Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-05-09 / 19. szám
19. szám. VIII. évfolyam. HELYI S Előfizetési ára : évnegyedre ......................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé1. Egyos szára ára : SO kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) VIDÉKI EH Vácz, május 9. 18 DEKÜ HETILAP. Hirdetések: Nyiit-tér A a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték K ménvhen részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. sztöség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. ltokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Á közművelődési egyletről. (Sz. S.) A XIX. század a haladás korszaka. Bármily materialismnssal is vádolják e századot — bármily nagy mértékben is hódit magának tért az atheismus és corrnpczio, mégis el kell ismernünk, hogy épen jelen században testesült meg számos oly nemes eszme, mely eddig csak a jövő titkát képezte. Bárhová vessük tekintetünket, mindenütt szemünkbe ötlik azon hatalmas zászló, melyre e sokat jelenlő szavak : reform és haladás tannak felirva. Haladunk az ipar és kereskedelem terén, de határozottan haladunk a kultúrában is. Elértük azon időt, midőn nem annyira a fegyver, mint inkább a műveltség képezi a nemzet államalkotó és fentartó erejét. Nemzetünk is felébredt delejes álmából és a közművelődés terére lépett. Belátta azt, hogy igaza volt a legnagyobb magyarnak, midőn azt hangoztatta: „Nyelvében él a nemzet.“ A mely nemzet nyelve épségét nem tudja megőrizni, annak fennállása csak idő kérdés. ' Ö 7 „ mim a lükur az arcznak, úgy a nyelv az ország összes anyagi és szellemi erejének, a nemzet múlt történetének és jövőre irányzott törekvésének hű képét nyújtja. Belátták az irányadó körök, hogy az oláh, tót és németajkú lakosság, melyre nagylelkű elődeink nyelvkülönbség nélkül terjesztették ki a szabadságot, ezzel rútul visszaélnek. Hiszen elég, ha rá mutatunk a pánszláv tizeimekre és az oláh agitácziókra. Örömmel üdvözölte tehát minden magyar a néhány év előtt megalakult felvidéki magyar közművelődési, valamint a múlt évben létrejött erdélyi közm. egyesületet is, melyekre már oly nagy szüksége volt a magyarnak, hogy a panszla- vismus, oláh és német „Schulverein“ magyar ellenes agitácziói ellenében hatalmas védgátat állíthasson. Ezen egyletek czélja: „Visszahódítani a magyarságnak mindazt, a mit a magyar valaha birt, visszaadni nyelvét annak, a kit ettől a mostoha körülmények viszontagságos végzete megfosztott és megismertetni az állam hivatalos nyelvét az állam összes lakosságával, hogy a közszabadságon, az államalkotmány szabad intézményein kívül legyen még egy hatalmas társadalmi kötelék is, mely az összes lakosságot e hazához fűzi.“ Tehát főtörekvése a közművelődési egyesületnek a magyar elemet, mely a viszályos idők következtében kivetkezett formájából és a hazánk testén felnevelt és rajta férgek gyanánt rágódó idegen nemzetekbe olvadt, ismét kiemelni íufertőből és szilárd alapra fektetni. — De nem csak a felvidék és Erdély ország van kitéve az ily agitáczíóknak, hanem hazánk minden egyes vidéke, azért az erdélyi közm. egyesület mintájára minden felé alakultak és alakulnak ily egyletek s minden magyar érzelmű város siet magát mint fiók-egylet képviseltetni. Városunkban daczára, hogy túlnyomó része polgárságának nagyon is magyar érzelmű és mint gyakran kimutatta, tud lelkesülni a nemes eszmék iránt, ily egylet megalaki-lása még csak egyesek tervét képezi. Tagadhatóan, hogy városunk igyekezett a haladással egyidejűleg lépést tartani. Van is Vörös kereszt egyletünk és kaszinónk, de ezek egyike sem fejel meg azon nemes ezéinak, melyre a közművelődési egylet volna hivatva ; mert a Vörös-kereszt egylet, melyet erélyes hölgyeink vezetnek és juttatnak felvirágozásra, kizárólag jótékonyczélu; a kaszinó pedig, mint ezt a tények bizonyítják, nem képes a társadalomban nagyon is meglazult kötelékeket sem szorosabbá fűzni. Egy közművelődési egylet megalakulásával válnék csak városunk igazán góczpontjává azon elipszisnek, melyet a körül fekvő, többnyire tót- és német ajkú falvak képeznek. Egyrészről, mily fényt árasztana az indolencziával annyira vádolt városunkra,' illetve az egyletre, ha a környéken levő tót ajkú lakosságot a pánszláv gondolkozás módjából kiemelve, ragaszkodásra birná a magyarsághoz és a hazához ! — lehet e ennél magasztosabb czélt elképzelni? Másrészről pedig arra volna hivatva, hogy a meglazult társadalmi viszonyokat erős, összefüggő lánczczá fűzze; az intelligens hölgy és férfi közönségnek kellemes szórakozást nyújtson és az ifjúságot egy zászló alatt egyesítve tettre serkentse és a tespesedéstől megóvja. De azon előnyben is részesülnének az egylet, tagjai, hogy az egylet helyisége kellemes szórakozási helyül szolgálhatna intelligencziánknak. így a fontosabb társadalmi kérdések, tanügyi, irodalmi és művészeti mozzanatok megvitatása, a résztvevők és hallgatókra néze nem volnának-e ép oly tanulságosak, mint mulattató időtöltés is egyszersmind? Ezek volnának a közművelődési egylet czéljai és annak szervezése nem volna a legnehezebb munka, mert megvagyunk győződve, hogy az intelligens közönség, mely egy ily egyletnek városunkban leendő létesítésének szükségességétől át van hatva, tömegesen vonulna azon zászló alá, melyre ezen lelkesítő felirat „közművelődési egylet“ volna Írva. A közm. egylet nemes ügyét különösen derék, magyar érzelmű hölgyeink figyelmébe ajánljuk, kik visszaemlékezhetnek az 1860-as évekre, midőn egyedül a nemzeti viselet és nyelv felkapása és használata által védték meg a magyar elemet az akkor itt domináló német ellenében. Ragadják hölgyeink most is kezükbe a zászlót és lebegtessék fennen, nem sok fáradságukba fog kerülni oly tagokat toborzani, kiknek támogatásával ily egylet megalakulása és felvirágoztatása biztosítva lesz. Mutassák meg, hogy szivükön viselik a haza és népének boldogságát, lépjenek bátran előtérbe és mi követni fogjuk. Ily magasztos czél elérésénél reméljük nem fognak nemes érzelmű hölgyeink habozni a zászlót kezükbe ragadni s csakhamar sorakozni fog hozzájok városunk és vidékének intelligens közönsége. Nem kísérlet lesz ez, ha,nem biztos ut az ily egylet megalakulásához. Ne veszítsünk tehát időt, kezdjünk a toborzás könnyű munkájához és elmondhatjuk nemsokára Vörösmart,ynkkal: „Még jönni kell, még jönni fog. Egy jobb kor, mely után, Buzgó imádság epedez % Százezrek ajakén.“ A vácz-alvárosi plébánia területén létezett sz. Miklós-templom története. Gr. Althánn M. Frigyes váczi püspök (1718 — 1734.) az itteni plébánia vezetését a tdő egyházmegyei papságra ruházván vissza, az egész városi katli. iiiveket egy plébános gondozta. Minthogy pedig a lakosok száma 1744. évig jelentékenyen növekedett, gr. Althánn M. Károly, az emlitett föpásztor unoka- öcscse, és a váczi püspöki széken utódja (1734—1750), ezen plébániát ketté osztotta, s ennél fogva az al- városon sz. hliklós mirai érsek tiszteletére uj templomot kezdett emeltetni 1744-ben és ezt 1748. junius 9-kén nagy ünnepélyességgel fölszentelte. Ezen czim- szentről lön aztán nevezve az alsóvárosi plébánia, és ezen egyházban végezte az isteni szolgálatokat és lelkipásztori teendőket a város ezen részének plébánosa mind addig, mig az uj székesegyház 1772. évben teljesen elkészülvén, ez lett egyszersmind az alsóvárosi plébániai istenitisztelet és sz. ténykedések helyéül is rendelve a föpásztor által. A sz. Miklós-templom pedig ezután gyéren látott kebelében szent szolgálatot. Román-stylben volt épülve igen erős kőanyagból, melynek hossza 12 öl és 2 láb, közepén szélessége 6 öl és 4 láb volt. — Kriptája szélesebb volt, mint hosszabb ; ugyanis szélessége 4.f2 öl, hosszasága pedig 3 és 1j2 ölnyi volt. — Harangja volt 4, a nagyobb körülbelül 7, a kisebb 3, legkisebb 1 és ]/2 rnázsa; a 4-dik pedig, melylyel a haldoklóknak szoktak harangozni, mintegy 90 fontnyi volt. Ezen egykori plébániai templom sírboltjában, a mennyire a vácz-alvárosi plébániai halottak anyakönyvének I. kötetéből kiszámítani lehet, 1748—1769. évig 30 halott temettetett el. Ezek közt volt: 1. Borsik István, a püspöki uradalom tiszttartója, a ki meghalt 1748. szept. 22-kén és első temettetett el itt, még pedig a templom evangéliumi oldalán létezett egyiptomi sz. Máiria oltára előtt, mely előny volt részére, hihetőleg e templom építkezése körül tett fáradozásai jutalmául. — 2. Kecskeméti István, tiszteletbeli kanonok s vácz-alvárosi plébános, meghalt 1759. febr. 4-kén, s e hó 6-kán a szentély előtt lett eltemetve. — 3. Pruszkay Sámuel kanonok s vácz-alvárosi plébános ; meghalt 1766. febr. 24-kén, élete 43. évében s eltemettetett e templomban a sz. leczke oldalán, a hol létezett oltár czimszentjét nem sikerült kipuhatolni ! A polgári rendből eltemetettek közöl említendők ezek: 1. Holdin Katalin, Pissleger Tamás neje, meghalt 1763. ápril 7-kén és itt letétetett a sírboltba. — 2. Ezen sírboltban eltemetettek 1765. ápril 27-kén összeszámittatván, ezek száma 14-nek találtatott, kik ( között fölemlítve van Győri János neje, továbbá I Szántó Borbála, egy olasz utas, Fischer Jakab, az akkori serfőző neje és valami Ilettlinger nevű egyén. — 3. Pissleger Tamás egy éves leánya, Anna Mária, meghalt 1765. ápril 28-kán. — 4. Nigrovics József egy éves leánya, Josefa, meghalt 1765. május 10-kén. — 5. Takács János 70 éves férfiú, f 1765. julius 18. — 6. Neisz Andrásnak 3/'d éves leánykája, Erzsébet, f 1765. aug. 30. — 7. Hartlin Zsuzsanna, Bózváry Pál neje, 78 éves, f 1765. okt. 2. — 8. Neisz András fia, András, 5 hónapos, f 1767. jan. 12. — 9. Kra- koviczer Miksa 1 éves fia, Ferdinánd, f 1767. május 5. — 10. Petrovics József 18 éves, f 1767. május 28. — 11. Neisz András neje, Teréz, 24 éves, f 1768. febr. 14. 12. Stockinger Sophia Teréz 11j2 éves, f 1768. nov. 15. — 13. Kelsz András fia Mátyás, 2 hónapos, f 1769. nov. 2. — 14. Brunanszky János fia, István, 5 éves, f 1769. nov. 23. Továbbra adataink nem terjednek. Úgy látszik azonban, hogy még a templom bezáratása után is temettetett oda egy kis fiúcska a „Krenedits nemzetség* -bői, kinek koporsócskája e templom lebontása után szintén megtaláltatván, neve sárga szegekkel, melyek még jól néztek ki, vala kiverve. 1885. nov. 12-kén csütörtöki napon kezdték a f egy házi rabok ezen egyházat lebontani az „Endl és Honusz-czég“ emberének felügyelete és rendezése mellett. Nov. 17-kén reggeli 8 órakor az itten talált tetemeket újra beszentelték, egy nagy ládába rakták és az alsóvárosi temetőbe eltakarították, a hol közös sirjokra egy emlékkövet szándékoznak helyezni. — Az e sírboltban való temetési díj kor és állapot szerint 2, 4, 6 és 12 forint volt, az öregektől 12, a gyermektől meg 4 irtot volt szokás venni. E templomnak rétjei és szántóföldéi nem voltak, hanem volt 4 szőllője, melyek egyikét a Würth kanonok és váczi lakosok által beültetni kezdett Ilerr- mán-hegyen, a Vihartóczy Márton és X ajzer János szellői közt fekvőt gr. Althánn M. Károly v. püspök, sz. Miklós egyháza részére oly képen adományozta oda, hogy ezen egyház plébánosa, az adományozó
