Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-12-20 / 52. szám
barátsága elfogadtatik. Azon erkölcsi siker, mely „Kis Világ, legújabb Flóri könyve" czimmel egy óv előtt ily irányban megjelent mii iránt oly megtisztelő mérvben nyilvánult, biztosíték arra, hogy széles körben jó ismerősül fogadják e munkám is, mely a foglalkoztató nevelés-tanítás módszertanául szolgálhat családban, Óvodában, iskolában, ez által a család és iskola közt még mindig betöltetlen ür áthidalását is munkálja. A 4 ivre terjedő Dajkakönyvecske előfizetési ára ez okból példányonlcint csak 30 kraj- czár, 10 példányért pedig csak 2 forint. E mellett a t. előfizetőknek azon előny nyujtátik, hogy a „Kis Világ, legújabb Flóri könyve“ czim alatt 60 eredeti rajzzal 6 nagy ivén megjelent, karácsonyi és újévi ajándokul, iskolai s egyéb alkalmi jutalomkönyvül igen ajánlatos pedag. költészeti kötet (melynek használatához vezérkönyvül szolgál a Dajkakönyvecske) az első kiadás készletének folytáig példányonlcint 50 kr., helyett 36 lcrajczárért (posta- postoval együtt 40 krért) küldetik meg. Az előfizetési és megrendelési összegek. Bpest IV. Vámház-körut 10. sz. II. emelet küldendők. — Stampfcl Mííroly pozsonyi, kir udvari és akad. könyvkereskedő kiadásában megjelent: A „Kortársaink“ czimü vállalat ®/7 füzete Dr. Pórtól Rónay Jáczint életrajza. Ára 40 kr. Továbbá a „Magyar hölgyek életrajza,“ czimü vállalatból a 2 tüzet Endrőditöl Zrínyi Ilona. Ára 20 kr. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. Kapható Váczon Deutsch Mórnál. — „Mosolygó kisasszonyok44 czim alatt bocsát közre egy kötet elbeszélést Thewrewk István, kit már olvasóink bizonyára ismernek „Azok a lányok“ czimü müvéből, melyből megjelenésekor mutatványt is közöltünk. Előzetési ára 2 frt. Megrendelhető szerzőnél. Budapest VII. Király-utcza 47. sz. II. em. 20. sz. A díszes kiállításban s szép illüsztrácziókkal megjelenő müvet ajánljuk olvasóink figyelmébe és pártolásába. = A „iVemzeti Hírlap44 politikai hetilap a jövő évvel második évfolyamba lép. Mint a legolcsóbb s legterjedelmesebb képes politikai hetilapot ajánljuk mindazok figyelmébe, kik napi lapokat nem olvashatnak. Előfizetési ára egész évre 4 frt, negyedévre 1 frt. Az előfizetési pénzek a „Nemzeti Hírlap“ kiadóhivatalának, Budapest, ősz-utcza 30. sz küldendők. A lapszerkesztője Kulcsár Ernő városunk fia. Ajánljuk közönségünk pártolásába. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Varázséji Gusztáv. Kiadó : Mayer Sándor. N y i 11 -1 é r.*) Egy tanító űr tőlem szemtelen módon kicsalt 5 irtot. Midőn annak visszaküldésére levélben felkértem, megküldte az igaz, de azzal a válaszszal, bogy pénzemet követelni tőlem baromság volt s bogy tartsam tiszteletnek ha ő velem szóba áll. No hát én azt üzenem annak a segédtanító urnák, hogy tiszteletteljes távolban maradjon mindenütt tőlem, mert ha közel érem, azt a tőlem kicsalt és visszaküldött 5 frtot egy másik tenyeres ötössel együtt visszaadom. Vácz, 1885. decz. 19. Sz. J, *) E rovatban közlöttekért nem felelős a Szerk. A legjobb házi szer. Budapest. Tisztelt uram ! A Mindenható Ur Isten ezerszeresen fizesse meg mind azt a jót, a mit ön velem tett ! Erős