Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-03-22 / 12. szám
VII. évfolyam. 12. szám. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ H Előfizetési árak : Évnegyedre ................................................................1 frt <50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Hirdetések; a legolcsóbban eszközöltetnek My i ít-tér sora .......................... 30 kr. A Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. K Városunk kövezete és még valami. Talán nincs város több széles Magyarországon, mely annyira rosszul kövezett utczák és kis terekkel dicsekedhetnék mint épen városunk, a mi annyival is inkább bámulandó, mert úgy tudjuk, hogy városunk költségvetésében évenkint százakra menő összegek irányoztatnak elő az utczák javítására. Honnan van tehát mégis az, hogy utczáink számos kiadásaink daczára nem csak a helybeli lakosság, de a Váczon csak egyszer megforduló vidéki előtt is oly rósz hirben állanak, hogy csak egy gondolat is azokra elegendő arra nézve, hogy mind a tiz lábujjunk megtyukszemesedjék ? — Valóban megbotránkoztató jelenség! Mi úgy vettük észre és tapasztaltuk, hogy utczáink kövezése az illető vállalkozó jóakaratára van bizva. S ebben rejlik a legfőbb baj. — Igen, mert noha nem kételkedhetünk senki uram fia jó akaratában és nem szabad kételkednünk mind addig mig az ellenkezőről meg nem győződtünk; de úgy hiszszük, hogy városunk hatóságának még sem szabadna blindre utalni ki a városi közpénztárból az utcza kövezőnek azokat a drága pénzeket melyeket kiutalványozni szokott, s a mely pénzek csak rósz kövezetei eredményeznek. Úgy tudjuk, hogy van a városnak egy gazdasági biztosa, a kinek kötelessége lenne az utcza kövezőt ellenőrizni, munkáját megvizsgáltatni, azt szabályszerűen átvenni, vagy annak átvételét megtagadni. Úgy tudjuk, hogy van gazdászati bizottságunk is, melynek hasonlókig az lenne feladata, hogy a gazdászati, s tetemes pénz kiadásokkal járó városi dolgokat figyelemmel kisérné, s a hol csak fogyatkozásokat észlel, nem várna mindig a felülről jövő uk ázó kai és utasításokat -- a maga jó szántaYs jó akaratából is megtegye a szükségeseknek mutatkozó orvoslásokat. Úgy látszik azonban, hogy sem gazdasági biztosunknak, sem a gazdászati bizottságnak kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy sem ily csekélységekkel foglalkozzanak. Pedig bizony ideje volna már. A folyó évben Budapest fővárosunkban országos kiállítás lesz. Alig egy pár év múlva Magyarország ezredéves fennállási ünnepélyét fogja ugyanott megülni. S mindkét alkalomból kilátásunk lehet arra, hogy a világ hat részéből olt megjelenendők közül számosán lesznek, a kik városunkat is meglátogatni el nem mulásztandják. Nem ártana hát, ha ezen körülmény figyelembe vételéevl városunk a kövezetre nézve is az eddiginél több gondot fordítana; a nem ártana különösen az ennek végrehajtásával megbízott közegeknek, ha kötelességeik teljesítésében a vá/X Vácz márczius 22. 1885. ETILAP szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és a,nvagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. éziratokat nem adunk vissza. Bér mentetten leveleket nem fogadunk el. ros méltóságának megfelelőbb gonddal eljárná nak; hogy ne legyünk kénytelenek mi e részben újabb felszólamlásokkal városunk fogyatkozásait a világ előtt szellőztetni; nem szeretnők ezt tenni, azért különösen, mert soha sem kellemes dolog az, ha az ember egy nagy nemzet vagy nép szennyes ruháit a világ szeme előtt mosdatni kénytelen. De a mennyire gyarló a kövezetünk, ép úgy nem helyeselhető az utczák és közterek befásitá- sára irányuló észlelt eljárás sem. Nem vagyunk ugyan ellenzői a természet törvényeinek és szeretjük látni, vagy figyelemmel kisérni, a villám ezikezak járásait s ezt a természet rendje szerint végbemenőnek tekintjük; de mikor azt kell tapasztalnunk, hogy városunk utczáinak be- fásitása is amolyan menydörgős — módon vitetik keresztül: annak barátjai sehogy sem lehetünk. Faiskolai bizottság! Hol késel terveddel az éji homályban ?! De legyen ezen keserű labdacsokból elég annyi. Reméljük, hogy a kiket érdekel felszólamlásunk, azoknak a mondottak is elegendők, a kiket pedig nem érdekel, azoknak még több keserű mandola sem használna. Dictum! Fullánk. A „VÁCZí KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. A múlt és jövő. Múlt cs jövő, ti kedves jó barátok Hányszor derítitek fel lelkemet, Midőn csalódva, sötét bánatában Már-már kétség borítja szivemet . . . A múltban annyi szép emlék ragyog fel, Mert hisz’ mi elmúlt, szebb mint a jelen, Az idő e kétes jó barátunk Alfényt ragyogtat a múlt képeken. He szebb is volt a múlt valóban ennél, Midőn e szív most fájdalomban ég, A múlt, midőn víg, gondtalan kedélyem Az élettel még nem foglalkozók . . . He jött az élet s zord szavára lelkem Megdermedett, mint dérre a virág S az álmi hói felébredettnek vigaszt A gondtalangmult szép emléke ád — És ott lebeg még délibáb ruhában A szép remény más vigaszúl elő), Kétes jövőmnek bájos Sirénája S biztatva zeng egy szép jövő felől. S habár reményim már sokszor csábinak, Jövőben bízni nem szűnik szivem, Végső horga ez a fájó kebelnek, Kedves derűjét féltve élvezem. 