Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-07-05 / 27. szám
VII. évfolyam. 27. szám. Vácz, július 5.1885. —\ i. ■ - _____ HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Elöft/etési árak : Évnegyedre................................................................ .... 1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára : 10 kr. Kapható : MAYER, SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza). Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora ........................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség czimzete : hová a lap szellemi részét illető köz- lemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete: hová a lap anyagi részét illető minden küldemény czimzendő : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám. _____ Előfizetőinkhez. Jelen számmal a „Váczi Közlöny“ szerkesztésem alatt 5 évi pályafutását kezdi meg. Négy éve múlt, hogy e lapok szerkesztését és tulajdonjogát a volt hirlapbizottság reám ruházta. E négy év alatt legfőbb igyekezetem az volt, hogy a lapot azon színvonalon megtartsam, melyre azt a volt hirlapbizottság felemelte. Hogy mennyiben feleltem meg a belém helyezett bizalomnak, s a magamra vállalt feladatnak, bizonyítja a lap fennállása; bizonyítja közönségünk pártolása; bizonyltja az előfizetők számának emelkedése. A mi eddig főczélom volt, az marad jövőre is, t. i. lapomat, városunk helyi érdekeinek képviselőjét oly irányban szerkeszteni továbbra is, hogy az társadalmi életünknek s a közvéleménynek mindig hű tükre legyen. Sok oldalú elfoglaltságom azonban nem engedi még azt, hogy a lap anyagi részét illető, sokszoros gondot és utánjárást igénylő kiadási teendőket továbbra is magam végezzem, ez okból tehát a lap kiadói jogát szerződésileg megállapított évi irói-tiszteletdij mellett 3 évre Mayer Sándor könyvnyomdászra ruháztam át, s igy csupán a lap szellemi részének vezetését tartottam fönn magamnak. Mindez a lap eddigi irányában, alakjában, megjelenésében semmi változást nem idézend elő, csupán a szerkesztői teendők lesznek külön választva a kiadói teendőktől; azaz: a lap szellemi részét érdeklő bármely ügyben a szerkesztőség, az anyagi ügyekben pedig a kiadóhivatal lesz megkeresendő. Midőn ezt t. előfizetőimnek s olvasóimnak becses tudomására juttatom, nem mulaszthatom el, hogy azon szives pártolást melyben eddig csekély személyemet mint lapkiadót részesítették, lapom ezentúli kiadója Mayer Sándor irányában is tanúsítani szíveskedjenek, annál is inkább mert ez a lap szerkesztésének egyik legfőbb biztosítéka. Hazafiúi tisztelettel Varázséji Gusztáv a „Váczi Közlöny“ laptulajdonosa és felelős szerkesztője. Felhívás előfizetésre. A „Váczi Közlöny“ kiadói jogát mai naptól kezdve három évre Varázs éji Gusztáv laptulajdonos és szerkesztő úr reám ruházván át, bátorkodom a n. érdemű közönség becses figyelmét felhívni, miszerint pártolásukban részesíteni s az előfizéseket megújítani szíveskedjenek. A „Váczi Közlöny“ előfizetésre ára a julius—szeptemberi évnegyedre 1 frt 50 kr. a julius —deczemberi fél évre . . 3 „ — „ Az előfizetéseket a helybeliek a lap kihor- dÓjánál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig legczélszerübben posta utalványon eszközölhetik. Mayer Sándor a „Váczi Közlöny“ kiadója. Kolera. Ismét ez a rém ütötte fel fejét — Syanyol- országban s a hivatalos értesítések ezrekre teszik megint a naponkénti megbetegedési esetek számát és százakra a halottak listáját. — Nem azért említjük ezt meg s teszszük egy vezérczikk tárgyává, mintha már ajtónkon kopogtatna ezen pusztitó halálnem, mert Spanyolországot tőlünk egy nehány száz mértföld választja el, hazánkban pedig, és a hazánkat környékező országokban kolera esetek az idén — hála istennek — még nem fordultak elő; de úgy hiszszük, hogy ez még nem elég ok arra nézve, hogy tétlenek legyünk és a magunk érdekében elmulaszszuk meg tenni mindazon intézkedéseket; melyek nem csak arra lennének alkalmasak, hogy a netán beütő kolerát kiűzzük városunkból, hanem hogy annak itt leendő befészkelődését is egyáta- lában meggátolhassuk. A kolera legterjesztőbb közegei a meleg nyári napok szoktak lenni. Minek legfőbb oka az, hogy a romlandó tárgyak — leginkább a melegségtől nyerik feloszlási képességöket; a fermentáczióba — átalakulásba — menő tárgyak pedig olyan melegágyai a kolerának, mint a lustaság ördög párnája szók lenni az embernek, s ez által előidézője az erkölcsi sülyedésnek. Ezt tudva nagyon is óhajtandó volna, ha városunkban is ideje korán történnék valami a tisztaság érdekében s ne várnák be mindig a miniszteri ukázokat; vagy magát a — kolerát. És történt-e e tekintetben valami városunkban A „VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. Ne kívánd a más feleségét. — Novelette. — Irta: János. (Folytatás és vége). — Milyen okos, furfangos egy asszony ! mondá magában Persze, hogy én voltam ! S az aranyos nem árulta el. , Sőt maga ád alkalmat, hogy közelébe férhessek. 0 asszony, asszony ! tehát csakugyan egyforma valamennyi. Játsza az ártatlant, hogy tartó- sabb szenvedéllyel tárássá fel ölelő .karunkat. Mily finoman adta értésemre, hogy nyitva az út ajtajáig. Ki volna oly dőre. hogy el ne indulna rajta ? Szerette volna a sötét lépcsőházban magához fonni derekát, közelebbről szívni a rezeda illatát, mely ruháiról, hajából csábitóán szerte áradt . . . Mi is tartotta vissza ? Valami kimondhatatlan félsz. Most, hogy egészen közelében volt, szinte félt ragyogó szépségétől, azoktól a sötét szemektől, melyeknek megkövesitő hatalmuk lett volna a csodák korában. Már jó ideig haladtak a zsibongó utczán s Kapornaki még mindig hallgatott. — Nos, mért nem beszél ? bátoritá őt Csopakiné. — Még mindig nem vagyok ura eszemnek. Meg- dermesztve tartja a bűvölet. Nem bírom megérteni a történeteket. Csak,köszönetét tudok mondani a nem remélt kegyért. . . Álmodtam volna-e hogy nálunk találkozom önnel s önmaga hí magával, holott menekülni látszott előlem. Csopakiné mosolygott. — 0, mennyire szeretem most! Az istenért, hallgasson ! Itt az utczán. — Pocsánat ! Önzésemben mindig csak magamat látom, s megfeledkezem, hogy kompromittálhatom önt. — S ezt a feledékenységet szerelemnek hívja ? — Elragadt szenvedélyem. Mit tehetek róla, mondá ezután súgva, — hogy annyira szeretem! — És nem fél, hogy elárulom a feleségének ? — Azt nem fogja tenni! — Ki tudja. Kapornaki ravaszul húzta félre mosolygóra ajkait. 0 fogja elárulni, ő ! Aki maga hívja, hogy kisérje el. A kapuhoz értek. — Szabad lesz egyszer meglátogatnom, kérdé Kapornaki a nőt. — Ni, ni, milyen szerény, gondolá Csopakiné. — Hát nem kisér föl ? kérdé azután. — Ha megengedi! 0, öröm! . . Úgy szökdelt fel a lépcsőkön, hogy minduntalan vissza kellett őt tartania Csopakinénak. — Ne siessen úgy ! — De mikor alig várom a boldog pillanatot, hogy egyedül legyek önnel, tündér arkangyal ! . . . — Itt vagyunk . . . — De hisz ez nem boudoir. — Nem, férjem dolgozó szobája. Az Íróasztal mellett jól megtermett, előkelő ar- czú komoly ember ült. könyvet olvasott. Mikor nejét meglátta, fölkelt. — Hozott isten, kedvesem; hamar vissza jöttél... Csak ekkor vette észre az idegent. — És ez az úr ? — Kapornaki ur. Kedves nejével Oláhéknál találkoztam a minap s ma meglátogattam . . . (Oh, a kedves, furfangos asszony ! — Véletlenül megismerkedtem Kapornaki úrral is, folytatá a nő. A két férfi kezett fogott egymással. (Mily finom kigyó-nyelv !) — Kapornaki ur említette, hogy szeretne vívni, de csak ismerőssel, magán szobában, többek társaságában nincs hajlandósága . . . (Micsoda ?) c — Mindjárt meghívtam hozzánk . . . (Ismét szellemes ürügy.) — Te éppen tigy vagy kedvesem, mint ő, hogy csak magán körben szereted magadat gyakorolni. Azt gondoltam, örömet szerzek, ha egy vívóról gondoskodom, akivel magad gyakorolhatod. Nekem úgy is többnyire négy és hat óra közt vannak látogatásaim, mikor magad maradsz itthon, ilyenkor legjobban ráértek . . . — Nagyon örülök, nagyon örülök, mondá Csopaki élénken. Tessék mindjárt megpróbálni . . . — De kérem . . . kérem . . . hebegé Kapornaki; én nem,is tudok oly jól vívni. — 0 ez semmit sem tesz. Majd beleéli magát... Gyakorlat a fő . . A fogásokat úgy is tudja ... No aztán eleinte egy pár vak ütés nem olyan nagy baj. — Vak-ütés . . . — No igen ; hiszen tetszik tudni ? . . Egy kis karczolás; mi baj az, ha a bőrt felhasitja a kard!.. Nézze az én karomat, hogy össze vissza van vagdosva. Ettől erősödik . . . Rajta tehát, fogjunk hozzá uram. Vetkőzzék neki. Ha még nem jó vivő s kap tőlem egy nagyobb vágást, van nálam karbolsav, szaliczil-vatta. — Karbolsav, szaliczil-vatta ... De hát minek ? — No hiszen a nélkül is meglehet az ember, de hát jobb ha van, legalább nem vérzi össze az ember sebje az inget . . . — Osszevérzi V — Hát ön nem szokott sebet kapni ? — Az ördög szokott. — Annál jobb, akkor ön kitűnő vívó ! Rajta tehát! — Igen, kérem .. . Csakhogy még nem érek rá. Sok a dolgom. Csupán tisztelegni óhajtottam. Majd máskor . . . ajánlom magamat! . . .
