Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-07-26 / 30. szám
VII. évfolyam. 30. szam. x1 Vácz, Julius 26.1885. kAC HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Kló fizetési árak : é vnegyedre ..........................................................................................1 frt í>0 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel Egyes szám ára : 10 kr Kapható: MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Cűllag-utcza). Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora ........................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerleesztöséy czimzete: hova a lap szellemi részét, illető közlemények küldendők : Vácz, Gaspaxik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér men tetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete : hová a lap anyagi részét illető minden küldemény yzimzendő : Vácz, Csillag-utczci 1428. szám. f PEITLER ANTAL JÓZSEF váczi megyés püspök, PÁPAI TRÓNÁLLÓ, Ö SZENTSÉGE HÁZI PRAELATUSA, RÓMAI GRÓF, Ő FELSÉGE VALÓSÁGOS BELSŐ TITKOS TANÁCSOSA, A FERENCZ JÓZSEF-REND LOVAGJA STB. STB. 1808—1885. Vácz város gyászba öltözött. A váczi egyházmegyének mély gyásza van. Peitler Antal József megyénk főpásztora, a magyar főpapi kar egyik kiváló tagja, f. hó 24-én; délután 6 órakor, miután beteg ágya köré csoportosult papjait megáldotta, elhunyt. Régóta szenvedett már, de állapota csak az utóbbi napokban vált reménytelenné. Négy hét óta állott be az emésztési szervek bénultsága, s orvosai Dr. Argenti, Dr. Bakody és Dr. Pauer Béla ezredor- vos már nem segíthettek a bajon. Az agg főpap mintegy öt hete alig evett már valamit. Sokat szenvedett s igy halála bármily fájdalmas részvétet keltsen is, rá nézve csakugyan megváltás volt. Múlt évben ünnepelte meg. nem csupán egyházmegyéje, hanem az ország összes kath. híveinek élénk érdeklődése mellett 25 éves püspöki jubileumát. Az agg főpapot, ki nemes áldozatkészséggel támogatta az egyház érdekeit, s a tanügynek is buzgó pártfogója volt, szerette és becsülte egész egyházmegyénk és városunk s az elhunytnak halál híre mély részvétet kelt mindenütt. Életrajzának főbb adatait a következőkben közöljük : Peitler Antal József 1808. márczius 24-én Pécsett született. Ugyanott tanulta végig a 8 gymnasiális osztályt. — 1826-ban az akkori pécsi püspök báró Szépé sy Ignácz által, az egyházmegyei semina- rium növendékei közé soroztatva, kitűnő szorgalommal és sikerrel végezte a négy évi theologiai tanfolyamot. — 1831. ápril 10-én pappa-szenteltetvén : Szebény községben, majd azután Pécsváradon káplánkodott. A kedves külsejű, finom műveltségű fiatal áldozárt azonban a püspök 1832-ben maga mellé vette és sz. széki jegyzővé, 1835-ben pedig titkárává nevezte. A püspöki udvarban való tartózkodás Peitlerre nézve nem csak ritka kitüntetés, hanem kitűnő iskola is volt. Báró Szepesi Ignácz ugyanis minden tekintetben példányképe vala a valódi főpapnak. Életszentség és sok más elszámlálhatlan erények, mintegy gloria fényt árasztottak a nevezett nagy férfiú körül. E nagy férfiú oldala mellett töltött Peitler több évet; s e nagy férfiúnak élete és példája mélyen s kitörülhet- lenül leikébe vésődött, elannyira, hogy mai napig, tehát félszázad lefolyása után is, nem csupán kegyelettel, de valódi áhítattal emlékezett Peitler exclja b. Szepesyre; s ha róla beszélt, avagy ha csupán nevét is hallotta említeni, — soha sem volt képes visszatartani könnyeit. — JDe különben maga a nagy férfiú is, önmagához méltónak nyilvánitá egykori udvari papját, mert végrendeletében legkedvesebb titkárjának nevezte öt, s neki hagyományozta hátrahagyott sz. beszédeit. — B. Szepesy utódja Scitovszky János az udvarában talált titkárt, szintén fölöttébb megkedvelte s 1842-ben sz. széki ülnökségre méltatta, 1848-ban pedig a székesegyházi plébániához kapcsolt kanonoki staliumra juttatta. A plébánosi hivatalt Peitler csak rövid ideig — nem egészen három évig — de nagy buzgalommal vitte. 