Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-01-30 / 5. szám
HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. IX. évfolyam. 5. szám. Előfizetési ára : évnegyedre ...........................1 írt 50 kr. názhoz hordás vagy postai szétküldéssé1. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora .......................... 30 kr Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr.-------------------------A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Nőnevelés. A zongora kultúrával nem nyert semmit a nőnevelés. Sőt sok esetben káros hatását éreztük. A forczirozott nevelés, a tüntetés a nevelésben, a nő szellemének a magasabb kiképezte- tésre való erőszakos terelése sok szerencsétlenségének kútforrására Ion. Az úrhatpámság, a gazdagokat megillető cselekmények nevetséges utánzása egész gene- rácziókat tett már tönkre. A franczia nyelvtan és a zongora megtanulása barázdákat vont a társadalom köreiben. Mert az a kisasszony, a ki szülei vagyonának feláldozásával tanult meg francziául beszélni és zongorázni, azt hiszi magáról, hogy ő műveltebb mint az a jó nevelésben, háziasán, polgáriasán nevelt leány, ha az felsőbb iskolákat végzett is. Sok szerencsétlen nő, a kezeinek finom, sima bőrével tünteti urias nevelését. Szegénységüket a szalagokba temetik el a mikkel teli aggatják ruhájuk minden csücskét, minden ránczát. Elszomorodik az ember szive, ha a farsangi bálok parkettjén találkozik ezekkel a szegény, sajnálatra méltó „művelt“ teremtésekkel. Finom selyem antréjük, a vagyonos ember gyermekeit sejteti bennünk, s ha a kopott schawlban nem látnánk utánuk czammogni a munkában összetöpörödött sovány mamát, azt | hinnők, hogy az utczán reájuk négyes batár vá- ' rakó zik. A kishivatalnok nem meri tánczra vinni a selyem ruhás, finom kezű kisasszonyt, mert hát az nem ő hozzá való. Neki háziasán nevelt mun- 1 kához szokott nőre van vágyód ’sa, nem olyanra a kinek olyan nagyon finom keze van ! Az ipaj ros meg éppen nem mer közeledni az „úri dámához“ a ki elszakadva a báli közönség tömegétől külön széken árulja a „petrezselymet.“ A nevelés átka tehát ‘külön padra ülteti azokat a szerencsétlen szegény sorsú nőket, a kik a házias gazdálkodás és munka elől kitérve | ' oda haza csakis ujjacskáik rózsás körmére fordítják a főgondot. A társadalom szánakozással néz reájuk a szegény és gazdag egy aránt. A megvénült hajadon ok kontingensét ezek szaporítják. Ok azt hiszik, hogy szépségük és műveltségük elég arra, hogy jó partidét csináljanak — ha szegények is. Elfelejtik, hogy a vagyonos ember szép és művelt leányt kap, gazdagot is, s olyant a ki nem restelli a poroló rongyot a kezébe venni. Mert csak az úrhatnám középosztály hölgyeinek — tisztelet a kivételnek — van meg az a bűne, hogy irtózik a konyhaszagtól. Szorgalmas, dolgos, s jó gazdasszonyt keres ma már minden házasulandó férfi! A zongora és a franczia nyelvtan még nem elég a házi boldogságra. A főzés mestersége többet ér a zongora összes akkordjainál, mert az Ízletes étel után vágyó gyomrot a zene ki nem elégíti ! Oh nagyon szép és fölötte dicséretes az ha valaki jól zongorázik és idegen nyelvet is beszél ! Csakhogy ha a kedves szülők erre megta- nittatták is leányukat, a kedvest tanítsák a konyha művészetére is; ama nélkül könnyen lehet boldogulni, de eme nélkül erősen sem. A nő qualifikáczióját nem az szabja' meg vájjon nd mindent tud, hanem hogy azok között a miket megtanult, megtanult-e, főzni, sütni varrni. Ha a mágnás leánya soha sem megy ki a konyhába, ha férjhez megy, majd megfőzi a levest a szakács. De a középosztályban felnőtt leánynak nem szabad igy gondolkozni. Nem muszáj ám éppen az asszonynak főzni a levest a konyhában! Ha jó módunk van tarthatunk szakácsnét és megfőzheti azt az is, csakhogy nem kell elfelejtenünk, hogy jöhet ám olyan idő, a midőn bizony a selyem ruhát egyszerű karton ruhával kénytelen az ember fölcserélni, s el kell küldenünk a szakácsnét, hogy a férj keresetét másra fordíthassuk. S ha az asz- szony nem képes helyettesíteni a szakácsnét mi történik akkor ? Az ily szerencsétlenséggel beköszönt a családi boldogtalanság. Tehát a családi boldogság alapjának legerősebb fundamentoma a jó gazdasszony. Farkas Róza. A díszpolgári oklevél átadása. Dr. Argenti Döme kir. tanácsos, a Ferencz József rend lovag-keresztjének tulajdonosa, érdemekben megőszült városunk szülöttjének Vácz város díszpolgárává történt megválasztására vonatkozó díszpolgári oklevelet képviselőtestületünknek .Réty Ignácz polgármester vezetése alatt Csávolszky József, Dr. Freysinger Lajos, Dr. Csányi János, Filó Pál, Reit- ter István képviselőkből álló küldöttsége múlt vasárnap adta át személyesen. Ünnepelt a küldöttség megjelenéséről már előtte való nap kellően értesittetvén, elfogadásra készen várta. Pontban délelőtti 11 órakor a küldöttség ünneI ......................nak „Isten veled; — örökre.“ — Kimondtad ezt a szót : Isten veled 1 S rövid szerelmed ezzel véget ért, Pedig örök hűséget esküvél És most örök búcsút mondasz nekem Oh ! hogy le nem szakadt az ég, midőn A végzetes igéket olvasám! Mért nem repedt ketté a szív, ha már Végső reménye is megcsalta őt? Nagyon erősnek hittem lelkemet, Az elbizottság im’ megszégyenült, Érzem : zománcza, fénye elveszett, S csak romja az, mi megmaradt nekem. Mi most a lelkem ? élő fájdalom, Színét és illatát vesztett virág, Porban vergődő, szárnyszegett madár, Csillag fény nélkül rémes éjszakán. Hát még szivem, mely összevissza tört, Zúzódott annyi szenvedés alatt : Minden fájdalmat által érezett És megrepedni nem tudott csupán. Kehiem chaos, ijesztő zűrzavar, Melyben a szív még lázasan dobog És minden rémes dobbanás után Nem fogy, de nő a sajgó fájdalom, Amely emészti gyorsan éltemet. De bár csak pillanatnyi légyen is, Avagy örökké tartson életem : Szeretni foglak téged búm oka, Szeretni égőn, szenvedélyesen. Hiszen te vagy szivemnek istene 1 — S habár az édenből kitiltva is : — Szivem dobogni érted fog csupán, Amig szemem el nem homályosul, S a sárga föld magába nem fogad, S ha van még élet, úgy azontúl is. S ha majd szivem dobogni megszűnik, S reám borul a csendes sirhalom : Óh jöjj ! csak egyszer hamvaim fölé És állj meg ott a kis kereszt előtt, Rebegj el egy imát azért, ki ott A földbe’ lenn aluszsza álmait. S amig imáznalc csábos ajkaid, A sir fölött majd lelkem megjelen, S a lágyan zsongó szellő képiben, — Amely csókdossa lenge fürteid — Szelíd panaszszal súgja majd neked : Szeretlek édesem, szerettelek 1 S te mégis ellökél: „Isten veled !“ Ossián. Excelsior. — Eredeti tárcza. — Irta: IF'elcete Késő éjjel értem haza az „Excelsior“ első előadásáról. A színpad látványossága egészen megzavarta az agyamat. Nehezen tudtam elaludni. A ballet fináléját képező „Apotheozis“ szemkápráztató ragyogó képe folyton előttem lebegett, azzal a megszámlál katlan angyali sokadalommal. Akár milyen erősen is lefelé nyomtam szempilláimat, mindig láttam a fényességet. A sötétség démona végre mindkét hüvelykujját rányomta szemeimre s én mély álomba merültem. Mintha lidércz ült volna a mellemre, nagyon nehezen vettem a lélegzetet. Leakartam magamról rázni a terhet, de nem tudtam megmozdulni. Erőlködtem, mindhiába ; kiabálni akartam, nem bírtam ; a torkom összeszorult . . . Szent Isten, nem jön segítségemre senki ? ! Vártam a megfulladás utolsó pillanatát ... A démon átölelte a derekamat, karjai közé ragadott s egy megmérhetlen sötét üregbe repült velem lefelé, mindig csak lefelé. Mintha csak láttam volna a sötét mélység fenekén azt a kiálló szennyes sziklát, a melynek éles csúcsán szét fog frecscsanni agy velőm. Egy utolsó erőfeszítéssel nagyot rúgtam a lábammal. Csak úgy recsegett alattam a puha fa ágy ! Olyan jól esett a percznyi ébredés ! Nem nyitottam fel szemeimet. Aludtam tovább ; de azt hittem ; ébren vagyok. „Csavarjátok már le azt a petroleum lámpát, hisz igy nem tudok elaludni!“ Hangokat hallottam: nézd! az „Excelsior!“ A merre csak tekintettem, mindenütt villanyos izzó gömböcskéket láttam. Angyalok meztelen karokkal, térdig érő csillogó ruhában. Mindegyiknek másmás színű villanygolyó égett a homlokán. Távolból hallatszó harsogó zenének dallamos taktusa mellett ide-oda repültek, tánczoltak, kavarogtak. Egyszerre csend lett. A fényesség notion nőtt s a növekedő fényességben egyszerre megjelent a „világosság.“ Hajszálai aranyból voltak, ruhája csupa gyémánt s hómA .VACZI KÖZLÖNY'TARCZAJA.
