Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-05-29 / 22. szám

Előfizetési flra : évnegyedre

...........................1 frt 50 kr.

házhoz hordás vagy postai szétküldéssel.

Egyes szára ára : 10 kr.

Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület)

Hirdetések:

a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek.

fóyiit-íér

sora........................... 30 kr.

Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr.

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

IX. évfolyam. 22. szám. Vácz,

II I ii

HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

Követválasztás előtt.

Az országgyűlés véget ért, s a ránk virradt piros pünkösd napjával tarka virágok mezében díszük nagy Magyarország, lratos virág a kertekben és mezőkön, nemzeti zászló a házakon, tarka tollak a választók kalapján, czifra kokárdák a melleken, rikító plakátok a falakon, melyek mint a rétek himes virága a pillangót, csábitják a választót és mindezeknél tarkább, czifrább és virágosabb szavak áradata az ajkakon. Hjah! sal- langos nemzet vagyunk, mondotta már Széchenyi, s az ábrándnak, hiú reményeknek, légváraknak és nagy mondásoknak mindenha nagy kelete volt közöttünk, különösen a választások idején. Neki bátorodott kortesek, mintha egy-egy országot hordanának zsebükben, ilyenkor csak úgy dobálódznak az ország és világ sorsával, akár egy Bismarck. Csengő frázisokból készül a közvélemény, gombamódra nő a vezér-férfiú s kápráztató jelszavakba fúl a józan Ítélet.

így volt és van ez ma is, széles e hazában, a választások idején. Csakhogy a ki visszaemlékezik a régi választásokra, csak két évtizeddel is, belátja, hogy a ma zajló mozgalom sokkal bágyadtabb előzőinél s a kimerültség és elerőtelenedés bélyegét mutatja. Mintha a szavazók, pártok és jelöltek kölcsönösen egymásra untak volna. A mozgalomnak megvan még régi tarka külszine, de a szivek lázas összeverése, a választók viharos lelkesedése, melyet néha bezúzott fejek vére is pecsételt, az a zajos és erős összetartás, már nincs sehol. A választók rettenetesen józanok lettek. Belátták, hogy a nagy elvekért, csengő frázisokért és bezúzott fejekért nem kaptak cserébe egyebet újabb és újabb terhieknél s az ország dolga feltartóztathatlanul halad tovább azon az úton, melyet a sors és a hatalom kimértek. Az elvek helyébe igy lassan- kint a zseb lépett, a lelkesedés helyébe a bor mámora. A választás valósággal pénzkérdésévé vált s a győztes jelölt, mint vagyonbukott, került ki a kortesek kezéből.

Nem csoda hát, ha az ötéves mandátum daczára ma csendesebbek az ország választó kerületei, mint valaha. Már a pártok választási pro- klamátiói is oly gyenge hangon voltak tartva, mint egy-egy felsőbb rendeletre Íratott hivatalos vezérczikk. A kormánynak van jelöltje és kerülete annyi, hogy nem győzi elutasítani a kinál- kozókat s megelégszik azzal, ha marad a régi számarány. Az ellenzék is megszűnt remélni a győzelemben, lapjai csendesek s biztosra vehetjük, az ötéves országgyűlésre a pártok — az antisemiták megfogyását kivéve — a régi arányban fognak beköszöntem.

De ez nem tartozik reánk. Mi nem vagyunk politikai, hanem társadalmi lap, s csakis a választások társadalmi jelentősége az, a mi foglalkoztat és ebben határozott az álláspontunk. Társadalmi szempontból is sok megszívlelni valót nyújt minden választás lefolyása, s ki tudja, a társadalom jelentősége nem fontosabb-e a politikánál ?

Az a lélekvásárlás, a választóknak borra és pénzre vadészása, mely kerületünkben is oly drága pénzügyi műveletté tette a választást, nem mindenben a nép bűne. Bűne ez azoknak, kik üzletet csinálnak a választásból, s mint valóságos politikai rabszolgakereskedők lépnek fel az egyes tudatlan szavazók szállítóivá. Bűnösök abban azok, kik bérbe tartják egy-egy csoport

vagy község választóinak közvéleményét, s kikötött díjért darabszámra szolgáltatják a választók irháját, jobbra vagy balra.