szívdobogásom, szédülésem, gyomorgörcsöm mind eltűnt. A jobb időkben Tischer tanár húszévig volt háziorvosom, de nem segíthetett rajtam, — önt pedig a mindenható Isten küldte hozzam, azért egész lelkemből buzgólkod ni fogok, hogy az ön nagybecsű labdacsait ajánlom mindenkinek ; a mai időben úgy is igen sok a nyegleség, annyira, hogy az emberek már nem hisznek másnak, csak ha magok megpróbálják. Ha módomban volna, újságba tétetném a nevem alatt, hogy aztán az emberek hozzám jönnének s tudakozódnának. De én szegény s az egész világtól, mindentől elhagyatott asszony vagyok, csakis egy vigasztalót küldött hozzám a Mindenható Isten, az ön svajczi labdacsait (egy doboz ára 70 kr. a gyógyszertárakban) melyek szenvedéseimtől megszabadítottak. Csókolom kezeit számtalanszor, s hálásan köszönöm mindazt a jót, a mit velem tett, s a mit csak imádságommal jutalmazhatok meg. Alázatos, hálás szolgája, özvegy Mihalovisch Anna. Szegények háza, ajtószám 100. Minthogy Magyarországban Brandt R. gyógyszerész svajczi labdacsainak különféle utánzatai léteznek, arra kell gondosan figyelni, hogy minden dobozon, czégjegyül, egy fehér kereszt vörös mezőben s Brandt R. névaláírása meg legyen . = selyem bast ruhák (egész se lyem) 9 frt 30 kr. egy egész ruhára való, úgy szintén nehezebb minőségben, legkevesebb két ruhára való bérmentesen házhoz szállítva kapható Henne- berg Gr. (kir. udavari, s a német császárné udvari szállítója) selyem gyári raktárában Zürichben. Minta kívánatra ingyen. Levelek bérmentesítése Schweiczba 10 krba kerül. Árverési hirdetményt k ivónak 4804/1885. tkvi sz. A váczi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Al- berty Eerencz és társai végrehajtatónak Belényi János végrehajtást szenvedő elleni 70(1 frt, 109 frt 20 kr., 500 frt, 500 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék és a váczi kir. járásbiróság területén levő Yácz városában fekvő, a váczi 755. sz. tjkvben Belényi János nevén álló A -f- 1436. hr. 790. népsor sz. a. házra az árverést 720 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1886. évi jamaér hó 7-5k napján délelőtt 10 órakor ezen kir. járásbiróság hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának l0°/o-át, vagyis 72 frtot készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezehez letenni, avagy az 1881. LX. t. -ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1885. évi október hó 1-én. ______A váczi kir. jbság, mint tlkvi hatóság. Árverési hirdeímenyi kivouuf. 4351/1885. tkvi sz. A váczi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy özv Varjú Ferenczrié végrehajtatnak Krenedits Márton váczi lakos végrehajtást szenvedő elleni 13 írt, 600 frt, 74 frt 38 kr., ^ 5000 frt, 82 frt 55 kr. és 100 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék és a váczi°kir. járásbiróság területén levő Vácz város határában fekvő, a váczi 2848. sz. tjkvben A J- 4981. hr. sz. felső-spinyéri szőllőböl Krenedits Mártont illető fele részre az árverést f83 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1886. évi január hó 9-lfc uapjan délelőtt 10 órakor ezen kir. jbiróság hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 78 frt 30 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. § ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t.- cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1885. évi szeptember hó 16-án. A váczi kir. jbság, mint tlkvi hatóság. Árverési hirdetés. Ügyszám 254/1885. A püspök-uradalmi elhullott birkáknak az 1884. évi szeptember 29-étől 1885. évi szeptember 29-éig felgyűlt s a helybeli „vörösházi“ magtárban elhelyezett bőrei, számszerént 591 darab eigyaiiotían 1885. évi deexember lió 22-én <1. 10. 2 órakor az 1875. XXXVII. t.-cz. 347. §-a szakasza értelmében nyilvános árverés uíján elfognak adatni, melyre a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Az eladandó bőrök a helyszínén bármikor megtekinthetők. Vácz, 1885. deczember 15 én. Dr. Frey singer Lajos kir. közjegyző. HIRDETÉSEK. v V Szépirodalmi és imeretter- jesztő müvek: Arany János dalai — — — 8.— Barátság tükre — — — — 3.60 Komócsy, szerelem könyve — 3.—Kiss költeményei — — — 3.60 Györy, koszorú — — — — 6.— Mikszáth, jó palóczok — — 3.— Petőfi költeményei 1—4. — 6.— — költeményei — — — — 2.50 Költők lúgosa — — — — 3.— Hatszáz magyar nemzeti dal 2.— — 1.50 Madách, az ember tragédiája 2.— Jókai, fekete gyémántok — 3.20 — arany ember — — — — 3.60 — lőcsei fehér asszony 2 köt. 7.50 Cooper, útmutató — — — 2.— Mayer, jelesek csarnoka — 2.— Mayné-lleid, tűzföld— — — 3.— Schiller’s Werke 4 kötet — 3.60 Goethe,s Werke 10 kötet — 12.— Jean Paul’s Werke 7 kötet 10.40 Katona, Bánk-Bán — — — 1.— Hoffmann, kebel hangok — —.60 Zrínyi, szigeti veszedelem — 2.— Hölgyek titkára— — — — 1.— Virágnyelv —--------— — —.80 NÉVJEGYEK a legszebb kiállításban és a legolcsóbb áron készíttetnek el. § KÖNYVKERESKEDÉSEBEN VÁCZON (Csillag-utcza), kaphatók az itt felsorolt IRT DISZMÜVEK, melyek legalkalmasabb KARÁCSONYhsUJÉVI ajándék gyHiúiul szóigctinak. Továbbá : imakönyvek, fényképalbumok, a legdíszesebb kiálli- tásban. Könyvtáskák és rajzeszközök a tanuló ifjúság részére a legnagyobb választékban. Képeskönyvek, fényüzési levélpapírok, tintatartók, köszöntő levelek és kártyák, festékszekrények, jegyzék- és emlékkönyvek, levélnehezékek, tolltartók és még száz egyéb más tárgy. Ugyanitt kaphatók mindenféle F. az 1886-ik évre. Ifjúsági iratok: Kiss, mese a varrógépről — Benedek, székely tündérország Györy, Robinson-------— — Hoffmann, ifj. irat. — — — Forgó bácsi abc — — — — Képes ábc állatokról — — Legdíszesebb képes abc — Nagy díszes képes ábc — — xÁ testvérkék — — — — • Derű és ború — — — — Kerülj-fordulj — — — — Mindenféle mulatság — — Állatképek erdő és mező kö- rül — — — — — — — A gyermek játékai — —.— Képeskönyv vászonra — — Föl és le — — — — — — A gyermekek kedveltjei — A kis lovas — — — — — ■ Állatok az ember szolgálatában — — — — — — Jó kis fiúk képeskönyve — Jó leánykák képeskönyve — Grey üss, képes mesék — — - Term, rajzi képeskönyv — — Kobány bácsi képeskönyve - Legszebb képeskönyv — — Fáylné, kis mesék — — — Tündérregék— — — — — Rege-kunyhó— — — — — Gyermek-mesék — — — — Képes versek--------— — Képes versek, elszakithatlan Fáylné, kedvencz könyvem Szabó, gyermekek öröme — Lajos b. kicsinyek világa — — — — elszakithatlan 37 SkiSÜ Vácz, 1885. Nyomatott Mayer Sándornál.