1851-ben ugyanis a magyar kir. helytartó tanács egyházi előadójává (referendarius) neveztetvén ki, Pécsről eltávozott. Az uj hivatás, mely a helytartó tanácsnál reá várakozott, egyike volt a legnehezebbeknek. Azon időben midőn hazánk alkotmánya fel lévén függesztve : a magyar nemzet absolutismus lidércz nyomása alatt nyögött, ily válságos időben rhég az egyházi ügyek intézésére jelentékeny befolyást gyakorló referendariusnak is fölöttébb nehéz vala eltalálnia a közép utat, — »agy feladat vala úgy működnie, hogy mind a kormánynak, mind a nemzetnek tetszését kitudja érdemelni. Es Peitler el tudta találni a közép utat, derekasan megoldotta a nagy feladatot, — midőn a referendariusi fontos tisztet akként töltötte be, hogy ellene panasz soha egy oldalról sem emelkedett. Ennek köszönheté a derék férfiú folytonos előmenetelét. Ugyanis nem sokára a tiinnyei apátság czimét s az I. Ferencz Józset jeles rend lovag keresztjét nyerte el, majd azután (1855.) ő szentségének házi főpapjává, végre 1859. február 15-én a váczi egyházmegye íőpásztorává neveztetett; ugyanazon év junius 19-én, az akkor már esztergomi érsekségre s primási méltóságra jutott Scitovszky János által Esztergomban püspökké szenteltetett s julius 17-én a püspöki méltóságba ünnepélyesen beigtattatott. A főpásztor 26 éves püspökségét röviden e szavakkal lehet jellemeznünk : „szeretettel és szerettetve kormányzott.“ Kezdettől fogva leg- gyengédebb atyai érzülettel ölelte ő szivéhez cleru- sát és a hívek nyáját. Kegkegyesebb Főpásztorként gondozta őket. Szellemi és anyagi szükségleteikre egyaránt kiterjeszté figyelmét. — Az összes clerus- hoz évenkint kétszer u. m. uj év napján és a nagy böjt elején szeretettől áradozó s kenetteljes igéket, — gyönyörű irályban szerkesztett körlevelet szokott intézni. A kinevezett plébánosoknak eskületétel alkalmával ünnepélyes allocutio alakjában adott bölcs főpásztori utasításokat és gyakorlati tanácsokat. -- Újonnan felszentelt papjait a felszentelés napján élőszóval, a legelső állomásra való kiküldetéskor pedig írásban részesité atyai intelmekben és oktatásban. — A legutolsó káplánt ép úgy, mint a dignitáriusokat nyájas leereszkedéssel fogadta mindig residentiájá- ban. A vidékről hozzá ellátogató lelkipásztorokat mindig asztalához szokta hívni. Édes örömet érzett, ha kitüntetésben részesité érdemes papjait, — s a kitüntetettnek megbecsülésénél ő maga ment elül jó példával. A vétkes papokat ugyan keményen megdorgálta, de mihelyt őszinte bánatot és megtérést tapasztalt könybe lábadt szemekkel s rendszerint atyai csókot adva fogadta kegyeibe a megdorgáltak — A clerus anyagi helyzetének javítása körül is ép oly gondos, mint a mily bőkezű Atya volt a jeles főpásztor. — Clerusának minden osztálya tanúságot tehet erről. A püspöki asztalról javadalmazott kanonokok elmondhatják, hogy évi csekély fizetésüket: 1200 írtról 1575-re emelte fel, s ezen kívül jövedelmüket évenkinti 9 ölnyi fa illetménynyel gyarapította. A szegényül dotált plébánosok közül többen nyertek tőle jelentékeny évi segélyt, sőt vannak oly plébánosok is, kiknek tetemes összegekre rugó adósságait sajátjából kifizette. — A káplánok közt évenkint *'000 frt meghaladó segélyt osztott ki. — A nyugalmazott lelkészek is az ő áldozatkészsége és igyekezete folytán jutottak kedvezőbb anyagi helyzetbe; mert ő volt az, ki a papi nyugdíj alapot évi 1000 írttal növelte és az 1876-ban tartott megyei conferentián a derust a nyugdíj alap javára szentelendő évi adó teher elvállalására bírta. — Egyébkint az egyházmegye bármely papját érte légyen valamely rendkívüli baj avagy csapás : a kegyes főpásztor mindig legmelegebb részvéttel volt az illető iránt, pazar kézzel nyújtott neki segélyt s e mellett a vigasz édes szavával is enyhitni törekvők a csapással küzdőnek fájdalmát. — A clerus szellemi és anyagi ügyeinek rendezésére egyaránt kiterjedő Atyai gondoskodásnak fényes tanujele a 1883-ban egybehitt conferentia is, mely az egyházmegye részére újabb statútumokat létesített. Mindenha Atyai érzülettel viseltetett a nemes főpap a hi vek nyája iránt is, melynek szellemi tápot nyújtandó: mig az aggkor őt ebben nem gátolta, — az évnek minden jelesebb ünnepén sz. beszédet szokott volt a székesegyházban tartani. Ez alkalmakkor a lelki épülés előmozdítására az ünnepélyes istenitiszteletet is mindig személyesen végezte. A bérmálás szentségének