Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-05 / 36. szám

= Á rendőrség figyelmébe. Nagy tért fog­lalna el lapunkban, ha mindazon panaszokat elakar- nók e helyen el sorolni, melyek a rendőrség ellen min­den héten hozzánk érkeznek. Csak egy-kettőt aka­runk itt rendőrségünk léhaságának feltüntetésére mu­tatványképen elmondani. Van egy szabályrendelet, mely az utczáknak kocsik általi elzárását megtiltja. Mindennek daczára heti vásárok alkalmával rende­sen, de sokszor hétköznapokon is egyes utczák úgy el vannak torlaszolva a gabonával megrakott kocsik által, hogy «zeken átmenni életveszelyes dolog. Úgy látszik, hogy az ily utczakban levő gabona raktaia- kat a mi rendőrségünk „ne nyúlj hozzá m“-nak tekinti. De még az hagygyan volna, ha emellett a hátra maradt piszok és szemet az ott lakok méltó boszankodására heteken keresztül ott nem possadna. A Gasparik-utczában a szemét már hetek óta szárad. Az utcza öntözést csak egyszer izleltették meg ve­lünk, ^holott a mostani nagy szárazságban, tüdőink csak’úgy áhitoznak a tiszta utczák és a jó levegő után. Hát micsodának is tekinti rendőrségünk azt a most beszerzett öntöző kocsit ? Talán egy féltéke­nyen őrzött „dísztárgynak“ melyet csak néha nap­ján mutogatnak ? — A verekedések napi renden van­nak városunkban és a rendőrség sokszor nem is mu­tatja magát. Az éretlen gyümölcsöt pedig ismét sza­badon árulják a piaczon. Mindezek oly dolgok, me­lyekkel városunk nem dicsekedhetik ; de mikor nálunk minden járja! Mi pedig azt mondjuk, ami járja az járj a, — ami nem járja az nemjárja! N y i 11 -1 é r. Fehér és crem-selyem franczia faille. Surah, Satin merveilleux, Damast, Rips, Tafota és Atlasz métere 75 kitől 10 irt 65 krig, úgy egyes ruhákra, vala­mint egész véggel hérmentesen házhoz szállítva kapható Henneberg G. (cs. kir. udvari szállító) solyera-gyári raktárában Zürichben. — Minta kívánatra ingyen. Levelek bérmentesítése Schweiczba 10 krba kerül. Színes és felíete selyem Grenadines métere 95 krtól 9 frt 15 krig (10 különféle mi­nőségben) úgy egyes ruhákra, valamint egész véggel, bérmentesen házhoz szállítva kapható Henneberg G. (cs. kir. udvari szállító) se­lyem gyári raktárában Zürichben. — Minta kívánatra ingyen küldetik. Levelek bérmente­sítése Schweiczba 10 krba kerül. A nagyérdemű közönség figyelmébe ajánltatik, miszerint a borovicska pálinka literje 50 krért Xeiner Ignáex szesxkerc.sk cd önéi kapható. Búcsú. Fogadják mindazon nemeskeblű tanügybarátok, honleányok, valamint jóakaró barátok és ismerősök, — mint a magyarosodás igaz pártolói, — szives bú­csúját azon szegény tanügymunkásnak, kit nagyra- becsült áldozatkészségük kegyes pártfogásuk és szi­HIRDETÉSEK. jráczi 1880. orsz. kiállít, elism. oki.-- A trieszti 1882. kiállít, bronz-éremmel. m A MOHAI AGNES FORRÁS, HAZÁNK EGYIK EEGSZÉNS A V OÍSA ISIS m JXL M kitűnő szolgálatot tesz főleg az emésztési zavaroknál s a gyomornak az idegrendszer hántalmain alapuló ha­jaiban. Általában a viz mindazon kóroknál kiváló figyelmet érdemel, melyekben a szervi élet támogatása és az idegrendszer működésének fölfokozása kívánatos. Korral használva kiterjedt kedveltséginek örvend. Kizárólagos főraktár: ÉDESKUTYL m. kir. udvari szállítónál BUDAPESTEN. Úgyszintén kapható minden gyógyszertárban, fűszerkereskedésben és vendéglőben. Az 1885-ik évi elszállítás : 11—12 palaczk 1.800,000 “Hí® palaczk «J V A<’Z.O.\ kapható: Haidfeld Alajos, Intzédy Soma és Millmann Géza uraknál. A bpesti 1885. orsz. kiállít, a nagy éremmel haladás és versenyképességért. >®l )g|( m ■a í@@® 9 m : © 1 Árverési hirdetményi kivonat. 2968/1886. tlkvi sz. A váczi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi: hogy a kir. kincstár végrehajtatnak Fábián Ferencz és neje szül. Uj Anna végrehajtást szenvedők elleni 75 frt 19 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék és a váczi kir. járás­bíróság területén levő Yácz város határában fekvő, a váczi 2118. sz. tljkvben Fábián Ferencz és neje szül. Uj Anna nevén álló A -|- 4367 hr. sz. felső csipkési szól lőre az árverést 442 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte s hogy a fennebb megje­lölt ingatlan az 1880. évi október hó 13. napján délelőtti 10 órakor ezen kir. járásbíróság hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/0-át, vagyis 44 frt 20 kr. készpénzben, vagy az 1881. 60. t.-cz.42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3338. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kikül­dött kezéhez letenni, avagy az 1881. 60. t.-ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szel gáltatni. Kelt Yáczon, 1886. évi junius hó 22. napján. A váczi kir. jbság, mint tlkvi hatóság. Árverési hirdetmény. Alulírott uradalmi tiszttartó részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint a rádi közbirtokosság tu­lajdonát képező „Regale jog,“ mely Rád köz­ségben és a hozzá tartozó Drapkó és Körtélyesi csárdákban gyakorolható, a hozzá tartozó épületek­kel együtt 1887. évi január 1-től számítandó 3, eset­leg 6 évre folyó évi szeptember hó 15-ik napján délelőtt 10 órakor Rád község hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérő­nek haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ár 1000 frt azaz : ezer forint, mely­nek 10°/o-a az árverést megelőzőleg alulírottnál le­teendő. Zárt ajánlatok alul irt tiszttartó által az árve­rést megelőző napig a fent kitett bánatpénz csato­lása mellett elfogadtatnak. Az árverési feltételek az árverezni óhajtók által az uradalmi tisztségnél bármikor betekinthetők. Kelt R á d o n, 1886. évi augusztus 23-án. Burján Benő urad. tiszttartó. vés jóindulataik által, a hazafias czél elérésében oly melegen támogatni szívesek voltak. Adja az ég, hogy áldozat-filléreik a haza oltá­rán jó illatú tömjénekké, s neveik pedig sokak lel­kében, elfeledhetetlenekké legyenek. Soroksáron, 1886. szeptember hó. Simon Bertalan tanító. A szerkesztő és laptulajdonos Varázséji Gusztáv távé,Hétébe a szerkesztésért felelős : Dr. Csányi János. Árlejtési hirdetmény. 524/1886. sz. A váczi kir. járásbíróság fogházá­ban letartóztatott foglyok 1887. évi élelmezésének biztosítása iránt 1880. évi szeptember hó 30-ik napján d. e. 9 órakor a váczi kir. járásbíróság hi­vatalos helyiségében (fő-uteza 79. sz. ház 5 ik ajtó) nyilvános árlejtés fog tartatni. Az évi élelmezési dijak körülbelül 1000 írtra rúgnak. A résztvenni akaró vállalkozó 100 frt bánat­pénzt tartozik letenni. A zárt írásbeli ajánlatok csak az árlejtésre ki­tűzött óráig fogadtatnak el a fennebb megjelölt helyi­ségben a Járásbiró által. Az árlejtési feltételek megtekintés végett ugyan­ott vannak letéve. Kelt Váczon, 1886. évi szeptember hó 1-én. A váczi kir. járásbíróság. Az oly kellemetlen s ártalmas fogkövek a fogakról való eltávolítása czéljából hasz­náljuk a Ur. POFI* cs. kir. udv. fogorvos növényi fogporát, mely az Anatherin-szájviz használata mellett ép • egészségesen tartja a fogakat s azokat vakító fehérekké teszi. Ára 63 kr. A már 40 év óta kipróbált Anatherin szájvíz I>r. POPP J. G. cs. kir. udvari fogorvostól Becsben, megszünteti a fogfájást, meggyógyítja a beteg foghust, a fogakat ápolja s tisztítja, elhárítja a száj kel­lemetlen bűzét, megkönnyíti a kis gyermekek fogzását, óvszerül szolgál a roncsoló toroklob ellen, npíkülözhetlen az ásványvizek használatánál Palaczkja 50 kr., 1 frt és 1 frt 40 krjávai. A hatásért a használati utasítás pontos figye­lemben tartása mellett kezesség vállaltatih. Dr. POPP csász. kir. udvari fogorvos Anatlierici fogpásla, valamennyi fogtísztitó szer legfinomabb s legtökéletesbbike. Ára 1 frt 22 kr. Illatos fogpásla, a legolcsóbb s a legjobb fogtísztitó szer. Ára 35 kr. Fog-ólom, az odvas fogak sajátkezüleg való kitöltésé­re. Egy dobozzal 1 frt. I>r. Popp-féle növény-szappan a söraör, küteg, szeplő, pörsenés, bőratka, a fej- és szakálkorpa és kosz ellen, bőrbetegségek s egyátalán mindennemű bőrtisztá- talanság ellen. Ára 30 kr. A t. ez. közönség kéretik, határozottau POPP cs. kir. udvari fogorvos-féle készítményt kérni s csakis az olyant fogadni el, mely az én védjegyemmel van eliátva. Bécsben, Budapesten és Insbruckban legutóbb is több utánzó és elárásitó igen érzékeny pénzbírságra lett a tör­vény által elítélve. Kapható Váczon : lirsziny Arnold gyógyszerésznél. — Aszódon : Dózsa A. gyógyszerésznél. —■ Szent­endrén : Jakab J. gyógyszerésznél. — Gödöllőn : Matéfi'y gyógyszerésznél és Adler A. kereskedőnél. — Esztergomiban : Hulényi P. és Mayer M. gyógyszeré­szeknél és Brutsy G., Scheiber S. és fia kereskedőknél. BRAUN R. ezelőtt VÁCZON, a vásár-utczában, Alberty Ferencz vas­kereskedése melletti üzletében a legújabban érkezett s a legújabb divat szerint készült finom úri- és gyermek­a legjutányosabb árban kaphatók. & Vácz, 1886. Nyomatott Mayer Sándornál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom