Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-01-09 / 2. szám
IX. évfolyam. HEL 2. szám. Vácz, janu YI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé!. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) 50 kr. Hirdetések: Nyílt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. BérmentstUn leveleket nem fogadunk el. Állandó színházunk ügye. Az elmúlt november hóban volt egy éve annak, hogy városunkban oly mozgalom indult meg, melynek lehetőségéről azelőtt még álmodni sem mertünk. Akkor történt, hogy városunk két lelkes polgára 10000 forintot ajánlott fel egy állandó szinház épitésére azon feltétellel, ha a város közönsége ugyanannyit fog-e czélra áldozni. Sokan voltak akkor a lelkesedők, többen a kételkedők, akik előre nem bíztak a vállalkozás sikerében, mert tudták, ennek a városnak mindég az volt legnagyobb átka, hogy saját fiai vágták be haladása útját. Mások meg azt sem tartották lehetőnek, ebben a városban egyesek adakozásából 20000 forintnak összegyűjtését, hogy ez összegből a város tulajdonául egy diszes középület épüljön. E szomorú jóslatoktól nem rettentek vissza az ügyért lelkesedők, s a mit nem vártak, megtörtént. A felajánlott 10000 forintra a nagy közönség is aláirt 11000 forintot. A város közgyűlése 3000 frtot, a kaszinó 1500 forintot szavazott meg egyhangú lelkesedéssel a közművelődési czélra, A lelkesedés és áldozat készség aratta győzelem teljes volt. Ezalatt a szinház terve is elkészült, s ha az épitést a tavaszon megkezdhetjük vala, őszre a vasúthoz vezető ut mentén, mely ma miazmákat lehelő posványokkal éktelenkedik a városunkba térő idegenre, — már ott állott volna a városi szinház diszes épülete, hirdetve az idegennek a város polgárainak áldozat készségét. De ember tervez — s a hatalmasok végeznek. A város adományát a nagy prépost és káptalani helynök úr O Méltósága felebbezéssel támadta meg, 8 hónapba került mig a megye törvényhatósága azt visszautasitotta s a város közművelődési áldozatát jóváhagyta. Csakhogy ekkor jött a főakadály. Az a hely, a hová a szinház épülete terveztetett s melyet a városi közönség erre átengedett, a város külső vásár tere volt. Ez a tér se a városé, se a püspöké, hanem az úrbéri viszonyok végleges rendezéséig a régi statusquo fentartásával senkire sem telekköny- vezetten várja a boldogabb időket, midőn Vácz városa gyámolitva egy felvirágzásáért lelkesedő püspöktől urává lehet köztereinek. E vásártér addig jogilag mint a püspökségtől a város által a királyi kisebb haszonvételekkel bérben birt terület szerepel az úrbéri egyességben és a városnak vele való szabad rendelkezési joga vitás. Ez lön, az általunk szeretett és tisztelt főpap kezében a szinház megbuktatására legerősebb fegyverré, hogy mi indokok vezették ebben, megérteni soha sem tudtuk, bár erős meggyőződését tiszteljük. A szinház bizottság elnökének ugyanis kereken kijelenté, hogy mint a káptalan — s a széküresedés alatt a püspökség jogainak is fentartója, a tér átengedése ellen tiltakozik és soha a színháznak ezen helyre épitésébe beleegyezését adni nem fogja. E határozott ellenmondáson megtört minden rábeszélés, minden érvelés. A bizottságnak volt pénze, de helye nem, mert más alkalmas helyet a parlagon álló vásártérnél e czélra találni nem lehet, s azonki- vül az alapitók egyike 5000 forintos alapítványát egyenesen e helyhez kötötte. line a nagy lelkesedéssel megindult mozgalom története és végezete. Voltak ugyan sokan kik a szinház részére a város által átengedett terület kérdését perrel akarták eldönteni, de per utján a kérdést még jobban elmérgesiteni, s a széküresedés alatt a külső vásártér kérdésének egész ódiumát meg- bolygatni nem látszott épp az ügy érdekében tanácsosnak, Sokszor a várni tudás czélra veze- tőbb a hirtelenkedő támadásnál. r Es a bizottság vár és tartja az irás szavai t: a leányzó nem halt meg csak aluszik. Azok, kik az azóta felépült káptalani „Curia“ nagy termének jövedelmét féltették az állandó szinház épületétől, s ez anyagi okból lőnek a külön szinház épület ellenségeivé, azt hizsszük azóta szintén meggyőződtek arról, hogy e nagy terem elhibázott átalakításával, gyúlékony deszka mennyezetével, elnyúlt hosszúsága által nevetségesen arányló keskenységével, a konyhából az előadások alatt felpárolgott hagymaparfümjével, mindenre alkalmas, csak színházi czélra nem. Az a keskeny kis színpad, mely e hosszúra vékonyuló terembe bele fér, nem tűr meg rendes előadást és színi hatást. Ha két színész a szinpadra kiállott a díszlet mellett mozogni sem tudott. Azonkívül ez új szinház termet deszka mennyezetéért tüzrendőri szempontból csak is gyertyával szabad világítani s igy az előadásokon egyptomi sötétség borult a szinpadra és közönségre, mely megett nem csoda, ha ott tátongott a társulatra is a deficit. De e sötétségben csak egy Ion világos mindenki előtt, hogy a városnak új szinház terem kell. Ez nálunk társadalmi élet szükség. Mi nem akarjuk, hogy közönségünk ha szórakozni akar, csak a kártyára és korcsmára legyen utalva. Mi a színházat egy erkölcs nemesitő intézménynek tekintjük, s Nyitra nagyérdemű püspökének a színházra tett áldozata bizonyítja, hogy a szin- ügy pártolása még a legasceticusabb egyházi elvekkel sem ellenkezik. Az erkölcsi művelődést, a műizlést, irodalom és művészet szeretetét terjeszti mindenütt a szinház s e közművelődési tényezőt akarjuk mi is tespedő társadalmunk javára biztosítani. Mi bízunk benne, hogy ebben épp úgy mint másban meg fogja hozni a haladás szelleme Ä..VÄCZI KÖZLÖNY" TARCZÁJA. Szobámban. Üldögélek kis szobámban • Ülök biz én, mit is tegyek ? Legfeljebb ha egyszer-másszor Fogok egy-két árva legyet; Azaz fognék, hogy ha volna Kis szobámban ilyen lakó, De elkerül, ide se jön Tudja, hogy itt nagy az adó. Nagy az adó s — mi még furcsább — Annyia sincs, hogy megélne; Még megesnék egy bús napon Sárga halai jönne érte. Épen ezért még legyem sincs S igy magamban üldögélek, Valahogy csak lemorzsollak Unalmas, de csinos élet! üldögélek s elmerengnék, Ha volna min elmerengni. De hát mikor egy bajom sincs Nem bánt engem soha semmi ! Az igaz, hogy örömem ia Itt-ott akad, az is kevés, De igy nem néz görbe szemmel Énrám a sok irigy, epés. Gondolkozni kéne olykor Tirólatok szép, nagy eszmék : Szegény magyar, szegény hazám Reloletek hajh mi lesz még ? 1 . . . De hát minek búslakodjam, Vannak sokan, kik vigyáznak; Ne félj magyar, honatyáid Országházban — szundikálnak! . így hát csak el volnék biz én, Hanem azért, mégis bánom, Mért nem vagyok még ügyesebb, Mért nincs jó vágott dohányom ? Elmenne a kedve — tudom Amért tyúkszememre hágott, Kifüstölném ellenségem’ Fumigálnám — a világot 1 Lévay Mihály. Mikor Csóri Mátyás uram vénségére megbolondult. — Félig-meddig igaz történet. — Irta : KAPÁS LAJO S. Csóri Mátyás uram nem élte már legénykorát: tizenöt éves házas és egy féltuczat gyermek atyja volt. Hazudnám, ha azt állítanám, hogy felesége „vi- 1 á g-s z é p-a s s z o n y a“ : nem ! Ezernyi ezer szebb van nálánál a világon. De azért ő sem volt az utolsó. Az utolérhetetlenségig kedves volt; mint gazdaasszonynak hétvármegyében párját kellett keresni ; kifogástalan anya volt, aki testtel-1 élekkel gyermekeinek élt; lelke pedig ragyogott az erény minden nemével. Azután meg alakja is elég csinos volt. Mély tiizü szemeiből az igaz szeretet lángja lóvéit; az a szeretet, amellyel nem szűnt meg férjét, tizenöt év leforgása után is, szeretni hűen, odaadóan, szeretni úgy, amint szív csak szerethet . . . Arczán a szen- deség ömlött el s ajkán a megelégedés örökös mo solya ült. S ezt a szegény asszonyt, gyermekeivel együtt, akarta megcsalni Csóri Mátyás uram. Ettől az áldott lélektől és saját édes gyermekeitől akart e 1- fordulni; ezeket, akik soha egy kis ujjúkkal sem vétettek neki, akarta tön k re juttat n i. Kicsibe múlt, hogy nem sikerült neki! Mert ha másra veti szemét Csóri Mátyás uram s nem arra, akire vetette, sikerül neki. Volt a feleségének egy unoka-testvére ; szakasz tott olyan, mint a Csóriué, csakhogy szebb vala mivel, kedélyesebb és vígabb sokkal. Az irigység sem talált benne kivetni valót. Ebbe a szép asszonyba szeretett bele Csóri Mátyás uram ! Csakhogy bajára. Először a szép asszony ka- czagta őt ki, aztán a világ nevetett egy jó izüt rajta. Az igaz, hogy aki csak egyszer is látta ezt a szép asszonyt, az bele szerethetett; de hogy épen Csóri Mátyás uram volt az, aki meg is merte neki vallani : azon az egész világ elcsodálkozott. Történt vala pedig ez a következőképen. Csóri Mátyás uramnak egy idő óta semmi sem volt az Ínyére. Dörmögve kelt fel, dörmögve feküdt le, egész napon nem-tetszését nyilvánította mindenre. Ha megunta a pörlekedést a cselédeivel, neki ment a gyermekeinek ; mikor ebbe belefáradt, a feleségével kötekedett. így ment ez egy jó darabig nap-nap után. Pedig ez a hosszú tizenöt év alatt sohasem történt. A szegény asszonyka, Csóriné, végre megunta. „Ha te úgy, én is úgy“ gondolta magában : s megkezdődött a házi béke fölbomlása. Utóvégre is az asszonynak kellett engedni. Engedett. Szó nélkül tűrt mindent, a jó remény fejében, hogy talán csak megszelídül Csóri Mátyás uram, ha — mint az asz- szonyka gondolá — férjét nem fogják bántani a hivatalos dolgok. Pedig ezek legkevésbbé bántották Gnóri Mátyás uramat. Esze ekkor már a szép asszonyon járt. Éj jel nappal azon gondolkozott, hogyan adja tudtára a szép asszonynak „szive háborgó“ érzelmeit ; hogyan tudassa vele, hogy már „milyen régen“ szereti. Mert egyszer már elügyetlenkedte a dolgot, s a szép asszony ajtót mutatott neki. Ez a dolog nagyon boszantotta. Hogy is ne ! Hiszen kevés feleséges emberen és egy féltuczat gyermek atyján történik meg ilyen. Kevés emberen történik meg, hogy vénségére meg- dolonduljon !
