Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-08-22 / 34. szám
VIII. évfolyam. 34. szám. Vácz, augusztus 22. HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. Előfizetési ára : évnegyedre ......................1 írt 50 kr. úázhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora...................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czivizete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Mi lesz velünk? Sok a panaszunk, annyi, mint a fűszál. Mégis, ha panaszkodni kezdünk, azt se tudjuk, hogy melyiken kezdjük. Sok az adó, rósz a köz- igazgatás, nincs kivitel, pang az ipar, romlik a nép, kipusztulunk, elveszünk, — mind megszokott, elkopott kifejezés már előttünk. Eltompultak érzékeink a végtelen sok baj között — úgy, hogy már csak újabb csapásokra nyílnak ki szemeink. Szőlősgazdáink reménye tönkre ment. A fillokszera szőlőinknek s/4 részét elpusztította és az utolsó gyökereken most rágódik. Városunk lakóinak egy része kizárólag szőlőmiveléssel foglalkozott. Soknak magának volt egy-egy tábla szőleje. Sok meg kizárólag napszámból élt. De többnyire azok is napszám után jártak, akiknek szőlejük volt. Szőleje volt a honoratiórnak is, meg a kereskedőnek, az iparosnak is. A szo- lőmives a saját szőlejét maga dolgozta be, azutáni feleségestől, gyermekestül az urakéba járt. lekereste meg a mindennapit. A saját szőlejét beültette babbal, kukoriczával, krumplival. Ezeket eltelte télre. A bortermésből pedig kifizette az adót, a házbért és berú&ázkodott. Minden fizetési kötelezettségét szüret utánra (b o r e 1 a d á s r a) tette. A bor árából fizette ki az osztályos testvér a testvérét. Abból tett félre, vagy abból vett egy tinót, hogy gazdaságát gyarapitsa. Egy szóval a szőlő volt a gazdának minden reménye. Mindennapi kenyerét bármiből kereste meg, nagyobb összegű pénzt csak a borból látott, tőkét csak a bor árából gyűjthetett. Sőt még akinek szőleje nem volt, még az is a borárából kapott vinczellérbért, csőszbért vagy pásztorbért. Ö is csak akkor szüretelt, mikor a szőlős gazda. És ma? Ma már mindennek vége! A szőlő nem terem. Kihalt örökre. A gazdának nincs bora. Nem tud fizetni, nem tud félre tenni. A munkásnak nincs dolga, nem kereshet. Miből éljen ? Miből fizessen adót, házbért? Gúnyája lerongyolott. A kender termés kiment a divatból. Nincs, a miből fonjon, nincs a miből szőjjön. Nincs vászna fehérruhára, lepedőre. Nincs, amit eladjon, nincs, amit felvegyen, nincs, amiből vegyen. Mi jöhetne még ennélroszabb, siralmasabb? Learattunk. Betakarítottuk mindenünket. Sirva nézte a szántó-vető egy évi iparkodásának, elvetett magjának satnya gyümölcsét. Learatott az arató nép arcza verítékével öntözvén a porrá száradt földet. — Szerződése kötötte. De bizony, ahonnét tehette, megszökött. Szuronyos csendőrök kényszeritették az aratásra. Learatott, ha kényszeritették, de elkeseredett. És még ekkor is megszökött. Inkább otthagyta arató-részét. — Úgy is oly silány volt, hogy alig volt érdemes vele dolgozni. Mire ezzel készen lett, elszáradt a krumpli ’szára, kicsővelt a kukoricza, kipergett a bab. Elsült minden. Uram Isten! Mi lesz hát még velünk ? Se krumplink, se kukoriczánk, se babunk. Méga magot sem hozta meg a í érmé s. Mit eszik a nép a hosszú télen, mit egy egész esztendeig? Miből vessen, mit ültessen? Mivel tartsa barmát? Miből fizesse terheit? Sem neki, sem az aratóknak, sem a cséplőknek, sem a nyomtatóknak. Gyermeke