0 múlt s jövő. ti drága jó barátim! Ti bennetek új életet nyerek, Ne hagyjatok hát hütelen magamra, Ki nélkületek annyit szenvedek 1 Viz Zoltán. A könyek. — Apróságok. — Irta: Szru-lcá/ts Hia/joe. Inkább csak csoszogott, mint ballagott az öreg Szirnók Antal bácsi. Öreg volt ő igazán. Mikor valaki 82 éves, mit is tehetne már egyebet, mint ideoda csoszogni a szobában, s néha ki az utczára— azt is milyen keservesen. Ez már nagy utazás ! Kegyelem napok már csak ezek amit most élt, mint maga mondogatta. Minden óráért hálát kell adnia az Istennek, hogy még mindig együtt maradhat a leikével. Kürül-belül egy jó negyed óráig csoszoghatott az utczán, aztán a szegény még se ért tovább, 10—15 háznál. Pedig jókora botját is magával vitte. Mit ér a furkós mikor ezt is csak neki kell czi- pelnie, ha azt akarja, hogy ne menjen egyedül. Legalább rátámaszkodhatik. Egyedüli támasza már csak ez az életben. No de most le kell térnie a kocsi útra, mert itt épitenek s a gyalogok járója el van kerítve. Megállt előbb, hogy egy kis erőt szerezzen magának, hja mert a kocsi utón át nem szabad olyan lassan csoszognia, mert gyors ám a kocsi nehéz kereke, meg aztán kegyetlen is!'A kocsisok pedig gorombák és szívtelenek ! A mint úgy elpihengetett, előtte a derengő nap sugáron négyöt vidám apróság játszadozott elmerülve, boldogan a vakolat számára kiöntött friss homokon, s épitgette ártatlan képzel mével, gyermekes egyszerűséggel a homok várakat. Minden iczi-piczi kéz iz- gett-mozgott, túrt-fúrt, minden kis pozsgás arcz angyalian mosolygott, minden szem élénken kandikált — csillogott, ide-oda kukucskált. Mindent láttak, észrevették és mégis senkit. Csak homokot és várakat! Az öreg Szimók Antal bácsi pedig vastag, kopott botjára támaszkodva cssak nézte . . . nézte őket . . . Úgy elmerengett, úgy rajtok felejté tekintetét, oly mély gondolatokba merült az agg. Egyet len egy mozdulat se kerülte ki figyelmét. Öszbecsava rodott fejét meg-meghajtogatta . . . arcza kiderült . . . 15 éve, hogy újra mosoly ült ajkára. Mosolygott édesen átszellemülten . . . akár csak azok a gyermekek. Melle erősen zilált, szemei sugárzottak, — megifjulni, megerősödni érzé magát ... De egyszerre csak kezére tekint — s a nagy furkost pil- lantá meg. Az arcz hirtelen elkomorult ... a mosoly eltűnt, ... a fej lelohadtan hajlott mellére ... s az előbb még sugárzó szemekből sűrű. könyek hulltak alá ... a földre. És sirt . . . sirt keservesen ! . . . Szegény öregember ! Ugyan mi juthatott az eszébe ? * * * * A nő csak később tudta meg, hogy férje párbajt vív — valakivel. Ez a valaki értesítette őt nehány sorral. Megakadályozni a viaskodást már lehetetlen volt az idő roppant rövidsége miatt és a helyszín távolsága miatt. 9 óra van s a párbaj éppen most folyik le a palotai erdőben. Lázas türelmetlenséggel és óriási izgatottsággal várt perczről-perczre, inkább" lehetne órákról-órákra, nem! örökkévalóságig tartó időnek nevezhetni e szörnyű várakozást. És még sem tudja meg a valót! Valahára léptek zaja hallatszott — valaki jön. Oh de melyik? Szive rohamosan dobogott, keble erősen zihált. Végre a kilincs zörren, nyikorog és belép — a férj ! S e m m i és minden ! A nő arcza elhalványult. Mint méltóságosan megmeredt alak, kidülledt szemekkel állt előtte — akiért vért ontott. Remegett az ajk s oly kicsinylő- leg szólt : Csak ön jött vissza ? ! és ezzel a másik szobába sietett. Mintha villám sújtotta volna e szak után a férjet oly megmeredten állt egy helyen. Csak nézett . . . nézett eltávozott neje után, a belső kin, a meglepetés némává tette. Egy-két pillanat s ki tört belőle : — Hát kit öljek meg, hogy boldogságomat elérjem ?! Oh Istenem ! Lesnjtottan roskadt erre egy székre s könyező szemeit kezeibe temeté. Ezalatt pedig neje oda benn egy karosszékbe roskadva, szép haját szaggatva, mint az őrjöngő tombolt é3 ordítozott. Kezeit az ég felé ökölre szorítva dühöngött a szép asszony. Mily ellentétet képezett ajkainak szava arczának szépségével. Mily szép lehet egy nő és egyszersmind mily rút is! Könyei pedig sűrűn omlottak lázas arczára, meg- fürödve a „poudre de serail“ fehér mezején. Mindez mind miért, mikor férje nem halt meg?-.1« * Egy házban laktak. Az öreg Szántó Tamás.bácsi és Ilonkáéit a külvárosban. Szántó bácsi ii5 éves volt — Ilonka, Ur Istenem mily ellentét! Pedig ő
