Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-01-18 / 3. szám
VII. évfolyam. 1885. január hó 18. zunk. Megvallom, utána jártam az egyedüli forrásnál a statistikai tudósításoknál, de e tekintetben teljes felvilágosítást ott sem nyerhettem. Nem akarom at. ház figyelmét számok felsorolásával fárasztani, és ezért csak egy két példát kívánok felhozni. (Halljuk ! Halljuk !) Az »Oesterreichische Statistik« III. kötetében 1883-ról azt mondja, hogy a G-ik csoportból, a mely a gabnaféléket foglalja magában, Sveiczba az allgemeines ung.-östear. Zollgebiet-ről 23000 métermázsa vitetik ki, ellenben a magyar statistikai hivatal évkönyvei azt mondják, hogy ugyanoda 1883-ban 660,000 métermá- zsát vittünk. Ha Magyarország a közös vámterületben bennfoglal- tatik, ez lehetetlenség, mert Magyarország és Ausztria együtt véve semmi esetre sem vihet kevesebbet ki, mint Magyarország egymaga. Én azt hiszem, hogy ez akkép értelmezendő, hogy külön számítandó az, a mi Magyarország, és külön számítandó az, a mi közös vámterületről van felvéve. Ha már most ezen példán elindulunk t. ház, nyugat felé, a közös vámterületről a kivitel S millió métermázsa ugyanazon csoport ból, Német-, Franczia- és Angolországba 4 millió métermázsa a mi kivitelünk. Ha már most a Svajcz példáját vesszük föl és külön adjuk hozzá ezen 4 milliót a 8 millióhoz, mely a közös vámterületről kivitetik, akkor 12 millió vitetik ki nyugat felé, mig mi 11 milliót viszünk át Ausztriába. Ez ha helyes, a mit itt felhozni bátorkodtam, mintha azt mutatná, hogy Ausztriának tulajdonképen nincs szüksége a mi nyersterményeinkre és Ausztria ezen terményeket csak azért veszi meg, hogy azon nyereséggel túladjon, a mint ez abból látszik, hogy az osztrák statistika ártételei magasabbak, mint a mi ártételeink. Ha ez áll t. há;, hogy Ausztriának saját használatára nincs szüksége a nyersterményekre, hogy Ausztria azt legfeljebb kereskedelmi nyereség tekintetéből veszi meg, akkor azt hiszem, hogy méltányos és mi ránk nézve kedvező vámszerződést Ausztriával nem fogunk köthetni. Akkor elérkezett az ideje annak, hogy a nemzet előkészítse magát idején azon nagy gazdasági átalakulásra, a mely a vámterület különválasztásában áll. (Helyeslés balfelől). Mert ha áll az, hogy Ausztriának nincs szüksége saját használatra, a mi terményeinkre, akkor be fogják előttünk csukni az ajtót s egyszerűen kezünkbe adják a koldus botot. Ha akkor a közszellem nem fog felemelkedni az önállóság magaslatáig, akkor majd ama szánalmas jelenetnek leszünk tanúi, hogy azon kapu félfához fogunk menni koldulni, a hol bennünket, mint kinyomott czitromot kiutasítottak. Méltó biinhődése lesz ez t. ház annak, hogy mi 20 esztendeig legéletbevágóbb törvényeinket mellőzzük, legfontosabb jogainkat nem vesszük igénybe, hogy mi. 20 évig felajánlottuk Ausztriának önként legjobb gazdászati erőinket, amely ez által azon helyzetbe jutott, hogy mind mezőgazdaságára nézve, mind iparára nézve bátran kiállhatja a világ versenyt, mig mi egy emberöltőig tartó hosszú béke idejét mire használtuk fel ? Arra, hogy nagy válság örvényének közepére eljussunk, a melyből a mentő utat nem látjuk kivezetni sehol és a mely a magyar nemzet létét, annak legbiztosabb alapjában a földbirtokban támadja meg és fenyegeti végpusztulással. (Úgy van ! balfelöl.) T. ház ! Nem hallgathatom el azon aggodalmaimat, a melyeket azon jelenség kelt bennem, hogy az igen t. kormány ezen főfontosságú kérdés iránt oly kevés figyelmet látszik tanúsítani. Amit onnan vélek következtethetni, hogy az igen t. pénzügymi- nister úr megelégelte ezen nagy gazdasági válsággal szemben az általános vita alkalmával azt megjegyezni, hogy . ezen csak az segíthet, hogy ha a magtermelésből átmegyünk a hústermelésre a nélkül, hogy gyakorlatilag bebizonyítva állott volna előttünk azon j tény, hogy csakugyan helyes is és a jelen körülmények közt csakugyan haszonnal alkalmazható. Megvallom nem hallgathatom el aggodalmaimat azon jelenséggel szemben, hogy az igen t. földmi- lési miniszter úr elégnek tartotta tegnap az ülés végén röviden azt mondani, hogy ezen gazdasági válságra nézve megtörtént már minden, megtörtént a mit a gazdasági egyesület javasolt, megtörtént a vasutak államosítása, sőt még pályadijat is tűzött ki az igen tisztelt minister úr azon kérdésre, hogy a hitelintézetek miként rendeztessenek. Már most legyünk türelemmel, mig ezek a pályamunkák beérkeznek és akkor aztán jó lesz minden, meg lesz minden. (Derültség a szélsőbalon). Az igen t. ministerelnök úr maga is oly tételre alapítja számításait, mely előttem legalább bebizonyítva nincs, t. i. hogy Ausztriának okvetlenül szüksége van a mi nyers terményeinkre. Ha mindebből már most az következik, hogy ugyanazon szerződés ujittassék meg ismét 10 évre, vagy mint némelyek rebesgetik 25 évre, mely jelenleg fennáll, minden lényeges változtatás nélkül, ákkor bekövetkezhetik azon idő, hogy a pénzügyminister úr ideálja megvalósul Magyarországon; át fogunk menni a maglerme- lésről a marhatenyésztésre, de az extensiv marhatenyésztésre úgy mint azt Texas vagy Dél-Amerika, La-Plata államai. Pampáin vagy pedig Ázsia fensikjain a baskírok és Turkomenektől látjuk. (Igaz ! Ugv van ! a baloldalon). Ez azonban semmi esetre sem lenne culturalis haladás, hanem ellenkezőleg a legnagyobb visszaesés jelensége. 'A megkötendő vám- és kereskedelmi szerződés részleteire itt természetesen ki nem terjeszkedhetém, itt csak azért tartottam szükségesnek /elemliteni, mert ezen kérdés helyes elintézése a legnagyobb befolyást van hivatva gyakorolni földmivelési nyers- | terményeink értékesítésére, a mi viszont a gazdasági válság követ- j kezményeinek enyhítésére szolgáló eszközök között kiváló helyei foglal el. Áttérek már most az igen t. ház kegyes engedelmével az úgynevezett fogyasztási vámsorompóra. Itt politikai szempont nem jöhet tekintetbe ez nem bir semmi nemzetközi jelleggel, ez tisztán belkormányzati ügy és itt csupán a gazdászati szempont lehet az irányadó. A fogyasztási vámsorompó fölállítását föltétlenül és minden körülmények közt szükségesnek tartom ; ha az Ausztriával kötendő vám- és kereskedelmi szerződés létre jön, és pedig államháztartási, nemzetgazdászati és földmivelési érdekeink szempontjából. Az államháztartási és nemzetgazdászati szempontok annyira ismeretesek mindenki előtt, hogy azokat elégnek tartom csak nehány rövid szóval felemlíteni. Államháztartási szempontból szükséges a fogyasztási vámsorompó felállítása azért, hogy végre valahára az 1867. XII. t.