tanköteles. Nem birja felruházni. Meztelen meg nem küldheti iskolába. Fia benne van a sorban, házasodni akar, nem birja kiházasitani. Leánya eladó, kérő is akadna, nem birja kiadni. Várni kell a legénynek, várni kell a lánynak, még ha oly roszul, még ha oly keservesen esik is. Barma elöregedett. Az aratást várta, hogy az öreget eladja és fiatalabbat vegyen. Nem ütött be. Mit tegyen, hova legyen ? Az ipar, a kereskedés egész télen, egész tavaszon pangott. Az iparos, a kereskedő az aratást várta. Az uj búzára számított. Azok is megcsalódtak. A nép nem bir venni. Enni valója sincs, eladni valója még kevésbbé. Pénze nincs. Nem is megy se az iparos se a kereskedő felé. Minek menjen? Úgy se vehet. Csak keserűségét fokozná. Vége tehát az iparos, a kereskedő reményének is. Megáll az üzlet, akár a boltját is becsukhatja. Nincs egy öltés munka. Üres a heti vásár. Nem jön vevő, nem jön megrendelő. Készlete raktáron marad. Ott romlik. Holt tőkévé lesz. Veszíti a drága kamatot. Éli a készet és fizet a készből, ha van, és várja a bukást, ha tőkéje elfogyott. És ekkor minden vonalon egyszerre megjelen csendőreivel — az adóekszekúczió. Szedi az adót, régit is újat is, szedi a dézsmavált- ságot, meg a sok elmaradt illetéket. Kihúzza fejünk alul az utolsó párnát, elczipeli utolsó malaczunkat, lesoványkodott egy pár gebénket, egyetlen tehenünket vagy üszőnket. Lefoglalja a sertés ólat, a szekeret, ekét, boronát, kádat, hordót és borsatút. „Fuss vagy fizess!“ Ha pedig se futni, se fizetni nem bírsz, hallgasd a dob pergéséí, a végrehajtó kikiáltását és nézd a kótyavetyél Elkél minden se pénzen se potyára. És neked nem marad meg másod, csak az adósságod. A szegény nép nem segíthet magán. Kölcsön kérne. Nagyon bajos. Akinek van fekvő jószága és az a nevén van, van annak már adóssága is elég. Be van arra táblázva egy vagy más hitelező, és ha más nem, a kincstár bizonyosan. Akinek pedig a fekvő jószága tiszta volna, annak meg rendesen az a baja, hogy még az öregapja nevén vagy még annál is távolabbi tulajdonosén van. — Annak is, meg ennek is nehéz hitelt nyerni. Akinek meg fekvő jószága nincs, az meg kezes nélkül ne is mozduljon sehova. De kit hívjon kezesnek is? Bátyját vagy sógorát? Ezekre nem adnak. A szomszédot kérje A VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁ JA. Dante szerelme s a „Divina Comedia.“ Irta: iEZstpás I_ia.jos. Láno-szelleraekkel társalogni, örökéletü eszméket kutatni müveikben annál fáradságosabb és munkát- adóbb, minél ragyogóbb a szellem, a melynek megismerésére törekedünk. Szellemi természetünknek egyik jellemző vonasa, hogy épen akkor, midőn az okozatok egész lánczolata tárul elénk: akaratlanul is az okok nyomozására fordítjuk összes törekvésünket. Kutatunk, s kutatásunk eredménye oda lyukad ki, hogy a hányán vagyunk, annyi okot hozunk fel aszerint, amint kiindulási’pontul ezt, vagy amazt a tényt vesszük fel. Másként Ítél a bölcsész, másként az orvos; a politikus igy, a statisztikus amúgy. Ezen elv megvalósulása egy költővel szemben sem mutatkozik annyira, mint a nagy toskánainál, Alighieri Hanténál ; különösen örök érvényű müvében a Divina Comedia“ (Isteni színjáték) allegóriái epószában; a kozmikus és lelki világ e ragyogó misztikumában; saját utólérhetetlen^ szellemének, egész tevékeny életének ezen foglalatjában. A Hantéról visszasugárzó fényben jól esik sütkéreznünk, mert megaczélozza erőnket a munkás életre, h