kiosztásakor rendszerint minden egyes hitközség templomában hosszabb vagy rövidebb oktatást nyújtott a bérmálandóknak. A bérmálás előtt mindig ő maga misézett, s mise közben örömest osztá ki a legméltóságosabb oltáriszentséget. A hívek üdvéért való lángbuzgalomnak tanúsága az is, hogy püspökségének negyed százada alatt egyházmegyéje területén 12 önálló újabb lelkészséget alapított. — De nem csupán a íopásztori teendők végzésekor, hanem minden egyéb alkalommal is ki- mondhatlan nyájasságot, s határtalan bőkezűséget tanúsított világi hívei iránt is. Bárkit is szívesen maga elé bocsátott. Bárkivel szívesen beszédbe ere- dett. — Főleg azonban az ügyefogyottak és szükségben szenvedők hirdetik fenhangon az ő végnélküli jóságát. — Az első parancs, melyet püspöki palotájának elfoglalásakor udvari papjainak kiadott az volt, hogy soha semmiféle szegényt, kéregetőt avagy folyamodót üres kézzel elutasitni ne merjenek. S valóban a 26 év alatt, mióta ő e palota tulajdonosa volt, egyetlen szegény sem távozott onnét vigasz és segély nélkül. — Igen, mert szivjósága nem ismert határt. Ő mindenkit megszánt a szükségben szenvedőket kivétel nélkül mind segélyezni óhajtotta. Éi a segély osztásban rendszerint pazar volt. Nem ritka eset volt, hogy az előtte megjelenő szegénynek avagy folyamodónak, — pénzzel telt kézi tárczája összes tartalmát átadta. Az elhunyt főpap nemes lelkülete azonban koránt sem szorítkozott megyei clerusára és egyes híveire, mert ő a közügyek iránt is legmelegebben_.érdeH lődött. — Hévvel lelkesült ő a világ egyház ügyeiért s ép ezért az 1869—70 ben tartott, vaticani zsinaton részt veendő: a hosszas út fáradalmaival s egyéb nehézségekkel daczolva : két Ízben is Rómába utazott. — Vácz városának lakossága kellőleg tudta ezt méltányolni, s azért az örök városból másod Ízben hazatérő főpapot, fáklyás zenével tisztelte meg. — A magyar egyház javai és érdekei is szentek voltak ő előtte. Bebizonyitá ezt a kath. autonómiai mozgalmak alatt, midőn az ország prímásához intézett nyilatkozatában püspöki jövedelmeinek tetemes részét késznek mutatkozott évenkint a hazai kath. egyház czéljaira felajánlani. — A sz. László társulatot, mint elnök több évig bölcsen kormányozván, — szintén a hazai egyháznak tett jeles szolgálatokat. — Saját egyházmegyéjének közügyei, mint magától érthető, — első sorban képezték figyelmének, gondjainak és bőkezűségének tárgyát. Már fennebb elmondok, mit tett a papság közügyei érdekében. — Nem kevesebbet cselekedett a hitközségek javára. Alig épült avagy restauráltatott püspöksége alatt oly templom és kápolna, melynek költségeihez ő maga is jelentékeny segélylyel ne járult volna. — A tanügy érdekében is kiváló érdemeidet szerzett magának. A megyei felsőbb tanügyet: a papképzést és nevelést szeme fényekint tekintette. Meleg érdeklődést tanúsított a fontos kérdés eldöntésénél: kik vétessenek fel az évenkinti jelentkezők közül a papi pályára. A papnövendékek próba-prédikáczióinak meghallgatására személyesen eljárt a szemináriumba. Legtöbbnyire megjelent a nyilvános vizsgálatokon; s nem ritkán csupán e őzéiből jött haza az országgyűlésről. — Vizsgálatok alkalmával lelkes szavakkal megdicsérte a szorgalmas növendékeket, kiket gyakorta jutalmakban is része- sitett. A középtanodai ügyet sem tévesztő szem elől a főpásztor. — A váczi kis gyumasiumot ugyanis saját dotacziójával előbb nagy gymnasiummá; később pedig lelkes megyei papok támogatása mellett fő- gymnasiummá tette. — Az elemi tanügy terén is halhatatlanok az ő érdemei. Szívvel lélekkel azon volt hogy az egyházmegyei kath. iskolák minden tekintetben megfeleljenek a hazai törvények igényeinek, ott a hol kell sürgető az osztályok szaporítását, Uj iskolai épületek emelését; s hogy ez lehetővé váljék: a hozzá folyamodóktól sohasem tagadta meg az anyagi segélyt. — A tanítók fizetésének javítására is nagy gondot fordított, — se czélbóL évenkint több ezer forintra menő segélyt szokott kiosztani. — Kitűnő érdeme az l8o3-ik évben létrehozott egyházmegyei tanító- egylet is. Örökre feled hetlen marad azon tette is, mely szerint szintén az 1883. tanévben a paulai sz. Vrnczéről nevezett apáczák részére
