Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1885-10-04 / 40. szám

HELYI S

VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

40. szám.

Vácz, október 4.1885.

JKIofizetési árak :

Évnegyedre

................................................................1 írt 50 kr.

házhoz hordás vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : 10 kr

Kapható: MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza).

Hirdetések:

Nyilt-tér

a legolcsóbban eszközöltetnek

sora

.......................... 30 kr.

s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték

: menyben részesülnek.

minden beiktatásnál 30 kr.

A szerkesztőség czimzete: hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el,

A kiadóhivatal czimzete : hová a lap anyagi részét illető minden küldemény czimzendő : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám.

Felhívás előfizetésre.

A „Váczi Közlöny“ kiadói jogát július hótól kezdve Varázs éji Gusztáv laptulajdonos és szerkesztő úr reám ruházván át, bátorkodom a n. érdemű közönség becses figyelmét felhívni, miszerint pártolásukban részesíteni s az előfizéseket megújítani szíveskedjenek.

A „Váczi Közlöny“ előfizetésre ára az október—deczemberi évnegyedre 1 frt 50, Az előfizetéseket a helybeliek a lap kihordójánál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig legczélszeríibben posta utalványon eszközölhetik.

Mayer Sándor

a „Váczi Közlöny“ kiadója.

Falra hányt borsó.

„Vácz város utczái és közterei kövezéséről s azok tisztán tartásáról“ intézkedő szabályrendeletünk 12. § a egyebek közt tiltja „a járdákat bármi közlekedési akadályokkal megrakni vagy elfoglalni“ „a járdákon kocsival targonczával vagy kézi kocsival járni vagy megállani.“ Tilt továbbá vasárnap és ünnepnapokon minden olyan beraktárolást és terményszállitást, mely az utczáknak — átalában véve — bár csak részben való elállásával vagy elszemetelésével járna.

Hát ez mind szép és üdvös intézkedés a papíron ; de sajnos! az életben ezt megvalósítva máig sem látjuk. Pedig hát hivatkozott szabályrendeletünk már régen van szentesítve. Alig 5

hónap múlva két éves, öreg szabályrendelet lesz az. És nem egyszer, de akár hányszor szólaltunk fel mi is lapunkban, hogy hiába hozunk szabályrendeleteket; hiába hoz városi hatóságunk végzéseket ha azokat végrehajtani elmulasztja. Úgy látszik azonban, hogy városi képviselő testületünk és városi hatóságunk csak abban találják örömüket, hogy minél több szabályrendelet alkottassák, aztán a megpenésze- sedés kedvéért örök időkre a feledés levéltárába elhelyeztessék.

Vagy talán nincs igazunk ? Tessék valakinek a Sáros utczán végig figyelmesen elhaladni. Ott fogja a járdákat nem ritkán pálinkás hordókkal ellepve találni. Találni fog ott lisztes és nem liszttel dicsekvő zsákokat a kirakatok előtt Van ott, kályha, eke s tudj’ isten mi minden megnevezhető és meg nem nevezhető állapot. De a mit legborzasztóbbnak fog találni ott is, meg különösen a Fő-uton a Krottenthaller-féle háztól jobbról is balról is a piacztól lefelé menve a Dr. Argenti-féle házig: rövid áru és singes kisebb kereskedőink a legvakmerőbb módon s akként aggatják ki repülő árumintáikat és készleteiket hogy az ember, ha csak kis szélben is ezen ut- czák járdáin végig akar menni gondtalanul, hát ki van téve annak, hogy vagy a szemét veszti, vagy a kalapját hordják el a sok libegős-lobo- gósungek, kendők s effélék.

Már tisztelet becsület, de a járdák kövezését nem azért vétette és veszi foganatba a város,

hogy azok ruha aggatók, és áruk czégéreinek szolgáló színterekül használtassanak; még kevésbé pedig hogy egyes kereskedőink azokat raktár helyiségeknek tekintsék; s mint ilyeneket véve igénybe a közönség kényelmével mit se törődve, a maguk czéljaira kizsákmányolják előnyeiket.

Hát a targonczások nem közlekednek-e ma is ép úgy mint az előtt, mikor szabályrendeletünk mégnem volt, járdáinkon? Es kézi kocsikkal nem járnak-e ott úgy mint az előtt? S különösen csizmadia iparosaink suhanczai nem találják-e most is kényelmesebbnek hosszú póznára akasztott készítményeiket ép úgy a járdákon czipelni végig, mint valaha? ! s aztán csak merje valaki — értve czivilbe öltözött polgárt — ezeket a renitenseket megszólítani, hogy ez vagy az nem szabad, miért nem áll odább az útból? Még őáll az erdő felől s a legszemtelenebb módon insultálja a jó akaró figyelmeztetőt. Persze ilyenkor talán egy rendőr meghüthetné a vérét az ipsének; de világos nappal mi nálunk nem szokás, hogy az utczákon rendőr czirkáljon. Ezzel rendőrségünk legkevésbbé sem törődik. Hogy ilyesmivel törődjék — még nem tartja az időt megérkezettnek.