a legszebb, legédesebb tevékenységre : a szellemi harcztér bátor elfoglalására Ösztönöz. Minden állítás igazsága a helyes megokoláson alapszik. A mérhetetlen tenger is csak csöppekből áll, porszemek teszik a legerősebb épületet is. S valóban, habár a Bante-irodalom mai nap már egész könyvtárt tesz ki: az ég ragyogó csillagainál nem sokkal kevesebb azon helyek száma, melyek újabb s újabb felfogás alapján — kiindulási pontul véve fel — jutalmát önmagában hordó fáradságos, de gyönyörteljes tanulmányra érdemesek. Minden egyes sora tanulságos ; álljuk akár a skolasztikusok, akár a misztikusok bölcseleti alapján. Mig a „Pokol“ lelkünket megrendíti, a „Purgatorium“ reménynyel tölti el: addig a „Mennyország“ elandaíi- tólag emel föl s ösztönöz az örök jó, szép és nemes szemléletének elérésére. A Dante „Divina Comediá“-ja allegória. Politikai vonatkozását tőle elvitatni nem áll jogunkban.*) Kirí az minden sorából, mint elő-előbukkannak a tiszta cser mely keblén pihenő tárgyak fénysugaras tiszta nappal. E műremek a szerelem szülötte s a benne szereplők között oroszlánrész jut egy nőnek, egy liliom ártatlanságú szűznek. Hogy az Összefüggés fonalát megadjam : lássuk a „Divina Comedia“ tartalmát. Tartalma : a költőnek utazása a túlvilágon s nevezetesen aPokol-, Purgatórium-ésa Mennyországban. Kalauzul a klasszika kor egyik legnagyobb költője, a jós Virgil (Vergilius, Aneas Írója) szolgál a boldogok honáig, ahol is a vezető szerepét Beatrice, a költő ideálja válalja magára. Az utazást mint látott álmot tárja elénk Dante. Ennyit tájékozásul ! * * * *) Scartazzini: „Dante Alighieri, seine Zeit, sein Leben und seine Werke“ czirnü müvében a „Divina ComediaM politikai oldalról igy jellemzi : Das Kaiserlied wider den Papst. (A császárének a pápa ellen.) A szerelem és költészet egymástól oly kevéssé választható el, mint a májusi verőfényes napsugártól a jótékonyan ható meleg, a boldogságtól a megelégedés, a bánattól a szenvedés. Együtt járnak ezek, mint két iker. Egyiket a másik nélkül nem is gondolhatjuk. És — ha nem csalódom — nincs költő, a kinek kobzán meg ne csendült volna a szerelem dala. Saphpho, Eirdúzzi, Byron, Goethe, Heine, Hugo Viktor, Tasso, Dante, Camoens, Puskin, Petőfi, Vörösmarty, Tóth K. stb.* a boldog szerelmet ép úgy, mint a fájót megénekelték. Dalaik örökké szívhez szólóak lesznek, mert onnan, a kebel mélyéről merit- vék s mindenek fölött egyszerűek, igazak éa őszinték! Mert nem elég csak dalolni, ügy dalolni, a mint a szív érez: ez az igaz költői ihlet; ez az, a mi az olvasóval mintegy átéltté teszi boldogságát vagy bldogtalanságát; ez nyújt eléje tükröt, a melyben fölismeri önmagát. Az érzelmet affektálni nem lehet, jóllehet az mostan „chic“ dolog ép úgy, mint a teljes „blazirtság.“ S ha valami, úgy mindenesetre az igaz szerelem az, mely a költői ihlettel megáldott egyéneket sugalmazza a lelkünket nemesitő, ismereteinket kiszélesítő, erkölcseinket szilárdító szellemi-termékek megírásánál. Mert „nincs emberi állapot, mely annyi alkalmat nyújtana sikerdús alkotásokra, mint a szerelemé.“ „Szeretet az élet, — mondja egy fiatal aeszthe- tikusunk — szerelem nélkül csak érdemtelen nyomorúság földi lételünk. Beszélhet a föld porához tapadt hitvány önzés cynizmusa ; félszeg nézeteire leggúnyosabb czáfolat önmaga, egész lényében; összes, nevet séges mindenségével együtt; kényelmét, jólétét félti, azért irtózik a szerelemtől ; pedig mily szá-
