Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-09-28 / 40. szám
VI. évfolyam. HELYI S <LO. szám. Váoz, szeptember VIDÉKI ERDEKÜ HETILAP. El<»fizeté»i árak : Évnegyedre................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : J.O kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora .......................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmen teilen leveleket nem fogadunk el. —t—nnnn« ".....- - iTTrmr-íTi----------rrrra---------------rrrrap Az uj ipartörvény életbeléptetése. Három nap választ el azon időponttól, melyen az uj ipartörvényről szóló 1884. évi XVII. t.-cz, ennek 186. §-ában foglalt rendelkezésnél fogva életbe lép, s a régi ipartörvényről szóló 1872. évi VIII. t.cz. hatályát veszti. Tizenkét esztendő vajmi kevés idő a nemzetek életében, mégis roppant hosszú arra, hogy folytonos betegség egy egész társadalmat megöljön. Az egyéni szabadság feltétlen követelményei után rajongó jogfejlődésünk alig bontakozott ki a jobbágyság teljes lekötöttségével járó úrbériség járma alul, az egyéni szabadság szent ihletének befolyása alatt rohamosan törte össze mind azon békókat, melyek első pillanatra a nemzettest haladásának bármi tekintetben útjában állóknak mutatkoztak. A szűk békókkal egyidejűleg összetépett minden emléket, mely a megunt régi jogviszony létezésére emlékeztethetett. A békók s emlékek megsemmisitésére irányult buzgalom, — ha a nagy részt még most is élő apáink ősz fejei, s sziveikben lakozó önzetlen jóakarat feltétlen tiszteletre nem kötelezne, — azt mérnök mondani, hogy vakon összetörte a rósz kerettel együtt a benne levő egészséges képet is. Megszüntette az ősiséget, mielőtt az örökösödés rendét s elveit a kor követelményeinek megfelelőleg uj helyes törvénynyel szabályozta volna; kiragadta a család vérségi jogon alapuló hatalmából az ősi földbirtokot s forgalom szaA..VÁCZ1 KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Akit megtréfáltak S... — Adomák a szinészvilágból. — Irta : IF1-u. t ó ZF1 e r e n. c z. Midőn először sétáltam Újpestnek Palota felé dűlő részén, melyet a fővárosiak foglaltak le nyári tartózkodási helyül, beépítve azt hosszú vonalban barátságos házikók s csinos kertekkel, — nagyon meglepett kalauzomnak azon magyarázata, hogy minden második villát színész tulajdonának mondottal azon meg már éppen elbámultam, hogy a sok szép ház közül éppen a legszebbek, — a kertekből a leggondo- zottabbak legyenek azoké a vig legényeké, kiket mi az édes könnyelműség, a kedves gondatlanság és a holnapra való nem-gondolás könnyűvérű lovagjaiként ismerénk, kik a pénzt zsebükben megtűrni soha sem tudták, kiknek összes gondja a „jelen“ vig eltöltésére irányult, szóval: — a kik mindenkor és mindenütt inkább voltak Epikúrius tisztelői, mint — takarék- pénztárak látogatói! . . . Node végre is reá hagytam, hogy — nyertek a nagy lutrin! örököltek a nagybácsijuktól, — vagy más valami véletlen szerencse szakadt rájuk, mely annyi pénzt öntött eléjük, hogy két kézzel sem tudván kiadni, — a maradókból még villára is jutott!... Szóval, sehogy se ment a fejembe, hogy színész ember természete bevegye a „háziúr“ titulust! Az utóbbi években azonban magam is e vidék jó levegőjét használván nyáron át, közelebbi ismeretségbe jöttem a szinész-háziurakkal s alkalmam volt badság jog'czime alatt oda dobta a szabadver- # senynek, hogy az ősi birtokosok helyébe, — kik a hont szerezték s ezred éves múltúnk napjain keresztül fentartották, — újak, sehonnaiak, bárha az ősi földbirtokért vérük ontására legke- vésbbé hajlandók is, — fészkelhessék be magukat. Elvette az ősi földbirtokosainak rendelkezései alul a föld megnövelésére rendelt s az ideig csaknem egyedül álló orgánumot, a jobbágyságot. Helyes. De nem helyes ha olykor vette azt el tőle, mikor még helyettesitő orgánumról nem gondoskodott. Felszabaditotta a jobbágyot az uraság atyai gondviselése alul. Helyes. De nem volt helyes, hogy azt egyszerre kiállította a korlátlan szabad verseny erős támadása elé; nem volt helyes különösen azért, mert a szegény jobbágyság a földtehermentesités s később a dézsmaváltság fejében készpénzben fizetni kötelezett összegek kellő időben pontosan való előteremtésére elégségséges gazdasági eszközök felett nem rendelkezett, szabaddá lett a föld, de olyan szabaddá mintaföldön futó. —Vétel, öröklés, csere, elajándékozás utján rövid nehány esztendő leforgása alatt úgy szét daraboltatott a kisbirtok — melyen annak idején egy család saját eltartására elégséges jövedelmet produkálhatott, — hogy most a félholdas birtok gazdája is földbirtokos, csakhogy földbirtokos létére kénytelen béresnek szegődni. Szabaddá