Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-03-21 / 12. szám
A váczi „vörös kereszt egylet" közgyűlése. Vörös kereszt egyletünk f. hó 14-én tartotta ez évi rendes közgyűlését Csávolszky Jőzseí ur és A 1 m á s s y Albertné úrnő társelnöklete alatt A gyűlés lefolyása s az előterjesztett jelentések örvendetesen győztek meg arról, hogy e nemes hivatási! egylet immár biztos alapon áll és feladatának teljes tudatában folytatja a jövendőnek az erő gyűjtés zajtalan de gyümölcsöző munkáját. Az elnöki jelentés felsorolta az ^egylet főváibsi központja körében a múlt év folyamán történt nevezetesebb eseményeket, melyek különben a hírlapokból is köztudomásúak s azután részletes képét rajzolta a helybeli egylet múlt évi történetének. A váczi fiók- egylet az ország 426 hason 'egylete között vagyonára és tagjai számára a 10-ik helyen all, s a múlt év elején 1406 írt 96 kr. vagyonához ez évben is 318 írt jövedelem járult, bár az alsó városi leégettek segélyére 50 frtot fordított, úgy hogy e részben az egylet működése valóban sikeres s méltán kiérdemelte a központi igazgatóság dicséretét. Az egylet tagjainak száma daczára, hogy az első aláírási 6 évi időszak tavai letelvén abból többen kiléptek — 318 rendes, két 10 frtos két 5 fitos és három 2 frtos tag. A helyi kórház felállítása, mely az egyletnek az elmúlt év folyamán is törekvését képezte, anyagi erői elégtelensége miatt ugyan eddig kivihető nem volt, azonban e részben az egylet küldöttsége a központi értekezleten erélyesen és siirgetőleg szólalt fel, s annak támogatására a központ ígéretét kinyerte; igy az egylet ezen czélja is úgy lehet nem sokára teljesedhetik. A most vázolt elnöki jelentéshez hasonló örvendetes volt a közgyűlés tanácskozásainak eredménye. Velünk együtt bizonyára a nagy közönség is osztozni fog annak helyeslésében, hogy az egylet a központi igazgatóságnak a közgyűlés elé terjesztett ajánlataira tagadólag válaszolt, mert e javaslatok mindegyike csak is czéltalan kiadással bénította volna a helyi egylet tőkegyüjtő munkáját. — Csak gyűjtse az egylet nehéz napokra össze a tőkét, hogy majd ha a komoly munka és áldozat órája elkövetkezik, a helybeli fiók egylet méltóan tölthesse be a harcz- téren sebesültek ápolásában hivatását, s ne kelljen akkor majd idegen segélyre szorulnunk. Végül az egyleti tisztujitás ejtetett meg s az egylet lappangó kabinet válsága vagyis a nő elnökség kérdése is a legszerencsésebben oldatott meg az által, hogy Almásy Albertné úrnő egyhangúlag uj b ó 1 megválasztatott s a közbizalom ez egyhangú nyilvánulása őt tisztének további megtartására rá bírta. Az egylet többi tisztikara és választmánya továbbra is a régi maradt vagy is a kilépők újból megválasztattak s hozzájuk uj választmányi tagokul még Palkovits Józsefné és Ernyey Jánosné urhölgyek. így ért véget vörös kereszt egyletünk napja. A jó egyetértés és összetartás, melynek lefolyt közgyűlése fényes bizonyítékát adta, megnyugtatott mindenkit az egylet jövője iránt. A félreértések elsimultak, a kölcsönös bizalom helyre állt s most már csak bátran előre a sikerrel kezdett ősvényen az egyetértés győzhetetlen jelvénye alatt. Városi közgyűlés. Városi képviselő testületünk múlt vasárnap délután közgyűlést tartott, melynek lefolyásáról jelen alkalommal csak röviden tudósítjuk olvasóinkat, fenntartva magunknak a közgyűlés egyes tárgyaihoz s ségesen beteg XIX. századunk. Elemér elégtételt kapott. Alfréd adott neki olyant, hogy 3 hónapig volt kénytelen az ágyat őrizni ! Alfréd pedig, mintha misem történt volna : bo londitotta tovább azt a kis leányt. Ezer szerencse, hogy nem sokáig tehette. Alfréd ugyanis egy napon, midőn szivartárczáját kihúzta, azzal együtt egy levelet is kirántott; ez leesett s nem vette észre. Mikor távozott: Margit meglátja a I'..-h s felvette. Sokáig habozott: vájjon eloLassa-e n .ntha súgta volna valami, hogy tegye. Végre győzött benne a női kíváncsiság. Elolvasta. Arcza balotthalvány lett, szivéhez kapott s egy éles sikolylyal összerogyott. Ágyba fektették ; ott kínlódott hosszasan, sokáig. Atyja ejolvasta a levelet; Alfréd kapta egy jó barátjától. En itt csak egy kis részt. - - a legszelídebbet — fogok közölni belőle „Te! it - igy szól a levél egy helye — a kis libuska már hatalmadban van? Örülök neki. Ne hagyj neki időt, hogy ki ábránduljon, csak — aztán. Tudod mit értek ezalatt? . . . Szegény Margit! tudor; 'én, hogy jó kezek közé kerülsz, ha az én A ifi »Ml ba rétem vesz oltalmába! De jobb is ez igy, mit t! a H)lemér tette volna reá végkép a kezét. Ak un mi. csakugyan más tájra mehettünk volna ;zér no ét próbálni ....Alfréd még lakására, sm. ! ,'zett: már észrevette az óriási baklövést Nyomta lanui, bucsutlanul távozott még tg á.ban. •.zóta sem hallotta t k i m ég a , in rét, sem. ... tv,... \ tm ml jak. hogy h idő jó orvos, begyógyít '« bet.. En kételre,dern ezen. A test sebeit i leiekéit csak ritkán. S ez a ritka eset is i re a nőknél fordulhat, elő. Igaz ugyan, külső benyornáftíj'k elfogadására érzékedé amilyen f gyorsan felfogják azt, ép bírják megőrizni. , Elemér is kigyógyult. eseményeihez jövő számunkban tüzetesebben hozzá szólni. Elnök polgármester megnyitván a gyűlést, olvastatott a polgármester jelentése a pénztárak megvizsgálása tárgyában, mely helyeslőleg tudomásul vétetett. Ezután következett a tárgysorozatnak egyik odiosus pontja, a polgármester jelentése a városi pénz és adókezelési s háztartási szabályrendelet 67. §. értelmében. Ez a §. ugyanis azt kívánja a polgár- mestertől, hogy minden év elején a lefolyt előző év minden egyes eseményéről, a város ügyeinek menetéről stb. tüzetes jelentést s egyúttal a jövőre vélemény es tervezetet terjeszszen a közgyűlés elé s az kinyomatva a képviselők közt kiosztassék, mely aztán 8 napra közgyülésileg tárgyaltassék. — A polgár- mester által írásban beadott s felolvasott e nembeli jelentés egyidejűleg tudomásul vétetett és annak kinyomatása, a képviselők közt leendő kiosztása s egy későbbi közgyűlésen leendő tárgyalása elrendeltetett. — Ez alkalommal néhány képviselő oly különös modorban szóllalt fel, hogy úgy ehhez, valamint a jelentéshez — annak kinyomatása után — kötelességünk leend jövő számunkban tüzetesen hozzászóllak. Harmadik a tárgy tanácsnak a kövezetvám szedésnek a vámsorompóknál történt biztosítása tárgyában tett jelentése volt. E szerint a vámoknál a kövezetvám szedési jogot Kresák Eerencz bérelte ki 1999 frt évi bérért; a bérleti szerződést a közgyűlés jóvá hagyta. 4- ik tárgy volt a tanácsnak az 1872 —84. évi kórházi számadások jóváhagyása tárgyában tett előterjesztése. — Az előterjesztés a pénzügyi bizottság jelentése alapján tudomásul vétetett azzal, hogy a városi közpénztár által a kórházi építkezésekre kiadott költségek, a városi kórház alap tartozásba lesznek betudandók. 5- ik tárgy volt a tanácsnak az 1880—84. évi városi szegény alapra vonatkozó számadások jóváhagyása iránti előterjesztése. A számadások jóváhagyattak. 6- ik tárgy volt a tanácsnak előterjesztése a régi bérbátrálékok tárgyában. A pénzügyi bizottság vé- leménycs jelentése alapján a behajthatlanná vált bérhátrálékok törlésbe hozatala elrendeltetett. 7- ik tárgy volt a polgármester jelentése nehány városi képviselői állás iránti intézkedés tárgyában. A jelentés alapján. Dr. Bolgár Lajos, ki állásánál fogva tagja a képviselő-testületnek s Friedrich Alajos ki választott képviselő a virilisták közül tö- rü 1 tettek, s helyökbe Saxlehner András és Beck Adolf vétettek fel. — A választott képviselők közé pedig K. T o r d a y János elhalálozása folytán R a s s o v s z k y Márton vétetett fel. 8- ik tárgy a szabályrendeleti bizottságnak jelentése volt, a lakbérleti szabályrendelet tárgyában. — j A mennyiben a lakbérleti szabályrendelet 15 napig 1 közszemlére kitéve volt s ellene felebbezés be nem j adatott, a jóváhagyási záradékkal leendő ellátás vé- gett a belügyminiszterhez felterjesztetni határoztatok. > 9- ik tárgy az állandó szinházügyi bizottság vé- J leményes jelentése volt a színház építéshez szükséges j tér átengedése iránt. A véleményes jelentés alapján J a színház részére a „Korona“ előtti téren 1400 H] ölnyi térség feltétlenül átengedtetett, egyúttal uta- sittatott a szabályrendeleti bizottság, miszerint a tér tulajdon jogának tisztázása ügyében járjon el és a közgyűlésnek eljárása eredményéről jelentést tegyen. I Utolsó tárgy volt Váez város 1886. évi költség- j vetésének bemutatása. A költségvetés kinyomatása s Az előbbi, hogy nyugodt — s ki tudja, talán hogy boldog is — legyen ; ez utóbbi, hogy szenvedjen talán még a síron túl is. Margitot, fölgyógyulása után, atyja a fővárosba | hozta. A sok szórakozás, amit itt talált: lassan-lassan 1 feledtető vele a múltakat. Csak két év telt el — nem is olyan hosszú idő — s Margit már teljesen nyugodt volt. Ha néha-néha visszagondolt is a múltra, köny sohasem jelent meg pilláin, sóhaj sohasem tört elő eperajkairól. A megemlékezés adóját leg- föllebb ily rövid szavakba foglalja: „Szegény hóbortos fú, miért is szerettél annyira? Ha nem szeretsz olyan nagyon: talán most férj és feleség vagyunk !“ S mikor ilyeneket gondolt: mindig jóizüeket kaczagott. Valószínűleg arra gondolt, hogy azóta már „aranyos kis menyecske“ lehetne ; inig igy ? . . . csak ezután lesz. Mert Margit a fővárosban tartózkodásának harmadik évében jegyese lett egy miniszteri titkárnak, s még ugyanazon évben — felesége is. Elemér pedig egészen elzüllött. Hivatala kötelességeit kezdette elhanyagolni. Vig czimborák között keresett feledést. Azelőtt is j szerette a vig társaságot, de amint Margittal meg- j ismerkedett, szakított a múlttal Annál inkáob vissza- : esett most régi bűnébe. A sei let;- habzó gyöngye, csiklandozó csengése között köszöntő őt nein egyszer i a felkelő nap. Mámorát kialudni nem volt ideje ; j mert este újra ott kezdette, ahol reggel. vagy délben elhagyta. ÍS ez igy ment napról-napra, évről-évre. A szorgalmas, tehetséges fiatal embert sajnálták föllebbvalói, de miután jobbulásra egy csep hajlamot sem mutatott: kénytelenek voltak őt hivatalából elbocsátani. Küzdeni már nem t u d o 11, de nem is a k a r t, ; Egykedvűen viselte a gyászos napokat. Világgá ment. j Ahol csak megfordult, mindenütt a kétes ekszisz- | tencziáju emberek számát szaporította. Kiábrándulni ; nem tudott. Még mindig szerette, talán még jobban j mint eddig, Margitot. Ez, s azon gondolat, hogy t Margit már másé: űzte, hajtotta őt mindig mindig j közelebb az örvényhez. Nem volt aki visszatartsa ; 15 napig közszemlére kitétele elrendeltetett. Erről szintén tüzetesen jövő számunkban lógunk referálni. Ezzel a közgyűlés feloszlott. Városi és vidéki hírek. —— l j Iiittudov. K a z a 1 y lűwű.-e Jó nevű egyházi írónk, a helybeli papnöveldében az együk'zjog és egyháztörténelem nyilvános rendes tanára e híj'13-án tette le a budapesti tudomány egyetemen az utolsó tudori szigorlatot, s tegnap szombaton avattat ott ün-~ n nepélyesen h i t t u d o r r á. Fogadja őszinte gratu- lácziónkat! = Névmagyarosítás. W e i s z József hely beli illetőségű szigorló orvos vezeték nevét belügyminiszteri engedélylyel V a d a s s ra változtatta. = A* oajonrzozás a Vácz városi so rozó járás ban f. hó 18 és 19-én tartatott meg a Curia nagy- - termében. Dicséretére válik városunknak, hogy az se ujoncz jutalék 30 ujoncz és 5 póttartalékos az I. és II. korosztályból kitelt; s a honvédség részére a III. korosztályból 14 egyén lett besorozva, rs igy a menynyiben a honvédség legkisebb jutaléka vagy is Í0:0Í ember fölöztetett, a felhívott IV. korosztályra