Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-18 / 16. szám

= Nagyérdemű és korszerű munka jelent meg Meiner Al­mos kiadásában Budapesten. Czime következő : Magyarország Budavár visszafoglalása korában. A magyar törté­nelmi társulat által koszoruzolt pályamunka. Irta Dr. Acsády Ignácz. A 33(1 oldalra terjedő, nagy fénynyel és ízléssel kiállí­tott kötet Magyarország összes politikai, társadalmi és gazda­sági állapotait tünteti föl, a mint azok a örök uralom utolsót éveiben alakultak. A területi, népességi, felekezeti és nemzet­ségi viszonyok rajzának van szentelve az első fejezet, mig a má­sodik az államintézményekről nyújt teljes képet. Közigazgatás és igazságszolgáltatás, pénzügy és honvédelem kimerítően és érde­kesen jellemezvék. A harmadik fejezet, a munka kisebbik fele a társadalomnak van szentelve. Igen élénken rajzolvák benne a király és a nemzet érintkezése, a főurak köznemesek, jobbágyok élete, a városi élet s egy külön szakaszban a nők nyilvános és társadalmi állása. A negyedik és utolsó fejezet az anyagi és szel­lemi viszonyokat tünteti fel. Mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, iskolaügy és irodalom vannak benne ismertetve. Mint a tarta­lom e rövid jelzése mutatja, szerző a régi Magyarországról tel­jes és kimerítő képet ad. s hogy e kép kitűnő, hogy a munka belső becse igen jelentékeny, annak elég bizonyítéka, hogy a legilletékesebb közeg, az országos magyar tört. társulat nagy dicséret közt pátyadijjal tüntette ki. Szerző a munkát kitűnő és eddig felhasználatlan források alapján irta ugyan, de nem a tu­dósok, hanem a müveit, hazafias közönség számára. Irálya köny- nyed és magyaros, előadási módja élvezetes s könyve olyan ér­dekes, mint valami regény. Acsády a múlt évben megjelent nagy müvével, a „Széchy Máriá“-val bebizonyította, hogy nem csak alapos történész, hanem igen jeles iró is. Uj müvére felhívjuk mindenki figyelmét, a ki hazája története, nemzetének hányatott, de dicsőséges múltja iránt érdeklődik. A munka annál korsze­rűbb, mert a magyar nemzet épen idén ünnepli Budvár vissza­foglalásának két százados évfordulóját s a nagy esemény jelen­tőségét csak az méltathatja igazán, a ki az ország akkori álla­potait ismeri, melyekről Acsády könyve ép oly alapos, mint von­zóan irt tájékozást nyújt. Az igen szépen kiállított kötet ára 1 frt 80 kr. N y i 11 -1 é r. Egyetemi tanárok és több száz gyakorló orvosok megvizsgálták már Brandt R. gyógyszerész svájczi labdacsait s azokat biztosan, kellemesen ható s legkevésbé sem ártalmas gyógy­szernek nyilvánították. Ez a tény maga elegeudő meggyőzni azo­kat, a kik még netalán e kitűnő házi gyógyszer hatásában két­kednének. A valódi svájczi labdacsok vételekor, ügyelni kell a czégjegyre s Brandt R. névaláírására. Köszönet nyi 1 vállitás. Fogadják mindazon rokonok, jó barátok, isme­rősök, különösen az elhunyt kartársai, a városi tisz­tikar, honorácziorok, s minden jelen volt kik felejt- hetlen elhunyt fivérem Schmerba u e h Ferencz- nek f. hó 17-én végbement végtisztessége alkalmá­val, megjelenésükben nyilvánuló részvétükkel igye­keztek enyhíteni megszomorodott szivünk fájdalmát magam és családom nevében hálás köszönetemet. Vácz, 1886 ápril 18. Regele Károlyné szül. Sclimerbauch Anna. inekeket, csecsemőket egy másodpercz alatt ^ képes vagyok tisztán, olcsón és felelősség mel- lett lefényképezni, színesen vagy anélkül, úgyszintén olajfestészetet is bárminő alakokban tetszés szerint elvállalok. A vidéki nagyérdemű közönségnek kötelezem magamat külön dijjazás számítása nélkül, pusztán a fénykép árának megtérítése mellett, bármely időben a helyszínén megjelenni, megrendelő csak is oda- és - visszaszállításról kénytelen gondoskodni. Mindezek után a t. közönség becses látogatását L és pártfogását kérem. Tisztelettel 1-5 Erdőssy Rezső vegyész és fényképész Váczon. (Lakásom : Fő-utcza és Szemináriom-utcza, 83. sz. saját házamban.) Nyilvános felszólítás. Ezennel nyilvánosan felszólítom azon egyént, illetve azon egyéneket, a kiknél elhunyt nőm több- rendbeli ékszereit elzálogositá, hogy ezt mielőbb je­lentsék be nálam, mert ellenkező esetben, ha hatósági nyomozás folytán derül ki azok holléte, az illetők meg fognak büntettetni. Melczner János. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Varázséji Gusztáv. Van szerencsém tisztelettel tudatni, hogy a FÉNYKÉPÉSZET terén mindennemű munkálatot, nevezetesen : vizit­kártyákat a legkisebb alaktól kezdve életnagyságig, épületeket, tájakat, épületek belsejét, lovakat, foga­tokat, halottakat, de különösen az újonnan feltalált Emúisios lemezeken a még oly nyugtalan gyei'­•SttMMMMftHMH 1 w c Üzlethelyiség változtatás. . Alulírott van szerencsém a nagyérdemű közön­ség becses tudomására hozni, miszerint eddigi üzle­temmel felhagyva, a folyó havi Sz.-György napján a „Curia44 vendéglőt veszem át. Midőn ez alkalommal az eddigi üzletemben ta- £ pasztáit pártolás és látogatottságért leghálásabb kö- szönetemet nyilvánítom, legyen szabad uj vendéglőmben való pártolásukért és minél számosabb látogatásért esedeznem. Alázatos szolgájuk Bodendorfer Béla a „Curia“ vendéglő bérlője. HIRDETÉSEK. INCSEM SORSJEGY FRIEDRICH ALAJOS gazdasági gép-gyáros ■vK-C^onsr. SÍI v All«! i'észcsépléseket. ’Súg) > Főnyeremény készpénzben 50.000 forin 10.000 ft, 5000 ft 20°|o lev. 4788 pénznyeremény. A magyar lovar - egylet sorsjegy irodája: Ihnlapesh váczi-iilrza G. n/. 10—10 KINCSEM-SORS JEGYEK e lap kiadóhivatalában kaphatók. Öltöző szövetek íartós eyapjsiböl s»öve, a következő adatnak el. Egy középnagyságú férfi ‘ eg.V égés* | jó gyapjúból ........................ öltönyre ( jobb gyapjúból ........................ !HO inti*. | fin om gyapjúból ........................ — szövet I legfinomabb gyapjúból....................12.40 Utazó-Plaidek darabonként 4, 5, 8, egész 12 frtig kaphatók. A legfinomabb öltönyök, nadrágok, felöltők, ka­bát és esőköpeny-szövetek, Tuffl, Loden, Commis, Kamm­garn, Cheviot, Tricots, hölgy és tekekendők, Peruviens és Dosking árukat ajánlja Alapitca- tot t Stikarofsky J. Jötíb-ik évben Továbbá mindennemű gazdaság;! gépek javítását, úgymint: gőzgépek (Locomobil), g-özcséplögépek, ló- erejü cséplőgépek- és járgányokat. Folyton készletben tart: különféle uj Backer-rostá- kat és ssecskavágókat, többféle répavágó-, kukoricza-morzsoló- és árpatoklász-vágó gé­peket, mákörlö, szőllözúzó és borpréseket. Továbbá kölcsönhasználatra kaphatók: kukoricza morzsolok, árpatoklász vágók, szeleit) rosták és g'abona-trieurök, legjutányosabbkölcsöndij mellett gyári raktára 11 r ü eb n 1> e n. Minláii 5sCrtuOE3í vc. Mintakártyák s/;ibó mester mákunk hm men ti i Kui i. BJtAnvótcli küldemények 1(1 SVííhh ÍV3di9 tiénneülvc kiiidciuck. Mintán raktáromban rendszerint löU.OOÜ frt értékű áru fekszik, magától értetődik, hogy világi üzletemben 1 — 5 méternyi hosszú szövetmaradékok mindig fenmarad- nak, a melyeket kénytelen vagyok a kós/.itményi áron alul eladni. — Minták ezekről nem küldetnek, hanem a nem tetsző maradékok másokkal cseréltetnek fel, vagy a pénz visszaküldetik. — (Megjegyzem, hogy más ezégek a maradékokat, talán még rosszabb áruval cserélik fel. de pénzt vissza nem adják. A versenyképtelen és szédelgő ezégek utánzásától való megóvás tekintetéből kénytelenitve vagyok a hirde­téssel felhagyni s kérni a nagyérdemű - közönséget, hogy tisztes ezégemet. becses emlékezetébe venni, s megrendelé­seikkel, a melyekre a legnagyobb figyelmet fordítok, en- ,gem felkeresni szíveskedjék. A levelezés magyar, német, cseh, lengyel, olasz és franczia nyelven eszközölhető. 8—20 k-' ­wak * t. •íEí.-fií’.'k sj : Y.L •.*?.'•: •• 'A ■ • 1 : * _____ r Ka SÁRKÁNY bizományi bútorcsarnoka ....teljes lakberendezések részére == BUDAPEST, Gizella ■ tér J5. I. emelet a Deák Ferencz u. sarkán. BUDAPEST, Gizella* tér 3. I. emelet a Deák Ferencz u. sarkán. Ajánlja a fővárosi asztalos és kárpitos mesterek közreműködéseivel nagyszerű választékban elhelyezett urasági-, szalon-, ebédlő-, háló- és fogadó termek bútorait, mindennemű polgári kiliázasitásokra igen alkalmas egyszerű bútorzatot, és dús készletben atlasz, selyem, bársony, crepp és jiitta, szövetekből legizlésesebben elkészített Mzalonnsimiiül líráikat rendkívüli olcsó árak mellett. 1 — 10 StV*:’ Képes árjegyzékek ingyen és bérmentve küldetnek. I Vácz, 1886. Nyomatott Mayer Sándornál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom