Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-02 / 36. szám

szives olvasó közönségünk tisztában legyen velünk. Mi nem fogtuk és nem fogjuk az egyéneknek pártját. Avval, hogy .a polgármester leköszönését s újnak választását sürgettük, nem egyes egyének érdekeit vettük figyelembe, hanem az egész városét. Nem lehet ugyan közönyös ránk nézve, hogy e fontos állás kivel töltessék be, mert mi épp úgy akarjuk a város javát, mint bárki, azt azonban senki sem foghatja ránk, hogy egy egyént különösen ajánltunk volna.

Kívánjuk, hogy az illető, a ki e fontos állást elfoglalja, necsak elég tudománynyal, de szilárd jellemmel s feltalálási tehetséggel is bírjon. Birjon avval a képességgel, a mit oly nehezen nélkülözünk: az ini- cziálással. Tudjon lelkesíteni s ne sajnálja a fáradságot, ha a város és a nagy közönség érdele kívánja. Ilyen lázas tevékenységet öreg embertől nem várhatunk, de fiataltól igen. Kire essék a választás, azt teljesen a képviselő-testület belátására bízzuk, mi nem akarunk senkire se befolyást gyakorolni. Azonban nem tartjuk helyes eljárásnak azt, hogy neháriyan -- nem tudjuk mi okból, — húzzák, halaszszák a választás s végeldöntés perezét. Hajlandók vagyunk azt hinni, hogy ez történik korteskedésből s így az a ránk alkalmazott kifejezés nem illet meg minket, a kik következetesek maradunk magunkhoz. Mi ebben az ügyben nem óhajtunk többet szólni, de várjuk a kifejtést és figyelmeztetjük képviselő-testületünket, hogy ez ideiglenes állapotoknak véget vetni iparkodjék, nehogy az átkos visszavonás, a mit csak a megejtett választás fog eltüntetni, közöttünk is felüsse Medúza fejét. Varázséji Gusztáv

szerkesztő és kiadó.

Scherer István.

Küldöttség a püspöknél.

Az ipartársulat buzgó és fáradhatlan elnöke Reitter István cs. és kir. udvari kocsigyáros, szombaton délben tizenkét tagból álló küldöttség élén tisztelgett dr. Schuster Constantin megyés püspökünk ő nagyméltóságánál, hogy az aláírásokkal megtelt disz- tagságáról szóló emlékkönyvet a társulat nevében átnyújtsa. A küldöttség tagjai voltak : Reifte r István elnök; dr. Csányi János, Udvar dy János és Mihály, Korpás Pál, G s e r n y József, Kiss Sándor, Zemanovics József, Huber József, György Mihály, E r d ő s s y Rezső és Blázsovics József.

Ä díszes küldöttséget vezető Reitter István elnök a következő szavakkal fordult ő nagyméltóságához :

Nagyméltóságu és Főtiszteletü Püspök Ur, Kegyelmes Urunk!

A váczi ipartársulat és betegsegélyző egyletet f. é. böjtelő havának 12-ik napján az a magas kitüntetés érte, hogy nagyméltóságod társulatunk által leirhatlan lelkesedéssel disztaggá választatván, annak diszokmá- nyát elfogadni kegyeskedett. Ezzel kapcsolatosan a közgyűlés utasította a választmányt, hogy egy nagyobb küldöttség járuljon nagyméltóságod kegyes színe elé és ama kiváló tiszteletének adjon kifejezést, melyet mi nagyméltóságos urunk iránt érezünk! — Újra engem ért a kitűnő szerencse, hogy társulatunk nevében arra kérjem püspökünk ő nagyméltóságát fogadja ezen albumot örök zálogául tántorithatlan szeretetünknek és könyörgünk, hogy lelki főpásztora e megyének e jótékony egylettől se vonja nemes támogatását. Az Egek ura még nagyon soká éltesse dicső püspökünket!

A lelkes és szívből kitörő „éljen“-ek után a püs- pük meghatva mondott köszönetét e figyelemért. Beszéde nem volt keresett, de a mit mondott azon meglátszott, hogy a nagy és nemes lelkének fenekéről jő. Minden szó az apostol szava volt, melyet híveihez intézett. Szavai, melyet áhítattal hallgattunk majdnem a következők voltak:

Igen tisztelt Uraim !

ürömmel fogadom a megtiszteltetést, melylyel Önök I engem kitüntettek és örömest vallom magam érdemtelen tagjául e tisztelt és törekvő társulatnak. Mert tudom, hogy a czél, melyet Önök feladatul tűztek ki, jó és nemes. Jó azért, mert Magyarországnak nagy s z ü k s é g e van az ipar fejlesztésére és nemes azért, mivel a keresztényi kötelesség legszebb i két is gyakorolják; ápolják a beteg iparosokat.