-cz. 64. §-a teljes érvényre emeltessék, a mely szakasz azt mondja, „V Á C Z I KÖZLÖNY“ hogy a közös vámjövedelmek mindenek előtt a közös kiadások I összegéből vonassanak le, mire nézve a 67 : XIV. t. ez. 3. §-a volna hatályon kívül helyezendő, a mely azt rendeli, hogy a közös vámjövedelmekből először a külföldre vitt, fogyasztási vám alá eső iparczikkek után járó vámvisszatérítés vonassák le; a mely szakasz csak a legközelebbi 10 év alatt is több mint százmillió különbséget tett a magyar államháztartásban és egyik legfőbb oka volt azon nagy zavarnak a melyben az még most is vergődik. Nemzetgazdászati szempontból szükséges a fogyasztási vámsorompó felállítása azért, hogy a mi viszonyainkhoz mért czélszerű megadóztatás által előmozdíthassuk a mezei gazdasággal szorosan összefüggő, fogyasztási adó alá eső iparágak kifejlődését és eszközölhessük azoknak decentralisatióját, a mi nemzetgazdászatilag nagy jelentőséggel bir. Ilyen iparág a többek közt a szeszgyártás, mely jelenleg nehány nagy pénzerővel rendelkező vállalat monopóliumát képezi, pedig azt úgy hiszem senkisem tagadhatja, hogy sokkal nagyobb nemzetgazdászati jelentőséggel bírna az országra nézve, ha a most termelt szesz mennyiségét' 10—12 nagy gyár helyett 15—20 ezer gazdasági szeszgyár állítaná elő és virágzó mezei gazdaságokat vásárolna olyan helyeken, a hol most csak pusztaság létezik. Egyátalán, különösen a mezei gazdasággal szorosan összefüggő iparágak decentralisatiója volna nézetem szerint kívánatos. Látjuk ezt a budapesti nagy malom vállalatoknál, melyek mint önczél kitünően beváltak ugyan, de nemzetgazdászati jelentőséggel alig bírnak, ha meg gondoljuk, hogy 7 forintért veszik tőlünk a búzát, és 5 forintért adják nekünk földmivelési czélokra a korpát a nélkül, hogy a lisztet fogyasztók tetemesebb árcsökkenést élveznének. Legszükségesebbnek tartom azonban a fogyasztási vámsorompók felálliását, magának a földmivelésnek érdekében. A nagymérvű árcsökkenések, különösen a gyapjú és búza, mint a magyar gazdaságok két legfőbb jövedelmi forrására nézve, szükségessé teszik azt, hogy a már-már veszteséggel termelő magyar gazdának hathatós segély nyujtassék és pedig azonnal, a mint az eszközölhető lesz. Ezen segítség nem állhat pénzből vagy jó tanácsból, hanem szerény nézetem szerint csak úgy eszközölhető, ha minden tetemesebb befektetés, nagyobb költség nélkül olyan jövedelmi forrás nyittatik meg a magyar gazdának, melyet pusztán talajának kihasználása nyújtson, mely eddigi gazdálkodási modorát semmiben sem változtassa meg és mégis elég tetemes legyen arra, hogy a még eddig el nem bukott földművelőket a végelsü- lyedéstől, megóvja, sőt megadja a lehetőséget arra, hogy rövid időn ismét jólétre tehessenek szert. Ezt másként elérni nem lehet, mint az által, ha az elértéktelenedett gabnafélék részben egy más, jobb áru és biztosabb kelendőségei növény-termelvény által lrelyet- tesittetnek. Ily növény Magyarországon, csak egy van t. ház ! és ez a dohány. A dohány olyan czikk mely után a kereslet folyton emelkedőben van, melynek termelési módját a magyar nép ismeri és nagy előszeretettel űzi, mely roszabb minőségű talajokon is tetemes nyereséget ígér melyre nézve a versenytől legalább Európában még sokáig nem kell tartanunk, mivel a talaj nem mindenütt alkalmas termelésére és a legtöbb állam egyedáruság által teszi lehetetlenné e termelési ág kifejlődését. Vegyünk fel például egy 4—500 holdas birtokost, ha ez évenkint 40—50 hold dohányt ültethetne, melynek termését gondos megválasztás, helyes termelési és kezelési mód segélyével