Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-07-17 / 29. szám
IX. évfolyam. 29. szám. Vácz, j HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. ElöGxetési ára: évnegyedre ...........................1 frt házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) 50 kr. Hirdetések; Myilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparilc-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket n.em fogadunk el. 1849 julius 17. Kevesen vannak manap már azok, akik látták volna ama napot, amely 1849 julius 17-én városunkra virradt. Harmincznyolcz év hosszú idő, sok bánattal és keserűséggel, de kevés örömmel megtelitett! Harmincznyolcz év előtt szikrázott a kozák-lovak patkója városunk utczáin ; rabolt a jött-ment csőcselék ; dúlt-fúlt tehetetlen dühében ! Szomorú napok szomorú emléke .... Unokáink talizmánja a jobb jövőre .... Az oroszok jövetelének hírére Makay Imre, a város akkori főbírája, a többi tisztviselőkkel egyetemben, a Duna túlsó oldalára menekült. Itthon csak a szállásoló-mester, Meszes István és Vaizer József polgármester maradtak. E két ember képviselte az elárvult várost. Julius 15-én délután jött mintegy 400 válogatott cserkesz-önkéntesből álló csapat Bebutov vezetése alatt, amely csapat az elővédet képezte. Volt a csapatban egy orosz orvos és egy magyar civil o r o s z-v ezető. Vaizer Józsefet két lovas kisérte le — a mostani sertés-szállók helyén álló — táborba. Az öreg úr jól tudván „deákul“ s az orosz is valahogyan : megértették egymást. A polgármester a városért könyörgött: az orosz megígérte ezt; de kikötötte, hogy az előcsapat részére — amely az egész orosz hadtest legdelibb fiaiból állott — kalácsot és pálinkát, a lovak részére szénát és abrakot adjanak. Kis-Vácz minden czipó-sütője hozzá látott a munkához. Pedig sokan voltak. Még a városban lévő pékek is segitettek; sőt igénybe vétetett az u. n. „profunt-ház“ (profianthaus) is, annál is inkább, miután értésükre adták, hogy másnap 30000 orosz jön. De hallatszott az is, hogy Görgey Komáromból Vácz alá jön 40000 emberrel. Szombati napon Bebutovnak egy bódét álli- tottak. Mi elmentünk a cserkesz-fiakat megnézni: kenyér metszéssel foglalkoztak. E napon az előőrsök már egész Nagy-Marosig fel voltak állítva. Julius 17-én reggel 8 órakor ezek az előőrsök már futva jöttek e kiáltást hangoztatva : Idu Ven- geri! Kis vártatva rá Nagy-Maros és Verőcze között megdördültek a magjar ágyúk. A Hunyadi-huszárok alig egy óra múlva már a piaczon állottak. Tudakozódtak a hivatlan vendégek után. Megmutatták. Ök kivonultak oda, de már hült- helyiiket találták. Tíz órakor megkezdődött az ágyú-csata. K o- vách János kapitány parancsára megkondultak a templomok összes harangjai. A vész-hangokra ki-ki ásót, kapát, kaszát ragadott s sietett a csata színhelyére. Az oroszok a csörögi hegy oldalról ágyúztak. Övék volt az egész térségen az elsőség. Ropogott az ágyú, röpültek a gránátok és röppentyűk. A térségen csomóba rakott gabonának java része a lángok martaléka lett. Időközben a hétkápolna harangjai is megkondultak. Rákos felül, a malomtól a Duna partja által védve az u. n. „akasztófa-dülőig“ húzódtak fel a kozákok ; de ezeket egy 6 fontos lovas-üteg szándékukban megakadályozta. Folyt a csata tovább, elkeseredett erővel. A Hunyadi-huszárok adták meg a kegyelem-döfést az orosznak. Ezek ugyanis az orosztól néhány ágyút elfoglalván : ezeket visszaszorították Veresegyháza felé. Útközben az oroszok a csörögi kunyhókat felgyújtották. A mieink a városba jöttek. Ezen napon pihenő volt. Este 9 óra után azonban kiadták a parancsot a visszavonulásra. Megindultak Szend, Katalin, Rét- ság felé a felső-városban táborzók, mig az alsóvárosban levők lassan húzódtak amazok után. 19-én kora reggel 70 önkéntes cserkesz kerülő úton betört a városba a sáros vagy mint most nevezik „vásár-utezán.