Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-08-26 / 35. szám
X. évfolyam. 35. szám. KIöüzcíámí fíra: évnegyedre ............................1 frt, házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára : J2 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. 50 kr. Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora............................ 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Letűnt csillagok. Ismét elmúlt a két hónap, a szellemi nyugvás e meghatározott ideje. Csak pár nap még s megszólal a primusz, hogy elmuzsikálja a vakácziót saztán újra megkezdődik a munka, hogy meg ne szűnjék 10 hóig___ Mi, kik városunk jövőjét igazán szivünkön hordjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kivül a változást, mely gymnasiumunkat, művelődésünk bölcsőjét e most múlt két hó alatt érte. Ép most nem, midőn fölötte röpköd a fekete szárnyú krízis. A reményt, az erők ily változása után sem adjuk föl, semmi esetre sem. Deaza minden körülmények közt leverő hir, hogy P a n e k Ödön és Rózsahegyi Gyula otthagyják a gymnasiumot, e válságos időben annál sujtóbban hatott, minél inkább ismertük e két erőt, iskolánk díszeit. P a n e k Ödön rövid 8 évi igazgatósága alatt gymnasiumunk, mondhatni, országos hírnévre tett szert. Erélyes magatartása igen üdvös változást idézett elő a diákságnál. Ö a diákban sohsem akart mást látni, mint diákot. S hogy mily áldásos eredménye lett a diákok közt eleinte oly ellenszenvre talált szigornak, mely a gavallériát, a diákmurikat betiltá : kiáltóan bizonyítják az ő kezei alól az egyetemre került tanulók indexei; kivált azokéi, kiket ő maga tanított; mert, habár Váczon jól érett is alig akadt köztük: az egyetemen valamennyien kitünően vizsgáztak. És ez az eredmény a leghatározóbb argumentum gymnasiumunk mellett az ország bármely középiskolájával szemben. S erre a niveaura Panek emelte a gymnasiumot. De nemcsak mint igazgató és tanár, hanem mint házfőnök és polgártárs is a legjobb emléket hagyja maga után Panek Ödön. Házfőnöksége alatt renováltatott az egész kegyes-rendi épület a templommal és gymnasiummal. Gazdálkodása mintaszerűvé vált. Mint városi polgár mindenkitől a legőszintébb becsülésben részesült. Azért most, midőn őszintén gratulálunk budapesti házfőnökké történt előléptetésén, egyúttal mély sajnálkozásunknak adunk kifejezést a fölött, hogy iskolánk egéről ily tündöklő csillag, mint ő volt, letűnt. Tartson meg bennünket oly jó emlékben, mint mi őt. . . . Ha csapás jön, nem jön magában. Iskolánk Rózsahegyit is elvesztette. Rózsahegyi Gyula olyan tanár volt, a kinek a párját lámpással is kereshetnők. E sorok szerény Írója éven át volt tanítványa. Az a sokoldalú képzettség, a széles és alapos ismeretkör, mit tanítványai mindennap újabb csodálattal ismertek föl, oly fünséget, tiszteltetést és ^ izerettetést vívott ki számára a tanulóknál, mely dővel szinte hihetetlen ragaszkodássá nőtt. Ö igazi tudós s a módszer, melylyel lantod, méltó hozzá s nem mindennapi. A »non 1 scholae, séd vitae discimus« igéit a tanulók hitében megtestesítette. Mialatt elvont, vagy épen haszontalannak tetsző problémákat fejteget, tekintete az életre szegződik s még a szavakat is ahhoz viszonyítva mondja ki. Élénken emlékszem rá, hogy mikor két évi stúdium után a physikát a VIII.-ban befejeztük, körülbelül ezeket mondta: »Látjuk tehát a physi- kából, hogy a természetben minden létezés a mozgásban, rezgésben leli megfejtését. . . . S a természetben kifejtett erők, mint componensek egy eredővé, resultanssá igyekeznek egyesülni. Feltaláljuk kérem, az ily componensek egyesülni vágyó tendentiáját az emberek életében is s e törekvést: összetartásnak nevezzük. Tehát még a physikából is azt tanuljuk, hogy legyünk egyetértők.« S — szerinte — ha valaki csupán ennyit tanult is meg a physikából, a két évet, mit ráfordítania kelletett, — nem vesztette el. Ö igazán az életnek tanított. Ép azért nem szorítkozott a tananyagra, hanem mihelyt alkalom kínálkozott, életrevaló tanácsát s nézeteit sohsem hallgatta el. S a mit egyik tanártól sem jobban, Rózsahegyi-tői megtanulhatta a diák az életrevalóság quintessentiáját, az igazi jó hangot (bonton). Szóval tőle mindent lehetett tanulni. Ő mindent tudott. S ez, az ő mindentudóságába vetett hit diákjait annyira elragadta, hogy volt olyan, a ki lelkesedésében azt állította, hogy Rózsahegyi még a szt. Háromság titkát is körülbelül érti; csak szerénysége nem engedi neki azt kibeszélni. A ki iránt ilyen a lelkesedés az aztán taníthat is, annak minden szava szentirás. . . . Denique fáj, hogy Rózsahegyi nem tanít többé, de bizonyára nem kevesebb szükség van ő rá ott sem, hová püspöke bölcs intézkedése emelte, mint az iskolában. Az Ur adta, az Ur elvette. . . . Tóni. Az iskolai év küszöbén. Az aranjuezi napok végük felé közelednek. A boldog semmittevés már fárasztó is lehetett egyik-másik tanulóra, a ki korán kezdi belátni, hogy az élet küzdés és folytonos tevékenység, s ideje van, hogy a munka napjai kezdődjenek ismét el. Váljon hogyan mult el a szünidő? Valódi pihenés volt-e az, a mely után jól esik a dolgozás ? vagy talán szórakozásokkal volt teljes, a mi után majd az ifjú lélek folytonosan visszavágyodik és kínzásnak gondolja a tanulást? Azt hiszszük mind a kétféle kijutott bőven. Hány szülő van, aki tanuló fiának megenged minden szórakozást, mert azt véli, hogy annak nagy szüksége van a pihenésre. Az öntevékenységre csak kevesen szoktatják gyermekeiket, hanem azt megengedik, hogy nyilvános mulatságokba is eljárjanak, sőt ott az egész éjét átmulassák. S mind erre legalkalmasabb a vakáczió, mert hiszen ez úgy is a pihenés és szórakozás ideje. Igen, de nem a semmittevésé. Hány leendő és volt I tanuló fogja elmondhatni, majd ha az iskola ajtai újra felnyíltak, hogy a betű . népi ismeretlen előtte; s viszont hányán tartják majd másénak a könyvet, a melyet az elmúlt évben keservesen elnyüttek? Fontos statisztikát lehetne ezekből az adatokból összeállítani, a mely élénken tükrözné vissza a családi nevelést Magyarországban. Azonban nem erről akarunk jelenleg szólani. A tanév nemsokára megkezdődik s ideje van, hogy erre úgy a szülők, mint a deákok komolyan gondoljanak. Lehet, hogy sokan közülök eddig csak a semmittevésben lelték mulatságukat s azt tartották a vakáczió legfőbb örömének. Ezek figyelmébe ajánljuk, hogy a még hátra levő részt okosan használják fel. Ismételjék az előző évben tanultakat, hogy annál könnyebben megérthessék a tanulandókat. Unalmas dolognak tarthatják azt nagyon, de jó lesz előre hozzászokni, mert az élet rendesen az unalmas oldalát fordítja felénk, midőn a mindennapi kenyérért küzdünk. A kik pedig magasabb iskolába készülnek azok jól meggondolják, hogy van-e elég erejük hozzá s tehetségük biztosithatja-e számukra a megélhetés lehetőségét eszük után. Ne gondolják, hogy csak az élhet meg a ki úr! Az a nagyon elterjedt tévhit, hogy csak az boldogul és él könnyen, aki nem kénytelen keze munkájával keresni meg a kenyerét: szüli a proletáriátust s a sok napidíjast. Váljon cserél-e evvel bármely iparos ? Alig hiszem. Századunk az ipar százada s nem az irodáé. Inkább megelégedett iparos, mint tengődő hivatalnok. Előbbi jövője a gazdagodás felé, utóbbié sok esetben a koldusbot felé mutat s azért újból és újból figyelmeztetjük a szülőket, hogy ne akarjanak erőszakkal urat képezni fiaikból, a kiknek talán hajlandóságuk sincs rá. Ha gyermekük tehetsége kevés reményekre jogosíthat, ne erőltessék a további tanulásra, hanem inkább adják mesterségre. Itt még az elsők közé küzdheti fel magát mig amott az utolsók közt találhatja csak fel helyét. er. Őrtornyot a városnak! Közönségünk figyelmébe. A tűzoltóság hasznos intézmény s nélkülözhetlen- ségét seki sem vitatja. Működése eredményének titka a gyorsaságban rejlik, melylyel gátat tud vetni a romboló elem pusztításának. Az oltásnál legfontosabb a tűz lokalizálása. Nem az égő s félig már elégett gerendák tömegének megmentése képezi első sorban a tűzoltók feladatát, hanem meggátlása annak, hogy a tűz tovább terjedhessen. S ha igy fogjuk fel a tűzoltók teendőit — s csak is igy kell — mindenesetre gondoskodnunk kell arról is, hogy a legrövidebb idő alatt a veszély színhelyén teremhessenek, mert csakis igy képesek feladatuknak megfelelni. Lehetséges-e ez nálunk? Nem. S ha a „more patrio“ elvéhez még tovább is ragaszkodunk: nem is lesz az soha. A tűzoltóság jelenben csak akkor szerez tudomást a tűzről, ha valaki jelenteni jön az őrtanyára, a helyett hogy a jelentés az őrtanyáról indulna ki. Helyes-e ez? Nem. Városunk kiterjedése az őrtanyától lefelé és felfelé lji óra. Mig a tűz hírét felhozzák: eltelik 10 perez, mig a fecskendő leér: 14, perez, összesen 24 perez. Éppen elég, hogy csekély szél mellett egész házsor lángba boruljon. A legutóbbi tűz is igazolja állításomat. Mire a fecskendő leért, az egész tető leégett s már igazán csak az oltásra volt szükség. Ißü