csak Vg-részben is mint első osztályú áruezikket küldhetné a világpiaczra, rövid időn jómódú gazdává válhatna az, a ki a jelen válságos körülmények között család jával együtt földönfutóvá válhatik a legcsekélyebb szerencsétlenség, vagy előre nem látható körülmény beálltával. A kisbirtokosokra nézve is, kik rendelkeznek ugyan elég munkaerővel, de kis és folyton kisebbé való birtokaikon nem képesek azt értékesíteni az elértéktelenedett gabnafélék termelése mellett a legnagyobb jótékonyság volna a dohánynak mintegy kerti művelése és egy egész osztály jólétét eredményezhetné, mely most a nyomorhoz nem messze eső állapotban teng és adóját alig, vagy csak a legnagyobb nélkülözések folytán bírja kifizetni. Tekintettel kell lennünk arra is, hogy a műborok gyártása által már úgy is nagy mérvben elértéktelenedett szőlők, ha a pliilloxéra által végkép el- pusztittatnak, mint az már némely vidéken ijesztő módon bekövetkezett, a szőlő műveléssel foglalkozó, úgy is súlyos helyzetű munkások egész osztályai ki fognak pusztulni, ha egyéb kereset forrás nem nyílik meg előttük, a mely kereset forrást más mint a földművelés minálunk nem nyújthatja nekik, miután gyáraink nincsenek. Ezen munkás osztályok csakis a dohánytermelésben nyerhetnének kárpótlást az elpusztult és pusztuló félben levő szőlőkért. A dohány termelésnek nagyban kiterjesztése Magyarországon lehetővé tenné azt, hogy kenyérterményeinket nem volnánk kénytelenek potom árért külföldön elfecsérelni, mert minél olcsóbb a búza, annál többet kell eladni és magunknak nélkülöznünk, hogy adónkat és egyébb szükségleteinket fedezhessük, pedig már úgy is, talán Oroszországot kivéve, alig van ország, melyben fejeként kevesebb volna a búza fogyasztás, mint Magyarországon. Ennek aztán természetes következménye az, hogy a népesség csökken és satnyul, mit részint a statistika, részint azon évről-évre megújuló panaszok bizonyítanak legjobban, hogy mindig nehezebb lesz a szükséges katonai contingenst kiállítani Magyarországon és hogy ez mégis lehető legyen a nagyság mértékét kell időnként leszállítani. Fia már most adónkat és egyéb szükségleteink nagy részét más gazdasági növény eladásából és nem a kenyértermények kiviteléből fedezhetnénk, ezen saját használatunkra bent maradt kenyértermények a legtermészetesebb utón vonnák maguk után a jobb és bőségesebb táplálkoztatás következtében a népesség szaporodását. Az emberi tőke az államok legnagyobb erejét és gazdagságuk legbiztosabb alapját képezi, mivel a munkaerőt képviseli, a mi egyedül képes megadni a földnek becsét és létrehozni azon végtelenig menő értékszaporulatot, mit a nyerstermény ipar- czikké való átváltoztatása által nyer. A dohánytermelés azonban nemcsak a kenyértermények itthonn való felhasználását és ennek folytán a népesség szaporodását, a munkaerőnek, mint a nemzeti gazdagság egyedüli forrásának gyarapodását vonná maga után, hanem a fokozott jólét következtében a szabad tökék képződését is elősegíteni. Miután pedig a népesség szaporodása és a szabad tőkék képződése két oly tényező, melynek meg kell előzni az ipar kifejlődését, ez vethetné meg alapját annak is, hogy ezen az úton megindulva lassanként de biztosan eljuthassunk oda, hogy mind azon segély források részesévé lehetne a magyar állam is, a melyek a többi müveit államok rendelkezésére állanak. A dohánytermelés nagybani