Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-05-17 / 20. szám
VlX. évfolyam. 20. szám. HELYI S Vácz május 17. 1885. VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. árják : házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Hirdetések: Nyiit-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. Egyes szám ára : !<> kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) menyben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és Iciadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz. Gasparilc-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérinentetlen leveleket nem fogadunk el. És az ige testté lön. Még- nem múlt el egy hónapja annak, hogy lapunk hasábjain felhívást intézve városunk nemes keblű hölgyeihez arra kértük: „adjanak városunknak színházat vagy legalább színkört.“ Es ime az ige testté lön, szavunk viszhangra talált, — nem ugyan ott — a hová s a kikhez szavainkat intéztük, hanem Neuser Ferencz a „Curia“-hoz czimzett derék vendéglősünknél; a ki áldozatokat nem kiméivé: a „Curia“ vendéglő helyiségén oly átalakításokat eszközölt, melyek lehetővé tették, hogy egy hosszú-hosz*. szú idő után ma már ismét Thália papjait üdvözölhetjük városunk falai közt. Gerőfi Andor Pozsony s Temesvár színigazgatója — nem számítva arra, s magát vérmes reményekkel nem kecsegtetve az iránt, hogy városunkban kincseket, gazdagságot, tele bugyillárist fog szerezni: megértvén, hogy .városunk majdnem három éven át nélkülözi azt a lelkitápot, szórakozást, melyet egyedül egy jól szervezett magyar színtársulat képes nyújtani jó ízléshez szokott közönségünknek, más városok előnyeit félre téve, ide jött hozzánk, letelepedett körünkben, habár rövid időre is, hogy társulata megadja közönségünknek azt a nemes szórakozást, mely után oly sokáig sóvárgott. — És, hogy Gerőfi Andor derék színigazgató úr társulata csak ugyan képes is lesz —- igényeinknek megfelelni : bebizonyította azt a társulat múlt csütörtökön a „Búza virág“- ban történt első felléptével. Bebizonyította azzal, különösen, hogy megmutatta, hogy jó kezekben még a kritika minden igényeinek meg I nem felelő darabot is közönségünk előtt élveze- j tessé tudja tenni és teszi. Városunkon most a sor, polgártársainktól függ most megmutatni, hogy aszinügyet nemcsak szavakban, de tényleg is pártolni tudja. Midőn tehát Gerőfi Andor színtársulatát, a legszivélyesebben üdvözölnek városunk falai között : egyszersmind el nem mulaszthatjuk városunk polgárságát, is felkérni, hogy mutassa meg, hogy városunk egy derék színtársulattól pártolását soha meg nem vonja és nem vonta meg, s ugyanazért azt nemcsak elvből hanem műérzékből, nemes buzgalomból és liazafiságból, támogatja. — S ha ezt teszi — polgárságunk, jelét fogja ezzel adni annak, hogy megért arra, miszerint városunkban ma holnap állandó színház is létesüljön. Adja Isten! Testesüljön meg ez az igénk is! Néhány szó Gercfy színtársulatáról. A „Budapesti Hírlap“ egyik igen roszul értesült levelezője, e lap f. hó li, és 14-iki számaiban, a jelenleg nálunk időző Gerőfi színtársulatáról oly dolgokat közöl, melyek csakis roszakaratból támadt Jégből kapott alaptalan szavak. Nem akarunk a magát meg nem nevezett úrral hírlapi, vitába bocsáj tkozni, csakis morális kötelességünk parancsolja eme állításokat megczáfolni. Ismerjük mi is a pozsonyi viszonyokat, úgy mindenesetre, mint azt illető levelező úr ismeri, s tudjuk azt, hogy ha Pozsonyban akár mily, a leghíresebb magyar társulat is játszana, csak egy hétig lenne közönsége, azontúl ott a közönyt nem képes senki eltüntetni, sem a legváltozatosabb műsor sem a legkitűnőbb erők által. Be azt hisszük, hogy Gerőfy színtársulata működésének megbirálására nézve legilletékesebben cselekszünk, ha az ottani magyar lapnak, mely részreha jlatlanságáról általáno- 1 san és előnyösen ismeretes, erre vonatkozó közleményeit idézzük. A többek közül a következő: „Közelebb C s i k y Gergelynek „B n boré kok“ czimu eredeti vígjátékát adták Pozsonyban. „Társalgási darabok mindig kitünően sikerülnek, de ez a jobbak egyike volt. Zavarba vagyunk, hogy kit emeljünk ki: Gerőfyt-e, ki Rábay Miklós szerepében művészi alakítást nyújtott, V i n c z é n é t-e, ki a szerencsétlen mamát virtuozitással játszotta, vagy B á- tory Ilont, ki Szerafin szerelmét, gyöngeségét megragadóan, vagy Kutasi Jankát, ki a fiatal leány naivságát, gyermekességét elragadó bájjal állította olénk V Herényit dicsérjük-e, kinek alakitó képessége úgyis ismert dolog; vagy a többieket, L u- b i n s z k y, Csiszár és Febérváry Ottót ? Az előadások most már a színkörben vannak, melyben a hires szudáni karaván vendégszerepei. Ismerve Pozsony színházlátogató közönségét — mondja a fenn említett lap — hisszük, hogy ez a „specziahtás“ óriási vonzerőt gyakorimul. Eddig az ideiglenes színházban az a nóta járta : „Gyere be Rózsám, gyere be, Csak magam vagyok ide be!