Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-12-20 / 52. szám
VII. évfolyam. 52. szám. Vácz, deczember 20. 1885. HELYI S VIDÉKI ÉRD EK U HETILAP. Eldíizetési ikrák : Évnegyedre ................................................................1 írt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Ennható • MAVF1R SÁNDOR könvvkereskedésében ('Csillaer-utczal. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyiit-tér sora ........................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség czimzete: hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparilc-utcaa 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete: hová a lap anyagi részét illető minden Adóügyeink rendezése. A leszámolás órája ütött. A nagyméltóságu pénzügyminisztérium renclelete folytán városunkban a kincstári adókövetelések egyénenkénti leszámolása és ezzel együtt sok régi bajnak orvoslása, sok régi mulasztásnak helyrepótlása, sok, az adózó polgárt mélyen elkeserítő', jogtalanul ütött sérelem gyógyítása — a napokban kezdetét veszi. Nem szükséges lapunk egy olvasójának sem bó'vebben magyarázni, bogy városunkban az adózás tekintetében évek óta rettentő' — mizériák uralkodtak. Jóformán soha senki sem tudta, hogy menynyit és miért fizet. És nem lehetett nyugodt egy napig sem a felől, hogy a végrehajtó nem megy-e ' házához olyan adókövetelésekért, melyeknek az illető soha hírét sem hallotta, melyeknek megfizetésére szorgalmazva soha sem volt — addig, mig ki nem adatott a kérlelhetlen parancs : akár tartozol, akár nem: fizess! Azután keresd a hol tetszik. Nem akarunk az államban fennálló törvények ellen izgatni. — Sőt ellenkezőleg. Ezeknek a röviden vázolt állapotoknak nem az állam és nem a kormány az oka. Városunk polgársága minden rétegében sokkal értelmesebb, mint sem ne tudná azt hogy a törvényhozás által megszavazott és a király ő Felsége által szentesített törvények alapján kivetett adót megfizetni a valódi állampolgárnak, a jó hazafinak első kötelességei közé tartozik. És mert ezt tudja és teljesíteni igyekszik, épen azért örömmel veszi tudomásul, hogy vég- re-valahára adótartozásunk rendezése megkezdetett. Az állam adóhátralék czimen több, mint negyvenezer frtot követel. S midőn a leszámolást elrendelte, azon elvből indult ki, hogy minden követelés vagy behajtható vagy nem. A mi behajtható: hajtassák be, a mi behajthatlan : irassék le. De ezen fölül egy másik és nagyon tiszteletre méltó, a jog és igazság valódi érzületére valló elvet is állapított meg az állam, illetve annak e megye területén képviselője Leypold Kornél m. kir. p. li. tanácsos, — azt t. i. hogy senkitől se követeltessék és hajtassák be jogtalanul egy krajczár se. Fizesse mindenki azt, a mivel tartozik, de azt azután megfizesse. Meg fogja fizetni mindenki. Megfogjuk fizetni a leszámolás költségeit s megfizetjük azt is a mivel tartozunk. Egyszer vala- hára megszabadulunk attól a régi idők régi bűnéből származó adósságtól, mely városunk polgárságára ólomsulyként nehezedett hosszú időn által. Hanem ez a leszámolás eszünkbe juttatja, hogy városunknak is van künn egyes adózóknál mintegy 15 — 20 ezer frt hátralékos városi pótadó követelése. Hát ezzel mit csinál a tekintetes városi tanács és képviselő testület? Köny velteti egyik évről a másikra; a költségvetésben bevételként szerepelteti, de se be nem hajthatja, se'le nem Íratja, egy szóval semmiképen nem tisztázza és 46°/o-os pótadó mellett még kölcsönpénzből éldegélünk? — Jó lesz ezt az állapotot ha városunk képviselőtestülete figyelmére méltatja és szivére veszi. — Azokat az egyenes adókat, a miket az állam elveszt, más adó czimen kiveti a jó adófizetőkre. Azokat a városi pótadókat, melyek behajthatlanná válnak, megfizetik a jó adófizetők. És az adósság olyan, mint a naplementi árnyék — nőttön nő. Ha tehát a városi tanács és képviselőtestület nem igyekszik azt a bajt, mely városunk önfentartásának életszálait nap- ról-napra mind inkább zsibbadtá és lankadttá teszi, — idejében orvosolni: akkor ezt a mulasztást csak azok bánják meg, a kik rendesen fizettek s fizetnek magukért és nemsokára fizetni fognak másokért. Nem vádoljuk ezt a most hivataloskodó tanácsot és képviselőtestületet. Tudjuk jól, hogy ez az állapot régi idők régi bűne, régi hagyománya. — De a mint Leypold Kornél m. kir. p. ü. tanácsos és titkárja Márfíy Ede kitudták azt vinni a