létesítését Magyarországon kétfélekép lehet képzelni, vagy az állami egyedáruság kiterjesztése vagy annak egészen eltörlése és a termelés egészen szabadon engedélyezése által. Az állami egyedáruság kiterjesztésétől én részemről nem várok nagyobb eredményeket. Az állam ezen üzletét úgy is már annyira kiterjesztette, a mennyire azt nyerességgel tehette, miután itt csupán az állam érdeke az irányadó, és én megvagyok arról győződve, hogy ez irányban nem történt mulasztás. Mindamellett az állam ezen üzlete nem bir valami nagy nemzetgazdászati jelentőséggel, miután az összes 41 milliónyi forgalomból a termelőknek nem jut csak 10 millió, az államnak pedig tisztán csak 19 millió. Az egyedáruság a termelési versenyt is megbénítja, miután egyrészről a meglevő készletet okvetetlenül át kell vennie az államnak ha szükségletét fedezni akarja, másrészről az osztályozás önkényileg eszközöltetik és a termelő a meghatározott árakhoz lévén kötve inkább csak súlyra, mint minőségre termel. Ezenkívül a termelő az osztályozásnál gyakran ki van téve a beváltó hivatalnokok részrehajlásának, sőt az sincs kizárva, hogy politikai okok döntsenek tisztán üzleti ügyekben. Általános nemzetgazdászati okokból sem tartom helyesnek az állami egyedáruságot egy oly termelési czikknél, mely az összes lakosságnak nagy jövedelmi forrásul szolgálhatna. Ha helyeselni nem is lehetett a magyar kormány azon intézkedését, melyszerint az absolutismustól átvette és tovább folytatta a dohány-egyedárúsá- got Magyarországon, de abban az időben lehetett ezt menteni, midőn egy vámmázsa búzáért majdnem annyit adtak, mint most egy métermázsáért. De azóta az idők nagyot változtak, a nálunk elterjedt gazdasági termények árai oly nagyot csökkentek, hogy alig érik el a termelési költségeket. Ily súlyos és válságos körülmények .között állami egyedárúság által megszorítani, megbénítani egy olyan termelési ágat, mely az ország kedvezőtlenebb talajú és éghajlatú vidékein is nagy jövedelmet igér és az oly mélyen sújtott földművelő osztálynak a legnagyobb segítségére lehetne, ezt én nemzetgazdászati szempontból határozottan hibának tartom. A dohány- termelés nagybani kiterjesztése tehát csakis az állami egyedárúság megszüntetése következtében gyakorolhatná azon jótékony hatást a magyar földművelésre, melyet attól jogosan meg lehet várni. Ffogy az állam a dohány-egyedárúságból befolyó 19 millió forintot elvesztené, az igaz, de azt más úton bőven pótolhatná és a szabad termelés után talán még több tiszta jövedelme lehetne, mint igy van. Ha a szeszadó ilyen kedvezőtlen viszonyok mellett, mint a mostaniak mégis 10 milliót jövedelmez, alig lehet kevesebbre tenni a felállítandó magán dohány és szivargyárak adó jövedelmét, mig a dohánytermelésre szolgáló földek külön megadóztatása pótolhatná a hiányzó összeget. De ha ez nem igy lenne is, ha főként eleinte hiány mutatkoznék is az állam bevételeiben, az ezen hiány pótlására fölvett kölcsön, nézetem szerint sokkal gyümölcsözőbb befektetést képezne a nemzetre nézve, mint igen sok olyan befektetés, a mi sok kölcsönvett millió segélyével idáig eszközöltetett. A dohány-egyedárúság eltörlése sem eszközöltethetnék a fogyasztási vámsorompó fölállítása nélkül már Ausztriára való tekintetből sem, a hol egészen másként állanak e részben a viszonyok, mint minálunk. Ausztriában a dohány tisztán fényüzési czikk