Elvről, hazafiságról szó sincs e nemteleneknél, mindegy nekik kormánypárt vagy ellenzék, — a főkérdés az, hogy ki fizet jobban? — Az aligmultak követ-jelölteinek zsebe mindenfelé sokat tudna regélni e gyalázatos üzelmekről. Ismerjük őket valamennyien, de a pártokra szakadó közvélemény nem elég erős megbélyegzésükre. Végig kínálkoznak valamennyi pártnak, s ha nincs párt, mely üzletre nyitna kilátást, addig izgatnak, mig lépükre kerül valaki. Csak erős összetartás s az egyes pártoknak lemondása irthatja ki e választási élősdieket. Innen a sok pactum ,cartell és egyezség, mely az idén az ország választó kerületeiben az előző években nem ismert arányban köttetett az egyes pártok között.

A másik, épp oly fontos kérdés, ajelölt személyének a minősége. Temérdek itt a balitélet, a hamis frázis s az üres vezérszavakhoz való betü- szerinti ragaszkodás, mely azt eredményezte, hogy parlamentünk szellemi és erkölcsi színvonala napról-napra sülyedt, mert a tönkre ment existentiák és a mandátum árát bekeresni vágyó politikai üzérek mind nagyobb tért foglaltak el benne. Hány képviselő van, a ki midőn saját vagyonát elverte, felcsap a válaszók elé azon ígérettel, hogy most már „az ország“ pénzügyei rendezésén fog munkálni — bár soha sem tanult semmit.

Hány képviselő van olyan, kit nem a nép szeretete, a nép javáért való munkásság, hanem saját érdekének hajhászása vitt a törvényhozók padjára, s a mandátum árát csak beruházásnak tekinti, mely akár egy zsíros sinecurában, akár az ügyvédi vagy más praxis növekedésében fogja megteremni bőséges gyümölcsét. Nagy elvei csak czégér, mely takarja az önzést és kapzsiságot. Ajkán az „Oh nép“, szivében pedig könyörtelen haszonlesés.

Épp ezért a politikában és közpályán Soha se téveszszük szemünk előtt az egyént. A leghamisabb frázis az, mely pusztán az elvet keresi, melyet az ajk hazudhat, s nem az egyént, a kinek valója ád súlyt és nyújt kezességet az ajak szózatának. így a népet ámító s a népnek soha be nem váltható ígéretek hamis pénzével hízelgő ripők előbbre helyezendő volna a legtanultabb főnél és legnemesebb szívnél, ki talán önállóan merészel gondolkozni.

így jutottak be azután parlamentünkbe a szellemi és jellemi semmik, kik egy párt álárczá- ját magukra húzva, szerencsések voltak a betűkhöz ragaszkodó pártok valamelyikének kegyébe magukat belopni. De igy lőnek azután pártjaink és különösen ellenzéki pártjaink életképes szervezetekből, megkövesült, fejlődni nem tudó őslényekké, kik mindenről álmodozhatnak pártsyliabusaik betűinek egyhangú ismétlése közben inkább, mint a létező kormány megbuktatásáról. A nép pedig, ennek daczára hiszi, hogy az általa sokszor nem is értett pártprogrammok vezérszava a jelölt ajkán az a mi üdvözít s felejti az irás mondását, „a betű megöl, a lélek megelevenít.“ De ez már ismét politika. Folytassuk társadalmi szemlénket.

