Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-06-22 / 26. szám

Előfizetési árak : Évnegyedre ................................................................1 írt í»0 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható jDeutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: ;> Myiít-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvez­„ Bélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szericesztöség és kiadó hivatal czúnzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : > Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve­leket nem fogadunk el. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. VI. évfolyam. se. szám. Vácz, junius A lutri meg5 a sorsjegyek. A világ' kezdete óta mindig uralkodott az emberek között a szegénység, hol kisebb, hol nagyobb mértékben; tehát szegénység mindég volt és lesz bizonyára mind addig, mig e világ­nak vége nem szakad. A szegénységhez vezető utak gyakran igen különfélék. Az egyik szegény talán az előtt dúsgazdag- volt, de Fortuna hátat forditott neki. Van viszont, a ki az előtt földhöz ragadt szegény volt és For­tuna épen ő rá mosolygott bájos arczával, tett például a lutrira, vagy vett egy sorsjegyet és — nyert. Azt mondják ilyenkor, hogy szerencsés csillagzatban született. Senki se igyekszik jobban a szegénységtől szabadulni, mint a szegény ember. A szegény ember a helyett, hogy keserves vérizzadsággal keresett nehány garaskáját meg­takarítaná, vagy önön magára, vagy családjának ruházatára, élelmére forditaná, inkább elviszi a lutris boltba s ott kilenczven számra bízva sze­rencséjét, pénzét elhelyezi bizonytalan. Reménykedik. Egész hetét lázas izgatottságban tölti. Eljön a húzás. Vérmes reményekkel ballag a lutris bolt felé. Arcza kigyullad, szemei tágra nyílnak. Amott lát három vörös számot. De egyik sem az övé! Vége a reménynek. A három hatos elúszott. A min családjának ebédet lehe­tett volna készíteni, azt oda vetette szerencse- játékra. De ez még semmi. Nem egyszer tesznek azokra az észbolonditó számokra, mert ha ma ki nem jött, kijön holnap. Ilyen vérmes gondolatok kergetik egymást agyában. Minden húzás har- mincz-negyven krajezárját viszi el. Volt és még most is van olyan ember, a ki egy húzást sem mulaszt el és nem kevesebbet mint 1 — 2 frtot sőt még többet is tesz. Az egyik egészen kipusztul tetemes vagyonából, lassan mindenét a lutrinak hagyományozza. Van egy másik neme is a meggazdagodási vágynak. Ez a sorsjegy. A sorsjegyek rendesen valami jótékony czélra vannak kibocsájtva. Ha veszünk is sors­jegyet s nem nyerünk, legalább az az egy tudat vigasztal, hogy jótékony czélra adtuk fillérein­ket, nem úgy, mint a lutrinál. De itt is óvatosak legyük. Tavaszkor, épen mint a fecskék úgy el­árasztják hazánkat és talán az egész műveltebb világot az úgynevezett hamburgi 500,000 már­kás nyeremény sorsjegyekkel, melyekről talán mindenki tudja, hogy csupa merő áltatáson ala­pulnak. ígérnek ezek hegyet-halmot, anélkül, hogy beváltanák, vagy csak húzásokat is tartanának. Mig a hazai sorsjegyeket tiszta lélekkel ajánlhatom, addig a gyanús Promessek megvá­sárlásától óva kell intenem mindenkit, mert pénzét, ha a sorsjegyet megfizette, úgy vegye, mintha a vízbe dobta volna. Városokban, a hol má e tekintetben felvi- lágosodottab a nép, nem mennek egy könnyen lépre, hanem annál bővebb aratásra számítanak e mihaszna sorsjegyek árulói a falvakban, hol a szegény paraszthoz, ki talán Írni, olvasni sem tud, egyszerre csak beállít valami talmi óralán- ezos, czvikkeres „ur“ és kínálja potom árért, csak 3 frt 50 krért az 500,000 márkás biztos nye­reményt. Szegény paraszt azon reményben, hogy biz­tosan nyer, oda adja utolsó garaskáját is, inkább koplal addig, mig a nyereményt kihúzzák. Szomorú, de való. A sorsjegy ágens elmegy és ő sem a nyereménynek, sem a pénznek hírét sem halija soha. Némelyik falusi ember, (városi is akad ilyen) ha fölszámítaná, hogy mennyit rakott éle­tében lutriba s vett holmi hamburgi sorsjegye­ket, bizonyára oda ütne ki számítása, hogy két- háromszáz forintocskát takaríthatott volna meg, ha óvatos. Ez lenne aztán a biztos nyeremény. Bajos bizony szegény emberből gazdaggá lenni. Sokkal jobb, ha nem innen alulról, hanem felülről várjuk a szerencsét. Egészség, józanság, tartós szorgalom a meg­kezdett munkához, sokkal nagyobb szerencse, mint elégedetlenség, vagy örökös betegség. Mert azt meg kell tanulnunk, hogy a föld és a mesterség arany bánya, csak ki kell tudni aknázni. (E.