Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-12-18 / 51. szám
IX. évfolyam. 51. SttéLTOOL. Vácz, deczemb Előfizetési ára : évnegyedre ...........................I irt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé1. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. sora Hyiit-tér ..................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadólvivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A választások előtt. A jelen század egyik vívmánya: a képviseleti rendszer. Ez alapon jogában áll a lakosságnak nem csak oda küldeni képviselőit, ahol az ország sorsát intézik, hanem képviseltetheti magát a város közgyűlésein is, ahol jövője fölött közvetlenül rendelkeznek. Amily fontosak az országgyűlési képviselőP választások : ép oly horderejűek a községi képviselő választások is, különösen most, midőn 6 éves mandátumot adunk képviselőink kezébe. A csütörtökön tartott közgyűlés határozata értelmében f. hó 26-dik napja kérelmeztetett a megye alispánjánál határnapul a választás meg- ejtésére. Városunk választó polgárságát e szerint csak egy rövid hét választja el azon nagy naptól, midőn saját érdekeik fölött vetik el a koczkát. Az idő rövid, hanem még mindig elég a gondolkodásra, az eltérő eszmék tisztázására és ama férfiak kijelölésére, kik ambicziójuk és képzettségük folytán hivatvák érdekeinket képviselni. Lapunk más helyén adjuk azok névsorát, kiket megfelelő vagyoni, vagy társadalmi állásuk helyezett a képviselői polczra, ezek képezik a képviselők kiváltságos részét. E szerint meg van már a képviselők névsorának részleges képe. De még hiányzik annak kiegészítő része: vagyis a választott képviselők, kikre a m i érdekeinket ráruházzuk, hogy a kellő helyen és kellő időben minket képviselve: elveinket diadalra juttassák. Ürömmel tapasztaltuk, hogy a nepotizmus már lejárta magát városunkban és hogy túl vagyunk azon az időkön, midőn a választókat a kicsinyes érdek, vagy a sógor- és komasági kötelék befolyásolta a döntő perczekben, mindamellett szükségesnek tartjuk a választó polgárokat egy körülményre figyelmeztetni. Nincs okunk, hogy azon képviselők névsorát birálgatás alá vegyük, kiknek lejárt a mandátumok és akik mindannyian jó reménynyel eltelve várják az újbóli megválasztást. De ha e névsort, — melyet lapunk egy másik czikkében találnak olvasóink — szemügyre veszszük, úgy megerősödik bennük azon rég táplált nézet, hogy városunk választóinak jelentékeny részét még mindig a vagyoni állás, és nem az értelmi fok, avagy a személyes érdemek befolyásolják az urna előtt. Ezt szeretnők a mostani választások alatt kiküszöbölve látni s ez az mire a választók figyelmét különösen fel akartuk hivni. Mert hat év nagy idő egy város közigazgatásában; annyi idő alatt sok hasznos eredményt lehet elérni, de azon keveset is le lehet rontani, amit nagy küzdelmek árán kivivni sikerült. Vegyék tehát eme önzetlen figyelmeztetésünket a választók megfontolóra s bizzanak meg a jövőben oly férfiakat érdekeik képviseletével, kik az elmúlt cyclusban arra személyes érdemeket szereztek, vagy a kiknek képzettsége és tapasztalatai e fontos állás lelkiismeretes betöltésére elég garancziát látszanak nyújtani. Városi közgyűlés. Csütörtökön, f. hó 15-én d. u. 3 órakor ismét ülésezni gyűlt össze a városi képviselőtestület. Sokan jöttek össze, egyrészt, hogy hallják, amint neveiket a virilisták között felolvassák, másrészt, hogy magokat a névjegyzékbe felvétessék; de tán akadtak olyanok Í3, akik azért, mert nem bánják vala, ha a névjegyzékben egy pár törléssel több eszközöltetik, mivel — ha jól kinéztem, — volt aki a virilisták közé (habár ugyan csak póttagként) csakis ezen esetben jöhetett volna újra be. No de mindegy, ez nem tartozik ide; közgyűlési referádámat ott hagytam abba, hogy 50 képviselő bizonyosan jelen volt; s hozzáteszem még a fent elmondottakhoz azt is, hogy voltak elegen olyanok is, akiket a városi virilis képviselők névjegyzékének, a törvény érteimébeni helyes kiigazítására irányuló erős akarat vezetett a gyülésterembe. Mert hát ez volt a gyűlés tárgya. U. i. a városi virilis képviselők 1888. évi névjegyzékének kiigazításával megbízott s Olgyai János elnöklete alatt Witt Manó és Huber József képviselőkből álló bizottság mutatta be az általa összeállított névjegyzéket, amelyből azonban a váczi káptalan s a káptalani alapítvány azért to-> Töltettek, mert ezek a névjegyzék 3 ik száma alatt előforduló „káptalani uradalom“-mal egy jogi személyiség fogalma alá esnek s nem lettek volna külön is a névjegyzékbe veendők. Dr. Bolgár Lajos, ki mint városi főorvos a városi képviselőtestületnek úgyis tagja, a virilisek közül törültetett, s ugyanezen sors érte Udvardy János barátunkat is azzal a különbséggel, hogy ő a névA..VACZ1 KQZLÖNY'TARCZÁIA. Hit, remény, szeretet. Jámbor barát oltár előtt Imádkozva térdepel: „Szánj meg Isten, szánj meg engem, Sokat szenved e kebel; Tudom, tőled jö a segély Tudom, bogy jóságos vagy A hatalmad, kegyességed Olyan véghetetlen nagy ; Tudom, hogy mi boldogít, Nem lehet más, csak a hit“ Szegény ifjú kis szobában Oly elhagyott, szomorú : „Megöl engem a fájdalom, Megöl engem a nagy bú, Jó szülőim sírba szálltak, Én itt állok egyedül, Nincs senkinek reám gondja, Nincs, ki rajtam könyörül, Elhagyott vagyok s szegény, De éltet még a remény.“ „Én meg babám az öledbe ílajtom fürtös fejemet; Nen gondolok a halálra, A sírra, mely eltemet. Boldog vagyok oldaladnál, Boldog vagyok angyalom ! Amely tőled elszakaszszon, Nincsen olyan hatalom 1 Boldog vagyok ! . . . ílngemet Boldogít a szeretet.“ Rómába és vissza. I. Látni óhajtottuk a várost, mely 2500 évet látott elvonulni maga felett, rohamosan, mint a dicsőség és hatalom múlandó fényét, és vontatottan, mint a zsarnokság és önteltség nehézkes árnyékát, győzve és győzetve. Lelki szemeink előtt lebegett a történelem múzsája, örömtől kaczagva a győzelmek fölött, majd ismét kaczagás közt takarva el kesergő arczát a veszteségek között. Térdre esve fájdalmában, majd ismét önérzetesen állva fel: mert a római hatalom ezredéves diadalát a kereszténység diadala váltotta fel. Látni óhajtottuk a várost, hol a történelem kincsei összehalmozva és szétszórva, palotákban és utcza- széleken hevernek; hol a lelkes vizsgáló éjjeleket tölt álmatlanul, mig a fuvaros taligájával gázolja szét Nero palotájának lehullott romjait. Látni óhajtottuk a várost, melynek kincseit csak az ismerheti, aki azokat tanulmányozza; mig aki csak látni kiván de nem nézni: gondtalanul lépdel az ezrek életébe került dicsőség-felirat lehullott és töredezett betűi felett. Látni óhajtottuk a várost, melyről mindenki beszél, s melynek neve a világtörténelem lapjain aranyozott betűkkel van felírva. Elhomályosult az aranyozás, majd ismét fénylő lett: amint az isteni Gondviselés beláthatlan bölcseségii tervei azt megengedték. Hódolatunk köteles adóját óhajtottuk tolmácsolni az Egyház feje iránt, ki sz. Péter örökségének birtokosa s 250 millió hívőnek főpásztora, s ki, mint reméltük és tényleg tapasztaltuk, hódolatunkat atyai szeretettel, örömtől áradó szivvel fogadta. Könyezett ő szentsége gyermekei előtt, s könyek őszinték voltak : az öröm könyei. :f. f * * A zarándoksereg — 5ü0-nál jóval 1*öbben — november 21 én este indult el Budapestről, a déli vasút állomásáról, két külön vonaton. A váróterem ritkán foglalhat magában ily érdekes, ily vegyes gyülekezetét. Mellükön a zarándok-jelvény: piros alapon fehér kettős apostoli kereszttel, hármas hegyen, arany és fehér körökben, kezükben az utazók neveit tartalmazó könyvecske s a vasúti jegy. Fürkésző tekintettel járnak egyesek, ismerősöket keresve, csoportokat alkotnak mások, övéikkel beszélgetve: hogy lesz és mikép lesz, mikor megyünk és mikor érkezünk. A beszállásnál mindenki első óhajtana lenni, hogy előbb láthassa utazásának czélját, s előbb fejezhesse ki örömét azok előtt, kik ugyanazzal csak néhány perez múltával dicsekedhetnek. Ilyenkor minden pillanat drága. A rendeletileg szabályozott kifogástalan csengetés végre elhangzott, vonatunk elindult. Az őszi köddel küzködő felkelő nap Prágerhof- nál talált bennünket. S itt azon ismeretes felfedezésre jutottunk, hogy ha az ember egész éjjel nem alszik, reggel nincs kedve. Mi is igy voltunk. Terveket faragtunk, kirándulásokat terveztünk, lelki szemeink elé állítottuk Rómát, Nápolyt, Velen- ezét, Flórenczet, persze egészen máskép, mint ahogy van : de mit tehet arról az utas, ha tévesen képzel, képzeletének egyelőre ura nem lehet. Mi is láttunk égig meredő tornyokat, láttunk festői szépségű férfiakat, s még festőibb szépségű hölgyeget, láttunk várromokat és kisértetiesen vadregényes kastélyokat; és kevésbe múlt, hogy Romulus bölcsőjét is nem láttuk a Tiberis folyó nádasai között — képzeletben! így múlt el az éjjel, beszélgetés és szundikálás között, igy ébredtünk egy sebtében elköltött rohamos reggelire Prágerhofban. Megerősödve ültünk kocsinkba vissza, és haladtunk Nabresina felé. Visszanéztünk kedves hazánk letűnő dombjaira, mert a föld, melyen utaztunk, már nem volt a mienk. Jobbra-balra szomorú erdők közt haladtunk, vonatunk ijedten és elszántan hasogatta a metélni való krajnai ködöt; s midőn itt-ott a vízesésekben gazdag Száva folyó hidjai fölött átrepültünk, ámulat fogott el, hogy ezen országban más is lehet, mint erdő és fi egy. Mi, kik rendkívüli vidéket s bájos tájakat óhajtottunk láthatni, mintegy megcsalatva éreztük magunkat, a búskomor vedlett erdők láttára. De azért, a remény csaló hitegetéseiben bízva, nem hallgattunk azok beszédére, akik ezen ország egyhangúságáról regéltek: figyelmünk mindig az ablakon volt, melyet lázas türelmetlenséggel törülgettünk. Boldog volt, ki az ablak mellett kaparithatott magának helyet, a Sah,