“ s nem hallgatott reá senki. Most meg elénekelik hogy : Gyere be Rózsám, gyere be, Itt van a Madbi serege! s ez lesz a „mágnes“. Adj’ Isten!“ Azonban nem csak ezen idézett közleményében, hanem valamennyi számában és mindig a legnagyobb dicsérettel s elismeréssel irt a társulatról, mit részrehajlatlanul máskép tenni nem is lehet. Tudja azt jól mindenki, hogy Gerőfi társulata a vidéki színtársulatok között a legelső helyet foglalja el, tudja azt jól mindenki, hogy Gerőfi nem kiméi sem költséget sem fáradtságot, hogy a mű- értő közönség igényeit kielégíthesse. Gerőfyné egy színvonalon áll Blabánéval ezt igen szigorú és jeles bírálók mondották ki, s ahol csak szerepelt, mindenütt „kedves pacsirtának“ nevezték el. A társulat többi tagjai igen kielégítik még a nagyobb igényekkel bíró közönség kívánalmait is, s nekünk is volt már alkalmunk meggyőződést szerezni arról, hogy maga a tapintatos és fáradhatlan igazgató az élvezetes műsor által a legkellemesebb estéket fog részünkre szerezni. Ne hallgasson tehát a közönség azon birlapi közleményekre, melyeken, ismerve a dolog éppen ellenkező oldalát, megütközött mindenki, mert oly társulattal állunk szemben, mely méltán megérdemli minden tekintetben azt, hogy a lehető legjobban A VACZI KÖZLÖNY” TÁRCZAJA. Ä rózsa. Tudod, mi a piros rózsa, A mely nyílik — szép tavaszszal, S édes, kéjes illatával Oly epedve, úgy marasztal?.. S tudod, mi az őszi rózsa; Melynek halvány kelyhe, szirma, Mintha rá egy néma búnak Gyászos sorsa lenne írva ? ! .. . . Az a nyíló, piros rózsa A szerelem példaképe, Mig emez másod virága Egy oly szívnek, — melynek már a Sírba hullt sok, száz reménye ! Perényi Kálmán. Farsangi komédia/1. Irta: tEPerénsri Kálmán. — Ha még egyszer hátratekintesz, Juliska, arra a gólyanyakú hadnagyra, — menten magadra hagylak itt a terem közepén ! — No, ilyet eddigeié senki sem mondott még Juliskának, de nem is lett volna tanácsos. . . Csak az a bolondos Pista se lenne valami iigyöri- módon a rokona — majd meg is mutatná neki!. . . (j hagyná ott a faképnél — rögtön ! Hanem így, mit tegyen vele?! Nem apprehen*) Mutatványul szerzőmik „Mezői virágok“ cziroü legújabban megjelent beszély kötetéből. dálhat reá — mert akkor bizonyára, kaczajra, tréfára, fordítja amaz az egész dolgot ! Aztán meg talán más egyéb is lesz... Nem engedné komolyan haragudni — a szive sem ; az a bohókás kis szivecske, a mely oly annyira tudja szeretni azt a Pista gyereket. Hanem hát az egész még sem maradhat annyiban. Mert micsoda rossz is van abban, ha egy tizenhét éves leány — a báli teremben, séta közben — vissza tekint ? ! Hát azért kapott hosszú ruhát, hogy egyenest előre tartsa a fejét most is, mint kisleány korában az iskolában, ott, azoknál a szent angol néniknél, kikre épp azért a kívánságukért oly nagyon tudott haragudni. Vagy talán azért teremtette az Istenke az ö szemeit, azt a két égő, szénparázshoz hasonló, bűvös szemet, hogy mindig lehunyva tartsa, vagy hogy a Pistán meg a mamán kívül másra föl sem emelhesse? S éppen arra a hadnagyra nem, a ki . . . Oh, az a bolondos Pista . . . Most már csak azért is visszanéz még egyszer ! Visszanéz, ha Lóthné ő nagyságaként rögtön sóbál- ványnyá változik is. Nem is sokat gondolkozott tovább, hanem dur- czásan hátraforditá szőke fürtös fejecskéjét — s visz- szatekintett. De óh, egek ura !. . . E pillanatban Pista szavát megtartva, szó nélkül eltávozott, ott hagyva egymagára a kicsikét a terem közepén. Szegény kis csibiske ! . . . Majd csakhogy nem sírva fakadt ennyi gorombaságra. Irult-purult talán még a kisujja hegye is. EL is ájult volna, ha a szemes mama jókor neszét nem veszi a katasztrófának s kis leányát gondos szárnyai alá nem fogadja. A publikum mit sem vett észre az egészből s folyt a mulatság vidáman tovább ; csak a Juliska kedve lett egyszerre elvágva. Megbánta-e a mit tett, vagy hiúsága lett megsértve ? Elég az annyi, hogy mig más a gyönyör tengerében ringott, ő alig győzte fellopakodó könyeit titokban törülgetni. — No megállj Pista, te csúnya Pista! Majd meg bánod te még ezt! Igen ! . . . Hát te ott hagysz enge- met szó nélkül, szégyenszemre — a terem közepén s aztán tovább tánczolsz, édesen mosolyogsz másokra, mintha nem is tudnád, hogy a szivem majd meghasad szégyenében, bánatában ! No, jól van! . . . Csak tán- czolj, csak mulass tovább, hisz úgy is nemsokára sírni fogsz keservesen, majd ott. . . akkor ... ha visznek már engemet egyenest ki a kerepesi temetőbe! Suttogá magában az elkeseredett leány. ÍS mintha még a Rácz Pali is igazat adna suttogó szavainak, felzendité nagy bánatosan, hogy: „Sírva, ríva fogsz még engem keresni, De a sírban késő lesz már szeretni!“ Még tovább is fűzte volna kesergését Juliska, j ha e pillanatban az az ominózus gólyanyakú had- I nagy nem közeleg hozzá, arczán bizalmas mosolylyal,
