Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-07-31 / 31. szám

jéliöl hozott gallyakból nemesítés által házánál több ily korán érő őszi baraczfákat nevelt. Múlt év julius elején gyümölcscsel gazdagon megrakott fáit magam is megtekintém, a gyümölcsöt megizlelém, sőt e fajta őszi baraczkból több íácskát nemesítettem is. A szemzés általi nemesítés a magról kelt mandula és őszi baraczkfákban kitünően sikerült — inig ellenben a szilvafába történt szemzés egy év múltával egészen elsatnyult. Mi a neve ezen kitűnő korai őszi baraczknak ? eddigelé kipuhatolnom nem lehetett. Hogyafőtdő esperes-plebános úr honnan hozatta az ojtó ágat, avagy magát az ojtványt? arról tudomást nem szerezhettem. Hogy állításom valóságon alapúi, mindenki meggyőződést szerezhet Pertzián G. Yásár-utczai kereskedő kirakatában mai nap közszemlére kitett e fajta őszi ba- raczk utóérő gyümölcse megtekintéséből.

De legyen az bármily nevezetű, annyit bátran állíthatok, hogy gyümölcse sokkal nagyobb, mint az üvegházakban mesterségesen tenyésztett baraczkoké.

A „F é 1 e g y h á z i H i r 1 a p“ szerint Mócsy Antal kalocsai képezde igazgatója e baraczkokról a következőket írja:

„Binz pomologus Dóriakban (Bádeni nagykerczegségben Karlsruhe mellett) több amerikai őszi baraczk fajt tenyészt, még pedig oly sikerrel, hogy az Olaszországból importált őszi baracz- kokat az ottani piaczról leszorította. Mivel az amerikai őszi baraczkfák gyümölcse már junius hó első felében kezd érni, e mellett igen nagy, a többi közt a „Governor G a r 1 a n d“ gyümölcse volna a legnagyobb.

Ezt eddigelé sokan egyszerű kacsának tartották; nálunk világos példa ; mert van koránérő őszi baraczk- fajunk. Rajta tehát! a hegyes, szántásra ;nem alkalmas, és a filoxera által elpusztított szőllöföldjeinket ültessük be mindenekelőtt mandulacsemetékkel, s azokat ily fajta őszi baraszkokkal nemesítsük meg. Szőlőtermelésünk maholnap úgy is csak hírből lesz ismeretes. — Az őszi baraczkfák nemesítése igen egyszerű; megtörténhetik az: szemzés, gyűrűz és, vagy mint náluuk nevezik, sípolás által. Leginkább ajánlatos és biztos sikerre vezető az általam, évek előtt meghonosított zöld ággal való o j t á s.

Ha tehát az idén birunk értékesíthető korai őszi bai’aczk- fajjal; nem marad egyébb hátra, mint annak szaporításával az eddigelé Triesztből és Fiúméból szállított baraczkok- nak a főváros piaczárói való kiszorítása.

Szilárd akarattal minden akadályt elháríthatunk, s megme- nekedhetünk a végnyomortól, amelylyel a filokszera-pusztitotta szőlőink fenyegetnek bennünket.

Előzzük meg a bajt, hogy ne teljesedjék rajtunk a mondás : „Ami késik, nem múlik !“

Ez a mondás pedig beteljesül nemsokára rajtunk, ha önmagunkon nem segítünk. Az Isten mondá : ember segíts magadon és én is megsegitlek.

___________ Egy gazda.

Városi és vidéki hírek.

= Születésnap. Schuszter Konstantin megyés püspökünk ö excellentiája a mai napon, vagyis julius 31-én, születésének 71-ik évfordulóját ünnepeli. Adja az Ég, hogy a sokak által nagyra becsült élete zavartalan boldogságban legyen az emberi életkor legvésö határáig!

= Személyi liirclc. Dr. Kanyurszky György ^egyetemi tanár, tegnap, szombaton, városunkba érkezett. Dr. Szeitl J. Szervácz irgalmas-rendi főorvos és bázfőnök a jövő hét folyamán Pozsonyba utazik, hogy jelen legyen a rend nagy gyűlésén.

= Sz. A Ibii» napját a szokott fénynyel és pompával ünnepelték meg az idén is a helybeli ke- gyes-tanitó-rendiek. A templom főoltárának képe szent Annát ábrázolván, a nevezett nap „templom-napja“ vagyis „búcsú“. Reggel 8% órakor főt. Váry Gellért, az ujoncznövendékek mestere tartott teljes segédlet mellett misét, amely alatt az ujoncznövendékek énekeltek. Betétül a iiatal Juhász Ferencz, városunk fia, m. k. operai tag, énekelt egy „0 salutaris hoskozását láttam, de nem törődtem vele. Étvágyam elmúlt, de annál nagyobb vágyam támadt őt láthatni.

Töprengtem.

Ha bemegyek s újra látom, nem rosszabb lesz e? Ha nem megyek be s őt nem látom többé, fogom-e tudni felejteni? Ha bemegyek mit érek el vele? ránézek majd újra, s mindig csak nézni — nem ér semmit. De nem közeledhetem, nem köszönthetem, nem ismerem őket, s ha mégis megtenném, mit fognak gondolni ? mit fognak mondani ? Tolakodónak tarhatnak és méltán.

Tovább fűztem gondolataimat.

Az igaz, én nem ismerem őt ... de hátha ő ismer engem ! Bizonyosan kell ismernie, máskülönben nem mosolygott volna reám. Talán gyermekkori játszótárs, kire emlékezni nem tudok, de ő igen jól visszaemlékezik reám. Mindenesetre igy lesz. Oh ő valószínűleg kitűnő emlékező tehetséggel bírhat, s ez igen jeles tulajdonság.

Besiettem egyenest az ebédlőbe.

Ott ültek szépecskén egy külön asztalnál. Oh Istenem, mily öröm! Már ették a levest. S mily bájosan tudta ő picziny szájához emelni a kanalat, s mily remekül tudta tartalmát lenyelni.

Festői látvány volt.

Haboztam.

Hova üljek, melyik asztalhoz? közel hozzájok vagy messze tőlök ? Pedig asztaluknál egy teríték nég szabadon elfoglalható volt és épen ő vele szemjen. Jaj 1 de jó volna oda lecsücsülni! Nem mertem. Oe végre is vendéglőben vagyok — igy biztattam nagamat — itt leülhet akárki akkor a mikor s oda t, hová tetszik, — miért ne lehetnék most az egyszer ipen én ez az akárki ? !

Még sem mertem. ►Szivem nagyon dobogott. Vége nár az egész mulatságnak, gondoltam. — De nem! me ő, a drága angyal kinos zavaromból kimentett, didőn asztalukon az üres terítékre — óh nem is ő

tia“ és egy „Ave Maria“ kezdetű éneket Louis Saar-tól. A jelen volt ájtatos közönség, amely színig megtöltötte a templomot s mely java-részben válogatott hölgyekből állott, meghatottan hallgatta ezt a két éneket. Fölemelte szivünket áhitat között a Mindenható zsámolyához az a gyönyörű csengésű tenor- hang, amely a felső- és alsóregiszterek minden árnyalatát bámulatos könnyedséggel adta vissza. Juhász igazán mesterileg bánik a hangjával. Ürömmel hallgatja őt minden ; örömmel telik hallatára minden szív. Pianoi és fortéi az önállóan alkotó mestert juttatják eszünkbe. A sz. mise végeztével főt. Bucsek felső-városi káplán lépett a szószékre és az egybe- gyűlt hivő közönségnek remekül kidolgozott sz. beszédet mondott. Délben ünnepségi ebéd volt, amelyen pohár-köszöntőkben sem volt hiány. Tósztiroztak : Váry, éltetve Bucsekot, a szónokot, Juhászt és Ulricht; Bucsek a ház tagjaira emelte poharát. A délesti isten-tiszteletet szintén főt. Váry tartotta fényes segédlettel, amely alatt szintén az ujoncznövendékek énekeltek. Főt. Pivár Ignácz másod-mesteré az érdem, hogy a helybeli ujoncznövendékek oly lélekemelő énekeket zengenek szabatosan és köny- nyedén mindenha a misék alatt.

= Elveszett juh hó 29-én a piacztéren egy tárcza, melyben egy szegény özvegy asszonynak 9 frt 73 krja volt. A becsületes megtaláló szíveskedjék azt szerkesztőségünknek kézbesítés végett átszolgáltatni.

= ÜonviSitMä. Megyés püspök Ő Excellen- tíája engedélyével folyó évi szeptember hó 1-én megnyílik a vácz-egyházmegyei tanítók fiainak számára a papnövelde épületében tágas három teremben a régóta óhajtott tápintézet. Növendékek ingyenesen, évi 70 frt és évi 130 frt dij mellett vétetnek fel, de csak olyan gyinnasiumi tanulók, kik az előző évről jó bizonyítványt képesek felmutatni. A növendékpapokhoz hasonló felügyelet és étkezésben részesülnek valamennyien, de ruháik és tankönyveikről magok tartoznak gondoskodni. Az iskolai bizonyitvány- nyal ellátott folyamodványok e tárgyban folyó évi augusztus hó 12-ig küldessenek be.

= Adakozás. A muzeum részére újabban Bucsko Lajos 1883-ik évről 1 drb 20 párás, 1881. évről 1 drb 10 kros Helvét-egyesületi ezüstpénzt ajándékozott.

