Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-10 / 2. szám

I ” ! Gyermek menhelyek. A közegészségügy meglehetős mostohául gondozott gyermeke volt eddig közéletünknek. Volna ugyan itt is úgynevezett közegészségügyi bizottság, de csak a nevét ismerjük, munkáját nem láttuk. Okát én viszonyainkban találom. Meggyőződésem szerint nem lehetne a mi helyzetünkben nagyobb szolgálatot tenni a köz- egészségügynek, mintha első sorban a nagy­mérvű gyermek halandóság megakadályozására ezélzó eszközökről gondoskodunk. E lapok hasábjain volt már közölve a rendkívüli gyermekhalandósági hányad. Van alkalmam meggyőződni amaz adatok korrektsége mellett arról is, hogy e tekintetben évtizedről-évtizedre szomorú hanyatlás mutat­kozik. Ki a gyermekek barátja, az a jövő barája. Ki rólok gondot visel, az a jövőt biztosítja. Nem beszélek tán idegen dolgot, ha a hi­vatott körök figyelmét felhívom ez alkalommal városunk gyermekei érdekeire. Tudom, hogy a város sokat nem áldozhat. Számot kell vetni viszonyainkkal. Azon kell lennünk, hogy csekély eszközök­kel nagy eredményhez jussunk. A tapasztalat által támogatott meggyőződé­sem, hogy a közegészségügy terén, oly biztos messze kiható sikert semmi más által elérnünk nem lehet, mint a gyermekmenhelyek felállítása által. ' Ha nemzetgazdászatilag egy ember élet czirka 4000 forintot képvisel, úgy a hozandó csekély anyagi áldozat semmi arányban sem áll a nagyeredménynyel. A mi városunk lakosságának nagy többsé­gét a kézimunkás osztály teszi ki. A létérti harczban minden arra való kézre szüksége van itt a családnak. Bizony a szegény kicsinyek, ha szeretve vannak is, kellően ápolva nem lehetnek, mert a kenyérkeresés munkája első sorban veszi igény­be a szülő erejét, idejét, szorgalmát. Mennyi élet megy veszendőbe nálunk a szükséges folytonos gyermekgondozás hiánya miatt, csak az Isten tudja Ezt megakadályozni a gyermek menhely lenne hivatva. Ki merem mondani — arányos eszközt te­kintve — semmi által se tehetnénk tizedrész jót népünkkel, mintha ezt az ügyet buzgón felka­roljuk. «■ A közegészségügy mit nyerne benne, azt a tisztelt olvasó sejtheti A népnevelés is már lábra állna köztünk, ha már a bölcsőnél kezdődnék a közgondozás. Az a temérdek mulasztás a nyári tanszak­ban, melyről iskoláink páratlanul híresek, ha egészen meg nem szűnnek is ; de kétségtelenül nagyon alább hagyna, hiszen most a legtöbb j szülő, mulasztó gyermekét és magát azzal szokta mentegetni, nem mehet iskolába, mert vigyáznia kell a kisebbekre, ha ő nem vigyáz, mi nem me­hetünk munkára s akkor mit eszünk.“ Ezúttal csak felakartam vetni e kérdést. Azok kik e várost a haladás ösvényére terelték, ezt a fontos, igen fontos dolgot szív­leljék meg. A dolog praktikumáról közelebb. . • • • s ............ly. Színház, művészet. Az uj év első napjával Pesti Ihász Lajos szín­társulata is beköszöntött városunkba s az óta (a tegnapin kívül) .5 előadást volt alkalmunk látni ; mind olyan előadásokat, melyek arról győzték meg Vácz város műértő közönségét, hogy a színtársulat, mely általában jónak mondható s helyel-közzel a fo­kozottabb igényeknek is megfelel — teljesen érdemes a pártolásra. Nagyon természetes, hogy egy kissebb vidéki színtársulattal szemben nem lehet a kritika azon mértékét alkalmazni, mely alá a fővárosi vagy a kolozsvári, aradi, temesvári és a többi vidéki nagy városok szintársulatai esnek, a hol majdnem minden egyes tagnak meg van a maga kizárólagosan meg­határozott szerepköre, melyben tehetségét izmosit- hatja, tanulmányait érvényre emelheti — mig egy kissebb vidéki színtársulat minden tagja kénytelen kelletlen rá van arra utalva, hogy drámában, vígjá­tékban, népszínműben, operetteben egyaránt és sok­szor tehetségének, temperamentumának, tanulmányai­nak meg nem felelő szerepeket is játszék. Épen ezért nincs és nem volna értelme annak, hogy a színtársulat egyes tagjainak játéka a fővá­rosi színházak művészeinek előadásaival összehason- litassék s a levont külömbség valamelyiknek hátrá­nyára irassék, mert az a ki (10'«-80 kros belépti di- ] ért 7—800 frt gagéval biró színésztől annyit kíván, mint 2—3 frtos belépti díjért és ezerekkel fizetett színészektől, az — lehetetlenséget kíván. E pár szó­ból álló megjegyzés szóljon azoknak, kik azzal sze­A „VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZ A JA. P—ó iduska k. a. emlékkönyvébe. Budapest, 1885. deczember 31. Az élet egy mély tenger, melyben A legszebb gyöngy is rejtve van, — Ennek gyöngyét: igaz szerelmet Találjad meg te boldogan ! Király Kálmán. Gyuri bátyám. — Farsangi rajz. — Irta: ~^7~égóh. István. Van nekem egy nagybátyám, igaz hogy még le­gény ember, de azért mi csak per „Gyuri bácsi“ szok­tuk szólítani. Lehet úgy 34 —35 éves, de ez nem lát­szik meg rajta. Derék szálas ember, oly egyenes mint a nádszál, de nem oly ingatag ám 1 Ha végig nézek rajta, azt hiszem, hogy Árpád apánk korából maradt itt e korcsosodó nemzedéknek mintául. Oly fekete | körszakái disziti állát, mint a szurok, úgy ragyog, j mint a legfinomabb „subix“ a kikefélés után. Arcz- bőre a legszebb falusi barna, milyet csak nálunk, itt is csak az ő arczán lehet látni. A leányok és mamák úgy nyilatkoznak róla: pompás férj válnék belőle. Gazdag ember hozzám képest, pedig én se vagyok valami koldus, kivált a reményben, és kifizetetlen j számlákban, valóságos Krözus. Olyan fekvősége van j a szentesi határban, hogy megér testvérek közt, talán még liczitátión is, ötven ezer forintot. Bátor mint egy Achilles; nem ijedne meg a hét­fej ü sárkánytól sem; hanem, a hol ifjú lányokat sejt, kivált ha azok még nagyon szépek is — különben azok mind szépek — onnét „ill’ a berek, náda kerek“ i szalad s meg sem áll, inig haza nem ér, -otthon be- zárakozik, s nem is mutatja magát, csak másnap ak­kor is megkérdi az inastól, nincs-e ott kinn valami kisasszony-féle ? ! Ha számon kérjük néha-néha vitézségének okát, ezzel menti ki magát: „kerüld az asszonyt!“ De sokat is nevetünk a kontójára, ő azonban azzal mit sem törődik, felszedi a sátorfát haza megy, megolvassa a juhait hányat loptak el belőle a szegény legények, s kipörli magát kedvére a számadó juhászszal. Néha figyelmeztetjük a házas élet Örömeire, ter­mészetesen mindig elhallgatjuk annak keserűségeit, ilyenkor megharagszik mint a himpulyka, s ránk mordul mint egy havasi medve, szemei villámokat szórnak : „ne komédiázzatok velem ;“ pedig olyan ko­molyan beszélünk, mintha csak a lelki üdvösségéről volna szó, az igaz különben, hogy a ki házasodni akar. vessen számot ezzel is. Mindenki nagyon szereti ezt az én Gyuri bátyá­mat. Hej ha engem annyian szeretnének ! A férjhez menendő lánynyal biró mamáknak plane kedvencze, hja 50000 forint nagy szó, hanem a leányok éktele­nül, akarom mondani — ékesen haragusznak reá. Azt mondják a rósz nyelvek : azért mert nem akar megházasodni. Meg is kísérlettek minden alkalmat, hogy hálóba kerítsék szivét, és tele erszényét, de hiába ő irtózik mindenféle édes terhektől, nem bánja ha mindjárt 77-szer szép asszony is az.