lett a föld. Összevásárolhatja azt aprón- kint a régi telki állományokból akármelyik vánlegtöbbjét az „otthon“-nak nem hamisan mutató tükrében egészen másként ismerni meg, mint előbb, midőn a vendéglők vig asztalai mellett felületes színben láttam őket, s most már értem, hogy az a nagy komikusunk, (de termetére kis emberünk!) ki nejével együtt otthon teljes ellentéte annak a szerepnek, melyet a nagy városban nevetést-keltöleg játszanak, — csakugyan megszerezni és megbecsülni tudják az otthont, s szigorú, szép elveik- s a róluk eddig fel nem tett komolyságuk mellett, bizony nemcsak a tréfának élnek, de a komoly irányú életnek is; most már értem, hogy az a kedvelt operaénekes-házaspár miért, és honnan tudott a legdíszesebb újpesti nyaralóra és kertre szert tenni? mert hisz otthonukban annyira ellenkezői azoknak a folyton mulató és mindig tréfára kész embereknek, kik régebben a fővárosban voltak, hogy — szándékosan — újra mutattattam be nekik magamat, mért én a mai M-ékat — „nem ismerém még!“ Ilyként találtam a legtöbbet, s meggyőződtem róla, hogy ezek a színészek nem csak nagy művészek, hanem nagy — comédiások is 1 Elhitetik az emberrel, hogy ők vig, könnyelmű népek, azután — majdnem megijesztenek a komoly életmódjukkal! Száz szónak is egy a vége: — visszavonom ünnepélyesen az Újpest, — Megyeren nyaraló színészekről formált régi véleményemet, és elismeréssel vagyok mind a tiz — tizenkettőnek jó gazdálkodása iránt! Ezzel hát tisztában volnánk! Hanem azt tessék nekem, rendes észjárás szerint gondolkozó embernek megmagyarázni: honnan jutott házhoz, — pláne: két nyaralóhoz, — Z. i „urambátyám“ aki mint színész, nem szerezhetett dorlelkü világpolgár, csak pénze legyen hozzá s kiveretheti a szegény föld étien szomjan dolgozó népét apró birtokaiból akár annyira, hogy neki domíniuma lesz, melyen a régi gazdák, béresekként szerepelnek. — így ment tönkre nagyrészt a földbirtokosság s a föld népe, s igy tehető tönkre bármely ország állandósága, tartóssága, mihelyt a földbirtok feldarabolása s forgalma az észszerüség követelmei által felállított és évszázadok alatt megcsontosodott korlátokat lebontja. Szabaddá lett szólás, sajtó, lelkiismeret, tanítás, tőke, munka, Duna, országút, gyalogút minden-minden amin a középkor megunt öreg képe meglátszott. — Megunt a magyar mindent, ami olyan volt, amilyent az apja tartott. Ledobta ősi köntösét, europaias ruhát, divatosat öltött magára ; eladta kócsagos kalpagját s fényes henger kalapba nyomta homlokát. Rozsdás vasak közé vetette kardját, hogy elpuhult testének terhére ne legyen. Újjal butoroztatta be szobáit — ha adósságra is, mert az öreg már ki ment a divatból. Haszonbérbe adta a birtokot, igy urasabbnak találta. Kiürítette zsebeit, és otthon sem tartott se ezüstöt sem aranyat, mert az igy nem hoz gyümölcsöt és mit sem törődött azzal, ha garasa > uaradt; me t y, uj kor a pénzt is tudja suzrogátummal pótolni, nemcsak a kávét. Ezen világra szóló roham elseperte az iparszabadság korlátái között a régi czéh rendszer összes előnyeit. Csak akarni kellett s iparos leannyit, mint pl. az első rendű,- és igy nagy fizetéssel biró Tamásy, Vizváry, stbbiek, akik — — — node nem szükséges bővebben magyaráznom azt, hogy: „Ahol nincs, onnét venni nem lehet!“ . . . — Pedig uram! ez a Z. a nagyon kicsi színészi fizetésből szerezte szép házait: . . . — No már ennek a titkát jó volna eltanulni! — Ha eltanulná, sem használná ön, mert nem mindeniknek van kedve oly túlságig vinni a takarékosságot, mint ez, ki e tulajdonsága folytán, társai csipkedésének czéltáblái volt. Várjon csak! Eszembe jutott róla egy két történetke, melyek magában véve sem éppen unalmasak, hadd töltsük ki elmondásával séta időnket! . . . Sok éve annak már, — (oiég akkor nem volt vendéglő a Svábhegyen!) elhatározták a színészek, hogy kirándulást tesznek — „közköltségen!“ Akképen ugyanis, hogy mindenki köteles valami enni vagy inni valót vinni, s ott abból együtt étkeznek ! meghívták Z.-t is, kinek nagyon tetszett az eszme mindaddig, mig meg nem tudta, hogy neki is valamivel hozzájárulni kellenék ! Ettől elment a kedve is, szájize is, és húzódni kezde, társai azonban hamar kitalálták a dolog bibijét és azt az ajáulatot tevék neki, hogy — jó! ő ne járuljon semmi költséggel a mulatsághoz, hanem ennek fejében egy nagyobb csomagú élelmiszert segítsen vinni! Ez olcsó belépti díjnak tetszett Z. előtt s készséggel ráállt s vitte is a neki átadott papírba göngyölt gömbölyű tárgyat, a „birkasajtot,“ melyet különben is szeretett. Felvergődött a társaság a hegyre, — leghátul tipegvén a terhétől izzadó Z. ki alig várta, hogy kéz-