= ©-yásKimse !®esáiep Antal Józsefért.

Boldog emlékű volt püspökünkért julius hó 24-én, mint halálozása évfordulóján gyász-istenitisztelet tartatott székesegyházunkban.

= Aszódi levelezőnk fiija; Aszódon a napokban ismét kath. tanitóválasztás volt. Gyetven Márton és társai, kik tutajkúak, nem nyugodtak addig, mig uj választás nem rendeltetett el. Daczára annak, hogy ezen tótatyafiak mindent elkövettek, hogy a jelenlegi derék, magyar szellemű tanítót megbuktassák, mégis 47 szavazattal újból megválasztotta a volt tanitót, Giedura Dezsőt, az értelmes, magyar szellemű úri és polgári osztály. — Valóban sajnos, hogy a főváros közelében még van oly hely is, ahol ily erős pánszláv atyafiak vannak. Muszkaországba kellene kergetni az ilyen tótembereket, vagy egyenesen Szibériába.

= S>©Mtöi2yl>a3i folyó hó 26-án, az evang. templomban, a kerületi lelkész-k együttes gyónást tartottak, melyen számos ev. lelkész vett részt az úr vacsoráján. A többek közt: Melczer Gyula, Mo- ravcsik Mihály, Láng Adolf esperes, Endrefy János.

= Megyés püsg»ä!küflik ő exciája, hogy városunk szépészeti érdekeinek előmozdítását mennyire szivén viseli, mutatja ama körülmény, hogy a kőkaput, emez érdekes diadalívet, nem rég szépen re- nováltatta. Hasonlóképen eszközli most tetemes költségen székesegyházunk renovál tatását, melyet az

reá — pislantgattam, újra reám mosolygott, s oly minden kétséget kizáró határozott alakban intett szemeivel, hogy üljek melléjük, hogy most már nem tétovázva, nem habozva, nem félve, nem remegve, de egészen neki bátorodva asztalukhoz léptem, udvariasan üdvözöltem őket s helyet foglaltam. — Igen nyájasan viszonozták köszöntésemet, még pedig az öreg ur magyarul a kisasszony francziául s a komorna féle nő tótul.

— Szolgája !

— Bon jour 1

— Pánbuchdáj !

Szóról szóra.

Istenem! kik közé jutottam? Miféle népség ez? — Tessék ezekkel most már társalogni.

Az öregek iránt mindig kiváló tisztelettel viseltetvén, úgy vélekedtem, hogy legildomosabb lesz, ha az öreg ur nyelvén, vagyis magyarul fogom a társalgást megkezdeni.

— Mint méltóztatnak magokat Budapesten érezni? (vidékieknek néztem.) Ugyebár itt szebb minden, szebbek a házak, szebbek az utczák, szebbek az emberek, itt még az idő is szebb, mint másutt, nemde? (oh az az idő !)

— Én mindig itt érezem magamat jól, kivéve mikor a lábszakgatásom kínoz, — szólalt meg az öreg ur.

— Úgy ? tehát budapesti ?

— Az.

— S minden esetre boldog apa.

— Nem mondhatnám. Agglegény vagyok.

— Agglegény ? — de hát akkor miként lehet, hogy . . . jegyzém meg a kisasszonyra tekintve.

— A kisasszony nem leányom, uram.

— Nem ?!

oly régen nélkülözött, s remélhetőleg legközelebb teljes pompájában fog dszieni magasztos dómunk.

— A gyula törtóiiíííéliez. Ha valaki egykor

annyi fáradságot vesz magának, hogy a tüzszerszá- mok történeti fejlődését megírja, vegye bele azt a párbeszédet, amelyet Kossuth Lajos 1835. febr. 26-án jegyzett a naplójába: A Dunaparton sétáltam — úgy mond — két közönséges falusi ember (parasztnak nevezi az erbärmliche monopolizirende Minoritát, úgy amint őket a katona nevezi, mert ezé az ország és hatalom) két földmives — mondom — jött leiéin, egymással beszélgetve, s jött a gőzhajótól, mely kikötve állott partunknál, — beszélgetésükből csak ily töredéket hallottam: „Boldog Isten! mit nem goudolnak ki az emberek már most komám uram — olyan taplót is csinálnak, melyhez sem kova, sem aczél nem kell, csak a körmén huzza meg az ember s lángot vet. Aztán csodálkoznak az emberek, honnan van az a sok tűz ? Hiszen az ilyen taplóval bizony kényére gyújtogathat a rossz ember, — hogy a lene ette volna meg az okosságát, nincs a szegény ember miatta bátorságban!!!“ Mit mond a nép a Culturáról! veté utánna nagy hazánkfia, Kossuth.