ésV.) A Pázmány egylet záró ünnepélye. A váczi növendék papság Pázmány egylete ez évben irodalmi záró ünnepélyét, szeretett fővédnöke, megyés püspökünk 25 éves jubileumának napján tartotta meg, hogy ezzel is emelje azon nap ünnepélyességét. A ko­szorúkkal és virágokkal feldíszített vizsgaterem elő- falán Püspökünk életnagyságu olajfestményü arczképe diszlett, fölötte Pázmány Péter arczképével. A terem színig megtelt válogatott közönséggel s nagy érdekkel hallgatta végig a változatos műsort. — Révész István pályanyertes ódáját, melyet Főpásztorunk 25 éves ju­bileumára irt Erdélyi Ferencz, — L é v a y Mihály „A főpap“ czimü pálya nyertes költeményét pedig Z á m b ó Dezső szavallta el, mind kettő igazi átérzett szónoki hévvel és hangsúlyozással. — Varga Mihály pálya koszoruzott beszélyét pedig Csapó János ol­vasta fel. Mindegyiket a közönség lelkes éljenzései kisérték s a szerzőket is megtapsolták. — A megnyitó beszédet Porubszky József egyleti elnök tartá, ecsetelvén az egylet múltját, jelenét és hivatását. — Ezután Kiss Gábor egyleti jegyző az egylet vagyoni állasáról és szellemi működéséről számolt be. — A záiszót Erdélyi Ferencz egyleti titkár tartá, szíves szavakban búcsúzván el a pályatársaktól s a hallgató közönségtől. — Végül Dr. Virter Lajos papnevelő intézeti igazgató ur tartott egy szép beszédet a nö­vendékekhez s a kitűzött pályadijakra beérkezett mü­vek bírálatát félolvastatván, a jeligés leveleket felbontá, melyből kiderült hogy a prózára kitűzött 6 aranyat Porubsz’ky József, a költeményekre kitűzött 2 és 1 db aranyat jpedig Lev ay Mihály nyerte el, Virter ur ezenkívül a neki leginkább megtet szett beszély Íróját Y a r g á Mihályt 1 db arany jutalomban részesítő. — Meg kell még e helyütt említenünk az egylet ének­karát mely 4 darabbal emelte az ünnepély fényét s teljes dicséretére válik úgy a működő tagoknak mint azok vezetőjének Varázs éji Bélának ki az énekek betanítása körüli fáradozásaiért, de jelen alkalommal kivált azért, hogy a Főpásztor jubiláns ünnepélyére az ünnepély nvitányakép elénekelt „Örömdal“ szöve­gét és dallamát ő szerző, nemcsak az egyházi férfiak­nak, de a világi vendégeknek is teljes elismerését ér­demelte ki. — Az ünnepélyen jelen volt közönség egy élvezettel eltöltött délután emlékével s azon tudattal oszolt szót, hogy fiatal papjaink a gondos vezetés alatt édes hazánk nyelvét az irodalom terén is cul- tiválják s igy nem csak az egyházi téren, hanem a tudományos és szépirodalmi téren is bátran kiálland- ják a versenyt másokkal. „Éljenek 1“ 0 S §g B 1 © K» Ä helycsere. Töredék egy árva naplójából. Irta : IBélsesi Ida. Április hó 16-án 1874. Leszámoltam a múlttal. Uj otthonba költözöm. Uj emberek közé megyek. Uj életet fogok kezdeni. Ha­nem ezt a kilencz hónapot gyászirónnal jegyzem fel életem szomorú krónikájába ... Óh irgalmas Isten ! mennyit szenvedtem !! E lelki gyötrelem bűnhődés képen még azon elkárhozott lelkeknek is sok lett volna kikkel Dante irtózatos poklát benépesité 1 . . Oh én dőre ! Ki a váczi f egy ház rabjait látva sokszor köny- nyekre fakadtam, nem tudtam, hogy én nálok sokkal szánandóbb vagyok ; mert azok mindegyike égbekiáltó bűnt követett el: loptak, sikkasztottak, gyújtogattak, raboltak s gyilkoltak: tehát fekélyek valának az em­beriség testén. Az igazságszolgáltatás teljes joggal^cse- lekedett, a midőn kiérdemelt büntetést szabva reájuk békókba verve száműzte a társadalom kebléből; hogy börtöneiken belül s kívül a kényszermunka igája alatt lakóijának bűneikért s talán megjavulva, majdan, mint becsületes emberek térjenek vissza a társadalmi s családi körbe: honnan önvétkök által lettek kiűzve. .... De mikor térhetek majdan én vissza a családi körbe?! Mikor, óh mikor?! Talán soha! Soha még a világ, világ !!.... Nekem előre kell haladni a tisztán anyagi czél felé. Előre minden habozás, minden pihe­nés nélkül. Oda vagyok én lánczolva mint Prométhe­usz a sziklakőhöz, azon talpalatnyi földhöz, hol a ke­serű harczot vívom ki e szomorú, sivár, örömtelen nyomorult létért; és a honvágy s a szívnek egyedül­léte a saskeselyü mely vérző szivemet folyvást mar- czangolja .... És mi az én bűnöm ? ... Az hogy szegény va­gyok s becsületes akarok maradni. Az hogy nem tu­dok, nem bírok, nem akarok egy hajszálnyit sem le­térni arról az útról, melyen természetem, nevelésem, s jellemem késztet hogy haladjak. Az erény egyenes utján kell, hogy haladjon minden becsületes, tiszta lelkű ember ! Én fáradok, dolgozom, szenvedek, tűrök ; ha kell, ám kétségbeesetten küzdeni s a küzdelemben veszni fogok: de erkölcsi elveimet fel nem adom soha! ..................soha ! !..............A segénység átka kisér most. Habár egykor nem azt dalolták bölcsöm- uél, hogy ha fordul a koczka valamikor még mint árva ki leszek taszitva a nagyvilágba, a képmutató, önző, álnok emberek közé s hogy értelmemmel tar- tandom majd fenn magamat s részben ősz atyámat; ki tisztességes nevelésben részesítve lehetővé tette, hogy önmagam szerezzem meg magamnak a nevelőnők könnyel áztatott keserű kenyerét. Ha előre látta volna, hogy erre nevelte gyermekét, talán meghasadt volna szive szegénynek!! Szegény vagyok, de megmaradok a legbecsületesebb utón ; és ez bűn a mai világban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom