Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-07-31 / 31. szám
Előfizetési á,ra : évnegyedre ...........................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora .......................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Az utczák elnevezése és a ház-számok. „Excelsior!“ monclá általános lelkesedés között s egyhangúlag alig három év előtt a képviselő-testület néhány fiatal tagja, s a szunyadozó, sőt mondhatjuk bátran, az alvó városi közügyek uj lendületet, örvendetes lendületet, nyertek e néhány fiatal képviselőnek lelkiismeretes és odaadó igyekezete folytán. Az üdvösebbnél üdvösebb szabályrendeletek meghozattak; sok hányás-vetés, megfontolás után meg is erősítettek. Ezek közül egy-kettő végérvényre is jutott; egy-kettő egészen agyon lett hallgatva; egy-kettő vajúdik még most is; a nagyobbrésze pedig csak papírra irt üdvös malaszt maradt, s csak arra szolgál, hogy hát-védő legyen némely esetekben, amidőn a reá való hivatkozás csak előnyére szolgál annak, aki egyben-másban másként jár el, mint kellene. Azt mondják, nem rajtuk múlt, hogy valamennyi nem lett, érvényesítve. Mi elhiszszük! Elhiszszük, mert ismerjük a szalma-lángot, amely képviselő-testületünket néha elfogja: ismerjük a nem-törődömséget, a mely a java rész nek sajátja; ismerjük a torzsalkodást, amelylyel némelyek csak városunk ügyeinek ártanak. Mentsen Isten, hogy mi ezzel valakit gyanúsítani, sérteni, vagy talán vádolni akarnánk. Mi csak az általános bajokra mutatunk. Mert mi tűrés-tagadás : ezek a bajok megvannak. Másként nem lehet megfejteni azt, hogy a meghozott szabály-rendeletek életbe nem léptetnek; nem tudjuk elgondolni, hogy miért nem sürgetik azoknak végrehajtását; miért nem néznek utánna, hogy úgy hajtatnak-e végre, amint megírva lettek? Igaz, hogy egy-két ember mindezt számba nem tarthatja. De tudtunkkal a képviselő-testület nem egy-két emberből áll. Egyiknek erről, a másiknak arról lehet vagy van tudomása. Érvényesítse jogát, hatalmát; szólaljon föl az esetleges mulasztások ellen. Hiába ott minden igyekezet, jóakarat, ahol kölcsönös támogatás nincsen. Ezzel ki lehet sok mindent vinni; olyant, ami városunk jólétének emelésére szolgál. Mem tagadhatjuk, hogy három év óta óriási haladást tettünk; de még nem mindent. Sok van még hátra, amiben már sokkal kisebb városok is megelőztek réges-régen bennünket. Ilyen az utczák elnevezése, s ebből folyólag a házak megszámozása. Nemcsak szépészeti szempontból, de sok más egyébből is sürgős ezeknek a végrehajtása. Mi nekünk, akik fásitunk, kövezünk, rendezzük tereinket és utczáinkat, kétségtelenül szükségünk van arra, hogy végre-valahára mi önmagunk is tisztában legyünk azzal, hogy voltaképen melyik utczát minek is nevezik ? Ismerek nem egy, de száz meg száz váczit, a k i az összes utczák két harmadát sem ismeri névszer int. Pedig városunk nem olyan nagy, hogy az utczák óriási számmal volnának benne; nem olyan nagyváros, hogy lakóinak csak a legközelebbiekről van tudomása. Az u. n. belváros utczáit ismeri minden ember-fia, de annál kevésbé a külvárosokéit; ismétlem még egyszer: névszer int. Ha idegen jön a városunkba, s esetleg a külváros valamelyik utczája után tudakozódik: száz ember közül, akiket megszólít, kilenczven el megy mellette anélkül, hogy felvilágosítást tudna neki adni. Vájjon milyen véleménynyel lehet ez az idegen felőlünk! ? Pedig ez a tudatlanságunk önhibánkon kívül esik. Ez így van, s tagadnunk nem is lehet. Amellett tehát, hogy szépíti a várost az utczákat elnevező kis tábla: hasznos szolgálatot is tesz. Hogy többet ne említsek a sok közül: ott van a hadjárat. Katona-szállásolás alkalmával ugyanis az utczák elnevezése a legfőbb. Egy-egy szakasz vagy század utczák és ház-számok szerint szállásoltatnak el. Ugyan mit csinál az a szegény katona, aki sohasem volt még ebben a városban, ha még az utczák felírását sem láthatja? Vagy minden szakasz mellé ilyenkor egy negyedmestert ad a város? De kérdés, hogy hol veszi azokat? így vagyunk a házak megszámozásával is. Vannak utczáink, amelyben minden harmadik-negyedik házon van csak szám. És sok esetben e számok festése is