Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-02-10 / 6. szám
VI. évfolyam. HELYI S 6. szám. Váoz, február í(f VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. í: Előfizetési árak: vnegyedre................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora .......................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Az emberszeretet nemes példája. Minduntalan hallunk hireket, melyek a társadalom romlottságát bizonyítják. Mindenütt az emberek salakját emlegetik s naiv kíváncsisággal kérdezősködnek a legújabb rablásról. A napi sajtó előre láthatólag kénytelen leend külön rovatot nyitni, melynek élén „Rablások és Gyilkolások“ fog czimül állani. A kisebb vétségek már nem is izgatják a kíváncsiságot s az olvasó közönség egy része az „Eisert“-féle gyilkossági esetet sem tartja eléggé érdekesnek. Mindenkit csak a tény érdekel s a rablót a tettest csak védője méltatja figyelemre. Engem azonban igen érdekel a tett elkövetője s nagyon kevéssé maga a tett. A rablásnál ritkán a tett érdemli meg a figyelmet, mint inkább a tettes. Ha ismernők a tettes körülményeit, tán kevésbé lennénk hajlandók követ dobni reája. Kitaszítva az emberiség söpredéke közé, vájjon ki ne buknék el? Hogy ne az olyan, kiben az erkölcsi érzet vagy nincs, vagy csak kis mértékben van meg. S merem állítani, hogy a bűntények elkövetői nem állanak erkölcsi színvonalon. A lopás előttük nem bűn, hanem kenyérkereset. S ne csodáljuk. A munka áldását nem ismerik s csekély hasznáért nem becsülik. Szükségleteit lopás által is kielégítheti s igen helyesen következtet, mikor mondja: Mig einem csipnek a lopottból élek, azután az állam gondoskodik rólam. Egyik, mint másik esetben kínálkozik a do- logtalanság. A fegyintézetek igyekeznek e bajon segíteni s dologtalan rabot nem tűrnek. De cserében gondoskodnak kényelméről. A füvesi oláh, kiszabadulván a szamosujvári börtönből, A „VÁCZ1 KÖZLÖNY" TÁRCZÁJ'A. Farsangi történetek. Irta : Eácz István. II. Az első négyes (Keser-édes visszaemlékezés) I. Roppant szerelmes fiú volt. A principális hiúban dorgálta. Nyolcz meg nyolcz nála rendesen 18 volt. S ha aztán a hibát észrevette, a többletet levonás helyett hozzáadta. Egy ilyen számtani művelet áldozata lett nála ma reggel is egy jómódú paraszt, a kinek a földjét 20 holdra hozta ki 16 helyett, A paraszt megörülve a négy held haszonnak, egy ropogós ötvenest tett le asztalára. „Ez a potya ötvenes azonnal röpül a szabómhoz, — a principálisomtól pedig kikunyorálok 2 heti reg- rácziót, hiszen farsang van ! És úgy tőn. Leült és irt. Alig irta meg a két levelet, s teszi borítékba, midőn egy hórihorgas jegyző segéd nyújtózkodik be a felrántott ajtón. Jó hosszú gyerek. Az ablaktól az ajtóig ér. Azt hinné az ember, hogy ajtón ablakon egyszerre jött be. „Szervusz ! lár.czhuzó ! Ide nézz !“ Ezzel lekanyarodik egy ingadozó székre, két lábát két sarok irányában terjeszti ki, jobb kezében egy levelet vereget a mester gerendához, a balt pedig mereven kifeszitve, mellén ragadja a házigazdát, oda- szoritva a harmadik sarokba. „Látod ezt ?“ „Már hogy látnám, mikor tudod, hogy rövidlátó vagyok ?“ . . . első teendőjének tartá a bírót agyonütni, hogy visszakerülhessen oda a hol „jobb.“ Itt erkölcsi sülyedéssel állunk szemben, mely minden gonosztevővel közös. A fegyházak figyelme erre is kiterjed. Az erkölcstan tanítását első kötelességnek ismeri. De a közmondásnak igaza van: A vén fa nem hajlik, hanem törik, vagy ellenáll. A tolvaj, tolvaj marad s ha megjavul is, betölti helyét más, kit újra felváltanak. Itt az okot kell megszüntetni s megszűnik a büntetés kényszerűsége. S mi az ok? A nevelés hiány. Figyelemmel kisértem a tolvajok élet leírását. Egyik: „apját anyját nem ismerte“ tehát lelencz, a másiknak : „csecsemő korában halt meg apja,“ tehát árva. Egyik, mint másik elhagya- tottságban nő fel. A törvény rendel ugyan gyámot s ez nevelőbe adja az árvát, de a nevelő szülők hasznot akarnak s nem irgalmat gyakorolni. Adnak neki enni, inni, de ezért megdolgoztatják; mert „hisz ingyen nem kívánhatják, hogy tartsuk!“ Nevelésben nem részesül, vagy csak ritka esetben; emberszeretetet nem ismer, mert őt sem szereti senki; más vagyonát nem becsüli, mert soha sem volt félteni valója; kíméletet nem gyakorol, mert durva ütlegekhez van szokva. Sőt ember gyűlölő, irigy lesz, ki örül, ha mást megfoszthat attól, mit a körülmények tőle megtagadtak. Lelkének esetleg jó tulajdonai elfojtva maradnak, mert hiányzik a kéz, mely vezesse. Igényei vannak, s hogy kielégíthesse, lop. Eleinte keveset, de növekedvén, vágyai is nőnek. így téved arra az útra, mely a börtönbe vezet s igy törpül lassan-lassan, mig erkölcsileg elmerül. Ez a tolvajok életleirása. Csak egy kis em„Mit ? te okleveles mérnök gyakornok létedre egy lépésről nem látsz meg egy rózsaszín levelet ?“ „Az ám, ha a te hadaróid hossza legalább 10 lépés nem lenne 1“ Sértődötten rántotta össze végtagjait S á r f é- szek falva nagyreményű „falu tolla,“ s uj helyzetében hasonlított egy óriási kaszás pókhoz, a mely épen áldozatát lesve meghúzódik. A háziúr, a kit a sors könyvében nem tudni hányadik szám alatt Koponya Benedek név alatt jegyzett be a legfelsőbb könyvvezető, megszégyenülve ragadja meg legújabb barátja egyik paragrafusát, s engesztelő tekintettel csikarja ki abból a levelet. Megilletődve engedi azt át Kurta Myron úr ; a ki oláhságát és nevét csak azóta rösteli, mióta a faluban jegyző segédi állomást fogadott el. Megérkezésekor a biró csak csóválta a fejét. Myron Kurten ! igy állott a dákó-román jegyzékben. „MáJ hiszen minden jó véna, csak a neve . . .“ „Hát mi nem tetszik édes biró uram az én nevemen ? „— hogy-hát-no, mér óan kurta mikor nem igen kurta ! !! ............ Benő barátunk lázas reszketéssel olvassa tízszer, húszszor: „Az első négyest feltartottam számára!“ — „Hallod-é ezt Myron barátom? az első négyesre számit reám . . . az az isteni lény ! az angyal! És már délután 4 óra. A város szinte 4 óra innen. Lóháton 9-re ott lehetünk! attendéz ? Ott kell lennünk ... te is jösz velem.“ Myron szótlanul terjeszkedik ki önmagából, és egy jelentős pillantással fordítja ki zsebeit. — „Vendégem leszesz“ — szól Benő. — „Nincs veszteni való idő. Kérlek az asztalon két levél, czimezd meg. Én futok öltözni! És úgy tenne, ha lehetne. A kabátját menetközberszeretet, kevés nevelés s belőlük is olyan dolgos, .becsületes ember válnék, mint bárkiből. A társadalam sülyedéseért szigorúan bünteti. Kizárja kebeléből, de viszont igyekszik a jó útra vezérelni s azon megtartani. Csirájában támadja meg a bajt, midőn intézeteket létesít, hol az elhagyott ne csak testi igényeit elégíthesse ki, hanem szellemét is művelhesse; hol a jó mag nem csenevészhet el, hanem kicsirázik s gyümölcsöt terem. S ez a legnemesebb, a mit tehet. A humánus intézetek alapitóik fenkölt szelleméről tanúskodnak Francke árvaházával nagyszerűbb emléket állított nevének, mintha obeliskre vésette volna. Egy ily nemes tettről van tudomásunk, mely bizonyítja, hogy nem hiányoznak városunkban sem nemesen gondolkozó férfiak, kik bírnak annyi emberszeretettel, hogy egy városunkra, nézve fontos s dicséretes eszme megva- lósifásához az alapot megvessék. Értem a takarékpénztár választmányát, mely mai közgyűlésén egy városunkban létesítendő árvaház alapja javára 100 frtot szavazott meg. Az alapot a takarékpénztár maga kezeli s évente növeli hol kisebb, hol nagyobb összeggel. A takarékpénztár evvel a kezdeményezés terére lépett s első bontá ki a humanismus zászlóját. Nem akarjuk a választmányt nemes gondolkozásáért megdicsérni, maga a tett hathatósabban teszi ezt s a szó sokkal szegényebb, sem hogy jutalmául szolgálhatna a jótettnek. Csak örömünknek adhatunk kifejezést, hogy ha nem is vagyunk az elsők elsői között, az elsők utolsói közt minden r esetre . . . igen. Es hiszsziik hogy a takarék- pénztár kezdeményező példája több követőre is fog találni. Adja Isten! —r.—n. ben vetve le félig, nagy szelességében belebotlik a Myron egyik lába szárába, s a mint amaz segítségére kap ; kéz, láb, kar, kabát és a padló-szőnyege valóságos gordiusi csomóvá gomolyodnak. É baleset azonban csak pereznyi akadály. Myron pokróczostul, mindenestől fordul kettőt a szoba közepén, mire a jó Benő már a szomszéd öltöző egyik sarkából szól vissza nagy lihegve : „Egyik a principális-é, másik a szabómé!“ „Jól van!“ és Myron megezimezé őket szó nélkül és elkigyózik. „Fölteszem a postára és öltözködöm.“ „A lovak az én gondom !“ ezt már az utcza túlsó széléről hallotta Benő. Koponya urfi sugár szőke bajuszkájávai többet bíbelődve, mint öltözéke helyes összeállításával, félszemmel folytonosan az -előtte kiterített báli meghívón édeleg. Másfél éve udvarolgat Pávay Adalgizának, s alig birt annyira jutni, hogy a „szép álmot“-ra „vi- szont“-ot kapjon. És ime! saját aranyos kacsójával Írja, hogy számit reá. — Az első bálon e farsang alatt, s az első négyesre! Ez sok szerelmes szivének. S ez édes gondolat annyira megzavarta, hogy a pomádés hajkefével fodrozott ingét kezdi simogat ni; a nyakkendőt puszta nyakra köti, a „vatermör- dert“ pedig erővel óralánczként akarja gomblyukába akasztani. Isten tudja meddig tartott volna ez abnormis állapot, ha Myron úr el nem sötétíti előtte a napvilágot, oda állván az egyik ablakhoz s a másikon pedig bekoezogtatván ; „Félöt 1 ... az eső csöpög . . . indulhatnánk ! Rémülten veszi észre barátja késedelmezésót, s nem engedvén sok időt a eziezomázásra, összecsomagolja báli készleteit, egy vadász tarisznyába tömve frakkot, klackot, fehér kesztyűt, fehér mellényt lakk-