Azután ecsetelvén, mily jövője van Magyarországnak keleten, hogy jó iparral nagy vagyont szerezhetünk, mert a bevitel külföldről aránytalanul nagyobb, mint a mennyire ez országnak szüksége van: fi igy el - meztette a küldöttséget, hogy tehetségük szerint fejlesz- szék az ipart, mert a tisztes ipar nemesit és az ország csak akkor és csak úgy lehet boldog, ha annak minden egyes polgára híven és lelkiismeretesen teljesiti kötelességeit! A püspök szavait többször félbe szakították a lelkes „éljen“-ek. azután pedig Reitter István elnök egymásután bemutatta ő nagyméltóságának a küldöttség tagjait.

A püspöknek mindenkihez volt egynéhány kegyes szava és igazán leereszkedőleg társalgóit a küldöttség tagjaival, mindenik foglalkozását tudakolva.

Egy félórai időzés után kegyesen elbocsátá a küldöttséget és ekkor a társulat derék elnökét Reitter István urat a püspök ő nagyméltósága azon kitüntetésben részesité, hogy egész az ajtóig elkísérte.

A derék társulat küldöttsége örömmel várja a napot, melyen küldőiknek elmondja ama kitüntető fogadtatást, melyben őt dicső püspökünk részesité.

Kis Pluto.

Színház.

A lefolyt hét örömmel győzött meg bennünket arról, hogy véleményünk, mit az első két előadás után színészeinkről alkottunk valónak bizonyult. Bátran elmondhatjuk, hogy ilyen rendezett és kitűnő erőkkel bíró társulat még nem volt nálunk.

Általánosságban állíthatjuk, hogy közepes tehetség igen, de rósz egy sincs közöttük. Sajnos, hogy a pártolás oly kis mértékben nyilvánul. Amúgy is rósz hírünk lévén, ezt tetézni fogjuk annyira, hogy jóravaló társulat többé nem fog felkeresni bennünket. Eddig is fogvaczogva kerestek fel bennünket 2—3-ad rangú vidéki társulatok s nem is kívánkoznak vissza hozzánk, de ezentúl még az ötödranguak is irtózni fognak tőlünk. Hisz mit várhatnának akkor, midőn Sághy 1-ső rangú társulatát sem méltányoljuk.

Annyira sülyedt volna szépérzékünk, hogy a játék finomságát nem becsüljük semmire s nagyobb hatással van ránk a darabosság, a durvaság? Nem akarjuk hinni, sőt az ellenkezőt reméljük. Reméljük, hogy a derék igazgatónak még is csak sikerülni fog bérletet összehozni. A lefolyt héten a következő előadások voltak :

Szombaton a „Suhancz“ Konti József vig operettje került színre. Az előadás a csütörtökinél is kellemesebb benyomást tett reánk. Az összevágó játék még azt is megadta, a mit ilyen színpadon majdnem lehetetlenség követelni: az illúziót. Kövessyné I. Mari, mint Józsi valóságos párisi gamin, a ki szagolja a szabadság illatát bár még érteni nem tudja; a kinek életévei még

ll II

A VÁCZI KÖZLÖNY TARCZAJA.

Hervad éltem . . .

Hervad éltem, már most is csak váz vagyok, Szegény szivem, a kinaid oly nagyok,

A fájdalom majd szétveti keblemet, .

»Beteg vagyok, ki gyógyit meg engemet.«

Leborulok sírva-ríva olykoron,

És a régi jó időkről álmodom,

Hej ! a mikor még szerettél engemet,

....

»Fáj a szivem, gyógyítani nem lehet!«

Tűröm a kínt, érted tűröm angyalom,

Könnyebb is igy, könnyebb igy a fájdalom,

Gyógyító ír hiszen úgy sincs reája,

»Meggyógyítja a koporsó deszkája !«

Olyan jó lesz feküdni a föld alatt,

A hol végre kipihenem magamat,

Fáradt testem, törött szivem már várja :

»Mikor zuhog a hant az oldalára !«

Karczos Károly.

Utazás Balaton-Füredre.

(Folytatás.)