De menjünk tovább. Nemcsak járdáink részesülnek ebben a sorsban; hanem utczáink átalában. Különösen a hol egy gabna magazin léte- zik. S alkalmunk volt s van tapasztalni ezt különösen a nyár szakaszának azon utolsó felében,

Á .VÁCZI KÖZLÖNY' TARCZÁJA.

A „szerelem zsoltárai“-ból.

Bocsáss, bocsáss, meg az egyszer nékem Hogy, midőn virasztva álmom fölött Közel valál, — messze kerestelek A csillagfény, a hajnalláng között :

Ahol minden olyan múló, hideg ;

Ahol szeretni soha sem lehet !

Pedig hogy szeretlek forrón, híven — Bár meg nem vallhatám is még neked — Szememből kiolvashattad volna,

Mint kiolvastál sok más egyebet.

Hogy ajkam olyan néma mint a sir:

Szivem, hidd, lánggal hűn szeretni bir.

S hogy benned én csalódni nem fogok Evvel biztat, lótet a rózsaszál,

Amit a válás fájó pereziben Némán, szorongva nékem átadál.

Oh megőrizem a kis virágot:

Ez ada lelkemnek uj világot.

S hogy ha tán csalódnám — mint annyiszor Csalódtam, hordván a kétség nyilát •—

E rózsa lesz az oltár, mely előtt Ertted mondok naponta hő imát ;

S rá halmozom csókjaim özönét :

Ha tégedet csókolni tilt a lét.

Sokszor álmodám a boldogságról Fényes jövő képzelése mit ad;

Sokszor azt hivém : a rózsa keble Bejt fejthetetlen gyönyör-titkokat.

S mig álmodám jövőmnek álmait:

Át alvám a j e 1 e n t, mi boldogít.

Most, hogy fölébresztél ez álomból Mutatva a boldogság útait :

Nem kell ábránd, nem fényes menyország: Csak a föld s rajta te, ki boldogít.

Maradj, maradj örökre énnekem Ami mostan vagy : édes mindenem !

Bocsás, bocsáss meg az egyszer nékem Hogy midőn virasztva álmom fölött Közel valál, — messze kerestelek A csillagfény, a hajnalláng között:

Ahol minden olyan múló, hideg ;

Ahol szeretni soha sem lehet!

(Budapest.)

Kapás Lajos.

A modor.

Irta: 1ZL. Hí.

I.

Az első udvariasság a családból került, tartja Bertáik „Forrása a szív háladatossága, mely nélkül sem szűk otthon, sem a tágas külvilág körében el nem lehetünk.“ „A polgáriasult állam érdekének egyik főtárgyát képezi, hogy az udvariasságot mentői számosabban gyakorolják; s az államalkotó családokban mentői korábban oltsák a gyermek szivébe.“

Eme mély jelentőségű s gyakorlati elvnek méltó rajzát, társadalmunk jelesb rajzolóinak egyike után, élénk örömmel olvasám s bár paedagogusnak ki sem tartja őt, méltán tarthatnék az elmésen oktató s találóan alkalmazott társadalmi, főkép családi képek nyomán. Nem serény bajnoka a tolinak, buzdulva a példán, ha nem is élénk, de halvány színben méltatván tárgyam fontosságát, áhítattal kérem fel nyájas olvasóm figyelmét, kisérjen végig türelmesen munkám olvasásában.

Többen mint kevesen kevés becset tulajdonítanak az udvariasságnak, oda magyarázva, hogy az semmi egyéb mint kevélység. A szívnek és léleknek azon tulajdonságai után, melyek nagy részben a világi sikert koronázzák, nincs olyan mint az illem, melynek fontossága valódibb volna, de mely napjainkban általánosan csekély értékre devalváltatik a fiatalság által.

Ha a modort meg nem becsüljük, föltétkép az ember szeretetet sem kellene helyeselnünk, azon érzetét a jóságnak, mely csak abban nyilvánul legfenségesebben, ha másnak minden módon kedves dolgot iparkodik cselekedni, az az a mások érdekeinek előnyt ad a magáéi fölött. Az illem, a jó modor, akkor tartható erénynek, ha a belső erkölcsi világnak kifejezéséül szolgál.

A bevett szokások és elfogadott formák megvetésének, az önbizalom és biztosság azon érzetének, melyet ápolni fiatalságunk szoktatva van, tulajdonítható, — hogy az nagyon hajlandó azon finom figyelem és előkelő gyöngédségek megvetésére, melyek az igaz uriasságot jellemzik. Pedig a történelem tömve oly példákkal, melyek bizonyítékai annak, hogy társaink iránt való magaviselet az, mely gyakran, job-