Városunkban sok a kormánypárti elem, de becsületére válik, hogy nem követte a magyar vidéki városok példáját, kik belátták, hogy nem buktathatnak kormányokat s helyette ellenzékiből a kormány hívei sorába állottak és jutalmul

mindenféle közintézeteket vagy valami nagy munka teljesítését kívánták. Ez is politikai üzlet, de legalább hasznos. Városunk megmaradt szegény városnak, maga erejéből igyekezik lábára állni. Nem hajlong a hatalmasok kegyéért, sem a politikai pártok valamelyikének jóakaratéi mosolyáért, s a polgárok összetartásában keressük kárpótlását a hatalom tőlünk elfordult pártolásának. Az összetartás és egyetértés, mely az eddigi eredményekre vezetett a mi legfőbb kincsünk, melyet féltékenyen kell megőriznünk. A választás izgalmai elmúlnak, a czifra jelszavak, melyekkel ketté szakítani próbálnak, elrepülnek, de nekünk egymás mellett kell maradnunk s egymásra utalva a város jövőjén munkálnunk. Pedig ez is hazafias munka, mert az ország bármily kicsiny, de fontos részének gyarapítása, s meggondolatlanúl cselekszik az, a ki, mikor az ország dolgán nem segíthet, üres jelszavakért és forma kérdésekért a viszály konkolyát hinti egyetértő munkánk szépen kelő vetésébe. És hozzá: most van itt a legjobb alkalom, a választásból üzletet csinálók keresetének meghiúsítására, kerületünk megingott hírnevének helyreállítására és városunk szellemi reputatiójának és súlyának a velünk nem törődő vidék ellen való érvényesítésére. Talán ez is hazafias munka, mely több erkölcsi és társadalmi haszonnal jár az üres jelszavak szalma-cséplésénél és a betűkre esküvő pártok torzsalkodásának közénk hurczo- lásánál.

Azért vigyázzanak azok, akik a viszály üsz- kével játszani akarnak, nehogy a gyúlt ház gazdájára égjen. Polgárságunk zöme rég nem tapasztalt egyetértéssel sorakozott Szentkirályi Albert mocsoktalan, hazafias zászlója alá s ez összetartásnak kell, hogy hatása legyen azokra is, akik üres jelszavakért s puszta forma kérdésekért felakarják szakítani a választási küzdelmek Pandora szelenczéjét, melynek elzárása és ezzel a küzdelem zavarában üzletre halászók megbüntetése volt legjobbjainknak egyesült törekvése. És mi bízunk benne, hogy törekvésünk s polgárságunk összetartása magához fogja hódítani a kebeléből kiválni akarókat. Hadd lásson ez a kerület valahára ismét egy egyhangú választást, melyben nem az érdek, nem a bor gőzölgő mámora, hanem a szivek igaz szeretete s a személy iránt pártkiilömbség nélkül érzett tisztelet, s e tiszteletben összeolvadt minden párt közös lelkesedéssel kiáltsa ki Szentkirályi Albertet országos képviselőnkké.

Egy kis fölviiágosításul.

Nem vagyunk politikai lap ; nem kenyerünk a politizálás. Távol vagyunk attól, hogy csak egy szóval is beleártsuk magunkat olyan dolgokba, a melyek lapunk keretén kívül esnek. Nagyon jól tudjuk kötelességünket. De az olyan dolgok megemlítését, a melyek jogosak és igazságosak, erkölcsi kötelességünknek tartjuk. Kivált akkor, a midőn ez által az eszmék tisztázva lesznek.

Ilyen dolog az, a melyet az „Országgyűlési Napló“ XIV. kötetének 166. lapjáról betüszerint alább idézünk. Nem mi mondjuk ezt, hogy belőle politikát csináljunk; de kiírjuk — és ezt tennünk szabad — at. választók felvilágosítására.

Szentkirályi Albertnek az 1887. évi január hó 22-én tartott országgyűlési beszéde végét, s Fenyvessy Ferencz beszédét — egészében — közöljük. Szentkirályi beszéde világos példa arra, hogy a jelenlegi kormánynyal sohasem szavazott; a Fenyvessyé pedig meggyőz bennünket arról, miként vélekednek az országházban — tekintélyes emberek — Szentkirályiról.