“ De emberükre akadtak. A Hu- nyady-huszárok és a vörös-sapkások emberül megtizedelték őket ugyannyira, llt)gy mindnyájuk itt hagyta a fogafehérét. A mieink hát-véde a többi oroszokat visszaszorította a csörögi szőllőkig. Ekkor kezdődött voltaképen a rendes visszavonulás. Görgey, a hadtest parancsnok, a paradicsom utcza szögletén — jelenleg Bartoss Imre-féle ház előtt — levő kövön ült. Zsebkendőével homlokát törülte, de úgy, hogy a Lázár Ferencz-féle ház előtt álló oroszoknak hátravonulást intett. Azért ugyanis, mert a magyarok társzekerei ekkor még a vörösház mögött állottak. Itt kezdődik Görgey árulása! Ezt a követ máig is áruló kőnek ne- v e'-z i k. Annak a huszár-káplárnak a szelleme, aki Görgey árulását észrevéve lovával a tábornok felé iramodott, hogy őt leszúrja, s akit Görgey később ki végeztetett, mondom, az lehetne s a paradicsom utczában lévő kő-darab az árulás legszentebb tanúbizonysága. De ezek egyszersmind a leghangosabb tiltakozói a rehabilitácziónak. A Bebutov által Ígért g r á c z i a, ha mlts. Zichy Hyppolit apát-plebános közbe nem veti magát: nem lett volna elég a város megmentésére. Mert déli 12 órától esteiig raboltak az oroszok, sőt — ha Zichy nincs — föl is gyújtják azt! így ért véget e nagy nap, amelyre minden váczi- nak kell, hogy visszaemlékezzék. E nap emlékét adjuk mi örökség gyanánt fiúról-fiúra, unakáról-unokára. E nap emlékének megünneplése ünnepe mindnyájunknak, akik nem a szájunkon hordjuk a szabadság-eszméjét, de szívünkben! Mert nem a szó, de a tett mutatja meg, hogy emberek vagyunk! _________ Egy szemtanú. A muzeum-egyletről. Hét éve már annak, hogy Vácz és vidéke tudománykedvelő köreiben élénk mozgalom indult meg' egy muzeum-egylet alakítása ügyében. A „Váczi Közlöny“ örömmel jelenté e hirt „Egy váczvidéki múzeum alapittatása“ czimmel megjelent rövid közleményében s egyúttal felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy a kivitel módozatai felől gondolkozzanak. Boldogult bátyám, ifj. V a r á z s é j i Gusztáv, ki akkor a nemzeti múzeumnál volt alkalmazva, kinek kedvencz tanulmányát képezte a régészet, örömmel, ragadta meg az alkalmat, hogy a szülővárosában megindult eme tudományos mozgalom iránti érdeklődést fokozza s ez ügynek lelkes barátokat szerezzen. Ez okból e lapok hasábjain megjelent -jczikkeivel több ízben iparkodott a terv czélszerüségét s az egylet szükségességét kimutatni, s adatokkal bizonyítja, hogy Vácz területén a régészet csakugyan bőanyagot talál, mi kívánatossá teszi, miszerint azok összegyűjtése és megőrzése végett a tervben levő egylet mielőbb létesüljön. A megpendített eszme azonban csak annyiban talált visszhangra, hogy egyes buzgólkodók e lapok szerkesztőségéhez több régiséget küldöttek be, többnyire régi pénzeket és érmeket, mintegy alapul a létesítendő múzeumnak. A terv azonban nem valósult, részint azért, mert sokan azon nézetben voltak, hogy nem lesz jövője a muzeum-egyletnek; részint azért, mert talán nem hitték, hogy Vácz város vidéke elég anyagot szolgáltatson a múzeumnak s* végül legfőbb okául a főváros és a nemzeti muzeum közelségét hozták fel. ófazonban nem szűnt meg kedvencz eszméjének, a váczi muzeum-egyletnek, tervben vett létesítésén fáradozni s miután e lapok hasábjai fölsorolta mindazon helyeket, melyeknek a környékekben történeti nevezetességüknél fogva régészeti lakhelyeknek kell lenniök, s melyekről a tudomány számára idővel remélhetőleg számtalan régiséget lehetne napfényre hozni; hogy állításainak igazságát bebizonyítsa, nem riadva vissza a fáradság és áldozattól, több alkalommal ásatásokat rendezett Vácz város környékén, melyek eredményéről e lapok utján a mélyen tisztelt közönség mindig tudomást szerzett. így kutatott egy alkalommal a Hét-Kápolnával szemben, a Duna túlsó partján levő ugynezett „b a 1- h a v á r“-nál, hol évezredek viszontagságaival daczoló nehány maradványa találtatott egy római castrum- nak (váracska). A „Gombkötő“ sziget átellenében levő dunaparti halmokon elterülő úgynevezett „p ogílny vár“ vagy „föld vár“-ban eszközölt ásatásai sem voltak eredménytelenek, mert