minisztériumnál, hogy az államkincstár követelései alaposan és végleg rendeztessenek és tisztáztassanak, miért ne tudná azt megtenni városunk tanácsa és képviselőtestülete is, mikor azt városunk közönségének, annak a közönségnek, annak az adózó polgárságnak, mely polgári kötelességét mindenkoron híven és pontosan teljesítette, anyagi jólléte, jogos érdeke évek óta kívánja. Vegyék ezt komoly megfontolóra képvise—^■—ea—sasxmmp—an———r ■ — wimpbe—bmbs—MMDfc|-v.ziiLáa A..VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA Mit mesélnek a rózsák ? Irta: 1<Z. Ö. Nemrég födtem be kertünkben a nyár kedves virágait adó rózsafákat. A szegény, félig fagyott, havas bimbók hálásak voltak, hogy kedves anyjukat, — a lombtalan tőkét, — meleg takaróval borítottam be a tél hidegje elől — s jelenleg, csupa hálából, itt virítanak asztalomon az utolsók. A szerény kis bimbók társaságában vannak olyanok is, melyek daczolva az idővel kinyiltak, a nélkül, hogy a hideg legkedvésbé is ártott volna nekik. Különösen egy sötét piros remontant van közöttük, — „Erzsikének“ hívják. A saját név ünnepére, nyilt ki teljesen. El — el nézdelem — és diskurálgatok vele. Miről ? — Mit lehet egy rózsával beszélni ? Mindenről, — mindent ! Mint kisdednek, bölcsődbe hozzák; szagolod s gyönyörködöl szép piros színében. — Ő az első lény, mely még pólyád vánkosai között, mesél számodra tündérregéket, a természet titokszerü szépségeiről. Később már vizével öntözködöl húsvétkor; veled együtt örül a piros tojásoknak, melyeket egyedül az ő érdemei szereztek számodra. Kezded becsülni, — s valahányszor elmégy illatozó bokrai mellett, köszönetét szavazó] neki, — sőt gyermek észszel, még kalapodat is megemeled miszte- rikus hatású szirmai előtt. Megnőttél; apád táncziskolába küld. De még mindég nem nőttél elég nagyra, hogy a többi nagyok, számodra maguk között helyet adjanak ; elkapkodják előled a legszebb táncsosnőket, — s te keserű csalódással veszed észre, hogy az élet nek nem csupán örömei vannak ! — Pedig, ha törik- szakad, meg fogod mutatni, hogy te is vagy valami, neked is van jussod a szép Veronkához, nemcsak a nagy, kamasz diákoknak ! Egyet gondolsz, egyet alszol rá — s másnap délután veszed a kertkulcsokat, lesompolyogsz a kertbe, leszakítod a legszebb rózsát — s eldugod, hogy anyád meg ne kérdezze : minek kell ? — Szaladsz kincseddel a táncziskolába s egy ellenőrizetlen pillanatban, a szép Veronkának adod. O elpirul,--------te még jobban! S ime, megtörtént első szerelmi vallomásod ; a rózsa mondta el helyetted. Most már még’ többre becsülöd ! Mindennap bízol rá valami titkos üzenetet — s az mindennap elmondja azt a szép Veronkának. Közös titkod van a Postillion d’amour-ral; egyik bimbó a másiknak súgja el, megtudja az egész rózsavilág ! Meg ne sértsd tehát a kedves virágot; ápold, öntözd, dédelgesd ; nehogy profán füleknek beszélje ki féltett titkodat. De fájdalom, nincs tartós boldogság e földön ! Szülő városodnak csak négy osztályú gyrnná- siuma van — s neked el kell menned hazulról, hogy tovább tanulhass. Pedig mily széppé fejlődött már titkon imádott Veronkád; iparkodnod kell, hogy tanulmányaidat bevégezd, különben még elviszik előled ! Elviszik? — — Dehogy viszik; rózsa lánczczal fűzted őt magadhoz, — az oly könnyen el nem szakad. Kétségbe kell esned ! Tiz hónapon át bolyongani a főváros annyi százezer embere között, a nélkül, hogy a százezrek között csak egyszer, csak távolról is láthassad őt! Mit neked a nagy város emberei, örömei, szépségei ; lakásodra mégy, előveszed a száraz bimbókat, miket tőle kaptál egykoron, — elpanaszlod nekik keservedet, szerető szived bánatát — s szirmaikat áztatod könnyeiddel. Még holtod után is, egyedüli jó barátaid a rózsák. Végre letelt a tiz hó, az örökkévalóságok-örök- kévalósága ; s haza kerülsz. Szived nagyot dobban, midőn a vonat ablakából megpillantod a templom tornyát, mely mögött Ó lakik. Otthon anyád, apád örömkönnyekkel fogad, testvéreid bámulnak; megnőttél, egész ember számba mégy már! Hát még Ő ? Mit fog szóllani, ha meg lát! Alig várod a délutánt; — kicsiped magad, séta- pálczádat veszed, czigarettára gyújtasz, rózsát tűzöl gomblyukadba — s elindulsz sétára az 0 ablaka felé. Alig léptél ki a kapun, mindőn — mily szerencse! — lakodalmasok jönnek szembe veled. — Hosz- szu kocsisor, szépen felöltözött hölgyek — és urak, — czifra kocsisok — s felpántlikázott lovakkal.
