ! Csak éppen a bukfencz kedvéért! A tudákosság rosszabb a semmittudásnál! Ezért kérünk czélszerű középoktatást a hő számára — Írja De Gerandó Antónia igazgatónő a képviselőházhoz benyújtott kérvényében. „M ü v e 11 polgári osztályra és ebben müveit nőkre van a hazának szüksége. Oly polgárnőkre kik derék honpolgárokat nevelhessenek gyermekeikből, őket a bölcsőtől fogva önmegtagadáshoz, önuralomhoz, hasznos tevékenységhez, komoly kötelességérzethez, hősies jellemhez szoktassák és megóvják az önzés, a keleties urhatnám- ság, a semmittevés, a léha mulatságok szenvedélyétől, a kényelem imádás átkos befolyásától, mely hazánk vesztét okozhatja. Főkép oly nőkre van a hazának szüksége, kiknek minden csepp vérébe be legyen oltva a forró honszeretet s erős megingathatlan n e m- z e t i érzelmet tudjon adni a j ö v ő nemzedékének.“ A Gyermeknevelés módszerét már a középosztály aszonyai is utánozni látszanak abban, hogy kétes műveltségű idegen származású bonneokra bízzák kisdedeik nevelését annélkül, hogy maguk legtöbb idejüket éppen ennek szentelnék. Aztán meg kémiai tudományukat, amit esetleg a felsőbb polgáriban sajátították el úgy ahogy, a konyhában fitogtatják! A zagyvaiékos ismeretek átkos terhe bénítja az egész házi környezetet. A ferde felfogások mindenek fölött való uralomra ösztönzik az ilyen asszonyt, amiből perpatvar; zivatar, harag, gyülölség támad s végre a családi kötelékek fölbomlása. „A nő középoktatásának, mondja De Gerandó Antónia, nem lehet az összes ismereteket átkarolnia, hanem felsőbb módon kell egyes részletekbe behatolnia, odáig, hol már felébred az érdek és hol a növendék megismerkedik a szellemi élet varázs erejével, úgy hogy az reá nézve azután nélkülözhetlen szükséggé válik az életben, buzdítani fogja kötelességének liiv teljesítésére és vigasztalni a sors csapásai közepette. A milyen káros a féltudós, a félmüveltség, a felsőmáz, mely alatt semmi sincs, olyan áldás a valódi műveltség, mely a szívben, lélekben rejlik és melyet semmi el nem rabolhat“. A közmorál széditően sülyed folyton lefelé és lefelé. Az élet viszonyaival csak nagyon kevés nő tud megküzdeni. Azok az ismeretek, amiket az iskolából vagy a családból magával visz az életbe, csekély megélhetést biztosítanak, a testi munkához nem szokott nőnek. Gondosabb nőnevelést kíván korunk, mert csak igy lesznek képesek nőink hivatásuknak megfelelni, csak igy fog megszületni a férj valódi segítője. A Mária-névnapi búcsú. Herczeg Eszterás (Eszterházy) Pál, magyarországi palatínus, azon kegyeletnél fogva, melylyel a boldog- ságos Szűz iránt viseltetett, leírta mindazon helyeket, hol annak kegyképei őriztetnek. Leírásában megemlékezik egy helyről, hol I. Gejza királyunk László öcs- csével fogadásuk szerint egy templomot akartak építeni. s hol a legenda szerint egy csodálatos szarvas jelent meg nekik, de csak annyit említ, hogy azon hely a Duna mellett volt, minden közelebbi megjelölés nélkül. Thuróczy történetiró leírása szerint Váczon, Dezsericzky piarista iró szerint pedig ott építtetett Géjza királyunk Mária tiszteletére templomot, hol most a Ferencziek temploma áll. A kegykép azonban régóta az úgynevezett 7 kápolnai templomban őriztetik és tiszteltetik, azon helyen, hol egykoron Vat remete élt és sz. Péter kápolnája állott. E kegykép teljesen hasonlít a pozsonymegyei mária-völgyi kegyképhez. De nem czélunk e sorokban a kápolna és kegykép történetét tüzetesen előadni, csak azon hagyományos kegyeletről akarunk megemlékezni, melynek e szép napon szemtanúi voltunk. Jól esik szivünknek, ha hitközönyös korunkban a vallásos érzületnek ily impozáns nyilatkozatát látjuk, midőn városunknak csaknem összes lakosságát oda látjuk seregiem, hol a szív szabadabban dobog, s a lélek távol a köznapi gondoktól, az égiekhez emelkedik, s egy időre megpihen. Eljött a közeli községek népe is, hogy a kegyhelyen ajtatosságát végezze. Verőcze, Oroszi, Nógrád, Romhány, Tolmács, Kösd, Rád, Szente, Szendehely, Rerkenye, Sződ, Veresegyháza, Jenő, Détár stb. községek hívei nagy számmal jelentek meg, sőt láttunk ipolyságiakat és czeglédieket is. A kegyhelyen megfordultak száma 10—12 ezerre tehető. Az ünnepélyes körmenetet Czettler Antal kisA „VACZI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. Amikor a rózsa . . . Araikor a rózsa szép tavaszi reggel Hallgatja a zephir köszöntő dalát, Nem lehet oly boldog, mint én, hogy ha hallom Piczi ajkad édes, szerelmi szavát. Amikor a kis méh rászáll a virágra S szomjazó ajakkal lopja himporát, Nem érez oly édes, boldogító kéjét, Mint amilyent nékem tüzes csókod ád. Amikor a hajnal végig néz az égen, S megpillantja a nap első sugarát, Nem lát olyan szépet, mint szerelmes lelkem Nefelejts-szemednek kék egében Iái. Amikor a vándor tikkadtan, fáradtan, Üdítő csermelynél mély álomra dűl: Nem lehet oly boldog, mint én, ha fejecskéd Dobogó keblemre reá nehezül. K. M. Miért pisze az öcsém. — Eredeti tárcza, irta HPeikrete — A boltos Bergert, a feleségét, 12 éves fiukat Gábort és cselédjüket Kalmár Borosát meggyilkolták. Ezt a rémes hirt hozta hozzánk Tóth Sándor volt megyei káplár. Reggeli hét óra múlt, mikor hozzánk beállított. Éppen reggelinél ültünk. Előttem már egybekötve feküdtek könyveim, mert siettem az iskolába. Tóth Sándor arcza nagyon komoly volt most. Olyan mély, vastag hangon köszönt! Nem jött közelebb az asztal felé, hanem ott állt meg az ajtó mellett és csak annyit mondott, hogy borzasztó rablógyilkosság történt az éjjel. A Bergcréket meggyilkolták. Halálszin sáppadtság ült mindnyájunk arczára. Anyám nagyott sikojtva dőlt hátra karosszékében és szemeit meresztgetve kapkodott levegő után. Apám a család nevét kiabálta, hogy gyorsan eczetet hozzon, mialatt édes anyámnak halálszin arczát mosogatta hideg vízzel. Én is meg a kis öcsém is felugráltunk az asztaltól és futottunk anyánk közelébe, ahol olyan fájdalmas sírást vittünk végbe, hogy anyánk tán ettől ébredt föl áléltságából. Alig hallható hangon mondá: „ne sírjatok1 édes gyermekeim, mindjárt jobban leszek!“ És csakugyan jobban lett. Mikor egészen magához tért, kezeit tördelve mondogatta: „hihetetlen . . . hihetetlen . . . Hisz még az este beszélgettem Bergern ével. “ — De úgy van ténsaszszony. Onnan jövök, — mondja bánatos hangon Tóth Sándor, — tele van az udvarjuk kiváncsi emberekkel. Már bent van náluk a járásbiró úr, meg a doktor urak is. Beszélik, hogy úgy hajnalban történhetett az eset. Az utczán mindenki a borzasztó tragédiáról beszélt. Az iskolásgyermekek közül többeket az úton szembetaláltam, akiktől megtudtam, hogy nem lesz iskola, és hogy mi ennek az oka. Az egész napon nyugtalan izgatottság vett rajtam erőt. Otthon anyám megtiltotta, hogy az esetről beszélgessünk. Félrebujtam az öcsémmel és a képzelet rémes festékével rajzoltuk egymás elé a gyilkosság véres részleteit ; mintha csak láttuk volna a gyilkosok kezében villogni az élesre fent, fényes szekerczét. Máskor estszürkület beálltával kiszoktunk menni öcsémmel a többi gyermekek közé játszani, de most otthon szépen meglapultunk. A szoba homályában az egész gyilkosság képe előttem lebegett. Olyan jól esett mikor a gyertyát meg- gyujtották ! Vacsora után apánk kedélyeskedni, tréfálódzni kezdett velünk, hogy némileg kiűzze belőlünk a félelmet. Mert bágyadt arczunkról könnyen leolvasható volt a félelem. Öcsémet nagyon elkényeztette atyám. A mióta gagyogni kezdte a szót, minden este magához vette az ágyba és ott játszott vele, amig csak elaludt. így én rendesen magam feküdtem. De most lefekvés előtt borzasztó félénkség szállott meg. Minden áron követeltem az öcsémmel való együtt- létet. Nagy csomó ezukor és egyébb Ígéretek árán vásárolta meg atyám öcsémnek elhatározását, hogy mellém feküdt. Mikor a gyertyát eloltották, mélyen lenyomtam szemeimet, s kifáradva a napi kedély izgalmaktól, csakhamar elaludtam. Nem sokáig alhattam mikor egyszerre csak Hek- torunk irtózatos vonítását s nyomban utánna a külső ajtó feszegetését hallom. Be akartam rohanni a nyitott ajtón szüleim hálószobájába, de az ijedtség mozdulatlanná tette tagjaimat. Nem múlt el egy pillanat és három kormos képű, fölfegyverzett rabló lépett be az ajtón. Az egyiknek, aki legelőször lépett be, tolvajlámpa volt a kezében. Ketten sebesen szüleim szobájába rohantak, mig a harmadik nálunk maradt és egyenesen ágyunkhoz tartott. Fölélik hajolt és nézte, hogy alszunk-e. A gazembernek pálinkától bűzös leheletét mint valami gyilkos mérget szívtam be tüdőmbe. Szempilláimat erősen leszorítva tartottam. Hogy a másik szobában mi történt, nem tudom. Szüleimnek a meglepetés első percze valószínűleg egészen elvette a hangját, mert csak a rablókat hallottam, amint pénzt követeltek. Az egyik töbször mnndogatta: „jó erősen kötözd meg őket!“ Atyám fájdalomtól reszkető hangon ígérte, hogy mindenét odaadja, csak családja életét kíméljek meg. Anyám hangos rimánkodását egy tompa ütés tette némává! Hallottam a zuhanást, mire atyám a gyenge nő bántalmazásán fölháborodva, kíméletlen szavakkal iHété a gazembereket. Erre atyám és a rablók között erős tusa támadt. Atyám segítségért kiabált, de olyan elhaló, olyan főjCS
