Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-06-06 / 23. szám
= Figyelmeztetés. — A tisztelt váczi kö- : zönség s különösen a budapesti vasúti hivatalnok J' urak, a kik Váczon laknak, ezennel figyelmeztetnek a fogyasztási adótörvény értelmében, miszerint min- j den czukor, sör és bor czikkeket, melyeket a budapesti vasúti fogyasztási szövetkezetből, vagy bárhonnan Váczra szállítanak, tartoznak a helybeli fogyasztási adó hivatalnál azonnal bejelenteni, azután a köteles illetéket befizetni, mert ellenkező esetben a törvényes eljárás fog ellenük megindittatni. A váczi : fogyasztási adó kezelő hivatala. — A püspök kert, mely boldogult Püspökünk kegyéből a közönség részére sétahelyül át volt engedve, az uradalmi kormányzóság részéről ezentúl is átengedtetik közönségünk sétahelyéül, mit a : szerte szállongó hírekkel szemben azért jelentünk ki, hogy félre értés folytán történt nehány egyénnek a kertből való kitiltása, s jövőre nézve minden tisz- >f tességes embernek meg van engedve a kert használata. = Ismét a Járda!? A városi képviselő testület meghozta a rendeletet a járdák kikövezéséről, sietnek is háziuraink e rendeletnek megfelelni. Kaptunk jó járdát, de nines köszönet benne, mert azon ; járni nem szabad. A háziurak úgy látszik a közönséggel vajmi keveset törődnek, mert, ki esténként a főutczán végig sétál, ha csak nem szándékozik botrányt előidézni az utcza közepén kénytelen járni. Mi czélja van tehát a járdának? Az, hogy háziuraink székeiket lerakhassák, s itt fogadhassák még vendégeiket is. Kérjük háziurainkat, méltassák figyelemre a járó-kelő közönséget, s ne kivágják, hogy minden csekélység fölött a városi képviselő testület legyen kénytelen rendeleteket csinálni. A méltányosság kivágja, hogy házuk előtt a járdát, ha már jó karba hozták, szabadon és tisztán tartsák a közönség számára. = Kicsinyek majálisa, hol felnőttek is mulatlak. A lőház komoly falai pezsgő élettől és szilaj jókedvtől viszhangzottak a múlt szombaton. Krenedics Matild jóhirü tanintézete tartotta meg évenkénti tavaszi mulatságát. — Vannak dolgok, melyeknek egyszeri! emlitése is elég arra, hogy az 9 ember figyelmét felébreszszék. Ilyen a szóban lévő nevelőintézetnek évenként megtartatni szokott majálisa. Azon érdeklődés, melylyel városunk intelligens közönsége ezen majálist kisérni szokta, az idén sem csökkent. De kinek keble is lehetne oly rideg és elfásult, hogy azon ártatlan és jól nevelt apróságok pajkos játékában és mulatságában ne lelné örömét. ! A mamákat és papákat a gyermekeik iránti előszeretet, a fiatalokat pedig egy kellemesen töltendő est reménye csábítja a kicsinyek körébe. Az intézet derék tulajdonosnője már a délutáni órákban vonult le növendékeivel a lőház helyiségébe, hol Fenka Pista zenéje csak hamar tánczra ingerelte, a mulatás vágyától különben is felizgatott kicsinyeket. Este felé már oly nagy számban gyülekezett a közönség, mi- . szerint azt kellett hinnünk, hogy nem is kicsinyek majálisán, hanem egy nyilványos ünnepélyen vagyunk. Az intézet növendékei a szülők fokozódó öröme mellett, szilaj jókedvvel lejtették ügyes rendezés mellett a szebbnél-szebb tánezokat. Este sikerült tűzijátékban is gyönyörködhetett a közönség, ügy 10 óra felé, mikor a kicsinyek lábai is fel kezdték mondani a szolgálatot, már a fiatalok sem állhatták ellen a zene csábjainak ; csak hamar ők is tánczra perdültek és a tikkasztó hőség daczára lankadhatlan jókedvvel járták a tánezot. Az első négyest mintegy 80 pár lejtette. A mindvégig jó hangulatban lefolyt mulatságon Szentkirályi Albert, kerületünk képviselője is jelen volt családjával. — A kedélyes mulatság csak a hajnali órákban élt véget, mikor is a közönség egy kellemesen töltött emlékével oszlott szét. = A Vác*- és vidéki néptanítók egylete a múlt csütörtökön tartotta közgyűlését, melynek főbb tárgyát képezte a III. orsz. tantestületi képviseleti tanító gyűlésre — tárgyalási alapjául — kitűzött tételekből két kidolgozott tételnek a bemutatása; melyek közöl az egyiket: „A népiskolai köz- egészségügy“ czimüt Udvardi Mihály, a másikat: „A terményrajzi oktatás anyaga s módszere a népiskolában kapcsolatban a mezei gazdaság, házi ipar és kézi ügyesség gyakorlásával“ czimüt Fodor Imre dolgozta ki, mindkét kidolgozott és felolvasott munkálatot a közgyűlés helyeslőleg vette tudomásul, s daczára annak, hogy a III. orsz. tanítói gyűlés az idén nem fog megtartatni, a kir. tanfelügyelő úr kívánságához képest és annak utján a nm. közoktatási Miniszter iirhoz felterjesztetni határoztatott. Örvendetes tudomásul vétetett még az is, hogy úgy az „Eötvös alap“ valamint a tanítói „Árvaház alap“ javára ez évben is, nem csak az egylet, hanem egyesek részéről is szép Összeg gyűlt össze, melynek rendeltetés helyére való juttatásával egyleti pénztárnok bízatott meg. = Vizsgáik sorrendje. A „váczi róni. kath. iskolaszék“ felügyelete alatt álló elemi tanodák s mao-án nevelő intézetek osztályaiban a folyó 1885 — 86. tanévi zárvizsgálatok, a következő rendben tar tatnak meg: 1. A felső-városi elemi tanoda I. vegyes osztályában junius hó 5-én. — 2. A felső-városi elemi tanoda II. III. leányosztályában junius hó 7-én. — Mely alkalommal a női kézimunkák közszemlére tétetnek ki. — 3. A felső városi elemi tanoda IP III. fiú osztályában junius hó 8 án. — Ezen napor. délután 5 órakor a felv. és alv. III. fiú osztály vizsgája a tornászaiból. —^ 4. Az alsó-városi elemi tanoda I. vegyes osztályában junius hó 9-én. 5. Az alsó-városi elemi tanoda II. Hl. vegyes osztályában junius 10 én. — Mely alkalommal közszemlére tétetnek a női kézimunkák is. — 6. A kü- zépv. elemi tanoda I. leány oszt. junius 15-én.^— 7. A középv. elemi tanoda I. fiú oszt; junius 16-án. — 8. A középv. elemi tanoda II. leány oszt. junius 17-én. — 9. A középv. elemi tan. II. IIP fiú oszt. junius 18-án. — 10. A középv. elemi tan. IIP IV. leány oszt. junius 19 én. — 11. A középv. elemi tan. IV. fiú oszt. junius 23-án. — 12. A középv. elemi tan. V. VI. leány oszt. junius 25-én. — 13. A középv. elemi tan. V. VI. fiú oszt. junius 26-án. — Ez alkalommal közszemtére tétetnek a középvárosi leán}'- tanoda növendékeinek ez évben készített munkái. — 14. A tornászatból a középvárosi III. IV. V. VI. oszt. a tornahelyen délután 4 órakor junius 26 án. — 15. Szent gyónás junius hó 28-án. — 16. Szent áldozás junius hó. 29-én. — 17. Fodor Nagy Berta magán nevelő int. junius 22-én. — Az iskolaév július hó 1-én hálaadó istentisztelettel rekesztetik be, mely után az iskolai „értesítők“ kiosztatnak. — Az osztály-vizsgák mindig reggel 8 órakor kezdetnek. — A jövő iskolaév szeptember elején veszi kezdetét. Miről a t. szülők, gyámok s tanügybarátok ezennel értesittetnek. = Vác/; város ipariskoláiban a jelen 1885—86. iskolaévi zárvizsgálatok a következő napokon és sorrendben fognak megtartatni: Az elő- szitő osztályban junius hó 10-én délután 4 órakor. Az I. osztályban junius 11 én délután 4 órakor. A Ifi osztályban junius 12-én délután 4 órakor. A kézimunka-, írás- és rajzkiállitás a városházának tanácstermében rendezve — junius 13-án pünkösd vasárnapján délelőtti 11 órakor nyittatik meg és nyitva lesz a t. közönség számára ugyan az nap délután 2—5 óráig és másnap junius 14-én délelőtt 9—12, valamint délután 2 — 4 óráig, a mikor a kiállítás a jutalomdijak ünnepélyes kiosztásával fog bezáratni. A hittani vizsgálatok junius 6-án délutáni 2 órakor fognak kezdődni. Mindezen vizsgálatokra, valamint a kiállításnak megtekintésére városunk közönségének, de különösen az iparosok figyelmét felhívjuk. A közönség köréből.*) p Tekintetes szerkesztő Ur! Szava hihető úrtól hallottuk, hogy Váczon azon hirt hozta valaki forgalomba ; mintha a sződi „magyar-ifjúsági kör“ majálisa alkalmával befolyt ösz- szegről a rendezőség nem tudott volna elszámolni csak negyed napon, mert a pénzt elmulatta ; ennek czáfolásául méltóztassék az •/. alatt ide hajlitott nyilatkozatott közzé tenni: a hir szerzőjére és terjesztőjére csak azt jegyezvén meg, hogy ki ilyesmit tesz, nem egyébb mint jellemtelen haszontalan ember, ki a becsületes igyekezetét, a hazafiasságnak hozott áldozatot ily aljas utón akarja megtörni, s jövőre tehetetlenné tenni, hogy saját aljas ezé 1 jai elérésében akadályra ne találjon. — Es valóban ha a sajtóban nyilatkozó közvélemény nem lesz részünkön ily aljassággal szemben, csakugyan kár lenne tenni jövőben valamit. — Maradunk, Szód 1886. május 31-én szives tisztelői: a rendezőség. Félix Mihály. Simon Bertalan jegyző. tanító. IP Nyilatkozat. Ama kósza hírrel szemben, mely szerint a sződi „magyar ifjúsági kör“-nek majálissal egybekötött zárünnepélyéből befolyt összeget a rendező vagy rendezőség de egy átalán bárki elkötötte volna ; az illetők érdekében kötelességemnek tartom kijelenteni és eskü mellett is bizonyítani, hogy a belépti dijja- kat és egy átalán minden bevételt alolirott községi biró, mint ez alkalomra kinevezett pénztárnok magam vételeztem be, a kiadásokat saját kezemmel adtam ki, valamint a tiszta jövedelmet is a községi tüzrnentes szekrényben én őrzöm ; tehát a befolyt összeghez senki nem nyúlhatott, abból senki egy krt el nem mulathatott, mert az mindig nálam volt ; minélfogva ezen kósza hirt a sződi magyarosodás terjesztőire vonatkozó rossz akaratú rágalomnál egyébbnek nem mondhatom. Kelt SződÖn 1886. május 31-én. Kelemen Mihály bíró. N y i 11 -1 é r.**) Virág eladás. Bohárcsik J ó z s e f püspök uradalmi főkertésznél, mindenféle virágok, virágcsokrok, szegélyzésre alkalmas virágok és növényzetek a legjutányo- sabb árakon naponta kaphatók. Alulírott bátorkodom a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, miszerint, f. hó 3-ikától kezdve iparengedély lyel felruházott gyümölcs szállítási üzletet nyitottam s Bécsbe való szállításra, mindennémü gyümölcsöt megvásárolok. Tokodi István. Nyilatkozat. Sógorom, Sinczky Lajos temetésére jöttem Kolozsvárról és a vendéglőbe jövet igen furcsa in- zultusnak voltam kitéve — a mi annál jobban fájt, minthogy azon úr, ki ezen inzultust velem elkövette, városi hivatalnok volt, és a mi a legkülönösebb, a rendnek egyik őre követte el azt a hallatlan botrányt, hogy holt sógoromat gyalázta nyíltan minde*) Ezen rovatban közérdekű ügyeknek nyit tért a szerk. **) Ezen rovatban közlőitekért nem felelős a szerk. nek előtt és nyilvánosan szidalmazta olyan modorban, a minőben még a Rózsa Sándor emberei is szégyenlették volna tettüket. Azt hiszem, hogy a városi elöljáróság és annak polgárai nem igen fognak dicsekedni olyan hivatalnokkal, mint a milyen Fabriczy Nándor úr ! 1 mlrásy <*ál»or. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Víirstzséji l.ns/fitv. Ál •vérési hirdetményi kivonat. 1752/1886. tlkvi szám. A váczi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. kincstár végrehajtatnak Kristóf Dánielné szül. Veres Borbála végrehajtást szenvedő elleni 73 írt 88 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki ki]’, törvényszék és a váczi kir. járásbíróság területén levő, Vácz városában fekvő a váczi 1066. sz. tjkvben Kristóf Dánielné szül. Veres Borbála nevén A -j- 1309. hr. 1127. népsor sz. ház, udvar és kertre 352 frt kikiáltási árban, ugyanazon tjkvben ugyanannak nevén álló A -j- 5419. hrsz. szőllőre az árverést 462 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a íennebb megjelölt ingatlanok az 1886. évi junius hó 17 ik napján délelőtti 10 órakor ezen kir. járásbíróság hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/0-át, vagyis 35 frt 20 krt, 46 írt 20 krt készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1886. évi áprii hó 12. napján. A váczi kir. jbság, mint tlkvi hatóság. r Árverési hirdetményi kivonat* 1688/1886. tlkvi szám. A váczi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. kincstár végrehajtatnak Boros Gulyás István és neje szül. Benke Terézia végrehajtást szenvedők elleni 62 frt 311/2 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék és a váczi kir. járásbíróság területén levő Vácz város és határában fekvő, a váczi 907. sz. tjkvben Boros Gulyás István és neje Benke Terézia nevén álló A + 1. sor, 1542. hr. 963. népsor. sz. házra 760 frt, az A -fi- 2. sor, 3475. hr. sz. közép- gombási szőllőre 610 frt, az A -f- 3. sor, 4417. hr. sz. káptalan öreg-tejezei szőllőre 218 frt, A 4-4 sor 4419. hr. sz. káptalan öreg-tejezei szőllőre 22 frt, A -f- 5 sor. 4674 hr. sz. szántóra 103 frt, A -j- 6. sor sz. a. erdőrészre az árverést 12 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte s hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1886. évi jlllius hó 21-ik napján délelőtti 10 órakor ezen kir. járásbíróság hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/0-át, vagyis 76 frtot, 61 irtot, 21 frt 80 krt, 2 frt 20 krt, 10 frt 30 krt és 1 frt 20 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a ki küldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Iveit Váczon, 1886. évi április hó 6-ik napján. A váczi kir. jbság, mint tlkvi hatóság. Kert megnyitás. Alulírott bátorkodom a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy folyó évi junius hó 5-én, a fő-téren a „Szarvas“ vendéglő mellett, egy minden kényelemmel berendezett KERTET nyitottam meg s azt a nagyérdemű közönség rendelkezésére bocsátottam. — Banda Marczi. minden (hétfőn) zeneestélyt tart. Számos látogatásért s pártfogásért esd Uclitenstalil S. kávés. Van szerencsém a nagyérdemű közönséggel tudatni, hogy mint szobafestő és mázoló Budapestről helyben telepedtem le és magamat «11- nascs, tartós és jutányos munkák kivitelére a nagyérdemű közönség kegyébe ajánlom. Lakásom: Káptalan-utcza 1440. sz. alatt. Krausz Illés szobafestő és mázoló-roester.