Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-11-02 / 45. szám

\\

Húsul arra, "hogy az 1885. évi költségvetésben a haladás terén a város jövő képviselőtestülete eíé korlátokat szabhasson. Igaz, hogy ennek da- czáía, ha a jövőbeli tanács és a jövő képviselő- testület a város előhaladását ezen költségvetés alapján előmozdítani képes nem lenne, — azért már majd nem a mostani, hanem a jövőbeli tanácsot és képviselőtestületet terhelendené a felelősség.

A városi képviselőtestület választott tagjainak fele még ez év deczember havában kilép a képviselőtestületből s helyük újabb választással töltetik be; úgyszintén a városi tanács mandátuma még ez év deczember havában lejárván, az uj tanácsot az újonnan alakulandó képviselő- testület választandja meg. És az ekként kiujitott Organismus köteles lesz a város összes erkölcsi, jogi és anyagi érdekeit saját felelőssége mellett ugyan, de a régi Organismus által elészabott korlátok betartása mellett a követelményeknek teljesen megfelelőleg képviselni s előmozdítani. Node, hogy ez aztán nemcsak furcsa egy kissé, de hogy absurdum is egy kissé, az bizonyos; bár az sem szenved kétséget, hogy ezen bolond controversiát maga a törvény teremtette meg.

Mi azonban azt hisszük, hogy ha csupa k é n y s z e r ü s é g b ő 1 (?) a városi képviselőtestület már több ízben áthágta a világos törvény azon dispositióját, hogy a költségvetés minden» kor a megelőző évi őszi közgyűlésen vizsgáltassák meg, — egy cseppet sem ártana, ha ez alkalommal azt a fentebb jelzett controversia elkerülése végett czélzatosan hágná át.

Minthogy pedig a város rendezetlen adósságainak törlesztésére szükséges 60,000 forintos kölcsön felvétele, a közgyűlésen réges-régen megszavaztatott, s felsőbb helyen megengedtetett, sőt felvételével egy a képviselőtestületnek eleven tagjaiból összeállított végrehajtó bizottság is megbizatott (mi több két közgyűlésen a feléje vágott felszólalásokat élet- benlétét fentüntető hangos felállással ki is parírozta); és minthogy ezen még csak in spe felveendő kölcsön kamatainak s esetleges tőke részleteinek törlesztésére már ez évben a fogyasztási pótadóból 3000 frtot és a naponkinti piaczokon való térfoglalás haszonbérletéből 1013 frtot a váczi takarékpénztárba kamatra elhelyezhettünk, v a gy is minthogy már annyira vagyunk, hogy 7°/'o-es tartozásaink con- vertálása czéljából készpénzünket 4°/o-es kamatra elhelyezhetjük: azt hisz- szük, hogy legokosabban csak az esetben cselekednék a képviselőtestület, ha az uj költségvetés

Látatlanul jő láb hegyen, zajtalanul körül néz a termekben és áldozatul választ ki egyet, kettőt, sokat.“ Némán, vakon halad s ragadja magával áldozatait, viszi országába, a hol minden élet elhervad, de gyógyul a sajgó seb, melyre írt itt e földön hiába keresett az, kit a sors vad szeszélye gyötrött; ott nem üldözi többé a vihar, a baj, melylyel annyira kellett küzdenie ; ott megszűnik az árva könye, mely itt oly sok keserű nap okozója volt; az anya fájdalma, melyet az életben oly nehezen viselhetett. — „Néha azonban gonoszságot űz : elmarad onnan, hol hívják, nem hallgatja az ártatlant, nem szabadit föl a kétségbeeséstől, nem ment a halálos szégyentől. Szeszélye van, melyen nem uralkodhatni. Es mégis jótékony angyal ő. Véget vet a földi bajoknak . . . kiegyenlíti az élet ferdeségeit, egy ágyba fekteti a királyt a koldussal s egyenlően fizet kicsinynek és nagynak ..."

A halál, e korlátlan úr, áldozatainak emlékét tartjuk halottak estéjén.

Az élők kegyelete, a halottak ünnepe ez.

Szomorú érzés vonz ekkor mindenkit a temetőbe. Elmegy oda ilyenkor az is, ki különben soha sem néz annak tájékára, hogy fölékesitse ott az ősz virágaival, öntözze könyeivel, övezze gyertyafénynyel szerettei sírját. Az igazi szeretet nem szűnik meg a koporsónál, hanem halhatatlan, mint maga a lélek.

Ünnepi szint ölt ekkor a temető. A sirhantok földiszitése, kicsinositása, a sírokon égő lángok — melyek oly szépen jelképezik az örökvilágosságot — valóban megható látványul szolgálnak.

A kegyelet omló könyek közt viszi koszorúit a temetőbe; a dölyf gondolkodni kezd s megalázódva borul egy sírra; a nagyság aggódva megdöbbenve elmélkedni kezd a sors fölött; az elfásult szív is fölérez s valami különös, kimagyarázhatlan fájdalommal telik el . . .

tárgyalását rendezetlen adósságainak a 60,000 frtos kölcsön felvétele által leendő rendezéséig elhalasztja. Dunai fezéi.

’ ‘ OSÁBHOK»^

Uj-Tátrafüred minta betege.

A czim hősöm bemutatását igazolja.. Egy nevezetes (mert hazánkban az egyedüli téli) gyógyhely minta betegéről lesz szó. Ha minden beteg olyan volna: akkor nem sokat panaszkodnának a betegek. Tanulságos példa tehát soknak s ezért vagyok bátor őt bemutatni.

Nevét megírni fölösleges. Egy családi nevet visel egy hírneves athletával, ki már a fél Európát bevelo- czipédezte. Egy másik atyafija meg arról a sajtópör- ről vált emlegetetté, melyet a hírhedt Húrban indított ellene a maga kárára és csúfságára. Szóval, jó fajból való.

Csillogó fekete szeme, pirosló arcza és nagyon fehér foga van. Tehát igazolja Wagner tanárt, ki inteni szokta a fiatalokat, hogy ily tulajdonokkal biró lányt el ne vegyenek, mert azok tüdökórra hajlandók. A mi hősünk is nemcsak hajlandó rá, hanem másfél év óta benne is van s úgy szólván, lepedőben hozták ide. De megvan ma is s csak egy „jó barát“ otromba juxa költé a nyáron holt hírét. Se baj ! Ha ő „more poloniaco“ rá kiállt: „veto“ (nie pozwolim!) még a halál is meghátrál előle. Négy év óta, hogy a katonaságtól kikerült, feküdt hagymázban, himlőben, mellhártya- lobban s kigyógyitották, stavaly beleesett Váczoti a Dunába: kihúzták. Alig tudott csak úgy is járni, mint egy kis gyerek s ma már megint kőszálakon ugrál, mint a zerge. Súlya 78 kilorul 45-re csökkent, („Sclmeider-gewicht,) s igy jött ide telelni. Ma már újra fölvitte a 67 kilóig. A rimaszombati állomáson múlt hóban összeütközött a kocsija egy másikkal a berobogó vonat előtt s kocsija összetört, egyik lova •— a másik kocsi rudjától szügyön találva — lerogyott, ö maga pedig a kocsiról legurult s nem lett semmi baja. Sőt ma már újra nagyon jól érzi magát, nagyokat alszik s pompás étvágygyal eszik. Uj-Tátrafüred neki csakugyan oly Ígéret földje, mely beteljesíti az Ígéretet. De nemcsak a kárpáti lég s nemcsak a dr. Szontagh Miklós gyógyrendje segit rajta, hanem a saját kedélyessége is. o a „ne hagyd magad“ embere, s akarata győz a betegségen. Mindig vig. Ahol jár: „bérczen, völgyön zeng a dal.“ A gyógy teremben pedig, ha kedves ujjak rázendítik a zongorán a „Szepesi fensikon“ vagy a „Fiametta“ polkát, rögtön tánezra perdül. S vidit másokat is s ugyancsak verbuválja Uj-Tátrafüredre a téli vendégeket. (Nyáriakat nem kell, azok csapatosan jönnek magoktól is.) Szolgálatkész reggeltűi estig. Földeríti a busongó asszonyokat, kisérgeti a magukban sétálókat. Ismer mindenkit a őt is ismeri mindenki. Sőt ráismer a betegségekre is. Ha uj vendég jön, a terrászról, melynek napfogó fülkéjében sütkérezik, mint gyik a kövön, már a köhögésről megtudja, hányadán van. Az asztalnál buzdítja az étvágytalant, mérsékli a sokat evőt. E metlett valódi ellenőr. A ki vét a gyógyrend ellen ; besúgja a rendelő orvosnak, a ki ha Castor, ő a Pol- lux-ja. Jaj annak, ki vörös bor helyett (ezt szabad) fehéret iszik. A tunyának idézi dr. Horváth Árpádot: „a fürdők hatásának kulcsa főleg a klimatikus hatáKinek ne volna e szent birodalomban egy sirja, melynek keresztjét fájó- édes érzéssel öleli által ? . . . ki ne gondolna vissza az elmúlt örömökre, letűnt reményekre, midőn szerettei halottja, emléke, melyet féltékenyen őrizz . . .