­Egyszer, és pedig mostanában mégis horogra akadt; s csodálatos ott, hol nem is volt az kivetve reá! Eleget vigyázott szegély Gyuri bátyám, mégis megesett rajta. Majd elmondom, hogy történt. * *• * Hideg volt, a fák kérgei csikorogtak ; sima hó lepte be a földet oly szépen, mintha csak fehér le­pedővel lett volna leteritve. Á nap halvány bágyadt fényt hintett a határra, mitől úgy csillogott a mező, mintha apró gyémánt kövekkel lett volna behintve. Kipirult ,rczok jöttek, mentek, fel s alá az ut- czán. A tiszta derült idő ; a kellemes szánut, a far­sang öröme kic-alta az odúból még az én dörmögő nagybátyámat is. Hozzám jött, nem messze lakik tőlem, én a végén, ő a derekán a falunak, gyönyörűen felöltözve, pom­pás rókatorkos bunda ékítette az amúgy is daliás férfiú tagjait. „Jó napot öcsém !“ kiáltá jókedvvel, van-e ked­ved szánkázni, ha van jöjj, befogatom a négy csikót, a sárgákat előre, a feketéket a rúd mellé, úgy men­nek, mint a villám, kiszánkázzuk magunkat ked­vünkre ? ! Isten hozott bátya, mondám miért ne . . . azon­nal készen leszek — — mehetünk ha úgy tetszik. Igaza volt, a négy csikó, mint a forgószél röpí­tett bennünket Kenderes felé ; bátyám rágyújtott öb­lös tajték pipájára, én meg egy szivarra pörkentet- tem s a különfajta füstben elmélkedtünk a világ múlandósága felett; s igy nem is vettük észre, midőn már Kenderest is elhagytuk. Bátya mondám neki, ha már itt Vagyunk, men­jünk el Tófalváig, ott sok úri ember lakik, fogadom, hogy megbámulják a csikókat! „Nem bánom öcsém, hát menjünk !“ (Tudom a gyöngéjét, véghetetlen hiú a lovaira, csak azokat kell dicsérni, akkor még tán nyulat is lehetne vele fogatni.) Gyönyörűen végig haladtunk a falun, csengős szánkónk sok kiváncsi arczot kicsalt az utczára, s midőn a falu dereka táján, egy csinos ház elé értünk, melynek kapuja is nyitva volt, mintha csak megba­bonázták volna a csikókat; a feketék ugrálni kezd­tek, a rúd mint egy megyfa pipaszár meghajlott, majd egy roppanással eltörött; a szánkó erre egy vakmerő sikamlóssal kiszaladt alólunk, s mi ott pi­hentünk, azaz dehogy pihentünk, eviczkéltünk a friss hóban, a fél falu óriási hahotája között. A csikók neki a nyitott kapunak, s mint ezer villám rontottak be a csinos ház udvarára. No bátya szólék feltápászkodva a hóból, mi ugyan itt hagyjuk a fotográfiánkat; hanem ez alig­ha nem jelent valamit; ide be kell menni nyitva a kapu, annyival is inkább, mert a csikók előre men­Elöfizetési Jtrsi: évnegyedre ......................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé’. Egyes szám ára : IO kr i Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvez­ményben részesülnek. Nyílt-tér sora...................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, -Gaspaxik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve­leket nem fogadunk el. viu. eviuiyam. szícixxl, vacz, januar j ­.. - " - r ' .......-.. • ......... . . . ^ HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. ‘

Next

/
Oldalképek
Tartalom