Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-10-23 / 43. szám
43. szám. Vácz, október 23. 1887. H E LYI É S VID E KI E R D E K Ü 11 E TIL A P. Előfizetési ára : évnegyedre...........................I f'rt házhoz hordás vagy postai szétküldéssé . Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) 50 kr. Hirdetések: Nyilt-tár a legoic3Óbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. 1 s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmen teilen leveleket nem fogadunk el. Világításunk ügye. Hogy utczáink éjjeli világítása mily gyarló volt eddigelé, azt igazolja az, hogy még nem hallottunk embert, a ki ezen világítás fölött megelégedését kifejezte volna; s hogy még gyarlóbb lesz ezután, arra kilátásunk lehet azért főleg, mert városunk tanácsa, — hogy mi indokból, azt ő tudja, — az utczai éjji világítás kötelezettségét, a mai napon megtartandó árlejtésen, az eddigi hat év helyett, csak egy évre czélozza bérbe kiadni. Ezt helyeselnünk egy- átalában nem lehet, mert ezen eljárás alapjában ellenkezik a józan bérleti rendszerrel. Ellenkezik pedig azért, mert tudva levő dolog, hogy hasonló vállalatok befektetésekkel szoktak járni s a vállalkozónak mindenesetre előre kell gondoskodni arról, hogy a vállalat akadálytalan folytathatása végeit nagyobb mennyiségben szerezze be azon czikkeket és anyagokat, melyeket vállalkozási kötelezettségeinek pontos teljesítése igényel. — Már most kérdjük, hogy miután minden nyereségre dolgozó vállalkozó soha sem lehet azon helyzetben, hogy előre s az utolsó szálig megállapítsa azt, hogy vállalkozási szükséglete mennyire terjed majd ki, hogy kötelezettségének, úgy a hogy, eleget tehessen, másrészről pedig magának is némi előnyt biztosíthasson, nem fog-e azon kényszer-helyzetbe hozatni, hogy vagy rosszabb portékát használjon fel, vagy pedig a jobb minőségű világítási anyagokkal oly takarékosan bánjon el, mib§n köszönet nincsen. Ezen bajt mindenesetre el kellene hárítani. A mi még lehetséges lenne az által, ha az árlejtés kezdetén a pénzügyi s gazdasági bizottságokkal egyetértőleg eljáró városi tanács, a bérlet időtartamát az eddigi gyakorlathoz képest hat évre terjesztené ki. A bérlet tartamának hat évre való kiterjesztésénél azonban még nem szabadna megállapodni, hanem gondoskodni kellene egy oly városi közegről, kinek kötelességévé tétetnék a világítást szigorúan ellenőrizni. Igaz, hogy az ellenőrzés most is gyakorlatban volt és van. De hogyan? A rendőri őrjárat akár volt minden utczában, akár nem, »lelkiismeretesen« bizonyítja és bizonyította, hogy a lámpák mindenütt rendben voltak, valamennyi rendesen égett, — ha mindjárt csak pislogott is az »rendesen égő« lámpa. E jelentés aztán — mely a városi rendőrkapitányhoz adatott be, alapul szolgál a havi bérjárandóság kiutalványozásánál. No már engedelmet kérünk, de nézetünk szerint ezen ellenőrzés gyakorlása oly primitív jelleggel bir, hogy bővebb kommentárra alig szorul. Megteheti ugyanis a rendőri őrjárat is azt, hogy hasonszerü jelentésekkel szaporítsa a rendőrkapitány irattárát, de ezzel a czél még el érve nem lesz, mert hát bizony az a rendőr se Isten, hogy szeme mindenüvé elláthasson; lába pedig a nappali szolgálattól kimerülve nem képes őtet mindig oda ki segíteni, a hol mindent láthatna. Az ekként gyakorolt ellenőrzés tehát nem lehet kielégítő, hanem kell oda külön embert alkalmazni, kinek az utczák naponkénti bejárhatása végett, vagy hátas ló, vagy fogat bocsáj- tatnék rendelkezésére, s a kinek aztán nem szabadna megelégedni azzal, hogy mert az egyik vagy másik lámpát pislogni látta, azt rendesen égőnek tekintse és jelentse, hanem teljesítené kötelességét, úgy a mint kell. De a lámpák égésének ellenőrzésével sem szabad még megállapodnunk; hanem, ha azt akarjuk, hogy a világ előtt éjjeli világításunkkal nevetségesekké ne válljunk, hát lámpáink számát megfelelő mérvben szaporítanunk kell. Igaz, hogy a világ szemébe port hintsünk, hát a vasúttól a »Korona« vendéglő szegletéig oly sok lámpát halmoztunk össze, hogy még a városunkat soha sem látott idegenben is városunk emelkedett voltáról hízelgő gondolatok támadhatnak; de ezen szemfényvesztés városunk közönségének az igényeit ki nem elégítheti. Pedig ezen igényeknek a kielégítése volna első sorban is szemelőtt tartandó, abból indulván ki, hogy »prima persona ego sum:« az első személy mi vagyunk: városi polgárok, kik kényelmünk előmozdítására ezreket átdozunk évenkint. Ennek daczárá félre eső utczáinkon, csak kevéssé boruljon is az ég pokoli sötétségben, kénytelen az ember baktatni ügyes bajos dolgaiban. Hát ezen is kell segíteni, s ezen baj elhárításáról is kell gondoskodni. — Akkor kötelességünknek fogjuk ismerni hatóságunknak azért köszönetét nyilvánitani. A Szentkirályi-album áínyujtása. Pénteken, ,f- hó 19-én esti fél 7 órakor adták át Szentkirályi választói és tisztelői a részére készíttetett albumot. Az album, melybe mintegy 400 választó jegyezte be a nevét, igen díszes kiállítású, sötét-sárga marrokin bőrbe van kötve és Szentkirályi családi czimerével van ellátva. Az aláírásokat megelőzőleg a következő művészi kivitelű sorok állanak : „Szeretett Polgártárs! A zászlót, melyre Nagyságod neve volt és van felírva, nem tudtuk győzelemre vezetni. —- „Hajh ezt visszavonás okozá s durva irigység!“ De talán mocsoktalanul hoztuk ki a zászlót a csata hevéből ; ki hoztuk, mert szükségünk lesz még reá. — Ezúttal arról akarjuk Nagyságodat biztosítani, hogy hívei maradunk ezután is s ernyedetlen buzgalommal és kitartással, készitjük azt a talajt, melyre bekövetkező diadalunkat építjük. Tesszük ezt első sorban hazánk jól felfogott érdekében — hazaszeretetből; — s tesszük Nagyságod nagybecsű személye iránt érzett nemes rokonszen- vünkből. Az itt levő aláirások csak töredékét képezik azon hosszú sornak, mely alkalmas időben Nagyságod mellé tömörül; csak a zálognak jegye ez az Album arra nézve, hogy — a kik nevünket tiszteletteljesen s ragaszkodó szeretettel beírtuk — megőrizzük Nagyságodat szivünknek s érvényesíteni akarjuk a jövőben fényes tehetségét a Hazának és kerületünknek.“ — A mintegy 60 tagból álló küldöttséget Dr. Freysinger Lajos pártelnök vezette s a következő emelkedett hangú beszéd kíséretében nyújtotta át a szeretett, volt képviselőnek az emlékalbumot: „Szeretve tisztelt, volt képviselő-jelöltünk! Kedves barátunk ! Nem mint politikai párt, hanem mint híveid lelkes seregének küldöttei jelenünk meg ezúttal előtted, hogy bizonyságot tegyünk személyed iránti változatlan tiszteletünkről és tántorithatlan szerete- tünkről. Megharczoltuk éretted az egyenetlen harczot, melyet a sors és magánérdekek ellenünk döntöttek. A biztos legyőzetés tudata daczára híven kitartottunk a végsőig — s most mikor mindennek vége és az idő és feledés gyógyító irját hinté a pártosság által ütött sebekre vigasztal, a tudat, hogy megtettük mindazt a mit a becsület parancsolt és maguk a győztesek is érzik a veszteséget, mely az által ért, hogy kerületünktől megválni kényszerültél. De van még ezen kívül egy a mi több a vigasznál, mert kedves elégtétel minekünk és ez az, hogy ott az országházban az orsz. pártok is érzik hiányodat és egy más idegen kerületben egyesült erővel akarják jóvá tenni a mit a hozzád közel álló és általad annyira szeretett kerület ellened cselekedett. Az erkölcsi igazság eme diadalának érzete emelp büszke öntudattá, hozzád való ragaszkodásunkat. Ép ezért nem tépjük fel a régi sebeket, aludjék a múlt által takarva a fájdalom. S helyette lelkesitsen'a tudat, hogy érdemtelenre nem pazaroltuk ragaszkodásunkat. És ennek a hozzád való, nem múló ragaszkodásunknak szerény külső jeléül fogadd e könyvet, melybe híveid neve azonképen van beírva, mint a te neved híveid szivébe. És ha. majd az idők múlni fognak s küzdelmeink emléke mint egy álom fog feltűnni előttünk: a te neved és személyed akkor is egy élő valóság lesz, melyet vérünk szere- tete éltet és tart meg kedves emlékül a jövőnek. Te pedig vidd tovább az általunk követett zászlót a becsület utján s ha távol tőlünk fogod lobogtatni, ott is veled lészen szeretetünk és ragaszkodásunk. Legyen tied a diadal s dialod legyen a mi diaiunk is. De bármint forduljon is a sors, tarts meg híveidnek és barátaidnak; szeretetünkért add cserébe szeretetedet és adja az Isten, hogy számlálatlan éveken át tartson közöttünk e közös harczban megszentelt kötelék. — Ez óhajtással adjuk át részedre e szerény emléket, kérvén fogadd azt szívesen s legyen emlékeztetőd mi reánk az emberi kor végső határáig, melyet függetlenné vált Magyarország boldogságán eltelve s hozzá családi boldogságtól övezve engedjen megérni a Mindenható. — Az Isten tartson es éltessen !“ Erre Szentkirályi igen szép beszédben köszönte meg a híveinek ragaszkodását s biztosította őket, hogy a jövőben is szivén fogja viselni érdekeiket. Feledni fogja a múltat — de sohasem őket. Ezután kezet szorított Szentkirályi a küldöttség mindenegyes tagjával, mire a díszes gyülekezet élénk éljenzések között szétoszlott. Városunk darázsfészkei. Egy fontos szabályrendelet lát legközelebb napvilágot. Fontos annyival is inkább, mert ez lesz hivatva azon folytonosan elharapódzó korrupcziónak útját állani, mely városunkban egy évtized óta oly ijesztő módon terjeszti el vészes csiráit, megmételyezve a társadalmat, valamint annak féltett kincsét: az ifjúságot. — Nem bocsájtkozunk részletezésekbe, mert hiszen — fájdalom — a demoralizáczió oly szilárd talajt vert már magának városunkban, hogy munkájának pusztító következményei időnként eléggé tanulságos anyagot szolgáltatnak mindnyájunknak ; — nem is akarunk vádaskodni, jóllehet erre legtöbb okunk volna. — Csak a közvélemény óhajának teszünk eleget, midőn városunk darázsfészkeinek neki rontunk s a pusztító méreg további hatásának útját vágjuk, Vannak városunkban helyek — nem akarunk ezekre rámutatni, mert hiszen mindenki ismeri ezeket — melyekre a „darázsfészek“ elnevezés jellemzően rá illik; ezek városunknak azon titkos laboratóriumai, hol a társadalom méregkeverői zavartalanul végzik pusztító munkájukat. — Régóta űzik a tisztesség köpenyébe burkolt „fészkek“ a szépen jövedelmező mesterséget; syrénhez hasonlóan lépre csalják az elbukott áldozatot, kisajtolják életnedvét, s belecsepegtetve a romlás csiráit azon útra vezetik: melynek az erkölcsi és anyagi bukás a vége. Kit okozzunk ezért első sorban ? Mindenesetre városunk vezetőit; ezeknek áll kötelességében a fekélyek terjedése fölött őrködni s a társadalmat a megmételyezéstől megőrizni. — De okozzuk magát a társadalmat is, mely a szórakozni vágyó ifjúságnak egyáltalában nem tűz ki irányt és nem jár elől a jó példával. S igy az ifjúság természeténél fogva, kénytelen az oly helyeket felkeresni, hol az időt kellemesen (?) tölti;’ de — sajnos — pénzét, életpályáját, jövőjét és sokszor életét is teszi koczkára. Ha már belefogtunk, foglalkozzunk kissé azon helyekkel, melyek „kávéházak“-nak merik magukat nevezni. A kávéház tulajdonképen találkozási helyül szolgál a társadalom különböző tagjainak, hol a napi események megbeszélése mellett, ártatlan szórakozások volnának helyén. Ez volt a kávéházak tulajdon- képeni czélja. — Ma e czégér alatt az immoralitás ütötte fel sátorát, hol ifjak és ifjú házasfelek öntudatlanul s bűnösen szórakoznak. E helyek voltak azon „darázsfészkek“, melyekbe eddig bele nyúlni senki sem volt hajlandó. Mi bele nyúltunk a darázsfészkekbe, de csak felületesen és nem bolygatjuk tartalmukat. Lehet,