Menjünk, menjük ki a halottak birodalmába az egész hosszú esztendőnek e mindenkor legkomorabb estéjén, hogy lerójjuk a kegyelet adóját az elhunytak iránt. Tegyük le koszorúnkat a sírra, övezzük gyertyafénynyel szeretteink sírját, s küldjünk fohászt az ég Urához az elhunytakért . . .

. . , Látogatásunk véget ér, a sirok mécsei lassanként kialusznak, de örök csillagaival ott ragyog felettünk az ég, mely fennen hirdeti, hogy egykor még találkozunk velők és akkor nem válunk el soha többé.. . Végre kiürül a csendes emberek birodalma, a fák ágai közt pedig

„Szomorúan eúg-búg a szél,

Csendről, nyugalomról beszél“ . . .

V. Béla.

Genreképek a váczi vásárból.

A Duna partja az mely az őszi, úgynevezett Gaál vásár előtt legelőször megnépesül, egymás után érkeznek a csallóközi káposztás és zöldséges hajók. Van olyan is a mely már a vásár előtt 3—4 nappal megérkezik, mert gazdája azt tartja, hogy legjobb vásárt az csinálja, ki közelebb jut a „nagy hidhoz.“

A duna partja élénkül meg tehát legelőbb, mert mindenki igyekszik a csallóközi atyafiak portékájával ellátni magát télire. Mit is csinálnának a mi gazdasszonyáink, káposzta, petrezselyem, sárga répa, murok répa, vörös- és foghagyma nélkül? — Talán egy Ízletes ebédet sem volnának képesek elkészíteni ezek nélkül. De van is tolongás az egymás mellé sorakozott hajókon és dereglyékén.

nyolcban s a fürdőkben követett életmódban rejlik, ugyanis, sat. sat.“ önmaga is — úgymond — annak köszönheti reménytelen állapotának jobbra fordultát, hogy pontosan megtartotta a kúrát, tejjel, tojással táplálkozott, sétált, vigadt s nem búsongott a baján. Nem kell csüggedni soha! Az bizonyos, hogy ő nem is tette, noha elég oka lett volna rá.

Lakása fürdői kasziuócska, hova mindenki benéz. Van ott szó-szellő, szivarfüst tréfa. Az ablak nyitva lélen is nyitott ablaknál alszik. „Úgy nem izzad meg az ember!“ — szokta mondani.

A tétlenséget nem ismeri s ha más dolga nincs, apró fakanalakat farag bal kézzel. Mert vívni, tekózni, sőt zongorázni is balkézzel szokott. Van színpadi tehetsége, mert nagyon mulatságos utánzó. A gömöri magyart,^ a németül beszélő lengyelt, a zsidót és czigányt pompásan produkálja. Hát még a „pressburger“ házi urat, ki egyik fülére siket, fél szemére vak, s szörnyen kifakad a vasúton, ha feleségét kisasszonynak titulálják. Mindenki nevet ha ezeket bemutatja.

Mulatságos tanácsot is tud adni. Például arra buzdít egy antisemitát: „ha gyűlölöd felebarátodat, szeresd a feleségét.“ Egy kisasszonynak meg, ki nagyon feledékenynek mondja magát, azt feleli, „Meghiszem, de mondanám csak kegyednek, hogy már nem éppen szépecske és fiatalocska, tudom, hogy nagymama korában is emlékeznék rá, ki mondta, hol mondta.“

Nincs ilyen vig beteg sehol. És nagyon hálás. Megígérte dr. Szontagh Miklósnak, hogy intézete iránti hálából, megemlékezik róla végrendeletében — váró terme számára kitömeti magát.

Azt hiszi az olvasó, nemde, hogy ez a vig beteg valami fiatal legényke? Hogy a hajnalhasadás, a ró- zsanyilás korát éli ? Dehogy! Boldog házas ember s két gyermek atyja.

Székács József irta egyszer ezt az epigrammát :

„A szép nő, ha gonosz, titkon bolygó tűz az éjben, Mely az iszapbúi eredt: járj vele, abba sülyeszt;

A szép nő, ha kegyes, szeplőtlen csillag az égen,

Mely a menybül ered: járj vele, menybe emel.“

A mi minta-betegünk a két utolsó sort érezi. Talán mert boldog ember, azért olyan vig. De mindenesetre azért minta-beteg, mert *vig. Egész lénye azt bizonyítja : kedély a vér balzsama s a betegség legjobb orvossága. Balogh Andor.

Városi és vidéki hírek,

= MI nevezés. P a 1 k o v i c s Károly a helybeli honvéd-huszár ezred őrnagyja ő Felsége által alezredessé neveztetett ki. Gratulálunk!

— Személyi hir. Neszveda István, auk- sziliáris püspök, október 31-én szentelte fel megyés püspökünk házi-kápolnájában Bajcsy Gábor vácz- egyházmegyei alszerpapot szerpappá. Az uj szerpap, mint értesülünk, Kecskemétre küldetett segédlelkésznek.

— Óriási körték. Az „Egyetértés“ okt. 5-ki 275. számában említés tétetik, miszerint Jersey szigeten 1883. év őszén rendezett gyümölcskiállitáson nagy feltűnést keltettek az óriási körték, igy Belle de Jersey 937 gr., Catillac 703 gr., Calebasse Bőse 687 gr., Eduard 625 gr., Beurre Diel 500 gr. volt. Ez utóbbi fajból az idén idősb Varázs éji G. kertjéből 520 és 530 gr. körték kerültek ki.

Ez időtájt érkeznek meg a vágmelléki tót atya* fiák is tutajokon s árulják város szerte az ő fűzfa almáikat, s mikor aztán készletüket s rádásul még tutajaikat is eladták, szép csomó pénzzel vándorolnak haza felé — pedig jövedelmi adót sem fizettek.

No de ne bántsuk a mi élelmes tótjainkat, nézzünk inkább körül a vásárban.

E vásár az mely legtöbb ingerrel hir falusi atyánkfiáira.

A cserháti asszony már négy héttel előbb felhizlalja libáját, hogy azt a honn sütött kalácscsal elkölt- hesse a váczi Gáal vásárkor.

Sok falusit csupán a „laczi konyhákban“ árult jó czigány pecsenye s a csörögi uj bor csábítja a vásárra.

Van is keletje e vásáron mindennek, kivált ha az idő kedvez.

Már a vásár előtt való napon kocsi kocsit ér az ország-úton, közbül vagy útszélen gyalok jönnek festői tarkaságban emberek, állatok.

Tótok messze falvakból, magyarok a környékről.

Az asszony népség kosarak alatt görnyedez, melyből tarajos fejű csirkék s sárga csőrü libák kandikálnak ki. A fiatal sühederek borjukat, malaczokat hajtanak. Az eladó marhák a kocsi hátuljához kötve ballagnak.

Érdekes képet nyújt ilyenkor a vörösháztór, hol mindegyik szekeres igyekszik jó helyet szerezni magának.

Egymást előzködő szekeresek, megriadt lovak, éhségtől bőgő marhák, kurjongató berúgott atyafiak növelik a zavart s egészitik ki az izgalmas képet.

Czigány Kata — a lókupeczek királynéja — szép fogata tetejéről egész grandezzával osztogatja alárendeltjeinek a parancsokat, s gyakorlott szemével mérlegeli a vásár értékét.

A szomszéd Nógrád, Hont, Esztergom megyék ki-