Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-08-15 / 33. szám
Vili. évfolyam. 33. szám. HEL Vácz, augusztus YI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési Ära : évnegyedre ............................1 írt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé . Egyes szám ára : 10 kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora ........................ 30 kr. 8 többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Utczaöntözés. Felkapott szó ez két esztendő óta. Megfordult tán minden képviselő ajkán. Nem is rósz dolog az, közköltségen felöntözni egyes utczákat, hogy a forró nyári napokon üdébb legyen a levegő. — Van már öntözőkocsink. Egyszer fel is öntözték vele a fő-utcza egy részét, fényes nappal, hogy mindenki láthassa. Mert azt csak nem kívánhatja senki sem, hogy a város kocsisa korábban kezdje meg hivatalos óráját, vagy tovább dolgozzék, mint a tisztviselők. Nem tudnám minek volna — gondolja magában nagy bölcsen a kocsis — hajnalban fölkelni, és akkor fölöntözni egy két utczát, mikor még az utczaseprők sem dolgoznak hajnalban, pedig azoknak nem parancsol senki. Azután igaz is, minek volna olyan korán reggel felöntözni az utczákat, hiszen ha oly mértékletesen élvezzük az utczaöntözést, mint eddig élveztük, akkor nagyon mindegy akár mikor öntöztetünk; — sőt talán még jobb, ha délfelé teszszük, mert akkor legalább aki látja a két lovat, meg az utánuk guruló négy kereket, az elmondhatja akár hol a nagy világon, hogy már látott Váczon is öntöző kocsit és nem is a félszer alatt, hanem kinn az utczán rendes munkában. Sokra vittük. Egy kocsival több van a városháza udvarán. Ha meglátogat valami idegen, legalább láthatja, hogy mily nagy gazdasága van a városnak, és elmondhatja a világnak, hogy olyan batárja, mint amilyen a tűzoltó őr- tanyán foglalja a másra szánt helyet, meg olyan ötös fogatja, mint amilyen Debreczennek van, nincsen egy városnak sem a világon. Nem is azért vagyunk mi Vácz város közönsége, hogy olyanok legyünk, mint más. Van nekünk hintónk, homok futó kocsink, nehéz szekerünk, lajtunk, öntöző kocsink, meg két lovunk. Van szénánk is elég. De azért nem ön- töztetjük fel az utczáinkat; mig más városnak mindez nincsen és még is fel tudja öntöztetni. Az igaz, hogy van szabályrendeletünk is annyi, hogy más város a felével is beérhetné. Van paragrafusunk mindenre. De azért alig van város az országban, ahol kevesebbet törődnének a szabályrendeletek végrehajtásával, mint nálunk. Van olyan szabályrendeletünk is, amely arról intézkedik, hogy mikép kellene Váczon az utczákat és tereket tisztán tartani. A tömérdek szabályrendelet ott hever a régen meszelt szobák kőporos padlóján valamely pókhálós sarokban, de az, akinek azokat be kellene tartania, az sörházi teendői között nem képes időt nyerni azoknak megtanulására. Pedig ha azon időnek csak a felét töltené is hivatalában, amennyit a szabályrendelet elé szab, akkor már rég készen lehetne azoknak megtanulásával. Annyi bizonyos, hogy a szabályrendelet, amely az utczák és terek tisztántartásáról rendelkezik, az világosan eltiltja azt, hogy szerves testek, vagy ilyenekkel telitett folyadékok az utczára öntessenek. És nézzünk végig a városon, hogy mily szigorúan őriztetik ellen ezen tilalomnak pontos megtartása ? Nem mutatok külön sehova. Inkább lemegyek a Dunához. Ott van a Huber-féle ház mellett a Dunára levezető sikátor és ott van a nagysörház-utcza. Amott a csatorna, emitt a Dunára néző híd úgy el van piszokkal dugulva, hogy a viz se mehet át rajta. És nincs ember, aki kitisztittassa. Ott van a Dunára levezető számtalan nyitott csatorna. Messzire büdös tőlük a levegő. Ott rothad minden, ami azokon keresztül fér. Ott rontja az arra menők ízlését és a dunaparti lakók egészségét. Épen kolerás időben való ilyet elhanyagolni. Ha netalán el akarna kerülni, hogy el ne kerülhessen. — Nincs is más sétahelyünk, hacsak a városból ki nem megyünk, mint a Duna partja. De azért akinek az egészsége kedves, az ilyen időben ne merjen oda tévedni. Nem kérdezem, hogy kinek kellene erre gondolni, de az bizonyos, hogy valaki mindenesetre felelős azért, hogy a város utczái és terei tisztán tartassanak és hogy különösen az egészségre veszedelmes helyek fertőtlenittessenek. Szakértő dolga megállapítani, hogy miképen lehetne az érintett csatornákat úgy vezetni a Dunába, hogy azoknak piszkos tartalma mindenkor közvetlen a Duna vizébe fusson; de annyit a város elöljárósága saját fejétől is megtehetne, hogy a csatornák tartalmának gyors lefolyását biztosítaná és a nyitott folyosóknak tisztán tartása iránt intézkednék. És ezt meg is tehetné, ha csak egy csepp érzéke volna is a közegészségügyi igazgatás iránt. Hogy sok mindenről ne beszéljek, ördögi tudomány lenne azt kitalálni, hogy mily időben kell az utczák söprését végezni ? Okvetlen úgy kell annak lennie, .hogy az utczáknak felsöprött piszkos porával tömjük meg tüdőA VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Verses könyvemből. ii. Beteg lelkem ül ajkamon Fájó a dal, mit pengetek; Az érzelem melyből fakad Mélyebb, miként a tengerek. Véremből vér: csak ez az egy ! A többi mind csak mostoha, S mint hullám-hegy a szirtfokon : Nyomot nem is hagyhat soha. Ez egyből sir zokogva föl A szenvedés, túlélt bánat; S a boldogság letűnt fénye Minden során át- meg áthat. Átujjongtam percznyi öröm, Elröppent üdv kéj-mámora; Kaczag, nevet, tombol féléd, Mintha nem is sírnék soha. Mi bennem élt, s miben éltem: Újra küzd még az élettel, S mint a mécsláng — kialvóban —. Fényrózsásan csillámlik fel. De nem csoda ! A hattyú is , Beszédes lesz, bájosan dali’: Tía érzi, hogy már nem soká Kettészakad a — létfonal. Túl világi érzelemmel így várja ő be a halált . . . . . . Hej, Istenem ! csak igy halnék . . . Jöhetne már : készen talál! _______ Kapás Lajos. A váczi kegyes-tanitó-rendi templom története. Irta : IEZa,pá,s -A-in-rél. A hazánkat annyira nyomorba ejtő török uralom megfékezése után lassan, de biztosan, kezdett derengeni imádott hazánk felett ama fénysugár, amit haladásnak vagy másként művelődésnek nevezünk. A jóknak legjobbjai, az igaz ügyet őszintén szivükön hordozók százai ama meggyőződésre jutottak, hogy az az állapot, a melybe őket a végzet — hogy ne mondjuk saját meggondolatlanságuk — sodorta: többé tarthatatlan. Elhanyagolt szellemi művelődés, érzékenyen sújtó léhaság minden téren, az igaz hazafiság gyenge árnyéka volt e kornak jellemző bélyege. Ezen akartak némelyek segiteni. S hála az Egek Urának — a mint a mostani viszonyok mutatják — ez sikerült is nekik. A kezdet nehéz, eleinte kivihetetlennek látszó akadályain győzött vasakaratuk, győzött az igaz hazafiság, győzött a vallásosság. Kitűzött tervök végrehajtását az iskolákra bízták. Ezeknek révén vélték ők elérhetőnek azt, és jogosan, a mit más utón elérni ama viszonyok' között vajmi bajos lett volna. Mert tudták ők jól, hogy a nevelésnek, különösen az első benyomásoknak bámulandó következései vannak a serdülő s majdan férfiúvá vált kedélyre. A ki a képzelő-te- hetségre hat, az a gyermek egész valójának oly irányt ad, a mely kell, hogy meghozza áldásos gyümölcseit. Az iskolák eme gyors lépésekkel való haladásának köszönheti városunk is azt, hogy a török uralom letüntével virágzó és nemes irányban terjeszkedő iskolát kapott; hogy a vallás és tudománynak hirdetésére szentelt falak emelkedtek; hogy a polgária- sodás, az igaz értelemben vett haladás első hajnal- pirja városunk tengő életére vetette sugarait. Lelkünket fölemeli s véghetetlen hálával tölti el ama férfiúnak emléke, a ki első volt abban, hogy a kegyes-rendiek számára építendő templom alap-kövét letegye. E nemes gondolkodású, minden szép- és jóért lelkesedni tudó férfiú nem volt más, mint Berkes András, herakleai püspök és hatvani prépost, az akkori váczi püspöknek, A 11 h a n Frigyesnek, helyettese. Stifter, az embert élesen vizsgáló bölcsész, a józanul gondolkodó iró, munkáinak egyikében igy ir: „A tanítás sokkal könyebb, mint a nevelés. Amahoz csak az kívántatik, hogy valamit tudjunk, és tudjuk azt másokkal közölni; a neveléshez pedig megkivántatik, hogy legyünk valami; de ha már egyszer valami, úgy hiszem, könnyen fog nevelni is.“ Régi igazság ez, a melynek Stifter csak velős alakot adott. S hogy ez állításom nem légből kapott, nem merő frázis, nem semmitmondó beszéd: bizonyítja az is, hogy Berkes András is igy gondolkozott. Hamarabb ugyan, mint Stifter az ő állítását megírta, de ugyanazon szellemben. Ez vezette Berkes Andrást ama dicsérendő tettére, hogy a leendő iskolát és templomot a kegyes- tauitó-rendre bízza, akik nemcsak tanítanak, de nevelnek is. A templom alap-kő letétele 1725 ik év május első napján történt. Az ilyen alkalommal elhelyeztetni szokott bádog szelenczében a következő irat volt:
