Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-05-18 / 20. szám
Előfizetési árak : Évnegyedre ........................................................ 1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. sora . . . ... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A képviselő választás küszöbén. A magyar honpolgári jogok legszentebbjének gyakorlására kijelölt időtől már csak pár hét választ el bennünket, S a választó közönség az országgyűlés befejeztével uj jogot nyer befolyásának az országos ügyek vezetésére tényleges kifejezést adni. Ezen jog kötelességünkké teszi, mielőtt újabb actióba lépnénk, számot vetni a múlttal, mert számításunk, terveink a jövőre, csak a múltban kifejtett működésűnk sikeressége vagy sikertelenségének észszerű elbírálásában bírhatja alapját. Ez természetes. A mezőgazda előirányzatát csak úgy alkotja meg helyesen, ha a kivívott eredményt, csalódásait számításba veszi, ha a jövőbe a pessimisnus tartózkodó óvatosságával "*■ s nem vérmes remények fellegváraira épített gondolataival tekint, a melyek elomlanak s a kiábrándulás nyomába a munkakedvet tompitó apathia lép. Kerületünkben a képviselő választás mozgalma már megindult, a vezetők inszczenirozzák már a jövő játékát, a nagy közönség azonban, melynek érdekeit a mi kötelességünk képviselni és oltalmazni, s melynek jogfelfogására mi akarunk tisztes befolyást gyakorolni — még eddig tartózkodó viseletét tanúsít s nem lépett a küzd- térre. Mi nekünk a politikai elvekhez közünk nem lehet, mert nem politikai elvek kultusa czéljai- ból áll fen lapunk, hanem azért hogy helyi érdekeink őre és gondozója legyen. Mi a legnagyobb súlyt a helyi érdekekre fektetjük, mert azokat az országos érdekek kiegészítő része gyanánt ápoljuk, azok bennünket az országos érdekekkel egyenlő hévvel érdekelnek. Mi nem vagyunk politikai lap, pártok mellett nem harczolunk, hanem társadalmi és helyi tekintetből bolygatjuk az országos képviselő választások kérdését is. E czél vezeti toliunkat, midőn azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy kérjük józan közönségünket, miszerint értse meg feladatát, érvényesítse sérthetetlen jogait, tartsa mindig szem előtt városunk érdekeit, s a liberalismusból gúnyt űző, pénzért hetvenkedő agitátoroknak lépre ne menjen. Ne legyen Senki számításaiban következetlen, tetteiben ingadozó vagy könyen megvehető, ne engedjen senki a tisztességtelen Ígéreteknek, ne dobják magukat a lélekkufárok ölébe s min- [> den kápráztató Ígéretnél előbb való legyen a város és kerületünk érdeke. Ne feledje el senki hogy magunk számára 7ál asztunk képviselőt. A múltból vegyünk példát a j ö ,v ő r e. A közel múlt három év története, melyet mindnyájan olyan jól ismerünk, azonnal megadja az útmutatót a jövőre. Jelenleg két pártnak a jelöltje fog a választásoknál szembeszállni egymással. Az egyik pártnak a jelöltje Prónay Grábor báró a jelenlegi képviselő, a másiké meg Szentkirályi Albert. Egyik névhez sem kell magyarázat. Az előbbihez nem teszünk, mert három éven át viselt dolgai megadják a kellő magyarázatot, a másikéhoz nem teszünk azért, mert az olyan volna, mintha templomot is tudnánk elképzelni oltár nélkül. A mikor még a nemzet válogathatott a halhatatlanjai között, mikor bő aratása volt a nagy emberekben, akkor vetekedett Szentkirályi Móricz a legjobbal, a legnagyobbal — népszerűségben és kazafiságban egyaránt — Kossuth Lajossal! Minden jó hazafi fájó szívvel gondol vissza a közel múlt történetére. És a ki szivén hordja nemzetének a történetét, az meg fogja találni a Szentkirályi nevet a legékesebb lapokon arany betűkkel Írva hazánk azon halhatatlanjai között, kik mint az újabb kor félistenei tűntek fel a nemzeti szabadság egén ! De nem dicsérjük őt. Az ő földi pályája történet volt a magyar nemzet történetében. Az ő története élni fog a nemzet szivében örökre. Ilyen volt az apja annak a férfiúnak a kiről városszerte hirdetik a falragaszok, hogy „Éljen Szentkirályi Albert.“ Nem czélunk dicshymnusokat zengeni az apa érdemeiről, hogy annak fényében sütkérezzék a fia. Neki nincs arra szüksége. Azután meg bántaná is a szerénységét. Az olyan ember mint Szentkirályi Albert nem szorul arra, hogy dicső apjának az érdemeiért, hálából a fiát válaszszák meg az ő kerületének a választói képviselőjüknek. De a példabeszéd azt tartja. „Csak sast nemzenek a sasok!“ A ki egész életét tanulmányokkal tölté, a ki fiatalságát a könyvekbe temette, mikor más az ő helyében, kinek tárva-nyitva a világ, annak az örömeit keresné; a ki nem másnak, csak a nemzetének tanult, tanult azért, hogy azt, mint jó hazaimhoz illik a haza oltárára tegye majdan, az már megérdemli, hogy egy kerületet képviseljen. Es mikor ez ilyen derék, tudományosan képzett világlátott embert, mint Szentkirályi felléptettünk, (a kit mellesleg mondva még az ő szive is ide diktál közénk, mert a kerületünk fia) minden jóra való hazafi, befogja látni, hogy kire kell adnia szavazatát. Mi, mint már említők nem vagyunk politikai pártlap. De azt nem veheti tőlünk senki rósz néven, hogy városunk és a kerület érdekeit szivünkön hordjuk. Mert a mit Prónay tett velünk, azt még nem tette meg képviselő kerületével széles e hazában. Három év előtt a lelkesedés legmagasabb extasisával emeltük vállainkra Prónayt, mert fiatalsága, tanulmányai, neve s fennhangoztatott Ígéretei garantiát látszottak nyújtani arra hogy benne oly férfiút nyer kerületünk ki nem csak az ország de városunk érdekeit is képviselni fogja. És most itt állunk a három év után keserű csalódásokkal kiábrándulva, mert mikor hosszú három év után eljött ide közénk hogy elmondja a beszámolóját és mikor benne elmondta hogy mit „n e m“ tett a város és kerület érdekében, akkor fájó szívvel gondoltunk vissza a volt képviselőre, a ki annyit tett érettünk még akkor is mikor már nem volt a mi képviselőnk. Nem akarjuk itt elmondani hogy mivel viszonozta ő azt, hogy mi megtiszteltük őt azzal miszerint a mi városunkat és annak kerületét képviselje. — Azt, sajnos! mindnyájan tudjuk. A választási urna majd fog Ítélni a múlt és a jövő felett. A német ajkú isteni tisztelet. Városunk felső plébániájának templomában szokásban volt vasárnaponkint egy misét tartani, melyen az énekek s imádságok német nyelven tartattak meg; e szokás abban lelte eredetét, hogy városunkban több német ajkú hivő volt, kiknek igy nyújtott alkalmat a kath. papság saját nyelvükön dicsérni az Istent. Az utóbbi időkben azonban annyira megfogyott a német ajkú hívők száma, hogy alig van 2—3, ki már ne tudna magyarul, s igy ily magyar ajkú városban, mint Vácz, szükségtelen többé német ajkú istenitisztelet tartása. Ennek megszüntetése czéljából a közép és felvárosi hivek a következő folyamodványt nyújtottak be püspökünk ő Excltiájához. „Nagyméltóságú Püspök Úr, Kegyes Atyánk! Atyai jóságába vetett fiúi bizalom önt belénk bátorságot, midőn alábbi alázatos kérelmünkkel járulunk Nagyméltóságod elé. Tudva lévő dolog, miszerint a felvárosi plébánia alapításakor az akkori német ajkúak nagy száma szükségessé tette a német isteni tisztelet életbeléptetését. Jelenleg azonban — közel két nemzedék kihalta után — csakis a fenmaradt németes család nevek emlékeztetnek városunk egykori német lakosságára, mig mi azoknak nagyobbrészt unokái, már anyáink tejével szivtuk magunkba magyar hazánk szeretetét, s ők voltak magyar anyanyelvűnk — s érzelmünknek tanítói és táplálói. Ezen örvendetes átalakulást szivünk leg- bensöbb óhaja szerint oly módon óhajtanok bekoronázni, hogy hazafiúi érzelmünkkel ölelkező vallásos meggyőződésünk felső városi templomunkban is ékes hazai nyelvünkön nyerne méltó kifejezést. Nem kevéssé fontos azon körülmény, hogy plébániánk hívei talán háromnak kivételével tisztán magyar ajkúak, s Vácznak a német isteni tisztelethez ragaszkodó töredékét, az alsó városban lakó, s csak később bevándorolt csehek képezik, kik mint plébániákhoz nem is tartozók, alapot nélkülöző jogot formálván a német isteni tisztelethez, nagy sajnálatunkra ezt templomunkban akarják jelenleg is érvényesíteni, a melyből két énekesük éktelen hangja s fülsértő éneke által elriasztják templomunk magyar híveit, s okozóivá lesznek azon szomorú eredménynek, hogy a vasár- és ünnepnapi szent misének alig akad 20—30 hallgatója, s az egyházi szónok majdnem üres padok előtt kénytelen Isten igéjét hirdetni. Ezen állapot tarthatatlanságáról meggyőződve plébániánk volt érdemdús lelki- pásztorai nem kevés eredménynyel kezdették hazai nyelvünket ősi jogába visszahelyezni; e törekvés ki?