lévén, ebbeli jövedelmét nem adhatja ki kezeiből, mert azt másként nem pótolhatná, mig minálunk a dohánytermelés átalános kereseti forrás lenne és a közjóiét előmozdítását volna hivatva előmozdítani és az állam ebbeli jövedelme más úton pótoltathatnék. A dohány megvámolásáért Ausztria határán, cserébe mi is megvédhetnénk egyik-másik iparágat, melynek kifejtése za ország egyes vidékein életkérdés a népre és a legalkalmasabb eszköz volna az amerikai kivándorlás megakadályozására. Ezek volnának azok t. ház! a mit nemzetgazdászati politikánkról nagyban és egészben elmondani szükségesnek tartottam. Ezen fentérintett elvek és intézkedések összhangba hozatala, következetes keresztülvitele, tapintatos és erélyes alkalmazása lenne képes szerintem a mezei gazdászatunkat sújtó válság, következményeit enyhíteni és idővel egészen eltüntetni; ez volna nagyjából előadva az, a mit én önálló, öntudatos nemzetgazdászati politikának vagyok hajlandó nevezni. Ezen rendszabályok alkalmazása lehetővé tenné az államháztartás egyensúlyba hozatalát, a vámjövedelmek czélszerű fölhasználása segélyével; lehetővé a mezei gazdasággal szoros összefüggésben levő iparágak kifejlődését a mi viszonyainkhoz alkalmazkodó czélszerű törvények hozatala és a nagy gyárak decentralisatiójának létesítése által; hatalmas lendületet adhatna a kis iparnak, az úgynevezett mesterségeknek, mint a szabó, csizmadia, szíjgyártó sat. iparnak, a mi hadseregünk magyar lábra állítása által, és tetemes jövedelmi forrást nyitna meg mezei gazdaságunknak helyes vám- és kereskedelmi szerződés kötése és egy új novénytermelvény általánosítása által. Most mielőtt beszédemet bezárnám, engedje meg a t. ház, hogy még egy rövid megjegyzést tehessek. (Halljuk !) A csalhatat- lanságot, különösen nemzetgazdászati dolgokban valamint másnál nem ismerem el, úgy magam számára sem veszem igénybe, azért is lehet, hogy tévedtem egyben másban, vagy épen mindabban, a mit itt felhozni szerencsém volt, ámbár minden erőmből igyekeztem azon, hogy az igazságot megtaláljam vagy legalább megközelítsem. Hogy ez nekem mennyire sikerült, azt a mélyen, t. ház! bölcsesége fogja eldönteni. De egyben úgy hiszem nem tévedtem, és ez az, hogy a magyar földmivelőket végromlással fenyegető válságon nem segíthet sem a jó tanács sem az egyes tenyész állatok megvásárlása sem azon néhány százezer forint, mit az igen t. földmivelési miniszter úr a földművelés direct támogatására évenként kiadni méltóztatik, de még a kitűzött pályadijak sem (Ügy van ! Úgy van ! a bal és a szélső bal oldalon), nem tévedtem abban, hogy a beállott gazdasági válság következményeit csakis egy önálló, öntudatos, a jövőre számitó, a jelen bajait lehetőleg gyorsan és kielégitőleg orvosló, határozottan követett, czéljaival és eszközeivel tisztában levő nagyszabású nemzetgazdászati politika képes enyhíteni vagy ellensúlyozni. (Helyeslés a bal és a szélső bal oldalon.) Ha ezen irány nem helyes, mit megjelölni szerencsém volt, követtessék más irány, de mindensetre olyan eljárás, mely az öntudatos nemzetgazdászati politika fogalmának megfelel. Miután pedig a földmivelés- ipar- és kereskedelem ügyi minisztérium költségvetésében épen ezt nélkülözöm, azért átalánosságban visszautasítom és a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső bal oldalon.) ___________ VÁCZ, NYOMATOTT MAYER SÁNDORNÁL.