oly tárgyakat lelt (orsógombok, kőeszközök, urna), melyek azt bizonyítják, hogy ez őshely évezredek előtt volt lakva, az ugynezett neolith kőkorban, mikor még a fémek használatát nem ismerték az emberek. Hogy pedig a közönség érdeklődését is felkeltse, ezen ásatás után felolvasást rendezett az ősrégészetről, mely alkalommal bemutatá a pogányvárban lelt tárgyakat, s egyszersmind kieszközölte a nemzeti múzeumnál, hogy annak igazgatósága a régiségtárból nehány kőeszközt kölcsönzött az előadás élénkebb illusztrálására. A n. muzeum tudós őre, dr. Hampel József, is jelen volt e fölolvasáson. Még szebb siker koronázta a H é t-K ápolná- n á 1 eszközölt ásatásait, hol népvándorláskori leletekre akadt. Az itt talált emberi csontvázak megtekintésére dr. Török Aurél, az anthropologiai muzeum igazgatója, fölrándult Váczra s azokat az anthropologiai múzeumba szállitatta. A többi tárgyak (orsógombok, fülékek, karikák, nyílhegyek, tüzpaddarabok) pedig a váczi muzeum számára eltétettek. Látjuk tehát ezekből, hogy ő sokat fáradozott a muzeum-egylet létesítésén, sőt már a kivitel módozatait is megvitatta évekkel ezelőtt e lap hasábjain. De egy szomorú körülmény, minden uj egyesület réme, a közöny nem engedte, hogy e nemes czéluj és hasznos intézmény még életében létesüljön, pedig nagyon kívánatos lett volna, mert ő buzgósága által sokat használhatott volna az ügynek. A lelkesülés a közönség részéről azonban csak szalmaláng volt, mely sokaknál hamar kialudott. Ez az oka, hogy legtöbbnyire nagy erélylyel karolunk fel minden nemes eszmét, czélt, de nem tudunk kitartók lenni ; igen hamar megununk mindent s ennek áldozata lesz az eszme, a czél, melyet felkaroltunk. Ennek következménye, hogy muzeum még eddig nem létesült. De mégis, hála Istennek! találkoztak többen, kik midőn a boldogult elköltözött az élők sorából s igy nem élvezhette fáradozásának gyümölcseit, nem akarták, hogy a megkezdett czél vele együtt a sírba szálljon, hanem óhajták, hogy szándéka valósuljon, hogy Vácz on más városok mintájára muzeum- egylet létesüljön. Ezektől,függ tehát múzeumunk léte vagy nem léte. A muzeum alapjául szolgálnának mindenesetre ama tárgyak, melyeket elhunytunk gyűjtött s melyeket szerény nézetem szerint a boldogult iránti kegyeletből s emlékezetére „Varázséj i-gyüj tern én y“-nek lehetne elnevezni, s ama tárgyak, melyek dr. Freysinger Lajos közjegyző urnái őriztetnek. Azonban e tárgyak csekély száma korántsem elegendő arra, hogy az múzeumot alkosson s kezdettől fogva nem is az volt az egyedüli czél, hogy csak ős- és ó kori tárgyak részére állítsunk múzeumot, hanem a közép és alig múlt kor müipari tárgyainak is. Mert hiszen alig találunk műveltebb és vagyonosabb családot, melynek birtokában ne volna nehány érem, egy-egy régibb tárgy, festmény, arczkép, zo- mánezos ékszer s igen gyakran egyes szép porczellán- zayance, vagy majolika cserépedény, érdekes faragásu szobor, szekrény s kegyeleti emléktárgyak stb., melyek nagy részét a lelkes birtokosok valószínűleg az egyletnek ajándékoznák, ha látják, hogy azzal az egylet felvirágoztatása elősegítetik, s mig e tárgyak a háztartásban csak fölöslegesek, addig a múzeumban elhelyezve művészeti beesők előtűnik. S miután a „muzeum-egylet“ czim tág értelmű, nem kell csupán a régiségek gyűjtésére szorítkoznunk, hanem összekapcsolhatjuk azt természetrajzi s talán képtárral is, mi mindenesetre is szükséges, mivel kezdetben, hogy nagyobb eredményt legyen képes felmutatni, czélszeriibb, ha több oldalulag működik s igy több utón terjeszti a művelődést. Mindebből látható, hogy a muzeum egylet alakításának eszméjét kár volna elejtenünk, midőn most itt az alkalom annak megvalósítására. Annyival is inkább, mert ns. és ft. Csávó 1 sz ky József kanonok és iskolaszéki elnök ur az ügy nemes czéljától áthatva szives volt kieszközölni, hogy a létesítendő muzeum számára a középvárosi iskola helyiségébe egy terem adassék, hol a tárgyak elhelyezhetők vol-