olyan kopott már, hogy a legnagyobb fejtörésbe telik azoknak kisütése. Ha az idegen sok utánjárásra már megtalálta az utczát: ismét egy nehézséggel áll szemközt. Nem találja a ház-számot. S mit kénytelen ilyen esetben cselekedni ? Vagy sorba bekopogtat az egész utczán minden házba, vajon ott lakik-e, a kit keres; vagy kénytelen szemeit megerőltetni, hogy abból az egy-két házon lévő kopottas ház-számból kisüssön „n a g y fejtörés u tán“ valamit. Ezt a mulatságot, azt hiszem, egy idegen sem köszöni meg. De még jó-magunk sem. Mert akadhat nekünk is dolgunk az ilyen utczákban. Szerencsés, aki ezt kikerülheti; szerencsétlen az ellenkezője. Ha már haladunk — dicséretünkre legyen A..VÁCZI KÖZLÖNÍTÁRCZÁJA. Szerelmem. Soká kerestem elbolyongva Miért epedtem, s nem találtam, Lemondva megpihenni vágytam Elveszni zord halál tusában ; De boldogságom fölragyogva Örömre gyújtja árva lelkem, Mennyország lesz e kínos élet : Eszembe jutsz te szép szerelmem 1 Megránczigált a sors haragja, Volt részem búban, fájdalomban ; Haldokló hattyú volt a lelkem, Zokogva hej ezért daloltam ! De most szivemnek van reménye, Köny tán nem is terem szememben; Lelkem szép álma, üdve, kincse : Eszembe jutsz te szép szerelmem : Tudom remegve, félve sejtem, Hogy boldogságom őszi alkony; Búcsúzó haldoklás szerelmem, Mely itt ragyog e néma arczon ! Ha elhervadnak a virágok S velük száll, megszakad a lelkem, Eljösz-e majd picziny síromhoz Óh megsiratsz-e szép szerelmem ? ! .. . Borongó. Olga. — Beszélyke. — Irta : "Vá.rföld.1 ElelcSzép nyári délután a Margit-szigeten sétáltam egy igen jó barátommal. A terebélyes fák árnyában igen kellemesen éreztük magunkat. A szebbnél-szebb rózsafák — telve illatos virágokkal — egészen elbűvöltek. A romok felett elandalogtunk. A Duna csalfa habjai, melyek a sziget széleit locsolták, kedvesen szórakoztattak. A szőnyeg növények leirhatlan változatú ragyogó színeikkel tündérkertbe varázsoltak. A zene szólt a nagy vendéglő előtt. Mindenki vidám- és boldognak látszott. A férfiak mintegy delibbnek tűntek fel, a nők mintha mind szépek lettek volna. A sétáló hölgyek közül különösen három érdekelt mind kettőnket, közöttük egyik elragadó szép volt. Majdnem gyermek még, de már a fejlettebb leányok eltagadhatlan bájaival. Az én barátom észrevehetőig e gyönyörű leányka nézésében volt elmerülve, s minél tovább szemlélte, annál inkább érdeklődött iránta, s úgy vélekedett, mintha már látta volna valahol, s ha nem látta, úgy igen hasonlított valakihez, kit közelebbről ismert, régen ezelőtt két és fél évvel. — Az is ily szép volt ? — kérdeztem tőle. — Oh szebb, sokkal szebb ! De — folytatá mélyen sóhajtva — bár ne láttam volna soha. — Miért? — Miért? — láttál már csillagot lehullni? — Láttam. — Tehát olyan volt ő reám nézve, mint a csillag lehullása. .Ragyogott és eltűnt örökre. — Neve, ha szabad kérdeznem? — Olga. — Nem orosz nő volt ? — Nem. — És családi neve ? — Azt nein mondhatom meg. — S szülei ? — Grófi család gyermeke. — Ah ? valóban ? — Nézd, itt az arczképe, mindig szivemen hordozom. (") adta. Í3 előmutatott egy selyempapirba gondosan betakargatott cabinet fényképet. — Kedves barátom, kiáltottam meglepetve, hisz ez gyönyörű, rendkívüli szép, legyen ő bár Honoluluból való, valóban magamon kivtil vagyok, ilyen bájos gyermeket nem láttam életemben? S ilyen volt természetben is ? — Sokkal szebb! — S te szeretted ? — És mennyire ! — És ő? —- Ő is. — És aztán ? — Semmi aztán. — Furcsa. De előbb említetted, bogy ott az a kedves bölgyecske valakihez hasonlít. Igazad van, e fényképhez hasonlít. •— Észrevetted ? — Azonnal. Hanem ez a fénykép is kitűnő pél dány. Hol készült? — Párisban. — Tehát ideálod párisi? — Nem. — Lám, lám, a kép hátán valami van Írva. Ö irta ezt ide ? — Nem. — Ki hát? — Én. — Még pedig vers, szabad elolvasnom ? — Untatni fog. — Oh dehogy. Elolvasom. Zordon telemnek ragyogó sugara, Fagyos szivem gyönyörű szép virága ! Hol tündökölsz? merre szállt illatod? Kit boldogitsz ? kinek hagysz bánatot ? Mért lebbenél el oly hamar, oh Olga! Hogy leborulva, kis kezed csókolva Bámulhatnám angyal-szépségedet, — Mért kell néznem csupán arczképedet ?