A tó partján haladva, egy vad regényes ponton kellemes kis fürdőhelyre bukkantunk. Jobbról meredek domboldal erdőséggel, balról a tó vizét meglehetős területen körülölelő sűrű nádas. A vízből kődarabok látszottak ki. Mintha csak a mi számunkra alkotta volna ezt igy a természet uszodául, legott felhasználtuk a kínálkozó a.lkaimat s megfürödtünk. Én a tó szélén lubiczkoltam, nem hittem a nádasnak;

I'istát figyelmeztettem is erre a körülményre; ő azonban a kiálló köveket lépcsőül használva mintegy öt | öl nyíre heteié halóit. A legnagyobb kődarabon meg- j állapodott, ráült s bevezetésül lábvizet veit. Legfeljebb '

fél méter mély volt ott a viz. Öt perez sem telt bele, egyszerre Pista jajgatni kezd. A vízből kirántja jobb lábát, valamit le akar róla rázni, a mi nem sikerült; ez a valami egy nagy rák volt.

— Segítsen barátom! ez a rák leollózza a kis lábam nagy ujját!

— Dugja vissza a lábát a vízbe! talán úgy búcsút mond az alkalmatlankodó.

Visszadugta. Nem használt.

Pista folyton jajgatott.- Várjon csak, valami jutott eszembe, ez bizonyosan használni fog, biztatám.

Ezzel kisiettem a partra a gyufatartómért, gyorsan vissza Pistához, meggyujtottam vagy öt szál gyufát s azon lángolón a rák hasa alá tartottam.

Használt. A rák visszapottyant a vízbe.

Ennek is az a vén asszony az oka, — kiáltott fel Pista.

— Minek megy be oly messzire, hiába figyelmeztettem.

— Azért *is még messzebbre bemegyek, egészen a nádasig, nem vagyok én félénk, mint ön.

Láttam az elébb milyen bátor, jajgatott, mint egy gyermek.

Alig lubiczkolt a nádas mellett pár perczig, már ismét jajveszékelt.

— Kígyó ! kígyó ! segítség !

Kígyó? jöjjön ki gyorsan a partra.

— Nem lehet!

— Mindegy, meg kell lenni.

— Jaj! már egészen körülcsavarodott a lábszáramon.

— Bátorság! jöjjön ki! jöjjön ki!

Nagy keservesen kivánszorgott. Lábszárára körülbelül egy méter hosszú vizikigyó volt rácsavarodva.

Hirtelen felkaptam esernyőmet s a kígyó fejére teljes erővel jó nagyot rásuhintottam, a mit ugyan a Pista lába is megérzett, de legalább meg volt az a haszna, hogy ;i kígyó szédülten lehullott a földre.

Ennek is az a vén asszony az oka!

Tyűh! teringettét! de ennek aztán mi az oka, mondja csak barátom ? !

— Minek?

nem érték el azt a magasságot, a hol a férfi kezdődik de a kit az utczai csavargás s az a sajátságos életkör, melyet csak Párisban lehet feltalálni, még is korán éretté tettek. Ott forgolódott előttünk, élethűen oly természetességgel, a mi Kövessyné művészetét szemeinkben még inkább emelte. Azok a komolynak látszó mozdulatok, a mik mögött mindig kiérzett a gyermek elevensége oly természetesen, s oly sikerültén voltak alakítva, a mi tapsokra ragadta a közönséget. B á n- házi Teréz (Eliz) is most sokkal jobban tetszett, mint a „Királyfogásban“ s szerepét oly könnyedén s oly elevenséggel játszotta, mint azt Józsi testvérjétől vártuk. Gsügényi Vilma (Moren bárónő) az arisztokratikus hajlamú nőt személyesítette jól, de énekét nyitott színkörhöz, kissé halknak találtuk. Moóriné Piroska (özv. Maunierné) a gyenge nagymamák typikus alakja volt, s sikerültén töltötte be szerepkörét. Moóri S. (Bizot) uj alakban mutatta be magát s szerepét nemcsak derekasan töltötte be, de művészien játszotta. Ugyanezt mondhatjuk Havasyról is (Moren) a kinek csak azt az egyet ajánljuk, hogy ne nyomogassa any- nyiszor bajuszát, mert azt az illúzió rovására teszi. Ny i r- egyházi Vilmosnak (Emil) igen kellemes tenorja van, de játékában több természetességet óhajtottunk volna. Fekete M. (Durand) nemcsak külsejével, de játékával is nevetésre ingerelte a közönséget. — A kar igen jó s az egy műkedvelővel szaporodott zenekar sem hagyott hátra kívánni valót. A közönség majdnem megtöltötte a színházat, de őszintén szólva többeket szerettünk volna még ott látni.

Vasárnap hallottuk a legelső népszínművet. Bérezik Árpád: Paraszt kisasszonyától sokat vártunk s várt az igazgató is. Mi nem csalódtunk, de ő csalódott, mert közönség még félig sem töttötte meg a színkört. Nem értjük közönségünk közönyét. A társulat kifogástalan erőkkel rendelkezik. Az előadások sikerülnek s a hallgatók még is oly csekély számmal vannak jelen, hogy belépő dijaik a napi kiadás fedezésére sem elégségesek. Ez az est is élvezetet szerzett a jelenvol- taknak. Kövessyné I. Mari (Jolán) népdalai zajos s megérdemelt tapsokat arattak. Először hallottuk nagyobb szerepben Sághy né Annát (Gönczöl Jánosné) a ki a leánya sorsa felett aggódó anyát sikerültén játszotta. Különösen sikerült az a jelenete midőn leánya felismeri s ő a pillanat behatása alatt beismeri, hogy ő a valódi anya, bárha eskü szavával fogadta, hogy a titkot sírba viszi. A lelki tusát, mi e pillanatnyi felhe- vülést követi megragadóan szemléltette Sághyné. Először hallottuk ez este Rózsáné Katalint is (Mathild) ki előnyösen mutatta be magát a közönségnek. Kis Laura (Fonyóné) rövid szerepével derültséget keltett. A férfi szereplők közül Deákot (Fátyol Gergely) Moórit (Rezeda) és Hevesit (Kelement) emelhetjük ki különösen. Az első igen jó népszínmű alak s tehetsége is inkább ilyen szerepekhez való. Palotay (Sánta) szintén sikerült alakot mutatott be.

Hétfőn nem volt előadás. Kedden félig telt. színház előtt Jókai humoros Operette a „Czigánybáró“ adatott elő. Kövessy sikerült alakja még a játék kezdetén jó kedélyre hangolta a közönséget, a mely ez estén nem fukarkodott a tapsokban. E héten ez volt a legsikerültebb előadás. Kövessyné (Saffi) oly kedvesen csattogott s olyan helyre czigányleány volt, hogy még az öreg urak tenyerét is viszketegség fogta el, a mit csak tapsolással tudtak meggyógyítani. Bán házi Teréz (Czipra) a vén jósnő alakításában kissé fiatalos volt. Játéka és éneke különben egyaránt tetszett. Gsügényi Vilma (Arzéna) hangját nyitott színkörbe ismét nagyon gyengének találtuk. Gsak a magasabb hangokat hallottuk, a mélyebbek teljesen elvesztek a zenekar mellett. Si— Nézzen fel a dombra!

E pillanatban fürdőhelyünk dombos oldaláról mintegy száz darabból álló bika-tehén csorda rohant alá, egyenesen felénk tartva.

Fürdőhelyünk marhausztató volt.

Uczczu ! vesd el magad! Ruháinkat felnyalábolva, mint a szélvész, futottunk el a helyszínéről.

Egy perez s a lerohanó négylábúak összetipornak.- És mondjon bárki bármit, ennek is az a vén asszony az oka, — fakadt ki mérgesen Pista.

— No most meglehet, jegyzém meg tréfálkozva, mert ugy-e, a mint mondják, a boszorkányok gyakran bújnak tehénbe, bikába.

— Tudja-e, kedves barátom, hogy én most haragszom.

— Miért?

Fölösleges kérdezni. Tudhatja. Ennyi bajt átszenvedni, még is csak borzasztó; holott ha rám hallgat, mindezt elkerülhettük volna. Azt kell hinnem, hogy a peleskei nótárius vagyok.

— Gseppet sem haragudjék ezért; a peleskei nótárius mint bölcs ember nem volt babonás és nem hitte a boszorkányok létezését.

— Azért mégis haragszom.

— Tessék.

Erdőbe értünk. Este felé járt az idő, meglehetős sötét volt. Én elől haladtam, Pista mintegy tiz lépésnyire mögöttem ballagott s magában mormogott.

Mormogtam én is magamban, még pedig ilyfélét:

Az én haragos barátom most bizonyosan verseket farag rákról, kígyóról, bikákról. Gsak tessék, szép lesz.

Mindegyre sötétebb lett. Gyorsított léptekkel siettem előre. Esti kilencz óra volt s még sehol semmi falu. Ki vet nekünk ma ágyat? ki főz vacsorát? hol hálunk az éjjel? tanakodtam magamban. Még jobban siettem. Pisla hűségesen nyomomban.

Tiz órára megérkeztünk Felső-Eörsben.

— Jó barátom, van-e itt fogadó és hol? s lehet-e kapni jó vacsorát ? — kérdeztem egy szembejövő subás alakot nyájasan.

Ha olyan jó volna, a mi fogadónk, mint a milyen jó barát én vagyok, akkor az nagyon jó volna