= Érdekes regi nyomtatványok birtokában van Millmanu Géza úr. Az egyik a „magyar nemzet törvényesen egyesült főrendéi és képviselői“ által aláirt s kiadott „A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata.“ Abból a korból való, ez, amely korból a legkisebb emléket is szent e k 1 y e gyanánt őriz minden magyar. A második Kossuthnak egy beszéde német eredetiben. Mind a két nyomtatvány napjainkban már nagyon ritka. Ennek is megvan az oka. Az abszolutizmus alatt elkallódtak. Van e nyomtatványok között egy „Szabályai az 1836-i k évi Szent-Mikály hava 14-i kén Vácz városában újólag alapított Czél-lövészi Egyesületnek“ czimü, amely érdekes pontokat foglal magában a tagok felvételét, a tagdijt, a tagok kilépését, a részvényeket illetőleg. 1858-ből van egy „Váci Lóvé s z d a 1“ is, amely „felolvastatott az 1858-ik augusztus lö-kai Lőde-ünnepély alkalmával.“ Ennek a dalnak szerzője N e y Ferencz.

= Be küldetett. E lapok hasábjain vagy három hét előtt felszólalás volt az ellen, hogy a középvárosi temetőn felül levő útnál egy egész falka ökör és tehén szokott legelészni, Úgy látszik, ez a felszólalás nem sokat használt. Ott legelésznek azok most is naponta a járó-kelők legnagyobb gyönyörűségére és — ijesztgetésére. Mert megtörténik, hogy ezen jámbor állatok közül kettő-háromnak kedve kerekedik egymást szarvaikkal öklelni s aztán úgy elállják az utat, hogy tovább nem mehet az ember anélkül, hogy veszélynek ne tegye ki magát. Már pedig nem egy ember szokott arra szőllejébe kimenni vagy haza jönni. Ezek között vannak nők is, gyermekek is. Hát járja az, hogy ennyi ember egynek a szeszélyéért veszélynek tegye ki magát? Járja az, hogy a család apa szorongva, lelki kínok között várja vagy eressze útnak családját, midőn tudja, hogy ott baja eshetik az övéinek ? Nem úgy, uraim ! Sok minden járja nálunk egyeseknek, de ez talán mégis csak sok! Ha az illető tulajdonosnak nincs belátása: sürgősen intézkedjenek azok, akiknek az a jogköréhez tartozik. Úgy hisszük, hogy ezt jogosan elvárhatjuk az intézkedőktől.

= Bíásxkíál ©yörgy, a helybeli 6-ik honvéd- huszár ezred fő-állaltorvosa, a taknyos lovak vizsgálata alkalmával, amelyek közül eddigelé már hármat meglőttek, egy beteg lónak priiszkÖlése folytán az arczán levő lekapart pattanás helyén vérmérgezést kapott. E. hó 27-én, még ugyanazon napon, gyógykezelés végett Budapestre a klinikára utazott.

— Gondviselője vagyok csupán s csak ma reg gél óta.

— S miért épen ma reggel óta, ha szabad kérdeznem ?

— Ez hivatalos titok.

— Jaj ! Jaj ! — egyszerre csak minden apropos nélkül felkiáltottam.

— Mi baja önnek?

— Valaki a lábamra . . . azaz, hogy nem is... hanem kérem öreg ur, jó volt a leves?

— Jó, amennyire vendéglőben jó lehet ; de hát ezért kiáltott?

— Oh dehogy . . . hanem ... ha jó volt a leves, úgy pinczér . . . hej pinczér ! hozzon nekem egy adag borjuszeletet káprival.

Hogy felkiáltásom okát megmagyarázzam, el kell mondanom, hogy ama pillanatban, mikor az öreg urat az iránt faggattam, hogy a kisasszonynak miért épen reggel óta gondviselője, — az átelleni oldalról, nem tudom mi okból, de olyan heves lábtaposást éreztem, mely nem csekély fájdalmat okozott. A fájdalom még hagyján, hanem e lábnyomás által az eleven ifjú vér hirtelen úgy a szivembe szökött, hogy örömmel vegyes fájdalomtól meghatottan el kellett magamat kiáltani. Es eme váratlan intermezzo, vala- lamint az a körülmény is, hogy a bájos kisasszony komornájával együtt el kezdett felettem nevetni, •— oly zavarba hozott, hogy azt sem tudtam mit beszélek.

A borjú-szelet még mindig nem mutatkozott a látóhatáron, nem tudtam magamat hirtelenében feltalálni, hogy most tulajdonképen mit is kellene cselekednem, — tehát legjobbnak véltem hallgatni.

Szünet állt be.

(Vége következik.)