nem rm volt szükség. — A váczi felső járás részéről az ujon- ezozás f. hó 22-én és a következő napokon fog megtartatni. = A közönség panasza. A Ga3parik-utczá- ban levő R u s z k ó-féle házra hívjuk fel rendőrségünk figyelmét, mert e ház tetejének cserepei oly zilált s aláhulló helyzetben vannak, hogy attól lehet tartani, miszerint ha teljesen össze nem dől is, de az alá- - hulló cserepek az arra járó iskolás gyermekek életét veszélyeztetik. = Hjmesí. Dr. Lengyel Eoma fiatal ügyvédünk f. hó 8-án eljegyezte Reiszmann Ignácz borkereskedő müveit és kedves leányát Etelka ; kisasszonyt. Gratulálunk! = A járata kövezésre vonatkozólag figyel- s meztetjük közönségünket, hogy a miniszterileg jóvá- r hagyott kövezési szabályrendelet értelmében a járdáknak koczka kövekkel való kirakására engedélyezett két év f. évi február 9-ikével letelt s a múlt juj vasárnapi városi közgyűlés utasította a tanácsot, te hogy figyelmeztesse a házi urakat miszerint f. évi ívé május hó 1-ig a járdák a kijelölt utczákban készen ria: legyenek, s azok ellen, kik a járdát e határidőig el nem készíttetik, saját hatáskörén belül intézkedve járjon el. Figyelmeztetjük tehát háziurainkat, hogy igyekezzenek a házuk előtti járdákat mielőbb elkészíttetni, mert az összejövő egyszerre való kövezés majd a munkát meg fogja drágítani s ha a hatóság által fog eszközöltetni hivatalból a köveztetés, mindenesetre sokkal többe fog kerülni, mint ha ki-ki maga intézi el a köveztetést. — A »«iizohim pgyiiú résrérr ujahtyan ajándékoztak : Kökén y Ferencz úr egy Nagv Péter féle orosz réz emlékérmet 1872-ből ; N e i s e r Eerencz úr egy osztrák ezüst 3-ast 1697-ből egy Lipót féle ezüst 3 ast 1700-ból; s egy XVI Lajos féle franczia réz érmet. = A La» s’many javaslata szerint a nép- fölkelésben szolgálni tartozik minden nem katona a 19—42 év közt, minden kiszolgált katona a 32—60 év közt (csendőrök, pénzügyőrök s állami bányászok a saját működési területükön), végre szolgálhat minden önkéntes. Az indokolás a 19 évet kedvezménynek mondja, mert Poroszországban a népfölkeíés kötelezettsége a 17 évvel kezdődik. A kiszolgált katonák szolgálatba vonása főleg a szakképzettség, altisztek és tisztek kontigense szempontjából igazoltatik. A már ott állott a szédítő örvény szélén . . . még egy lépés és menthetetlenül elvész. Elemér nem habozott sokáig: megtette ezt a lépést is. Tett ő már életében elég bolondot, azt tartotta, hogy ez lesz az utolsó. Szerelemből lett — öngyilkossá ! Szegény bolond ! Egy nőért ? Hisz annyi van s oly sok szép s még jó is akad közöttük. A gazdagság is baj. — Fővárosi életkép. — O z o r a, 3T _Á. r p á. cl t ó 1. Cserepy Kálmán nem az a szerencsés ember volt ki müiparos létére valami eredményt mutathatott volna fel, a végzet szá'lc vele karezba e am egye netlen küzdelemben mindig ő volt a Lgyőzött. Önök biz'' tynyal látták t. olvasóink a kiál- . litáson az a furfangos szerkezetű alkotmányt, mely kívülről tCdntve egyszerű ládának tűnik föl, de ajtaját megnyitva látjuk, hogy a rejtett fiókoknak tőinkéi».-, f képezi, melyben még az avatott is csak igen n;ig' gonddal képes eligazodni. A különféle alakú, kisebb nagyobb fiókok zárai oly furfangos kiszámítással készültek, hogy ember legyen, aki fönyakadás nélkül megnyithatja, még ha minden kulcsot külön adnak is kezébe. Mert itt az asztalos és lakatos mesterség egymással mintegy vetélkedve remekelt. Évekig dolgozott Cserepy Kálmán ezen a szekrényen s annyi pénzt költött reá, bogy a házbér fizetésről már évek óta megfeledkezett. Most is, az évnegyed véae felé egészen el volt merülve gondolataiba, melyekből egy napon háziurának. Csömör Béla urnák megjelenése riasztotta föl. — Jó regkelt Cserepy úr, íme az. ön nyugtája. — Lehetséges volna, Csömör úr, ön valóban pénzt kíván tőlem. — Bizonyaira! Ma épen három éve, hogy sem mit se kaptam Öntől.